Aki még az MSZP-nek is sok volt: így kezdte a politikát Tóth Csaba

2004. március 16-án folytatta a Szombathelyi Városi Bíróság a rágalmazási per tárgyalását a tanúk kihallgatásával. A magánvádas eljárást Tóth Csaba egyik embere, a Fideszből a szocialistákhoz igazolt Szabó Bálint indította hat Vas megyei roma vezető ellen, mert ők 2003. december 22-én egy sajtótájékoztatón azzal vádolták meg Szabó Bálintot és Tóth Csabát, hogy fiktív szocialista alapszervezeteket alapítottak és ezekbe sok száz romát vásároltak szerény 500-1000 forintos összegekért, hogy így kerüljenek hatalmi pozíciókba a vasi MSZP-ben. A megyében korábban teljesen ismeretlen, de már ekkor zöld Jaguárral járó, és a források szerint dúsgazdag Tóth Csaba ekkorra az MSZP megyei alelnöke, Szabó Bálint pedig az ifjú szocialisták Fibisz nevű szervezetének korábbi megyei elnöke lett az újonnan alakult, sokszor fiktív tagszervezeteknek és a pénzmozgással járó tagbeléptetéseknek köszönhetően.

Tóth Csabát és Szabó Bálintot másokkal együtt ekkorra már kizárta a pártból a megyei etikai bizottság, mondván, hogy többek közt pénzért romákat toboroztak az MSZP-be, ám ez a döntés nem emelkedett jogerőre, mert ahhoz az országos etikai bizottsága döntése is kellett volna.

Szabó Bálintot nem tudták kihallgatni. Szabó nem jelent meg a tárgyaláson, mert elmondása szerint előző este négyen megtámadták és megerőszakolták. 

Szintén nem sikerült kihallgatni az alperes tanúját, Forgács Zóját, a Szombathelyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökét. Ő is azt állította, többször is zaklatták, ami miatt ő fél. Ezért nem volt hajlandó semmit sem mondani.

Tóth Csaba 2002-ben bukkant fel a Vas megyei MSZP-ben. A felívelő karrierjét kísérő botrányok, úgy mint a fiktív tagszervezetek alakulása, a pénzért vásárolt párttagok, a megfenyegetett szereplők ügyei oda vezettek, hogy az egész megyei MSZP-t fel kellett oszlatni.

Biztos már sokan hallottátok a történetet, de talán érdemes elolvasni részletesen is, nagyon tanulságos.

 

Gyarapodó szocialisták

2003. július 2-án az MSZP és a Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták (Fibisz) vasi szervezetei a párt irodájában tartott közös sajtótájékoztatón még büszkén számoltak be a médiának tagságuk gyors gyarapodásáról.

Ujhelyi István lelkesen ecsetelte, hogy a Fibisz Vas megyében az utóbbi időszakban összesen tizenkét új szervezettel gazdagodott, és már közel 300 taggal büszkélkedhet. Ezután a Szabó Bálint Vas megyei Fibisz elnök következett, aki elmondta, hogy a helyi csoportosulás jelenleg 14 szervezettel működik. Ám további jó hírei is voltak, mégpedig hogy a közeljövőben Celldömölkön is alakul egy szervezet, és további 8-9 is szerveződik. Ha minden jól alakul, őszre akár az 500 fős létszámot is elérhetik, újságolta. Azt elfelejtették megemlíteni, hogy épp olyan térségekről van szó, ahol egyébként alacsony az MSZP támogatottsága.

Szabó Bálint a 2002-es önkormányzati választáson még Fidesz-támogatással indult épp a szocialisták polgármester-jelöltje ellen Csepregen. Emellett a csepregi közgyűlésbe Fidesz támogatású képviselőként került be, és lett a városfejlesztési bizottság elnöke. Valamint a megyei közgyűlés jogi bizottságának is a Fidesz felkérésére lett tagja. Szabó elmondása szerint pálfordulását döntően az befolyásolta, hogy

időközben megismerkedett Tóth Csabával, az MSZP Vas megyei szervezetének elnökhelyettesével, és rajta keresztül rátalált arra az oldalra, ahol igazán otthon érezheti magát.

