Újabb értékes ingatlant sikerült elkótyavetyélnie a magyar államnak

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tavaly szeptemberben 1 519 530 709 forintért értékesítette egy csomagban az egykori BM TBC-kórház ingatlanját. A terület az ország legdrágább részén, az Árnyas és a Budakeszi út kereszteződésénél fekszik.

A telek 20 595 m2. A környék alsó hangon 100-150 ezer forintos négyzetméter áraival számolva ez már önmagában 2-3 milliárd forintot érne és nem másfelet.

De még csak annyit sem ért, mert a vásárló, a Biggeorge Ingatlanalap 4. a másfél milliárdért megkapott még

  • 39 991 m2 pákozdi telephelyet
  • 4 865 m2 pusztaszemesi telephelyet
  • 172 375(!) m2 szintén pusztaszemesi szintén telephelyet rajta tíz üzemi épülettel
  • valamint viccből még egy pusztaszemesi kutat.

Remek üzletnek tűnik. Persze mondhatjuk, hogy nem sokat ért az ingatlan, hiszen csak egészségügy, kórház, szanatórium épülhetett volna ide az akkor hatályos építési szabályzat szerint.


De semmi gond, jött is gyorsan a Hegyvidéki Önkormányzat, ami múlt heti ülésén úgy módosította a kerületi építési szabályzatot, hogy lehessen itt mostantól lakófunkció is. Ez természetesen nem került pénzbe a befektetőnek. Legalábbis hivatalosan.


És hogy mi a tanulság?
Hát az, ami történt.

Komment!
Ez is érdekelhet:
A csillebérci növénytetejű buszmegállónk teljes pompájában

Annyira rossz nekik, hogy nagyon élvezik. A megállót nagyjából 3 éve építettük, azóta hozzá se nyúltunk a tetejéhez és ilyen Read more

Továbbra se éri el a kőbányai árakat a Széchenyi-hegy az önkormányzat szerint

Most épp egy Csipak Péterhez köthető cégnek adott el 325 m2 területet az ország legdrágább részén 16.2 millió forintért telekhatár Read more

Mindent megtettek, hogy jobban nézzen ki, de ettől csak még szarabb lett. A XII. kerület közbeszerzései, sokadik rész.

Több mint fél év vergődés után sikerült győztest hirdetnie az önkormányzatnak egy 3 milliárdos közbeszerzésen. Ilyen értékben hívhat le a Read more

Most épp Szivek Norbert és Komonczi Csaba járt jól egy önkormányzati ingatlannal

Újabb remek ingatlan bizniszt sikerült nyélbe ütnie a kerületnek: 100 millió forintért adott el az önkormányzat összességében 1327 m2 Rácz Read more