Szürreális négyszínfestés

Gondoltad volna? Mi se! A Figyelemfelhívó KétHét alatt festettünk Székesfehérváron a Zsolnai utcában egy négyszínt, felhívva ezzel a figyelmet a járda kritikán aluli állapotára. Akkor még nem gondoltuk, mekkora kálvária lesz belőle. A több mint 15 méteren keresztül tartó repedezett résznek első körben egy 5 méteres szakaszát festettük ki.



Két héttel később láttuk hogy elkezdték megcsinálni, de csak azt az 5 métert, amit lefestettünk.

Azóta már el is készült az új aszfaltréteg

Nem hagyhattuk annyiban a meccset, így újra nekiálltunk festeni. A hosszúsága miatt két alkalommal tudtuk befejezni, mindkét alkalommal rendőrt hívtak ránk, akik korrekten elmondták hogy nem ez a módja. Mi azonban azt látjuk ha már van ott 5 méter újraaszfaltozva akkor DE, ez a módja.



Most 2:1-re vezetünk, a labda újra náluk pattog!

Komment!
Ez is érdekelhet:
Kizöldültek a parkolásgátló beton virágládák az Orczy téren

Az Orczy tér finoman szólva se tartozik Budapest legkellemesebb közterületei közé, inkább a lehető leggyorsabban át akar haladni rajta az Read more

Légyölő galóca nőtt ki a földből Szombathelyen

Bejelentés érkezett a Rendkívüli Ügyek Minisztériumába, hogy a szombethelyi Repülők útja mentén sok a légy, ezért szükség lenne egy légyölő Read more

Intéztünk tengert Pécsnek és Csurgónak is

„A magyar ember olyan, hogy ha nem látja egy évben legalább egyszer a tengert, börtönben érzi magát” – fogalmazott korunk Read more

Megnyílt az I. Bajai Korlátkiállítás

Baján a piactérnek is használt parkoló szélén, az árokparton valamilyen oknál fogva 10 méterenként sorakozik egy-egy rozsdás korlátdarab. Nagytotálban így Read more