A történet érdekessége, hogy egy héttel korábban még Gaál Angelika nyilatkozott a Fibisz megyei elnökeként, az ő elmondása szerint a Fibisz Vas megyei szervezete két hónapja alakult, 48 fővel, akkor őt választották meg elnökül. Úgy tűnt tehát, hogy létezik egy korábban alakult kisebb Fibisz, amit Gaál Angelika vezet, és egy később alakult nagyobb, aminek Szabó Bálint lett az elnöke. De két Fibisz nem fér meg egy MSZP-ben, így Gaál Angelika az etikai bizottsághoz fordult.

A további viták elkerülése végett a Fibisz Országos Etikai Egyeztető Bizottsága elrendelte, az eddig megalakított tizennégy vasi szervezet hét napon belül ismét üljön össze és alakuljon újra.

Így a szervezetek újra megalakultak, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták. Ismét két Vas megyei Fibisz alakult, egy Gaál Angelika, egy pedig Szabó Bálint vezetésével. Mondanunk se kell, egyikük sem ismerte el a másikat.

Szeptember 4-én, csütörtök délelőtt aztán a Fibisz Országos Elnöksége újra tárgyalta a vasi helyzetet. Akkor már számos bizonyíték volt arra, állította minden fórumon a Gaál Angelika-féle csoport, hogy több, Szabó Bálint nevéhez köthető helyi szervezet fiktív. Ezért az ifjú-szocialisták illetékes szervezete úgy határozott, hogy október 15-éig minden vasi csoport alakuljon ismét újjá, ezt követően pedig újra szervezzék meg a megyei szervezetet.

Sose találnátok ki, mi történt. Ismét két Fibisz alakult, újfent Gaál Angelika és Szabó Bálint szárnyai alatt.

Ám végül, negyedikre sikerült összehozni, hogy egy vasi Fibisz alakuljon. Kezdetnek megállapodtak, hogy egy közös rendezvényen megalakulnak, az átláthatóság jegyében pedig november 18-án Pintér István, a szombathelyi Fibisz szervezet elnöke a szombathelyi szervezet 139 fős tagnévsorát; Szabó Bálint pedig 16 Vas megyében található helyi szervezet 285 tagjának belépési nyilatkozatát átadta dr. Ipkovich György polgármesternek. Azonban a répcelaki megalakuláson már sem Szabó Bálint, sem az általa beszervezett tagok nem jelentek meg. Így a jelenlevők Gaál Angelikát szavazták meg elnöknek.

 

4-500 új roma tag, fejenként egy ezresért

2003. december 21-én sajtótájékoztatót tartott a vasi romák hat vezetője, élükön Horváth Csabával, a Vas Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetőjével, és arról számoltak be, szerintük 4-500 roma tagot léptettek be az MSZP-be pénzért.

Horváth Csaba úgy fogalmazott, hogy 2-3 hónapja jutott el először hozzá a hír, hogy a szocialista párt néhány embere romákat léptet be a pártba, úgy, hogy azoknak pénzt (500-1000 forintot), pályázati lehetőségeket, munkát ígérnek, ha aláírják a belépési nyilatkozatot.

Baranyai Mihály, a Kőszegi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke példaként elmesélte, nyáron egy Ság-hegyen tartott MSZP rendezvényen a csepregi kisebbségi önkormányzat alelnöke azzal “dicsekedett” neki, hogy Szabó Bálint – Tóth Csaba MSZP megyei elnök megbízásból – felajánlott neki különböző dolgokat, ha segít romákat beléptetni a pártba. Pénzt is kaptak, amiből aztán mobiltelefonokat vettek.

Mint mondták, miután több település roma vezetője is kérte, hogy lépjenek közbe, Horváth Csabáék felkeresték a pénzért beléptetett 4-500 romát, és orvosolandó a problémát, kilépési nyilatkozatokat írattak alá velük.

Horváth közölte, a történteket jelezték az MSZP helyi szervezetének is, és Gyebrovszki Jánost, az etikai bizottság egyik tagját el is vitték olyan romákhoz, akik érintettek voltak az ügyben.

Tóth Csaba, az MSZP megyei pártszervezéséért felelős alelnöke tagadta, hogy bárki pénzért toborzott volna tagokat az MSZP soraiba. “A roma kisebbségi önkormányzat elnökének bizonyítania kell szavait, különben jogi lépéseket teszünk” – fűzte hozzá.

