Egymás szeme előtt kell levetkőzniük a betegeknek a Veszprémi Tüdőgondozóban

Tavaly tavasszal egy baráti üzenetváltás során mesélte egy fiatal lány passzivistánk, hogy épp ott ül a Veszprémi Tüdőgondozó női vetkőzőjében félmeztelenül, több idős nővel együtt. Hozzátette azt is, hogy kellemetlenül érzi magát, mert utóbbiak jól láthatóan méricskélik őt.

Kiderült, hogy bár az említett intézményben nemek szerint elkülönítve külön vetközőben várnak a vizsgálatra, egymás előtt kell levetkőzniük. Ez pedig teljesen ellentétes az alapvető, emberi méltósághoz fűződő betegjogokkal, melyek szerint a beteg ellátása során szeméremérzetére tekintettel a ruházata csak a szükséges időre és a szakmailag indokolt mértékben távolítható el.

Jeleztük a problémát a Tüdőgondozónak emailben, válasz azonban nem érkezett, ezért egy hónappal később az Integrált Jogvédelmi Szolgálathoz (továbbiakban IJSZ) fordultunk. Onnan még aznap választ kaptunk: köszönték a megkeresést és jelezték, hogy a problémát továbbították a területileg illetékes munkatársuknak.

Ő pár nap múlva azt közölte velünk, hogy a Veszprémi Tüdőgondozó a Farkasgyepűi Tüdőgyógyintézethez tartozik, emiatt más a betegjogi képviselő. Neki is írtunk, de többszöri megkeresésünkre sem válaszolt. Miután azt az informáciot kaptuk, hogy az ügyintézési és válaszadási határidő 3 hónap, kivártuk ezt az időt, majd újra érdeklődtünk az IJSZ-nél. Ekkor válaszoltak, hogy előzetes bejelentkezés nélkül ellenőrizték a vizsgálati rendet és nem tapasztalták az általunk kifogasolt eljárást. Itt szeptember végén jártunk már.

Novemberben egy másik visszajelzést is kaptunk valakitől, aki felkereste a Tüdőgondozót és ő sem tapasztalta a problémát, bár elmondása szerint épp nem volt rajta kívül más páciens ott. Már kezdtünk volna örülni, hogy megszüntették a problémás eljárást, azonban december közepén ismét eljutott hozzánk egy beszámoló, miszerint az egyes nemek képviselőinek továbbra is közös a vetkőző. Tehát valószinűleg csak akkor lehet egyből a vizsgálóban vetkőzni, ha nincs több páciens, vélhetően az IJSZ embere is egy ilyen időpontot fogott ki.

Ismételt megkeresésünkre az IJSZ közölte, hogy továbbra is vizsgálni fogják a helyzetet és ismét felkeresik az intézményt. Itt tartunk most, természetesen a további fejleményekről is beszámolunk majd.

Domján Ákos Donát

Komment!
Ez is érdekelhet:
Az utolsó megmaradt zöld területünkért küzdünk Káposztásmegyer II-n

Káposztásmegyer II lakói sosem élvezték az Újpesti Önkormányzat jóindulatát. Legalábbis 1992 óta nem, amióta én ott élek. A lakótelepet nem Read more

Nem minden a bevételmaximalizálás: ezért érné meg olcsón kiadni az évek óta üresen álló önkormányzati üzlethelyiségeket

A VI. kerületben úton-útfélen belebotlani kiadatlan üzlethelyiségekbe, amelyek egy része az önkormányzat tulajdonát képezi. Természetes, hogy időről-időre megüresednek ingatlanok, azokat Read more

Három tábla milliókért: nagyon jól járt egy MSZP-közeli cég az óbudai önkormányzat jóvoltából

2019-2023 között egy uniós pályázat keretein belül a III. kerületi ókori római limes aquincumi szakaszának turisztikai fejlesztését hajtották végre. A Read more

K. Endre még akkor is részt vehetett a bicskei gyermekotthon Real Madriddal közös programjában, amikor már nyomoztak ellene

2011. április 1-jén neves társaság gyűlt össze a felcsúti sportkomplexumban, ahol Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc és Emilio Butragueño (a Real Read more