NER-ES CÉG EGYENRUHÁJÁBAN SZÖKTÜNK BE AZ ÚJPESTI KÓRHÁZBA FELÚJÍTANI

Tegnap felújítottunk néhány rohadó padot egy kórház udvarán. A bejelentés 2024-ben jött; tavaly már megpróbáltuk, de nem engedtek minket be. Utána megpróbáltuk inkognitóban. Az se sikerült. Viszont! Mostanra szerváltunk B+N-es ruhákat: annak az üzemeltető cégnek az egyenruháit, ami gyakorlatilag kizárólag közbeszerzésekből működik.

Hogy lehet, hogy ennyire könnyű B+N-es ruhát szerezni?

Mivel a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) – az egészségügyi intézmények üzemeltetéséért felelős szerv – kórházüzemeltetésre kiírt közbeszerzését a B+N nyerte, ezért jelenleg a magyarországi közkórházak szinte mindegyikét ők takarítják és üzemeltetik. Milyen jó ez nem? Biztos nem érné meg ezeket a szerződéseket felszabdalni és kisebb közbeszerzések keretében megpályáztatni helyi és régiós szinte. Ez és más pályázatok, például a MÁV takarítása, évi több száz közbeszerzésből nyert milliárdot jelentenek a cégnek.

Tehát országszerte több száz intézményben, sok ezer alkalmazott és hát ehhez passzoló mennyiségű munkaruha. Nem is olyan meglepő, hogy egy közpénzről ekkorára duzzasztott cégnél 5 nadrág és 5 póló eltűnése nem tűnik fel.

Na de, hogy lehet az, hogy bejutunk egy kórházban simán, ha bemondjuk, hogy a B+N-től jöttünk?

Nem kéne ránk számítania vagy valamit kérdeznie tőlünk a kórházvezetésnek?

Egészségügyben dolgozó forrásaink szerint ez sem meglepő, hiszen a B+N nem igazán kommunikál a kórházak vezetésével. Szóval az, hogy egyszer csak megjelenik 5 ember megcsinálni valamit valamikor, amiről nem egyeztetett senkivel a kórházban egy egészen megszokott jelenség. Nyilvánvalóan mi tényleg csak a padokat csináltuk meg, amit valóban a B+N cégnek kellett volna, de van abban valami kicsit ijesztő, hogy természetes dolog az, hogy egy cég emberei úgy járkálhatnak be egészségügyi intézményekbe, hogy a vezetőség nem tud róluk.

Arról már nem is beszélve, hogy ha a kórházzal nem egyeztetnek, akkor történik az, hogy ajtókat kicserélnek teljesen feleslegesen, de a rohadó padok ott maradnak az udvaron. Mert nyilván ha megkérdeznék azokat akik a kórházban dolgoznak, akkor tudnák, hogy hol van baj.

A B+N egyébként a most nyugdíjba vonuló Pintér Sándor és Tasnádi László érdekeltségi körébe tartozik.

A NER az adóforintok jelentős részét a B+N-hez hasonló cégeken keresztül, manipulált közbeszerzéseken költi el. Ezért van az, hogy a közbeszerzési rendszer megváltoztatásával már érdemben lehet csökkenteni a korrupciós kockázatot.

https://444.hu/2026/02/20/kutyapartos-aktivistak-ner-es-takaritoceg-egyenruhajaban-logtak-be-egy-korhazba-padot-javitani

https://telex.hu/belfold/2026/02/20/nagy-david-mkkp-korhaz-pad-felujitas-b-n

https://24.hu/belfold/2026/02/20/kutyapartot-kommando-korhaz-padjavitas

https://hvg.hu/elet/20260220_magyar-ketfarku-kutya-part-ner-takaritoceg-egyenruha-korhaz-pad-felujitas

Budapest, 2026. február 20.
Nagy Dávid

Ez is érdekelhet:
Építettünk tetőt ennek a szerencsétlen buszmegállónak

Biztos hallottatok már ezekről az egészen szürreális, vagy legalábbis totálisan értelmetlen buszmegállókról, amiket a VIII. kerületben építettek nem rég. Mert Read more

Bud Spencer park avatás

Átadtunk a Bud Spencer parkot Kaszásdűlőn. Először a repteret akartuk átnevezni, hiszen ott csak a Spencert kéne a BUD mögé Read more

Hatalmas siker: a tető!

Biztos hallottatok már ezekről az egészen szürreális, vagy legalábbis totálisan értelmetlen buszmegállókról, amiket a VIII. kerületben építettek nem rég. Mert Read more

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük