Szántódi stéget Szántódnak: a Kutyapárt RÓSÁNÉKATÉKA pályázatán támogatást nyert a stég felújítása

Azt álmodtam, hogy a balcsin vagyok. Arra emlékszem, hogy Tihanynál ugrottam egy fejest, azután
úsztam, úsztam a víz alatt, egyszer csak elfogyott a levegőm. Nem tudtam kidugni a fejem, mert a víz
felszíne olyan volt, mint egy átlátszó plexi fal. Már éppen megfulladtam volna, amikor végre levegőhöz
jutottam. Korhadt deszkák között sikerült a víz fölé jutnom. Milyen szerencse, hogy ez a valami ilyen
ramaty állapotban van! Ez mentett meg. De mi is az az ez? Felismertem. De hisz ez a szántódi stég. A
helyi nevezetesség, ami mindig is vonzotta a helyiek és az idelátogatók százait. Akik egyszer jártak rajta,
biztosan visszatértek, ha csak meg nem haltak, de talán még azután is.

A stégről elérhető egy, az egész nádasra rálátó kilátó, ahonnan a nádas élővilága ingyen és bérmentve
kínál életre szóló 4D, 5D, sőt 6D élményt. Tavasszal a tiszta vízben a pontyok násza elcsendesedés,
kényelmes elhelyezkedés és hatásszünet után, kezdetben szemérmesen ugyan, de aztán annál nagyobb
locspoccsal tárul a látogató elé. A stég egy templom. Az embert itt a természet öleli át, egészen addig
ameddig eggyé nem válik vele.
Személyes emlékek is fűznek a stéghez. Itt csókolóztam először. Ibolyával. Majd később Ludmillával,
utána Ursulával. Néhány éve pedig Bélával. Tavaly pedig Ibolyával, Ludmillával, Ursulával és Bélával
egyszerre.
A 90-es években épült. Ennyit tudunk biztosan. A történészek ennél a pontnál több táborra szakadnak.
Az egyik, konzervatív tudóscsoport szerint Kr. u. 90 körül épült az 1. században, amikor Caligula
sógorának veje, Domitianus császár volt hatalmon, a Han-dinasztia uralkodott Kínában, az első nagy
keresztényüldözés (már akkor is) zajlott, megíródott a Biblia utolsó, a Jelenések könyve.
Más történészek szerint 1090. körül épült a stég. Szent László idejében, nem sokkal az első keresztes
háború előtt.
A legtöbb tudós 1990-re datálja a megépülését. Ez a csoport kétfelé szakadt. Az egyik szerint a stég
épülésekor Orbán Viktor még Oxfordban tanult a Soros Alapítvány ösztöndíjasaként, a másik csoport
szerint Viktor már országgyűlési képviselő volt.
Van olyan tudóscsoport, aki szerint 2090-ben épült a stég, ami ugyan a jövőben van, de ez kit is zavar a
mai rohanó világban.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Rózsa Sándor Népi Kampánytékozló Alap pályázatán
(RÓSÁNÉKÖTÉKA) nyert Kis József
, aki vállalta, hogy barátaival felújítja a stéget, csak anyagköltségre
kértek támogatást. Ezek az igazán nagy tettek. Önzetlenül, saját időt, energiát áldozni valamire, aminek
sok-sok ember örül.

Hogy kerül a képbe Magyar Gábor, a Kutyapárt Somogy megyei jelöltje? Egyrészt róla nevezték el a
Magyar Kétfarkú Kutya Pártot. Másrészt ő is csókolózott itt Ibolyával, Ludmillával, Ursulával és Bélával.
Harmadrészt, nagy lelkesedéssel vesz részt a stég felújításában.
Nagyon sokan várjuk, hogy újra végigsétálhassunk rajta.
https://webapps.mkkp.party/rosanekateka/?class=Map&filter=3

Komment!
Ez is érdekelhet:
Kiss János utcai dínók

Mondjuk nem volt nehéz, de sikerült Pintér Sándornál többet tennünk a magyar oktatásért. Megcsináltuk a padokat az ELTE Tanító- és Read more

Csak egy mézeskalácsház buszmegállót szerettünk volna Fehérvárra, de a Városgondnokság szerint balesetveszélyes

Május 6-án délután 3 órakor tobzódtunk a Kadocsán lévő buszmegállónál, elkezdtük felújítani kartonplasztos megoldással. Habár ezt az akciót tavaly karácsonyra Read more

„Településképi okokból” nem engedi az önkormányzat, hogy esővédő féltetőt szereljünk fel egy buszmegállóba Kőbánya szélén

Többen jelezték nekünk, hogy a 99-es busz Basa utcai és Hízlaló téri megállóiban egyik irányban sincs semmilyen utasváró, emiatt az Read more

Elbontották az általunk felújított buszmegállót Törökszentmiklóson – Az önkormányzat szerint örüljünk, hogy csak most

Törökszentmiklóson már több mint 15 éve “épül” a Piramis Center nevű bevásárlóközpont, ami a gyakorlatban egy folyamatosan rohadó torzót jelent Read more