A Telexen és az RTL.hu oldalon Trippon Norbert polgármesterjelöltről megjelentek kapcsán új információk kerültek birtokunkba a számlagyár és a lakás ügy fideszes vonatkozásáról.
És hol ér össze minden? Hát persze, hogy Újpesten. Hetek óta egymást lövi a Fidesz és a DK különböző lakásügyekkel, erre most itt egy eset, ahol kitapinthatóan össze is ér a Fidesz és a Kékfidesz gazdasági köre – ráadásul Trippon Norbert polgármesterjelölt házfelújításán keresztül.
A több sajtóorgánumhoz eljutott jegyzőkönyv szerint a számlagyáros cégek egy része újpesti kötődésű.
M.Péter gyanúsított kihallgatásán nemcsak Trippon Norbert ellen, hanem a Fidesz korábbi kedvenc újpesti cége ellen is vall.
FRISSÍTÉS 2024. december
Hadházy Ákos december 10. napján nyílt levelet intézett Trippon Norberthez. A téma egy folyamatban lévő NAV nyomozás, valamint az Újpesti Városgondnokság 270 millió forintos közbeszerzésének hiányos dokumentációja volt. Ezzel kapcsolatban Hadházy Ákos hiába kért időpontot a polgármesterhez 4 hónapja sorozatban, végül nem kapott az ígéretek ellenére, a polgármester azt kérte, írja le kérdéseit…
A tavasszal napvilágra került vallomás szerint Trippon Norbert házát önkormányzati közbeszerzéseket nyerő cégek alkalmazottai újították fel, közpénzből több tíz-vagy százmillió forint értékben. Az ügyben felmerült céggel az önkormányzat 2019-2022 között több ízben szerződött, egyik keretközbeszerzésük dokumentációjában az árazatlan egységár táblázat, valamint a műszaki dokumentáció teljesen üresen (!!!) és aláírva került feltöltésre:
A 2015. évi új közbeszerzési törvény 43. § szerint a teljesen üresen feltöltött műszaki dokumentációval mulasztott a Városgondnokság, ezt egy 2023. évi Közbeszerzési Hatósági határozat is alátámasztja, amelyet egy 2017-es ügyben hozott a hatóság.
2024. december 12. napján az újpesti testület utolsó 2024. évi ülésén napirend előtt kérdeztük (volna) Trippon Norbert polgármestert lakásügyéről – valódi választ nem kaptunk, viszont megtudtuk, hogy polgármester úr szerint Hadházy Ákos és Nagy Dávid analfabéták és jobb ha nem töltenek ki PISA tesztet, mert lehúzzák az országos átlagot.
Ez a Balinda, 2014-2019 között, a Wintermantel-éra alatt közel 1 milliárd forint Újpestről, többek között az általunk megírt, Öveges program lehúzásban is ők vettek részt kivitelezői oldalról, de ezt lejjebb részletezzük.
Az ügy egy áfa-csaló hálózaton alapszik, amelyben érintettek DK-s önkormányzatok, fideszes érintettségű cégek és maga Trippon Norbert alpolgármester is. Az eset önmagában ugyan lehetne csak a vádalku következménye, ahol direkt egy DK-s politikus lejáratása a cél – a jegyzőkönyv szerint viszont M.Péter gyanúsítottat a DK-s önkormányzatokkal és Trippon Norberttel üzletelő SZIN-KER csoporttal a Fidesz kedvenc újpesti kivitelező cége kötötte össze.
Ráadásul a vallomásban szóba kerül a gyanúsított lehallgatása is, pont ugyanezen újpesti cég kapcsán, ahol szintén a Balinda ügyvezetőjét emlegeti. A lehallgatásról nem sokat tudunk meg, annyi biztos, hogy M.Péter 2019-es évektől vall, az azelőtti időszakról nem, pedig cége 2016-os alapítású. Ugyanakkor vallomásából következtethetünk korábban fideszes önkormányzatnál elnyert óvoda felújításokra – amelyek azonban 2019 előtt történtek, még Wintermantel Zsolt polgármestersége alatt.
Még a bevezetésben szögezzük le mindezekkel együtt: ez egy jelenleg is futó eljárás, következményeiről biztosat nem lehet mondani.
Ugyanakkor a vallomás nem csupán Trippon Norbert, hanem több fideszes érintettségű céget is borít – de részletek alant – így az egyszerű politikai lejáratás magyarázata minimum megkérdőjelezhető.
SZIN-KER: csupa DK-s megbízás, 19 előtt fideszes is
A következő idézet már a gyanúsítottól, M.Pétertől, a Motingatlan ügyvezetőjétől származik.
“2020 közepe tájékán megkeresett a *SZIN-KER ügyvezetője*, hogy ők nyertek pár „DK-s” vezetésű kerületben építési munkákat, és különböző pénzkifizetéseket kellene cserébe teljesíteniük politikusoknak. Megkérdezték, tudnék-e abban segíteni, hogy egy újpesti politikus lakásának felújítását legalizáljuk az általam kiállított fiktív számlákkal.”
