Kamupártok, bűnszervezetben elkövetett csalás, heteroszexuális panda és persze Zugló. Mi történt Tóth Csaba Vas megyei embereivel azóta?

Hosszasan írtunk korábban Tóth Csaba Vas megyei kalandjáról, aminek az lett a vége, hogy fel kellett oszlatni a megyei MSZP-t, hogy meg tudjanak szabadulni tőle.

Na, de vajon mi történt azóta Tóth egykori csapatával?

Aki még az MSZP-nek is sok volt: így kezdte a politikát Tóth Csaba

Szabó Bálint

Szabó Bálint a Vas megyei szocialista ifjúsági szervezetben igyekezett átvenni a hatalmat. A megyei Fibiszt háromszor kellett feloszlatni, mert mindig kettő is alakult belőle és a Szabó-féle szervezet tele volt vélhetően pénzért beszervezett tagokkal. Végül, a negyedik újjáalakuláskor Szabó Bálint már elengedte a dolgot, meg sem jelent az ülésen. Szabót az általa indított rágalmazási per második tárgyalási napja előtti este – elmondása szerint – ismeretlenek megtámadták és megerőszakolták. Az ő autójából tűntek azok a jegyzőkönyvek, amik hiánya miatt a rendőrség nem tudta bizonyítani a fiktív tagbeléptetéseket.

 

Szabó Bálint

Szabó Bálint a Vas megyei ténykedése után, minek a végére Tóth Csabával is megromlott a viszonya, Szegedre került, ahol eleinte DK szóvivő lett, majd sima párttag. Jelenleg független képviselő a szegedi önkormányzatnál.

Szabóval azóta több különös dolog is történt.

 

Épp egy két éve meghalt kutyára vigyázott, amikor először hallotta az őszödi beszédet

2013-ban a Heti Válasznak adott interjújában olyanokat mondott, hogy 2006 nyarán Rózsa-Flores Eduardo belvárosi lakásán vigyázott annak Tito nevű kutyájára, miközben a másik szobában Katalin, Ferenc és Imre (vélhetően Szili Katalinra, Baja Ferencre és Szekeres Imrére utalva a keresztnevekkel) épp meghallgatta felvételről a 2006. május 26-án elhangzott és 2006 szeptember 17-én nyilvánosságra került, Gyurcsány Ferenc által elmondott balatonőszödi beszédet. Szabó azzal vádolta őket, hogy szerepük volt a hangfelvétel nyilvánosságra kerülésében. A kiszivárogtatással később Kiss Pétert is  összefüggésbe hozta. A történettel kapcsolatban azonban rögtön ellentmondásokba ütközünk.

Tito kutyus 2004-ben, tehát két évvel korábban meghalt, így Szabó legfeljebb a tetemére vigyázhatott.

Szintén 2004-ben Rózsa-Flores már eladta a Szabó által említett terézvárosi lakását.

Rózsa-Florest pedig nem lehetett megkérdezni a történtekről, mert őt 2009 áprilisában Bolíviában lelőtték.

Ennek ellenére Szabó fenntartotta az állításait és azt ígérte, hogy ha nem állnak nyilvánosság elé az őszödi beszéd kiszivárogtatói, maga fog előjönni a nevekkel. Erre a mai napig várunk.

Szabó Bálintról idén februárban hallhattunk újra, mikor is fél napra eltűnt, miután beharangozta, hogy másnap nagy leleplezésre készül. Szabót a rendőrség is kereste, végül a városból kivezető autópálya mellett találtak rá kihűlve, alsónadrágban, de komolyabb baja nem volt.

 

Égő szalmabálához kötözik a cipőfűzőjével

Szabó először azt állította, hogy február 15-én szokásos reggeli futására indult autójával(!), de csak arra emlékszik, hogy megállt egy benzinkútnál vásárolni. Mire feleszmélt, este volt, és a város másik pontján találta magát.

Este nyolc óra magasságában gyalog, mezítláb, egy szál alsónadrágban haladtam az M43-as autópálya felüljárója felől Makó irányába, ahova nem önszántamból kerültem. (…) Az életemet egy szolgálaton kívüli rendőr mentette meg.

Később viszont már azt nyilatkozta, hogy nem önszántából került az újszegedi liget futópályájáról Makó mellé, sőt hozzátette: egy égő szalmabálához kötözték a cipőfűzőjénél fogva a tanyavilágban. Állítólag két támadóját fel is ismerte, de neveket nem mondott. A támadói szerinte azt kérték tőle, hogy éjfélre gyalogoljon el Romániába, mert különben a családja bajba kerülhet.

 

Tóth Csaba

Tóth Csaba 2003-ban az MSZP Vas megyei szervezetének elnökhelyettesi posztjáig vitte, de a módszerei még az MSZP-nek is túl durvának bizonyultak, és végül az egész megyei szocialista pártot fel kellett oszlatniuk, hogy megszabaduljanak Tóthtól. Az ellene és társai ellen folyó magánokirat-hamisításos ügyet a rendőrség bizonyítottság hiányában lezárta, mert a bizonyítékok eltűntek Szabó Bálint kocsijából.

