„A kormány arra törekszik, hogy az oktatásra a lehető legkevesebbet kelljen fordítani, pénzben és odafigyelésben is”

Dr. Gerő Péter címzetes egyetemi docens, a pedagógiai módszertan szakértője, akit a Rádió Bézs és a Civil Rádió hallgatói a “Szia, Tanár Úr!” sorozat házigazdájaként is ismerhetnek. A Kétfarkú Kutya Népfőiskola keretében többször is előadott már, április végén a Tanulj az életnek! sorozat második részében arra kereste a választ, mi a probléma az oktatás átalakítására, megújítására vonatkozó ismert tervekkel, és hogyan lehetne ezt jól csinálni. Az alábbiakban összefoglaljuk az elhangzott legfontosabb állításokat, de érdemes megnézni a teljes előadást.


Válságban van az oktatás. Nemcsak Magyarországon, hanem mindenütt, és nemcsak most, hanem az ókortól kezdve – mert hiszen arról van szó, hogy a jövőre készít fel a múlt alapján (legjobb esetben a jövőről való elképzelések alapján).

Magyarország az oktatási válság súlyosabb fajtája van jelen, ebben nem lehet kompromisszumot keresni. A kompromisszumra törekvés egyébként sem okos dolog, mert a kompromisszum az, amikor a vitázó felek mindegyike enged valamennyit, és így megállapodnak valamiben, optimális esetben középen. Vagyis a kompromisszumban senki nem éri el a teljes célját. Mindegyik fél úgy érzi, hogy nem kapott meg valamit, amit pedig jogosnak és méltányosnak érzett volna önmaga számára, és ebben mindegyik félnek igaza van. És mindegyik fél úgy érzi, hogy a többiek miatt nem kapta meg azt, amit jogosnak és méltányosnak érzett maga számára, és ebben is igazuk van.

Aligha várható el, hogy ebbe derűs mosollyal mindenki belenyugodjon; aligha várható el, hogy a kellemes diplomáciai mosolygás mögött ne azt nézze mindenki fél szemmel, hogy mikor adódhat lehetőség a helyzet korrigálására – persze az ő javára. A kompromisszum tehát soha nem béke, hanem csak fegyverszünet, mégpedig állandó feszültséggel telített fegyverszünet.

https://geropeter.hu/wp-content/uploads/2023/05/0427-03.png

Az ábrán az egyik tengelyen az van, hogy kinek mennyire fontos a saját célja, a haszna, az előnyei; a másik tengelyen az van, hogy kinek mennyire fontosak a kapcsolatok, az egyetértés, a békesség. A szélsőséges esetek az egyes vonalak végén vannak. Aki kizárólag a saját céljait, használt előnyeit nézi, és nem érdekli a kapcsolat, az egyetértés, a békesség, azt hívják versengőnek, azt hívják dominanciára törekvőnek. Aki a kapcsolatot, az egyetértést, a békességet tartja a legfontosabbnak, és ezért hajlandó lemondani céljáról, hasznáról, előnyéről: ő az alkalmazkodó. Aki pedig ki akarna maradni az egészből és hagyják őt békén, ő az elkerülő, a konfliktuskerülő. És középütt van a kompromisszum. És van egy negyedik csúcspont is, amelyik az elkerülésnek pontosan az átellenes oldalán van: ahol ugyanennyire fontos az előny, a haszon, a cél, mint a kapcsolat, a békesség, az egyetértés, vagyis a célok összevetésén alapuló, a korábbi sémákból kiszabaduló problémamegoldás.

A kompromisszum „veszít-veszít” játék. Mindegyik fél veszít valamennyit, és amikor számba veszi utólag, hogy mi történt, akkor nagyon nagy valószínűséggel nagynak érzi a saját veszteségeit. A problémamegoldás viszont „nyer-nyer” játék, ahol a probléma is megoldódik, mindenki elérheti a céljait, és ráadásul ezentúl jobban ismerik egymást: a következő esetben még könnyebb lesz a problémát megoldani.

Magyarországon ma már az oktatás területén nem lehet kompromisszumot keresni. Ennek viszont van egy rendkívüli előnye: az, hogy nem lehet kompromisszumot keresni. Itt már senki nem hibáztathat, ha a kompromisszumkeresés helyett a nyilvánvalóan hosszabb, fáradságosabb utat, a problémamegoldást választja. Persze felmerül a kérdés: mi lehet a megoldás egyáltalán? Aki kritizál, mondjon megoldást is – ezt szokták mondani.

Merre mozduljunk tehát az oktatás területén?