Az OCÖ megyei elnöke azt állította, hogy a problémásnak tűnő belépési nyilatkozatokból és hangkazettákból álló bizonyítékait már hónapokkal ezelőtt eljuttatta az MSZP szombathelyi etikai bizottságához, így a szocialista vezetőknek semmi mást mem kell tenniük, csak bemenni a saját pártszékházukba, azokat ott megtalálják.

Korabeli írások a Vas megyei szocialisták belháborúja mögött Leisztinger Tamást sejtik, aki hiába fektetett rengeteg pénzt a pártba, mégsem jutott kellő befolyáshoz, így megpróbálta a saját embereit pozíciókhoz juttatni a vélhető későbbi gazdasági haszon reményében. Nem csak Tóth Csaba jutott pillanatok alatt gyanús módszerekkel fontos megyei pozíciókhoz, ugyanez történt Oláh Lajossal Hajdú-Bihar megyében, ő új arcként villámgyorsan megyei elnök lett ott. Tóth Csaba mindig tagadta, hogy bármilyen kapcsolatban állt volna Leisztinger Tamással, ugyanakkor tény, hogy miután Tóth Csaba átvette az irányítást Zuglóban, első dolga volt, hogy a vagyonkezelő élére Leisztinger embereit tegye be.

A pártok közös döntése alapján az MSZP 3-3 főt jelölhetett az 5 tagú igazgatóságba és a 9 tagú felügyelőbizottságba. A szocialisták Tóth Csaba előterjesztése nyomán az igazgatóság elnökének Kovács Imrét, egyik tagjának pedig Képes Csabát javasolták. Kerületi kötődése egyiküknek sem volt, sajtóhírek szerint azonban Leisztinger lényegében nekik köszönheti a 10-15 milliárdosra becsült Hunguest szállodalánc feletti irányítás megszerzését.

De térjünk még vissza Vas megyéhez. Tóth Csabának hiába nem volt semmilyen kötődése ott, mégis gyors karriert futott be. 2002 őszén bukkant fel a megyében, és 2003 tavaszára már megyei elnök-helyettes lett. Eredetileg soproni, de ő is, mint Oláh Lajos, többnyire Budapesten tartózkodott. Az MSZP frontvonalához közel állók úgy tudják, egyenesen Hagyó Miklós segítségével érkezett Vasba, azzal a látszólagos céllal – mivel az országos pártvezetés az itteni vezetők munkájával elégedetlen -, hogy megreformálja a megyei szervezetet.

Tóth Csaba első körben a kőszegi pártszervezetbe épült be. Tevékenységének köszönhetően a helyi pártba a kőszegi fiatalok és Táncsics Péter (eljövendő városi elnök és Vas megyei MSZP elnökségi tag) irányításával közel 250 főt léptettek be. 2003 elején megválasztották Táncsics Pétert vezetőjüknek – az idősebbeket pedig kiszorították. A beléptetés, háborogtak a rivális szocialisták, már akkor elég speciális volt: sörért, pénzért vagy egyszerűen fiktíven zajlott.

Aztán Tóth Csaba a nagy létszámú kőszegi tagsággal a háta mögött kiegyezett a megyei vezetőkkel, megkapta az elnökhelyettesi pozíciót, cserébe a megyei vezetők maradhattak. Jutalmul a kőszegi segítő, Táncsics Péter is bekerülhetett a megyei elnökségbe.

Tóth Csaba gyors vasi előretörése azonban nem aratott osztatlan sikert, ahogy kell, megosztotta a megyét. A riválisok szerint a megyei szervezetben akadt, akit Tóth Csaba pozícióért, másokat pénzért vásárolt meg. Akiket nem sikerült maga alá gyűrnie, azoknak vagy a helyzetét próbálta ellehetetleníteni, vagy egyszerűen leváltatta őket (ehhez kellettek a fiktív tagok). Időközben a megyei tagság körében a Tóth Csaba-pártiak aránya állítólag már 70 százalékra nőtt. A maradék harminc százalék zömét leginkább a dacosan ellenálló szombathelyi csoport jelentette.

