Milyen gondolkodásra szoktat az iskola, és miért áll ez messze az ideálistól?

Dr. Gerő Péter címzetes egyetemi docens, a pedagógiai módszertan szakértője, akit a Rádió Bézs és a Civil Rádió hallgatói a “Szia, Tanár Úr!” sorozat házigazdájaként is ismerhetnek. A Kétfarkú Kutya Népfőiskola keretében többször is előadott már, április közepén a Tanulj az életnek! sorozat első részében arra kereste a választ, vajon milyen gondolkodásra szoktat az iskola? Az alábbiakban összefoglaljuk az elhangzott legfontosabb állításokat, de érdemes megnézni a teljes előadást.

(Videófelvétel: hamarosan!)

Az oktatásról szóló vita egyik központi vita kérdése az, hogy az iskolában ismereteket kell megtanítani, vagy gondolkodásra kell megtanítani a diákokat?

Gerő Péter ezt a vitát értelmetlennek tarja, mivel véleménye szerint gondolkodni nem lehet ismeretek nélkül, ismereteket tanulni gondolkodás nélkül értelmetlen. Az ismereteket tanulni „gondolkodás nélkül” addig „érdemes”, amíg a megszerzett ismeretek birtokában végzett tevékenység olcsóbb, mintha azt gép végezné.

Mi az ismeret, mi a gondolkodás?

A tankönyvből, a tananyagból, a médiából csak közléseket kapunk, ami akkor lesz információ a számunkra, ha a bennünk lévő bizonytalanságot megszünteti. (pl. Önmagában az az információ, hogy 5 óra 52 perc, az nem jelent semmit, de ha az a kérdés, hogy mit mutatott az óra, amikor beléptem a terembe, akkor az 5 óra 52 perc már információt jelent számomra.) A példából is látszik az is, hogy egy közlés mennyi információt rejt magában, az a feltett kérdéstől is függ. (Ennek az okfejtésnek majd később, a mesterséges intelligencia tárgyalásakor lesz jelentősége.)

Milyen gondolkodásra tanít az iskola?

Egy feladatmegoldás két típusa modellalkotó és a transzlációs feladatmegoldás.

Példa: Marcsi néninek és Tercsi néninek van egy-egy boltja a sarkon. Mind a ketten árulnak egy olyan terméket, amelyik Marcsi néninél 200 forintba kerül, Tercsi néninél pedig 20 forinttal drágább. A kérdés az, hogy mennyibe kerül ez a termék Tercsi néninél? A válasz 220 Ft. A kérdésre az emberek közel 100% helyes választ ad. De ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy a termék ára Tercsi néninél 220 forint: ez 20 forinttal több, mint Marcsi néninél. Mennyibe kerül ez a termék Marcsi néninél, akkor az ilyen jellegű feladatokat az emberek 80%-a elrontja, vagyis 10 emberből 8 helytelen választ ad, vagy nem tudja megoldani a feladatot.

Ezt feladatot megoldani kétféleképpen lehet.

Az egyik az, amikor a feladatnak valamiféle modelljét elkészítjük magunkban – ebben az esetben magunk elé képzelünk egy mérleget, és ha ezek egyensúlyban vannak, akkor megvan a megoldás. Ezt nevezzük modellalkotó feladatmegoldásnak.
A másik megoldás esetében az ember megpróbál ez emlékezetében felidézni valami hasonló feladatot, és ha abban összeadni kellett, akkor ezt csinálja az első és a második feladatban is, vagyis az első esetben ez működő megoldás, a másodikban azonban ez már nem működik. Ezt nevezzük transzlációs feladatmegoldásnak. Aki transzlációs módon gondolkozik, azt úgy csinálja, hogy megpróbálja megtalálni az adott feladatnak a legjellemzőbb, legfontosabb szavát, és ennek a szónak az alapján keres. Márpedig az előző feladatban, aki transzlációs módon gondolkozik, az azt a szót találja a legfontosabbnak, amikor azt mondjuk, hogy „ez húsz forinttal több”, és a „több” szóról tíz ember közül nyolcnak az összeadás jut eszébe, és a 220-ból nem levonja a húszat, hanem hozzáadja. Ennek az az oka, hogy a válaszadó nem a teljes szöveg összefüggéseit értelmezi. (Ezért elszomorító tény, hogy az idei kompetenciamérésen a 8. osztályosok 40%-a szövegértésben nem érte el a minimális szintet – a. szerk.)