A kormány arra törekszik, hogy az oktatás a lehető legkevesebbe kerüljön, a lehető legkevesebbet kelljen fordítani rá, pénzben és odafigyelésben is. Minimális kormányzati forrást vegyen igénybe, és legyen könnyen kézben tartható egyszerű jogalkalmazással (ld. státusztörvény).

A pedagógusok-szülők-diákok kilenc pontja közül 3 szól teljes egészében oktatás lényegéről: „Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig!”, „Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, neveléshez!” és „Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban!”. Az összes többi pont vagy a gyakorlati aktualitásokról mond valamit, vagy a fent felsorolt követeléseknek a következménye. Az „árnyékkormány” programjában a tizenkettőből egy pont foglalkozik a „mit” kérdésével, és nem azzal, hogy „hogyan, kikkel, milyen módon”: „A tantárgyakat vigyük közelebb a mai élet valóságos tudásigényeihez, a kihívásokhoz. Több csoportos munka, problémamegoldás és kevesebb magolás kellene.”

A fentiek alapján jól látható, hogy a két oldal elképzelései köszönő viszonyban sincsenek egymással, ezért a kompromisszumkötésnek esélye sincs.

Mielőtt a feltett kérdésre egy lehetséges válasz születne, szükséges visszatekinteni a Kétfarkú Kutya Népfőiskolán eddig megtartott előadások legfontosabb elemeire. Korábban szó esett a tanulási képességről, mely szerint a mentálisan ép ember tanulási képessége korlátlan, legfeljebb egyik vagy másik tanulási folyamat vagy módszer nem ugyanakkora erőfeszítést, nem ugyanannyi időt igényel valakitől. A tanulás sikere valójában a motiváltságon múlik, és nevelési hiba, az iskola és a család közös nevelési hibája, hogy a mindent tudni akaró ötévesekből az iskolát nem szerető hat-hétévesek lesznek.

A gyermek és a felnőtt esetében is a tanulási cél felé haladásról szóló meggyőző visszajelzés tartja fenn a tanulás sikeréhez vezető belső elsajátítási motiváltságot. A tanulási cél kapcsán egyedülállóan fontos a különböző kompetenciákra való készség elsajátíttatása mindenki számára. Az adat és az információ megkülönböztetése után került szóba, hogy mit kell elsajátítanunk, ami nem gépesíthető: amit még a mesterséges intelligencia sem tud. Ennek kapcsán került szóba a feladatmegoldás és problémamegoldás közti különbség, és hogy hogyan tanulható meg a modellalkotó feladatmegoldás és a problémamegoldó gondolkodás.

dr. Gerő Péter előadásának további részében a közoktatás minimum tartalmának meghatározásával foglalkozott, aminél – mint leszögezte – az oktatási rendszer sokszorta tágabb, de ennek kifejtése ebbe az előadássorozatba nem fért bele.

A közoktatás minimális feladata azt elérni, hogy a bárhol nevelkedett gyermek képes legyen kézben tartani a saját életét. Ehhez fel kell mérni, hogy pontosan mi hiányzik! Felmérni egészen addig, hogy az illető tudjon egy banki hitelajánlatot értelmezni (vagy ha nem tudja, akkor tudja, hogy kihez fordulhat, aki úgy magyarázza el, hogy ő megérti). Tudja használni a számára hozzáférhető informatikai eszközöket, és ne csak szórakozásra, ne csak játékra. Képes legyen ismereteket kutatni, a találatok megbízhatóságát ellenőrizni. Képes legyen az internet biztonságos használatára az adatvédelemtől kezdve a különféle csalások és támadások kivédéséig. Képes legyen rugalmasan használni a rendelkezésére álló ismerettömeget, betartva és betartatva az alkotói jogokat. Képes legyen biztonságosan és magabiztosan használni a mesterséges intelligencia eredményeit és fantasztikus eszközrendszerét arra, amire jó, és ne hagyja magát megtéveszteni általa.

Mindezek kellenek ahhoz, hogy valaki felnőtt korában az életét kézben tudja tartani. És mindezek elsajátítására az egyetlen lehetőség minderre az egyetlen lehetőség a tankötelezettség alatti közoktatás. E cél meghatározása érdekében pontosan fel kell felmérni a biztosra vehető előismereteket. A tanulási tartalom szinte levezethető a célkitűzés és a bemeneti szint ismeretében. A folyamatok és módszerek pedig megszámlálhatatlanul sokfélék és változékonyak.

Az elvárható kimenetnek korrekt módon mérhetőnek kell lennie, ennek három feltétele van: tárgyilagosság, megbízhatóság (reliabilitás) és érvényesség (validitás).