A méregzöld Jaguárral érkező Tóth Csaba már az első pillanatban elkápráztatta a romákat. Többen elmondták, hogy a politikus valamikor szeptemberben vendégül látta a vasi kisebbségi vezetőket a szombathelyi a Gerendás vendéglőben. Akkor a kisebbségi képviselőknek Tóth Csaba, mint befolyásos országos hatáskörű vezető, együttműködést ajánlott fel: ha az embereket beléptetik a pártba, és megalakítják a vasi roma tagozatot, akkor pályázatok útján anyagi forrásokhoz juthatnak majd.

Megindultak a beléptetések, és rövidesen 300-400 vasi roma lett a Szocialista Párt tagja. A bili akkor borult ki, amikor a saját elmondásuk szerint – ám ki tudja, valójában miért történt a fordulat – a romák rájöttek arra, hogy Tóth Csaba és emberei saját céljaikra akarja felhasználni őket. A cigányok tehát fellázadtak, képviselőik az összes beléptetett tagot kiléptették.

 

Tóth Csaba ellen dönt a megyei etikai bizottság, kizárják az MSZP-ből

2004. február 19-én az MSZP Vas megyei szervezetének etikai bizottsága úgy döntött, hogy Tóth Csaba, a párt megyei alelnöke, Táncsics Péter, a kőszegi szervezet elnöke, és Szabó Bálint, a Fibisz hivatalosan elismert megyei elnöke érintett a kőszegi alapszervezet tagságának nem megfelelő módon történt felduzzasztásában, ezért kizárták őket a szocialista pártból. Az ítélet azonban egyelőre nem volt jogerős, azt ugyanis az Országos Etikai Bizottság mondhatja csak ki.

 

A tagtoborzási per

A tagtoborzási per, ami egy magánvádas rágalmazási per volt, 2004. február 28-tól március 31-ig tartott. Szabó Bálint indította helyi roma vezetők ellen, akik azt állították róla és társairól, hogy pénzért léptettek be romákat az MSZP és a Fibisz vasi szervezeteibe.

Az első tárgyalási napon a meghallgatott helyi roma vezetők mindannyian fenntartották a sajtótájékoztatón mondottakat. Újra részletezték, mikor és hogyan találkoztak először Tóth Csabával, hogyan is volt a Ság-hegyi MSZP rendezvény, amikor először hallottak arról, hogy a csepregi kisebbségi önkormányzat akkori alelnöke, Hódosi Ernő azzal dicsekedett nekik, hogy az MSZP Vas megyei alelnökének segít romákat beléptetni a pártba.

A bíró, Fonyó Tamás eközben romológiai ismereteivel szórakoztatta magát és hallgatóságát, a tanúk neve alapján tippelgette meg, ki melyik nemzetiségi alcsoporthoz tartozik, ki beás, ki zenész, egyedül a Horváth név fogott ki rajta.

Utána hallgatták meg Gyebrovszki Jánost, aki a szocialisták megyei etikai bizottságának tagjaként részletesen beszámolt arról, miért zárták ki Szabó Bálintot a pártból, milyen bizonyítékokat tártak föl ellene. Mint elmondta, a tagtoborzásról már korábban, 2002 novemberében értesült Forgács Zójától, a szombathelyi romák vezetőjétől. Bár ezt a levelét a hölgy később visszavonta, Gyebrovszki szerint Forgács azóta többször is kijelentette már, hogy a levél állításai igazak.

Az etikai bizottság a tömeges beléptetéseket vizsgálta, amelyek állítólag három hullámban jelentkeztek. Gyanús volt például az a százötven, dokumentált Csepreg környéki új párttag, akiknek belépési nyilatkozatát ugyanaz a kéz töltötte ki, dátum nélkül. És az is fura volt, hogy a csepregiek miért a kőszegi pártszervezetbe léptek be. Kiderült, összesen 600 belépési nyilatkozatot fénymásoltak az irodában.

A második tárgyalási napon, március 14-én több furcsaság is történt. Szabó Bálintot nem tudták kihallgatni, mert elmondása szerint előző este négyen megtámadták és fajtalankodtak vele. Az MTI másnapi híre szerint Szabót szombathelyi albérleti lakása előtt négy ismeretlen középkorú személy támadta meg. A ház mögé hurcolták, hasba és ágyékon rúgták. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint Szabó azt állította, hogy miután felocsúdott eszméletlen állapotából, első emléke az volt, hogy a földön van, a nadrágja az alsónadrággal együtt bokáig le van tolva, és a végbelében nagy feszítő fájdalmat érez, miközben a rajta lévő személy rángatózik rajta, és érzi, hogy valami van a végbelében.