Az oktatási rendszer világszerte elsősorban a transzlációs feladatmegoldásra készíti fel a diákokat, érettségiig el lehet jutni úgy, hogy az ember végig transzlációs módon oldja meg a feladatokat, mert nincs olyan feladat egy példatárban, amelyik ne volna transzlációs módon megoldható. Ez az elvárás. És aki így gondolkozik, az biztos, hogy gyorsabban fog jelentkezni, biztos, hogy előbb ér a dolgozat végére: őt fogják „jótanulónak” tartani.

Feladat az, aminél tudjuk, hogyan lehet megoldani. Két számot összeszorozni: tudjuk, hogy ezt a feladatot hogyan lehet megoldani. Ettől még lehet, hogy elrontjuk, de nem kell kitalálnunk a módszert. Feladat az is, amit magunk nem tudunk megoldani, de tudható, hogy létezik eljárás, amivel a feladat megoldható akár valaki más által, vagy ha magunk sajátítjuk el az adott eljárás módszerét. (pl.: villanyszerelés). Tehát feladat az, ami gépesíthető, vagyis aminek megadható a módszere, az előbb vagy utóbb, de gépesíthető, és csak szándék és gazdasági számítások kérdése, hogy mikor gépesítik. Ez nem azt jelenti, hogy a gép emberi feladatot fog végezni.

Ez azt jelenti, hogy mi emberek végzünk egy csomó gépi feladatot. (pl.: A kvantitatív módszerek „elgépiesítése” a számológép, majd a számítógép elterjedésével a mindennapi életben. Ez azt jelentette például, hogy korábban a boltosnak kellett egy olyan munkát végeznie, ami tulajdonképpen nem gondolkodással járt, nem szellemi munka volt, hanem csak egy begyakorolt algoritmust, egy begyakorolt folyamatot kell végigcsinálnia.)

Hogyan működik a mesterséges intelligencia?

A mesterséges intelligencia minden feladatot meg tud oldani, mivel a rengeteg mintaillesztés és a megtanult sémák alapján, valószínűségi alapon ki tudja választani a legvalószínűbbnek tartott megoldást. Mindent meg tud oldani, ami algoritmizálható.

Megzavarhat bennünket, hogy a mesterséges intelligencia rendszerek olyan bődületes mennyiségű adattal dolgoznak, olyan mennyiségű összehasonlítást tudnak végezni hihetetlenül rövid idő alatt, és szinte hibátlanul, hogy úgy tűnik, mintha érzelmeket is föl tudnának fedezni, vagy érzelmekre tudnának adott esetben reagálni. Ez semmi egyebet nem jelent, mint annyit, hogy olyan mennyiségű adat van a különféle érzelmeket kifejező arckifejezésekből, hanghordozásokból, hogy emiatt nagyon nagy mértékben megnövekszik a helyes találatok valószínűsége.

De a mesterséges intelligencia nem érzékel érzelmeket, akárcsak olyan mértékben sem, ahogy a kutyánk érzékeli, hogy milyen a hangulatunk. Ő azt mondja, hogy a kettes számú arckifejezés- vagy hanghordozás-csoportba tartozik az, amit most talált, és semmi többet. Nem tud érzelmeket produkálni. (Az, hogy a mesterséges intelligencia érzelmeket produkáljon, ez körülbelül olyan feltételezés, mintha azt mondanánk, hogy a DVD lejátszó elszomorodik, ha egy szomorú filmet játszunk rajta.)

A problémamegoldó gondolkodás tehát az egyetlen olyan tevékenység, amelyik nem gépesíthető a jövőben sem, mert a mesterséges intelligencia sem tud mást, mint meglévő ismereteket variálva (a legnagyobb valószínűségek mentén) meglévő eljárások szerint választani. Problémamegoldó gondolkodást nem tud. Ezért kell megtanulni, a problémamegoldó kreatív gondolkodást.

