Miért ad el az Önkormányzat 200m2-t a Tamási Áron iskola telkéből, 2 évvel azután, hogy azt hozzácsatolta?

  • Az önkormányzat 2007-ben hozzácsatolt egy (egyébként szolgalmi joggal terhelt) utat a Tamási Áron iskola területéhez, és megígérte az érintetteknek, hogy 5 évig nem korlátozza a jogukat
  • 2 évre rá, az iskola területéből elvett 103m2-t és visszacsatolta azt ugyanehhez a területhez. További 202 m2-t el akart adni és ezzel növelni egy, az iskola fölötti magántulajdonban lévő ház telkét 
  • 2010-ben erre szerződést is kötött nettó 7.272.000 Ft-ért Kontur Lászlóval, ház tulajdonosával és azóta közösen pereskednek a szolgalmi jog törléséért a szomszéd ellen
  • Megkérdeztük erről az Önkormányzatot, hátha el akarják mondani, mi a tervük, mi most a helyzet. Csodával határos módon visszaírtak 2 napon belül, csak épp választ nem adtak semmire, de azért sikerült hazudniuk egy jó nagyot

Egyszer volt, hol nem volt…

…volt egyszer egy Mártonhegyi útról nyíló, közterülethez tartozó út a Tamási Áron iskola felett, ahonnan alulról lehetett megközelíteni a Fodor utca 54a és 50b lakóházakat. Az 50/b ház jelenleg is lakott. Az 54/a sz. alatti villa 14 éve, 2007 óta, amióta az utolsó lakás megvásárlásával Kontur László Ferenc kizárólagos tulajdonába került, lakatlanul várja, hogy mikor jön el az idő, hogy végre békében összedőlhessen.

Ezt az utat 1982-ben egy telekszabályozási/telekhatár-rendezési eljárással a Főváros összevonta egy helyrajzi szám alá azzal a lépcsővel, ami összeköti a Mártonhegyi utat a Fodor utcával, és egyidejűleg be is jegyezték rá az 50b lakóház szolgalmi jogát. Ez az állapot 2007-ig így is maradt, a 8606/3 helyrajzi számú, satírozott területről van szó.

A 8606/3 helyrajzi számú közterület mérete 1982-2007 között

Eközben egy messzi-messzi galaxisban….

…1997-ben megjelenik Kontur László Ferenc a színen és elkezdi lakásonként felvásárolni az 54/a társasházat (a fenti rajzon a 8598/1), amely egyébként egy szebb napokat látott régi villa. 1997 és 2007 között lett övé az egész villa az 1.478 m2-es telekkel.

Sem Kontur László, sem az önkormányzat egyébként nem vette a fáradságot az elmúlt 14 évben, hogy a jelenlegi, iskolával közös telekhatárt elkerítse, semmi nem választja el a két ingatlant. Így végülis egy tök jó szociális program valósult meg: a gyerekek a nagyszünetben játszhatnak Urbex Juniort egy lepukkant, koszos villában és közben beszélgethetnek a budai jólétben élő hajléktalanokkal is, akik rendszeres látogatók a ház környékén.

Bővítik az iskolát, kell a nagyobb terület, beleértve az utat is

És akkor megérkezünk 2007-be. A szomszédok ekkor szembesültek azzal, hogy itt nem csupán iskolabővítéssel kapcsolatos építési engedélyezési eljárás esete forog fenn, hanem többek között ezt a szolgalmi joggal terhelt utat már hozzá is csapták az iskola területéhez, a telekalakítási engedélyt a Budavári Önkormányzat adta ki. Ennek értelmében több ingatlant összevontak és az iskolához került, illetve az iskolát körülvevő közterületből elvettek területeket (beleértve a 8606/3 részét képező, szóban forgó utat is) , hogy azt is az iskolához csatolják. Így növekedett az iskola területe 13.588 m2-re.

Ez most a jelenlegi állapot, jól látható, hogy az utat magába foglaló területet hozzácsatolták az iskolához:

A Tamási Áron iskola jelenlegi területe. Kép forrása: Minerva Térinformatikai Rendszer

Önmagában, eddig a pontig, amennyiben az útszolgalmi jogot nem korlátozzák, abban nem látni különösebb problémát, hogy egy amúgy kihasználatlan közterülettel bővüljön az iskola zöldfelülete, ezt szerintem senki nem tartja rossz dolognak. Az iskola 246 milliós bővítése EU forrásból 2009-re teljesült (a szülők egyébként nem túl elégedettek az eredménnyel, sokan állítják, hogy már első évben beázott és penészesedett az új épületrész) és ezzel egyidejűleg létrejött ezen a területen egy ÖKO-kert, amit elvileg a gyerekek gondoznak iskolaidőben.

Az érintettek kérdésére, hogy akkor mi lesz az úttal és a szolgalmi jogukkal, Pokorni úr levélben ígéretet tett arra, hogy a következő 5 évben nem “kívánja” korlátozni és nem tesz olyan intézkedést, ami ezen jog gyakorlását akadályozná. Igazán milyen rendes tőle, hogy nem kíván korlátozni olyan jogot, amit amúgy nem is korlátozhatna. De csak 5 évig volt ilyen rendes tőle.

Kész az iskolabővítés, hát akkor csökkentsük a területet!