Ugyanígy nem sikerült kihallgatni Forgács Zóját, a Szombathelyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökét. Állítása szerint megfenyegették és fél mondani bármit is.

A bíróság a keddi tárgyaláson több tanút is meghallgatott, többek között Baranyai Sándort, aki állítólag azt vallotta, hogy Szabó Bálint és Tóth Csaba megbízásából romákat léptetett be a szocialista pártba, amiért húszezer forintot kapott. Az ügylet lebonyolításában, állította Baranyai, szerves részt vállalt a bírósági tárgyalásra beidézett Hódosi Ernő is. Hódosi természetesen mindezt letagadta, bár elmondta, jó viszonyban van Szabó Bálinttal és azt is elismerte, baráti alapon néha adott támogatást megszorult romáknak. 

A harmadik csörte az előzmények ismeretében meglehetősen békésre sikeredett. Március 30-án 1 óra tájban minden érintett épségben befutott. A vádlón külsérelmi nyomokat nem lehetett felfedezni, Szabó Bálintnak ezúttal megkegyelmeztek.

A tárgyaláson meghallgatták Szabó Lajost, aki az MSZP vasi elnöke volt, és mindvégig, következetesen kiállt amellett, hogy az MSZP-be senki nem léptetett be pénzért romákat.

A bíró az ítélethirdetéskor közölte, bár a peren számos egymásnak is ellentmondó vallomást hallott, mégsem látta bizonyítottnak azt, hogy azon az ominózus sajtótájékoztatón Horváth Csaba és társai Szabó Bálintról valótlanságot állítottak volna, és így ezzel őt megrágalmazták. Ezért mindhárom vádlottat felmentette.

Az ítélet nem volt jogerős. Szabó Bálint fellebbezett, de eredménytelenül

 

Szili Katalin most még megmenti Tóth Csabát

2004. június 24-ére összehívták az MSZP Vas megyei szövetségi tanácsát. Az eseményen Szili Katalin is megjelent. Az ok hivatalosan az volt, hogy az EU parlamenti választások kudarcának okát kutassák, de erről nem sok szó esett, annál több a vas megyei gyanús tagbeléptetésekről.

A helyiek részéről sok kérdés felmerült a szervezetek felduzzasztásával kapcsolatban.

  • Miként lehetséges az, hogy az újonnan alakult pártszervezetekben nagyjából ugyanazok a nevek tűnnek fel az új alapszervezetek megalakításakor? Mintha egy és ugyanaz csoportosulás vonult volna végig a megyén.
  • Hogyan lehet az, hogy kínosan rossz eredmények születtek azokon a helyeken, ahol a belépési nyilatkozatok alapján virágzó szocialista pártélet van kibontakozóban? Legjobb példa erre Szabó Bálint  nevével fémjelzett Csepreg városa, ahol körülbelül annyian szavaztak összesen a szocialistákra, ahány bejegyzett MSZP-tag van. Hogy is van ez?
  • Nem különös az, hogy a megalakulásra majd minden településen mikrobusszal érkeztek az emberek? Ráadásul az új szervezetekkel azóta sem lehet kapcsolatba kerülni, a levelek a feladóhoz rendre úgy érkeznek vissza, hogy a címzett ismeretlen. Sőt, eddig semmilyen rendezvényen nem sikerült találkoznia a Szabó Bálintot támogató tagokkal.

De Szili Katalin Tóth Csaba mellé állt, és átnyomta a helyieken, hogy fogadják el ezeket az új, nem feltétlenül létező szervezeteket, amiket szavazás után újra bejegyeztek.

 

Mostanra már senki sem tudja, hányan vannak

Közeledett szeptember 25-e, az MSZP tisztújítása, amikor új megyei elnököt kellett választaniuk. 

A korábbi elnök, Szabó Lajos nem kívánt indulni. és Tóth Csabát állította maga helyett jelöltként.