Tóth Csaba Hadházy Ákossal vitázik a Partizán 2021. szeptember 13-i adásában

 

Zugló ura

2002 és 2008 közt a Vasi Volán Zrt. igazgatóságában dolgozott. 2009 és 2011 közt a Fővárosi Vízművek vezetésében kapott helyet. 2010 óta parlamenti képviselő, 2014 óta pedig Zugló egyéni képviselője. Jelenleg az Országgyűlés gazdasági bizottságában ül a fideszes Bánki Erik mellett, őhozzá köthető a Hungast nevű étkeztetési cég, amely rendre nyeri a közbeszerzéseket Zuglóban. A kerületi MSZP elnöke. Zuglói karrierje hasonlóan botrányosan indult, mint amilyen a Vas megyei volt, de erről hamarosan bővebben. Hivatalosan tehát semmiféle köze nincsen Tóthnak a zuglói önkormányzat döntéseihez, ám a helyi ügyekre rálátók szerint gyakorlatilag ő irányítja az önkormányzatot a fontos pozíciókba betett emberei segítségével. Erről szintén hamarosan bővebben.

 

Zuschlag János

Zuschlag Jánost szintén magánokirat-hamisítással gyanúsította meg a rendőrség a Vas megyei tagbeléptetések miatt, a neve ugyanis sokszor szerepelt vélhetően fiktív jegyzőkönyveken, bár olyan eset is előfordult, ahol a rendőrség írásszakértője szerint Tóth Csaba kézírásával írták alá Zuschlag nevét.

Zuschlag János a róla szóló könyv borítóján

A ma már vállalkozóként dolgozó férfit az ezredfordulón még az akkor kormányon lévő MSZP egyik fiatal titánjaként tartották számon, de politikai karrierje csúnya véget ért, miután egy bekapcsolt kamera egy sajtótájékoztatón rögzítette, ahogyan a vészkorszak áldozatain viccelődik, majd később az ifjúsági szervezetek fiktív tevékenysége után igényelt állami pénzek miatt bűnszervezetben elkövetett csalásért ítélték el.

Miután 2013-ban kiszabadult, egykori pártját, az MSZP-t vádolta, mondván, hogy az elcsalt pénzek ott landoltak, mindeközben pedig a fideszes propagandagépezet szolgálatába állt: az a Kökény-Szalai Vivien írt róla könyvet, aki később a TV2 hírigazgatója lett.

 

Táncsics Péter

Táncsics Péter neve szintén szerepelt a rendőrség által meggyanúsított emberek közt.

Táncsics Péter 2002-ben az MSZP színeiben lett városi képviselő, 2006-ban újraválasztották, szintén az MSZP színeiben. 2010-ben ismét az MSZP jelöltjeként indult, de nem szerzett mandátumot, a 2014-es választáson nem indult el. 2019-ben  az Összefogás Kőszegért Egyesület jelöltjeként jutott be a képviselő-testületbe.

 

Magyar, dolgozik, heteroszexuális és panda. És 300 millióba került.

Táncsics Péternek több kamupárthoz is köze van. Ő volt az Új Magyarország Párt elnöke. A párt a 2014-es választásokon 1578 szavazatot szerzett, de előtte 149,2 millió forint kampánytámogatást költhetett el.

A párt szinte pillanatok alatt összegyűjtötte a szükséges 15 000 aláírást, ám összesen még kétezer szavazatot sem kapott a választáson.

Nem volt olcsó a mulatság, de cserében minden idők egyik legszürreálisabb kampányát láthattuk tőlük. A kampány egy pandára épült, aki magyar, dolgozik, heteroszexuális, ám még sincs kihalásra ítélve. A panda használata ellen a WWF is tiltakozott.

Országos viszonylatban 1578 szavazatot ért az ilyen formában erős kampány

Az Új Magyarország Pártot szoros kapcsolatok fűzték egy másik kamupárthoz, az Új Dimenzió Párthoz, minek elnöke az a Kovács Szabolcs, aki annak idején még a kőszegszerdahelyi MSZP főalakjaként dolgozott együtt Táncsiccsal. Kovácsot később felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Szombathelyi Törvényszék a kőszegi posztógyár lebontatása miatt (a területet ma egy Tesco áruház ékesíti), egy másik ügyben pedig öt évre eltiltották attól, hogy gazdasági társaság vezető tisztségviselője legyen.

    • Az Új Dimenzió elnöke, Kovács Szabolcs tagja volt az Új Magyarország elnökségének
    • A két párt 84 százalékban ugyanazokban a körzetekben gyűjtötte össze a szükséges aláírásokat
    • Sok esetben ugyanazon család különböző tagjai voltak a két párt jelöltjei
    • Mindkét párt a semmiből bukkant fel 2014-ben, könnyedén összegyűjtötték az ajánlásokat, majd pár ezer szavazatot kaptak mindössze a választáson
    • Mindkét pártvezetőről tudvalevő, hogy jó kapcsolatokat ápoltak Zuschlag Jánossal

    A kamupártok elleni harcban hatalmas sikereket elérő Állami Számvevőszék vizsgálata után a kamupártok elleni harcban hatalmas sikereket elérő ügyészség 300 ezer(!) forintra büntette az Új Dimenzió Pártot, mert 20 millió forinttal nem tudtak elszámolni.