Eddig a történet egész jól hangzott, semmi rossz dolog nem történt. De mialatt a gyerekek ültették és locsolgatták az ÖKO-kertben a növényeket, azalatt az önkormányzat készíttetett egy új változási vázrajzot, mely szerint az iskola telkéből elvesznek 305 m2-t. Ebből 103m2-t visszacsatolnak a ugyanahhoz (8606/3) a közterülethez, amiből azt 2 évvel korábban az iskolához csatolták (igen, az én homlokomon is megjelent egy piros rúzzsal rajzolt hatalmas kérdőjel). Ez a része a vázrajznak megvalósult, az iskola területe a tulajdoni lap alapján 13.588 m2-ről 13.485 m2-re csökkent és ez a 103m2 visszakerült a 8606/3 ingatlanhoz.

A maradék, jelenleg az iskolához tartozó 202 m2-rel pedig úgy tűnik, az volt a terv, hogy Kontur László lakatlan házának telkéhez csatolják. Így Kontur László telke az eredeti 1.478 m2-ről 1.680 m2-re változna.

Nem igazán érthető, hogy ha 2007-ben ezt a területet az iskolához csatolták, akkor minek költ az önkormányzat 2009-ben újabb vázrajzokra, mikor épp csak megszáradt a festék az iskola új ablakain. Márpedig annyira komolyan gondolták, hogy rá egy évre, 2010-ben meg is kötötték a szerződést Kontur Lászlóval, miszerint ezt a 202 m2-t, eladják neki nettó 7.272.000 Ft-ért. Ennek a szerződésnek volt melléklete a fent említett, 2009-ben készült T-84293 vázrajz, amit Pokorni Zoltán írt alá.

Pokorni Zoltán által aláírt T-84293 vázrajz, amin elvesznek 305m2-t az iskolától

A Minerva kerületi térképrendszerén láthatóak is a pirossal jelzett tervezett telekhatárok, miszerint Kontur László telkéhez kerülne az iskolához jelenleg tartozó 202 m2-es terület, ahol egyébként a szolgalmi joggal terhelt út is található:

A tervezett új telekhatárok. Kép forrása: Minerva Térinformatikai Rendszer

A 2010-es szerződésben felhívták Kontur László figyelmét, hogy a területet útszolgalmi jog terheli, és hogy az Önkormányzat 2008-ban ígéretet tett arra, hogy ezt a jogot 5 évig, azaz 2013-ig nem korlátozza. Nem is tette. 2013-ban viszont letelt az 5 év, jelzett a naptár, hogy ideje szolgalmi jogot korlátozni.

Jelenleg Kontur László közösen az önkormányzattal próbálja a szolgalmi jogot töröltetni. A hivatkozási alap, amivel az Önkormányzat vállvetve harcol egy magánember érdekében másik magánemberek ellen az, hogy az érintett házakat a Fodor utca felől is meg lehet közelíteni. (Ahogyan egyébként Kontur László házát is meg lehet a Fodor utca felől közelíteni). A szolgalmi joggal rendelkezőket senki sem kérdezte meg, hogy Kontur László helyett, vagy vele együtt megvennék-e esetleg ezt a területet, hogy az utat közösen használhassák.

Le is zárták egy lánccal lelakatolt kapuval az utat, ezt nem tudjuk, hogy az önkormányzat, vagy Kontur László csinálta, tehát valakik fizikailag is korlátozták a szolgalmi jog gyakorlását anélkül, hogy erre bármilyen jogerős bírósági végzés lett volna a kezükben.

Lelakatolt út a Mártonhegyi úton

Az Önkormányzat sértődötten reagál, érdemi választ nem ad, de legalább hazudik

Elküldtük ezzel kapcsolatban az önkormányzatnak az alábbi kérdéseket:

– Kifizette Kontur László a szerződésben szereplő vételárat?

– Miért vesznek el a suliból területet, amit előtte 2 évvel a sulihoz csatoltak?

– Most akkor hol vannak a telekhatárok, még a 2009-es, régi állapot van, vagy az új, tervezett?

– Egyáltalán mi a terv, mert a másik 2 ház lakói is megvennék ezt a területet, ezt a szándékukat jelezték is. Akkor miért Konturnak adják el, miért nem azoknak, akiknek szolgalmi joguk is van rá?

És íme az informatív “válasz”, ami meglepő módon ezúttal nem 30 nappal, csak 2 nappal a kérdések elküldése után érkezett:

Márpedig igenis már elvettek és próbálnak elvenni az iskolától olyan területet, amit 2 éve hozzácsatoltak, tehát a Hegyvidéki Önkormányzat hazudik. Ha azt állítja, hogy nem hazudik,  akkor az azt jelenti, hogy hazudik a Földhivatal, a Budavári Önkormányzat, az összes tervező, aki a vázrajzokat készítette, sőt még alá is hamisították Pokorni aláírását?

Komment!
Ez is érdekelhet:
Utcai akcióink a XII. kerületben az elmúlt pár évből 1.

Buszmegállóból kettőt építettünk. Az elsőt a Konkoly-Thege úton a Magas útnál. Itt előtte egy rozsdás vasból készólt buszváró hirdette a Read more

Mit csináltunk eddig a XII. kerületben

Ellenzéki képviselőként a rendszer jellegéből kifolyólag arra esélyem nem volt, hogy megszavazzon nekem valamit a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete, sőt igazából Read more

Óriás LEGO-torony, heresimogatásra kijelölt hely, betonróka – Kedvenc budapesti akcióink 2023-ból

December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more