A szombathelyi szervezet vezetője, Nemény András, aki jelenleg épp Szombathely polgármestere, jelezte, hogy nem látná szívesen Tóth Csabát a megyei elnöki székben, mert olyan elnököt akarnak, aki tiszta lappal indul. Neményék Kiss Pétert, akkori vasi kötődésű fontos embert szerették volna a posztra, de ő elfoglaltságaira hivatkozva nem vállalta a jelöltséget.

Az elkövetkező elnökválasztás erőviszonyairól a szombathelyi szervezet vezetői csak annyit engedtek megtudni, hogy a szombathelyieknek 27 küldöttje lesz. Arról azonban csak hozzávetőleges információjuk volt, hogy összesen hányan szavaznak majd. Úgy 109 küldöttet saccoltak. A bizonytalanság legfőbb oka, tették hozzá, hogy a pártban a nagy port kavart tagtoborzások miatt (amikor is 17 új szervezetet jegyeztek be), mostanra már senki sem tudja, hányan vannak. 

 

Ellopták a kocsiból

Szabó Bálint, egykori Fibisz-elnök ellen a különös tagbeléptetési ügyek miatt magánokirat-hamisítás miatt indított eljárást a rendőrség.

Csakhogy a bizonyítékok, a tagbeléptetési jegyzőkönyvek eltűntek. A jegyzőkönyvek hitelesítőjeként szerepelt többek között Szabó Bálint, Tóth Csaba Vas megyei MSZP elnökhelyettes, Táncsics Péter, a kőszegi MSZP szervezet elnöke, megyei elnökségi tag, valamint Zuschlag János, a Fibisz elnökhelyettese, országgyűlési képviselő aláírása is.

A tagbeléptetési jegyzőkönyveket alapból az MSZP Köztársaság téri székházában tárolták. Fura mód ezeket a papírokat Ujhelyi István, a Fibisz akkori elnöke átadta az ügyben igencsak érintett Tóth Csabának. Tóth Csaba pedig továbbadta ezeket Szabó Bálintnak.

Szabó Bálint állítása szerint a jegyzőkönyveket ellopták az autójából, mikor azt egy fehérvári parkolóban hagyta. Feljelentést nem tett, mert az ajtó véletlenül nyitva maradt, így bűneset sem történt. A nem kifejezetten életszerű történet miatt a nyomozás végül nem jutott eredményre.

 

Tóth Csaba átveszi a hatalmat a megyei etikai bizottságban, ami gyorsan fel is menti őt

Tóth Csabát korábban kizárta a pártból a helyi etikai bizottság és bár ez továbbra sem volt jogerős, mert az Országos Etikai Bizottság hónapok óta halogatta a döntést, Tóthnak fontos volt, hogy e felett a bizottság felett is átvegye az irányítást.

Ami különösebben nem is volt nehéz, hiszen az újonnan alakult, javarészt fiktív szocialista alapszervezetek is delegálhattak tagokat az etikai bizottságba, ahol így Tóth emberei kerültek többségbe.

Az új etikai bizottsági tagok valamikor összeültek, rehabilitálták Tóthot és új elnököt választottak maguk közül, majd erről értesítették az országos etikai bizottságot.

 

Mindannyiunk közös sikere: Tóth Csaba az új megyei elnök

Szeptember 25-én, Répcelakon szavaztak a szocialisták az új megyei elnökről. Botrányoktól ez az ülés sem volt mentes, Tóth ellenlábasai már az elején elhagyták az ülést, mondván

  • Nem szerencsés Tóth Csabát elnöknek jelölni, amíg az Országos Etikai Bizottság nem hozza meg a döntést a párttagságáról.
  • Véleményük szerint sokkal több küldött jelent meg, mint amennyinek az országos tagnyilvántartás alapján kellett volna. Úgy tűnik, valóban problémákat okozott, hogy nem tudták, mennyi tagja is van a pártnak a megyében.

A testület ennek ellenére határozatképes maradt és megválasztották Tóth Csabát megyei elnöknek.

Az új elnök pedig bátor és építkező pártot ígért a vasiaknak.

Az Országos Etikai Bizottság felmenti Tóth Csabát

Hónapok után összeült az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottsága és megsemmisítette a megyei bizottság határozatait, a kizárást visszamenőleg is semmisnek nyilvánították. A kizárt Tóth Csaba, Táncsics Péter és Szabó Bálint fellélegezhettek.

