Apportírozás, toronyugrás, ázott kutya szépségverseny – Kutyavizes vb-t rendeztünk Balassagyarmaton

Évek óta próbáltunk gerillaakcióként kutyafuttatókat építeni különféle városokban, az önkormányzat azonban eddig mindenhol ellenállt, így végül egyik sem valósulhatott meg. Előfordult, hogy autós üldözésbe torkollott az akció, egy másiknak az anyagát pedig végül egy állatmenhelynek kellett odaadnunk, mert nem sikerült megegyeznünk a helyi politikusokkal.

Balassagyarmaton viszont megtörtént a csoda: bár egyes pártok itt is megpróbálták megfúrni a projektet, a testületi többség végül megszavazta, így a kampánypénzükből elkészülhetett az MKKP történetének első kutyafuttatója. Úgy gondoltuk, hogy ez egy olyan jeles alkalom, amit meg kell ünnepelni.

Nem is akárhogy: szalagátvágás helyett kolbászátrágást tartottunk, majd megrendeztük a II. Kutyavizes világbajnokságot (az első a budapesti Városligetben volt pár éve). Kicsit aggódtunk, hogy vidéki kisváros lévén erre most alig fog eljönni valaki, ehhez képest 16 kutya nevezett a versenyre, a gazdáik és a sima érdeklődők pedig ennél is többen voltak.

Pedig olyan nagyon nem is reklámoztuk az eseményt, csak egy kutyaiskolának szóltunk, hogy jöjjenek el, hátha valami balhé tör ki a résztvevők között és segíteni kell a fegyelmezésben. Szerencsére némi morgáson kívül semmi ilyesmi nem történt.

Hoztunk magunkkal két felfújható medencét, amiket megtöltöttünk vízzel, egy magasugró széket és még néhány játékot. Próbáltunk változatos versenyszámokat kitalálni, volt például:

  • Toronyugrás medencébe
  • Pénzkeresés
  • Apportirozás vízből
  • Ázott kutya szépségverseny
  • Kutya sörivó verseny (nyugi, nem alkoholos 🙂)
  • Vagánysági verseny (sapi, napszemcsi, fux ajánlott)

A versenyzők 3 kategóriában nevezhettek: kis,- közepes- és nagytestű (vagy elhízott) kutyák. A döntést szigorú szakmai zsűri hozta meg. A győztesek mindegyike komoly díjazásban részesült, csak a pénzkeresést bundáztuk meg, amit természetesen a miniszterelnök-jelöltünk, Kutyika Kutyi nyert.

A nagy sikerre való tekintettel úgy döntöttünk, plagizáljuk saját magunkat, ezért a közeljövőben más városokban is rendezünk majd kutyavizes vb-t.

0 Shares