Mi a kreativitás? Az ismert elméletek szerint a kreativitás négy fázisból áll mindenkinél.

Az első az adatgyűjtés, anyaggyűjtés fázisa. (Ez az, amikor Szentgyörgyi Albert Szegedre a rokonsághoz hazalátogatva reggeli közben egyszer csak fölpattan, fölkapja a paprikát, és ahelyett, hogy megenné, elrohan vele a laboratóriumba, mert még arról is az jutott eszébe, hogy vajon lehet-e belőle gazdaságos módon C-vitamint kivonni.) A második fázist lappangásnak vagy érlelődésnek nevezik, nagyon egyszerű ez is. Ez az olyan érzés: mikor már rengeteg adat van a fejünkben, és az ember úgy érzi, hogy egy lépésre van a megoldástól, de valahogy nem jut az eszébe. És ezt követi a heuréka pillanata, amikor látszólag minden előzmény nélkül hirtelen fölbukkan egy ötlet. Látszólag minden előzmény nélkül, de valójában a lappangás időszaka alatt az agy rengetegféleképpen kombinálja a már megszerzett ismereteket. A heuréka nagyszerű pillanata után az ellenőrzési fázis, mert a heuréka pillanata, az nem egy logikailag kontrollált pillanat, vagyis ellenőrizni kell, hogy ami akkor eszünkbe jutott, az valóban megoldja-e az adott problémát.

Hogyan lehet megtanulni a problémamegoldó gondolkodást?

„Problémákat megoldani, feladatok modelljét megalkotni, gondolkodni úgy lehet megtanulni, hogy az ember problémákat old meg, feladatok modelljét alkotja meg és gondolkodik.”

Pillanatnyilag nem errefelé megy az oktatás, sőt úgy tűnik, mintha éppen az ellenkező irányba menne. Erre utal az érettségi követelmények megváltoztatása 2024-től. A magyar és történelmi feladatokból kimaradnak az szövegértést mérő és az értékelő feladatok, helyette teszt formájában kérik majd számon a Nemzeti Alaptanterv alapján elsajátítandó ismereteket, ami jelentős visszalépés a korábbiakhoz képest. (Ugyanakkor a természettudományos tárgyak érettségi követelményeiben jelentős – kényszer szülte – előrelépés a projektmódszer alkalmazása, ezzel enyhítve a súlyos természettudományos tanárhiány hátrányait – a szerk.)

„Befejezésül pedig most az a három mondatom következik, amellyel február 20-án is befejeztem, és amellyel két hét múlva is be fogom fejezni. Nem állítom, hogy amit mondtam, az egyetlen lehetséges logikus, konzisztens megoldás. Azt sem állítom, hogy amit mondtam, az a lehetséges konzisztens, logikus megoldások legjobbika. De felelősséggel merem mondani, hogy amit mondtam, az a lehetséges logikus, konzisztens megoldások egyike.” (dr. Gerő Péter)

Az előadás után a hallgatóság részéről felmerült a kérdés: „Hogyan tudom a gyerekeimet arra motiválni, hogy az iskolában az ’életre’ tanuljanak?”

Egyrészt nem szabad elfelejteni, hogy ma is léteznek kiváló pedagógusok, akik nemcsak a saját tantárgyuk elsajátítatásában produkálnak kimagaslót, hanem egész személyiségük, világlátásuk példamutató lehet a diákság számára. Másrészt az iskola nemcsak a tanulás helyszíne, hanem egyben közösségi tér is, ami lehetőséget nyújt a diákság számára a társas kapcsolatok kialakítására, a szociális helyzetek kezelésre, és mindez hozzátartozik az életre neveléshez. Vagyis az iskola egy „kötelező gyakorlat”, amiben való részvétel elengedhetetlen – de nem az egyetlen – része a személyiség egészséges fejlődésének.

Az előadássorozat második részének összefoglalóját itt lehet megnézni:

„A kormány arra törekszik, hogy az oktatásra a lehető legkevesebbet kelljen fordítani, pénzben és odafigyelésben is”

Dr. Gerő Péter előadásának leirata alapján szerkesztette: dr. Polinszky Márta

Komment!