Az Országos Egyeztető és Etikai Bizottság egyébként érdemben nem is vizsgálta meg az ügyet. Az eljárást arra való hivatkozással semmisítette meg, hogy nem volt elnöke a megyei etikai bizottságnak, ugyanis az elnök a Tóth Csabáék ellen folyó vizsgálat elején lemondott.

Mint írták, az egyéni érdekek és értékek mellett, jóval fontosabb a szocialisták nagy családját érintő megállapítás, mely szerint nem üldözendő, hanem elismerésre méltó minden olyan tevékenység, amely a Magyar Szocialista Pártot elit pártból tömegpárttá kívánja formálni.

 

Tóth Csabát is magánokirat-hamisítással gyanúsítják

Tóth Csaba Vas megyei karrierjét azonban derékba törte, mikor kiderült, hogy Szabó Bálint mellett újabb három megyei MSZP-s politikust gyanúsított meg az ügyészség a feltételezhetően fiktív tagbeléptetésekkel és alapszervezet-alakításokkal kapcsolatban. Tóth Csabát, Zuschlag Jánost és Táncsics Pétert, a kőszegi pártszervezet elnökét.

Az alapító jegyzőkönyvekben mindannyiuk aláírása szerepelt hitelesítőként.

 

Tóth Csaba mindent tagad

Tóth Csaba ezt követően egy sajtótájékoztatón igyekezett tisztázni magát. Az ügye ismertetésében segítségére volt ügyvédje, Bárándy Gergely is, a Bárándy ügyvéd-dinasztia legifjabb tagja.

Tóth elmondta, valóban segédkezett Fibisz-szervezetek alapításban. A rendőrség bizonyítéka azonban mindössze néhány fénymásolt okirat, amit ő még sohasem látott. Ezek tehát hamisak.

Az írásszakértő szerint ezeken az okiratokon szerepel Tóth Csaba aláírása, amely azonban nem tőle származik. Az egyik iraton lévő Szabó Bálint-szignó viszont Tóth Csaba keze nyomát viseli.

Tóthék rögtön megkérdőjelezték a szakértő munkáját, mivel az egy rendőrőrnagy, ezért független szakértő kirendelését kérték. Elfogultság miatt azt is szerették volna, hogy ne a szombathelyi és a Vas megyei ügyészség lássa el a nyomozás felügyeletét. Az ügy ezután Zala megyéhez került. Innen származott Tóth Csaba.

 

Megunta az MSZP

Eljutottunk arra a pontra, ahol már a szocialista párt is megunta Tóth Csaba ügyeit. Annyira, hogy úgy döntettek, feloszlatják az egész helyi MSZP-t. A párt országos etikai és egyeztető bizottságának ülésén a Vas megyei területi szervezet és a 26 Vas megyei helyi szervezet feloszlatása mellett foglaltak állást. “Új, teljes körű tisztújítást kezdeményezünk”, mondta a pártelnök, Hiller István, hozzátéve: nem tűrik és tűrhetik a botrányokat sehol.

 

Szabó Bálint is megunta

Másnap Szabó Bálint, Tóth Csaba eddig hűséges embere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy másfél év után lezárja a Tóth Csabával való együttműködését.

Nehezen értelmező gondolataiból annyit lehetett kihámozni, hogy ő már januárban visszavonult a politikától, így elhatárolódik az azóta történtektől. Hogy egészen pontosan milyen történtektől, arra kitérő választ adott, ám hangsúlyozta a háborúskodás Tóth Csaba és köre feltűnésével és térnyerésével vette kezdetét.

Tóth Csaba körének egyik fontos embere volt Szabó Bálint.

 

Szigorúan ellenőrzött tisztújítás

Vas megyében március 5-én békében és rendben újjáalakultak a pártszervezetek  jelentette be Hiller István, a szocialisták elnöke, aki erről Körmenden, a helyi pártirodán tájékoztatta a médiát.