     

    Menyhárt Bizsán

    Menyhárt Bizsánt azzal vádolták meg 2004-ben, hogy ő szervezte a vacsorákat a Vas megyei romáknak, akiket pénzért beszerveztek a szocialista pártba.

    Menyhárt Bizsán immáron Zuglóban egy 2010-es felhős napon

    Szabó mellett Menyhárt Bizsán volt a jobb keze Tóth Csabának, aki nem maradt jutalom nélkül a vasi akció után. A Tóth Csaba embereként emlegetett Menyhárt Bizsán az egykori Vas megyei MSZP-s szombathelyi irodavezetője volt, de feltűnt a neve a botrányos zuglói tanácsadó szerződésekben is. Vas megyében tagduzzasztással lett elnök Tóth, a hatalomátvételi munkálatokban Zuschlag János is közreműködött, Menyhárt a leendő roma tagokat vendégül látó büki vacsora kapcsán került előtérbe. Tóth mellett Menyhárt is gyanúsított volt a tagtoborzási ügyben.

     

    Feleséges viszonyok

    Menyhárt követte Tóthot Zuglóba is. Az Employers Consul­ting Kft., amelynek akkoriban ügyvezetője volt, 2008 áprilisa és 2009 novembere között csaknem 15 millió forint értékben kapott megbízásokat az önkormányzattól. Az Employers tulajdonosai között van az ugyancsak Tóth bizalmasának tartott Funtig Zoltán, akinek ügyvédi irodája nem kevesebb, mint 11 millió forintot kapott a Zuglói Vagyonkezelőtől. Szintén Menyhárt Bizsán volt a vezető tisztségviselője az EMC Con­sulting Kft.-nek, amelynek tulajdonosai között találjuk Mesterházy Attila MSZP-s miniszterelnök-je­löltet, a már említett Funtig Zoltánt, illetve Tóth Csaba feleségét, Erényi Júliát. Az EMC számos olyan cégnek adott tanácsokat, amelyek később véletlenül a BKV, a MÁV és más állami vagy önkormányzati tulajdonú vállalatoktól kaptak busás hasznot hozó megbízásokat. Az EMC korábbi ügyvezetője az a Tóth László volt, akinek másik társasága, a Ba-To Group 2008-2009-ben mintegy hétmillió forintot kapott a zuglói önkormányzattól egészségügyi tanácsadásért és telefonon való rendelkezésre állásért. Ez utóbbi azért is különösen érdekes, mivel a Ba-To ellen öt végrehajtási eljárást indított az adóhivatal, de így is megfelelt a zuglói vezetésnek. Ebben az időszakban Zuglóban is megfigyelhető volt az a folyamat, mint Vas megyében, jelentősen megnőtt a zuglói MSZP taglétszáma, és megválasztották Tóthot helyi elnöknek.

    De a zuglói tanácsadói botrány után is kapcsolatban maradt Menyhárt Bizsán a XIV. kerületi MSZP-vel, indították az önkormányzati választásokon 2010-ben, a szlogenje a választási plakátokon az árulkodó, Zugló közös ügyünk. Menyhárt Bizsán nem tűnt el teljesen, hanem több cégben később is feltűnt a neve, amelyek köthetők egyes Vas megyei tagokhoz, vagy Tóth pesti érdekköreihez.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Személyeskedéssel és képviselőnk családjának emlegetésével nyitott a zuglói Fidesz, majd váratlanul mellénk álltak egy ingatlaneladási vitában

November 28-án rendes közgyűlést tartott a zuglói képviselőtestület. Napirend előtti felszólalással nyitotta az ülést az Összefogás Zuglóért Egyesület képviselője, aki Read more

Már idén is 55 millió forintos pluszkiadással jár a Polgármesteri Hivatal létszámbővítése – Bizottsági ülések Zuglóban

November 26-án, kedden ülésezett az önkormányzat Pénzügyi Bizottsága és a Népjóléti Bizottság is. Mindkét bizottsági ülésen voltak érdemben tárgyalandó ügyek Read more

A polgármester szerint neki nem gond, ha csökkennek a jogkörei, majd leszavazta az erről szóló javaslatunkat – Rendkívüli közgyűlés Zuglóban

November 7-én újra rendkívüli közgyűlést tartott a zuglói képviselőtestület. Az ülést Sógor László, az Összefogás Zuglóért Egyesület (ez a leváltott Read more

Rendkívüli közgyűlés Zuglóban – pozíciók, pozíciók mindenhol

Rendkívüli testülti ülést tartott a zuglói képviselőtestület. A napirend döntő része a pozíciók szétosztásáról szólt. Zuglónak immár 4 alpolgármestere és Read more