“Kivágták a fákat, aztán elfutottak” – építkezik Spéder Zoltán a Diana közben

5 lakásos, luxusnak mondható társasházat épít a Diana köz végén Spéder Zoltán, vagyis az ő 100 százalékos tulajdonában álló cége, a Silhouette Capital Management Kft.

Spéder Zoltán a kilencvenes évek közepéig a Fidesz belső köreinek tagja, de többekkel együtt ő is fokozatosan távolodott a jobbra tolódó Fidesztől. 2005 és 2018 közt az Index tulajdonosa. A lapban megjelenő kormánykritikus írások miatt 2010-től egyre nagyobb nyomás alá kerül, majd 2016 nyarán koordinált támadássorozatot indít ellene a kormányzati média, majd a Nemzeti Nyomozó Iroda tart otthonában és több cégénél házkutatásokat.

A 2248 négyzetméteres telken 6.5 méter magas épületet lehetne építeni, de egy meredek földdarabon az építészek csodákra képesek, így gond nélkül lehet az épület középső része 10 méter magas.

A hat és fél méter magas épület

Mikor épp a kerület beépítése miatt aggódnánk, érdemes megnézni, hogy mit jelent a gyakorlatban az egyébként jól hangzó, legfeljebb 15 százalékos beépíthetőség és persze a megengedett legnagyobb 6 és fél méteres épületmagasság.

Ezt:

A lakásokat már árulják, területük 107 és 117 négyzetméter közti, áruk pedig 339-től 530 millióig mozog. Elhelyezkedésüktől függően 3-4 millió forintos négyzetméter árról van szó.

Ilyen árért természetesen jár, hogy le lehessen nézni a városra, aminek megint csak egy akadálya volt: pár hülye fa.

Így március 7-én a szomszédos ház lakói arra lettek figyelmesek, hogy valakik elkezdték kivágni az építési telken túli fákat. Mondjuk különösebben nem volt nehéz észrevenni, mert rádőltek a házra. A lakók kimentek, a favágók meg elfutottak, ezzel is gondosan kerülve a törvényesség feleslegesnek tűnhető látszatát.

Elsőre csak négy fát sikerült kivágniuk, ebből három rádőlt az épületre, egy viszont állva maradt egy másik fának támaszkodva. Minden esetre bőven maradtak még fák a kilátás útjában.

Aztán hivatalosan is kiderült, hogy fakivágási engedélyük nem volt. Ez a rész a fővároshoz tartozik, mert a tervek szerint majd valamikor egy út lesz itt, ami belefut az Istenhegyi útba. Így első körben közigazgatási rendszerünk is összeomlott, nem csak a vétkesek kézre kerítése ügyében, erre persze nem is gondolt senki, nem lehetünk ennyire naívak, hanem már azon a ponton, hogy kinek is kellene a kidőlt fával kezdenie valamit – tárta szét karjait az önkormányzat, a főváros és a katasztrófavédelem.

Végül az ott lakóknak sikerült felkutatni az Fővárosnál az illetékest, így nagyjából egy héttel később megjelent a Főkert, hogy a kidőlt és félig kidőlt fákat összeaprítsa, és még néhány további fát, amelyek megsérültek kivágjon. Mire múlt héten megnéztük a helyet, már több mint tíz fa csonkjai meredeztek az ég felé.

Az összeaprított fa a rendőrségi bizonyíték, ezért már türelmetlenül várják az ott lakók a rendőrségi ügy lezárultát is.

De nézzük a dolog jó oldalát, ez az eljárás még sokkal környezetbarátabb, mint a kerületünkben előszeretettel alkalmazott glifozátos módszer.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more

Tervezett álláshirdetések a XII. kerületi önkormányzatnál

Hivatalosan októberig nem tudunk álláshirdetéseket közzétenni, de tudunk előre dolgozni. Vannak pozíciók, amiket már biztosan meg fogunk hirdetni, így várjuk Read more

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a Read more

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more