De már nem merték mindezt a helyiekre bízni. Az alakuló üléseket a nap folyamán az MSZP vezérkara megkülönböztetett figyelemmel kísérte végig, az országos elnökség színe-java személyesen is részt vállalt az újjászületésben. Gyakorlatilag az egész elnökség átette a székhelyét erre az időszakra Vas megyébe. Míg Hiller István a körmendi szervezet megalakulásánál, addig Kiss Péter Celldömölkön, Lampert Mónika Répcelakon bábáskodott, Bükön pedig Lendvai Ildikó felügyelt. A három kóbor lengyel ló Szombathely külterületein ügyelt a rendre.

Elmondta azt is, hogy január 22-e óta a megyében létszámstop van, azóta nem léphetett be senki a helyi MSZP-be. Ebből azért látszik, hogy a szocialisták felső köreinek is kínossá vált már a dolog. Eljött az idő, hogy az újonnan megalakuló alapszervezetek megyei elnököt válasszanak.

Néhány sokatmondó adat:

  • Az MSZP központi nyilvántartásában 1200 vasi párttagot regisztráltak, ők választották meg ősszel elnöknek Tóth Csabát.
  • A Szabó Lajos országgyűlési képviselő által készített, az újraregisztrálás alapját nyújtó listán már csak 950-en szerepeltek.
  • Közülük összesen 541-en regisztrálták újra.

A helyi MSZP több mint fele hirtelen eltűnt. Kicsit részletesebben:

  • Az egyik botrányt kiváltott alapszervezetben, a büki-csepregiben 178 regisztrált tagból 41-en jelentek meg. Köztük 20 szolnoki állandó lakos.
  • Kőszegen a regisztrált 227 tagból 104 ment el. Az addigi elnök, Táncsics Péter helyett Rába László lett a városi pártelnök, s nem választották meg küldöttnek az ehhez az alapszervezethez tartozó Tóth Csabát, aki az őszi választáson lett a vasiak pártelnöke.

 

Kiss Péter az új megyei elnök

Celldömökön ültek össze Vas megyei MSZP megmaradt tagjai, hogy új elnököt válasszanak maguknak. Az ülést személyesen Hiller István pártelnök vezette le, aki szigorúan ügyelt is a rendre és a szavazás szabályainak a betartására. Például, ellentétben az őszi, botrányokat kavart elnökválasztással, ahol Tóth Csaba lett a megyei elnök, ezúttal valóban titkosan, szavazófülkében szavaztak a küldöttek.

Ilyen körülmények közt Kiss Péter 37-28 arányban megnyerte a szavazást és ő lett az MSZP Vas megyei elnöke. Az elnökségválasztási procedúra legnagyobb vesztese valószínűleg a fiktív tagtoborzási ügyben elhíresült Tóth Csaba lett, aki pár hónappal ezelőtt még a vasiak elnöke volt, ekkor azonban már a vezetőségbe sem sikerült bekerülnie.

 

Na, csá. Léptem Zuglóba.

Az új tagokkal felálló megyei etikai bizottság ismét napirendre tűzte Tóth Csaba párttagságának ügyét. Ám az ülés előtt egy órával Tóth Csaba kilépett az MSZP Vas megyei szervezetéből és belépett a zuglóiba, így a Vas megyei etikai bizottság már nem dönthetett sorsáról.

Pár hónapnak kellett csak eltelnie, hogy a zuglói fiktív tagbeléptetésektől legyen hangos a sajtó.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Megjavítottuk egy zuglói kutyafuttató lyukas rámpáját

A Rákospatak utca, Dorozsmai utca és Ungvár utca által határolt kutyafuttató rámpája átlyukadt, és balesetveszélyessé vált. Legújabb zuglói akciónk keretében Read more

Óriás LEGO-torony, heresimogatásra kijelölt hely, betonróka – Kedvenc budapesti akcióink 2023-ból

December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more

Tanszergyűjtésből megmaradt pénzből játék, fenyőfa, szaloncukor

Az MKKP közösségi gyűjtés oldalán összegyűlt adományok néha meghaladják az általunk kijelölt szintet. Sajnos ilyenkor sem költjük floridai tövábbképzésre, vagy Read more

Újraválasztási kampány közpénzből: Horváth Csaba Facebook-oldalának hirdetéseit Zugló önkormányzata fizeti

A Facebook-on gyakran lehet olyan hirdetésekbe ütközni, amely ugyan Horváth Csaba zuglói polgármester oldalát hirdeti, de közben a hirdetés finanszírozójaként Read more