Szeszgyár és Stadion – Budapesten közösségi kertjét támogattuk

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Rózsa Sándor Népi Kampánypénz Tékozló Alapjának

támogatásával Ökofeminista Stadion épül a budapesti Szeszgyár telken. A cél: létrehozni egy tavat, árnyékolóval és egy asztalos műhelyt a további munkálatokhoz. Az MKKP és a Messzelátó Egyesület közös projektjének munkálatait 2022. március 25-27. között hajtották végre.

Az évek során a Szeszgyár 7700 m2-es gyepét burjánzó növényzet váltotta fel, amiben rovarok, madarak, helyi kutyák és piknikező ember csapatok bújnak meg. Ahhoz, hogy az élővilág igazán gyarapodhasson, szükség van ivóvízre, leginkább a nyári kánikulában. Így a projekt egy 40 m2-es tó létesítését helyezte előtérbe, melyet részben a tavat és az embereket árnyékoló tetőről lefolyó víz, részben locsolórendszer tölt meg. Az árnyékoló nagyjából 50 m2 területű, alatta kényelmesen lehet workshopokat és beszélgetéseket tartani. A kalákában stadion és közösség építkezés pedig sosem fog leállni és véget érni, ugyanis egy második tető alatt egy óriási közösségi műhely asztal segíti a terület további felújítási munkálatait. 

Március 25-én a tó kiásásával, kültéri toilett építéssel és a tetőszerkezethez szükséges anyagok méretre vágásával kezdődtek el a munkálatok. Másnap és vasárnap felállították az árnyékolót, befejezték és benépesítették a tavat. A programok során körülbelül 150 embert vett részt (helyiek, gyerekek, sőt még ukrán menekültek is) és az anyagok nagy részét a környezettudatos szemléletmód mentén szerezték be. 

Az építkezés után a telek mindenki számára nyitva lesz, mint egy park, ahol hűsölni, vacsorázni lehet, workshopokon részt venni, tehát élvezni az életet a városból kiszakadva a város közepén. A projekt során nem csak a Szeszgyár területe újult meg, de csodálatos csapat kovácsolódott össze, amikből izgalmas beszélgetések és új kollaborációk is születtek.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Okoskutya olvasókör: Ernest Callenbach Ecotópia című könyvéről beszélgettünk

1999 tavaszán Will Weston, a Times Post rámenős sztárriportere az Elnök titkos utasítására Ecotópiába látogat. Ő az első amerikai, aki Read more

Megcsináltuk a környék legautentikusabb buszmegállóját Józsefváros szívében

Nemrég áthelyezték a buszmegállónkat, amit még 2019-ben állítottunk fel a C8 Egyesülettel közösen a józsefvárosi Kőris utcában. Szerencsére alig néhány Read more

Cinkeodú, megszépülő Szeszgyár-telek, varjúbiztos kukák – Ezt csináltuk mostanában Józsefvárosban

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more

Szalagátvágás helyett kolbászátrágás – Most először adott át kutya napelemet Budapesten

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2022-es kampánypénz-osztogatásának köszönhetően szereltek fel 36 kW-nyi napelem kapacitást a VIII. kerületi Kazán közösségi házra.  Read more