  • Az objektivitás, tárgyilagosság azt jelenti, hogy a mérés nem függ a tárgyán kívüli körülményektől. (Például nem objektív, nem tárgyilagos az a mérés, amikor a tesztlap nehezen olvasható gyenge másolat, amelyen félreérthető a szöveg, vagy amikor nyelvvizsgán recseg vagy túl halk a hangfelvétel, amelyet érteni kellene.)
  • A megbízhatóság azt jelenti, hogy bárki által kiértékelve feladatot, ugyanaz a végeredmény. Más meghatározás szerint a mérés akkor megbízható, ha a megismétlése esetén a korábbival azonos eredmények születnek. (Például nem megbízható a mérés, ha túl tág tere van a vizsgáztató vagy a bíráló szubjektív véleményének. Vagy nem megbízható a mérés, ha nem világos, hogy egy-egy hiba milyen pontlevonással jár stb.)
  • Az érvényesség azt jelenti, hogy valóban azt mérjük, amit mérni akarunk. (Például nem érvényes az a mérés, amelyet intelligenciatesztnek szánnak, de olyan szavak vannak benne, amelyek az adott személyek egyik csoportja számára nem ugyanazt jelentik, mint mások számára, vagy egyik csoport számára ezek a szavak esetleg ismeretlenek.) 

Szóval, ha kitűzünk valami célt, akkor ki kell tűzni a tárgyilagos, megbízható és érvényes mérés módszerét is: csak ettől válhat pontossá a célkitűzés; csak így érhető el, hogy mindenütt egyformán értsék.

Ha megvan az elvárható bemenet és a kívánatos kimenet, akkor a kettő közti különbség a tankötelezettség alatti közoktatásra háruló minimális tanulási tartalom. Ezt nevezi dr. Geszti Péter az élethelyzethez igazított tanulás módszertanában szakanyagnak, ezzel különbözteti meg a tananyagtól. A szakanyag a tanulási tartalom száraz leírása. Ez nem a tanulónak szól, hanem a tananyagszerzőnek és a tanárnak. A tanulási tartalom tehát a tanulási folyamat végén elvárt tudás, készség, kompetencia és az egészen bizonyosan meglévő kezdeti tudás, készség, kompetencia különbsége. Ha megvan a tanulási tartalom, akkor lehet tantervet, tanmenetet, óratervet készíteni, szépen egymásra épülve, az összefüggésekre is figyelve, az életkori sajátosságoknak is megfelelve. Ebben természetesen komoly szerepük van a didaktikai szabályoknak és tapasztalatoknak, az általános pedagógiai és szakmódszertani tudnivalóknak – és ez az, amiben viszont nagyon súlyos oka kell, hogy legyen annak, ha valakik a tanár szabadságát korlátozni akarják.

Az előadás célja egy gondolatmenet, egy gondolkodási módszer bemutatása volt, amely azonban nemcsak erre a témaszeletre alkalmazható, az előadások során elhangzott fix pontokra egy egész tanulási tanítási rendszer felépíthető.

„Nem állítom, hogy amit elmondtam, az az egyetlen lehetséges logikus, konzisztens gondolatmenet. Azt sem állítom, hogy amit elmondtam, ez a lehető logikus konzisztens gondolatmenetek legjobbika. Azt viszont merem állítani, hogy amit elmondtam, ez a lehetséges logikus, konzisztens gondolatmenetek egyike.” (dr. Gerő Péter)

Az előadássorozat első részének összefoglalóját itt lehet megnézni:

Dr. Gerő Péter előadásának leirata alapján szerkesztette dr. Polinszky Márta

Komment!
Ez is érdekelhet:
„Nincs olyan, hogy te egyszerre vagy keresztény, és bő nyállal szitkozódó, gyűlölködő ember”

"Ne vidd a politikát a gyerekekhez: az antirasszizmus gyakorlása még nem nekik való!""Nem imádkozunk veled együtt az ökumenikus imahéten, mert Read more

Teaházi esték – Miért sikertelen a környezetvédelem és a klímaváltozás elleni harc?

Dr. Vasárus Gábor terület- és településfejlesztő geográfus (KRTK Regionális Kutatások Intézete) tartott előadást augusztus 1-jén Győrben, az Astro teaházban. Az előadás Read more

A magyar mezőgazdasági nihil és ami mögötte van

Igazgatási Munkacsoport - Népfőiskola kooperáció 2023. június 30-án Tálas Sándor gazda tartott Népfőiskolai előadást a magyar mezőgazdaságot uraló nihilről, arról Read more

„Nem vezet sehová, hogy a tanáriban, kávésbögrét szorongatva vívjuk a házi forradalmat”

A Kétfarkú Kutya Népfőiskola május 26-i beszélgetésén a Miután Felmondtam mozgalom két alapítóját kérdezte Paszicsnyek János. Ez a civil kezdeményezés Read more