A SZIN-KER szerződéseit alant le tudod tölteni részletesen, a versenyző ajánlatokkal együtt.
A cég legfőképpen DK-s és MSZP-s vezetésű önkormányzatokkal dolgozik együtt az EKR szerint, egy-két fideszes város is becsúszik – sőt, 2019 előtt is dolgoztak Fideszes önkormányzatokkal, ahol azóta DK-s vezetés van.
A XI. kerületben mennek ugyanakkor messze a legjobban, 2018-tól a fideszes és az azt 2019-ben leváltó DK-s vezetés is előszeretettel alkalmazza őket.
A Fővárosban és a Főtávnál szintén több nagyösszegű szerződés gyűlt fel a Karácsony éra alatt.
Újpesten még két szerződése volt a SZÍN-KERnek: egy szerződés a Városgondnoksággal 290 millió forintért (vajon miért pont ennyi – erről is írtunk már), valamint a Rendelőintézettel 37 millió forintért.
Oké, de hogy jön a képbe Trippon Norbert?
A vallomás szerint Trippon Norbert alpolgármester magántulajdonú házát egy, a SZIN-KER cégcsoport által elnyert lakásfelújítási közbeszerzés keretein belül közpénzből újították fel.
Ez nagyságrendileg nettó 63 millió forintos szerződés volt épület felújítási munkákra – EKR adatlap itt –, amely keretein belül a vádlott kihallgatása szerint Trippon Norbert saját tulajdonú házát is megcsinálták – önkormányzati pénzből. A szerződés egyébként hiányosan lett feltöltve az EKR-be, hiányzik belőle a műszaki dokumentáció és az árazott egységár táblázat – szerződés itt.
Frissítés: Ez a 63 milliós szerződés a fent már említett 290 millió forintos szerződés (14.2).
A 63 milliós szerződés egyébként meghívásos közbeszerzés volt – hiszen miért is ne? – amelyen egyetlen érvényes ajánlat érkezett, mégpedig a SZIN-KER-től.
Ezen felújítás legalizálásához (tehát hogy legyen papír az ingatlan értéknövekedéséről) volt szükség fiktív számlákra M.Pétertől és a Motingatlantól, amelyek magánszemélyek nevére szólnak. Erről a gyanúsított a következőket mondja:
“A számlákat mindig *SZÍN-KER* tulajdonosainak utasításai szerint állítottam ki, és mindig a *SZÍN-KER* tulajdonosainak adtam azokat személyesen, a számlák átadását követően mindig jött azok ellenértéke pár napon belül, az összegeket én azonnal levettem emlékeim szerint ATM-ből, és bankfiókból, majd átadtam S. Andrásnak vagy a SZIN-KER Takarék utcai kereskedésében.”
A gyanúsított az első jegyzőkönyv végén Trippon Norbert és családja házán végzett felújításokról a következőket mondja még:
“Az általam kiállított számlák 18 millió forint + ÁFA értékben valótlan tartalmúak.” – ezek a számlák, amit utólag a Motingatlan állított ki a házfelújítás legalizálására.
Vallomásában M.Péter 3+3+6+6 millió forint + ÁFA-nyi számláról nyilatkozik, amelyet Trippon Norberték ki is fizettek. M.Péter szerint ezt a pénzt (mindösszesen 18 millió forint + ÁFA-t) a SZÍN-KER vezetői adták vissza Tripponnak.
“Kijelentem, hogy *Trippon Norbert felesége* fenti lakásában a cégünk soha semmilyen munkát nem végzett. Közlöm, hogy az általam *beazonosíthatóan Trippon Norbert ingatlana* családi ház felújítási munkálatairól kiállított számlák teljesen valótlan tartalmúak.“
Az alpolgármester/polgármesterjelölt nem tagadta, hogy az M.Péter által vezetett Motingatlannal végeztette a háza felújítását. A nála tartott házkutatással egyidejűleg a SZÍN-KER Kft-nél is járt egyébként a NAV.
A gyanúsított vallomása az újpesti fidesz kedvenc cégétől indul
A magyar sajtót bejáró jegyzőkönyvbe mi is betekintést nyerhettünk, ebben további érdekességek találhatóak – ezt a Pesti Srácok gondosan kihagyta beszámolójából, pedig nagyon fontos körülmény:
“Kijelentem, hogy a Balinda Kft. vezetőjét (***) 20 éve ismerem és a közelmúltig baráti viszonyban voltunk. (***) a gyanúsítással ellentétben kijelentem, hogy az ő irányukba kiállított számláinkon (Motingatlan) szereplő tevékenységek 80%-ban elvégeztük (***). A maradék 20% számlázás úgy történt, hogy a Balinda Kft. megnyert több kórház és óvoda felújítási nagy projektet és *a Balinda ügyvezetője* megkeresett, hogy tekintettel arra, hogy elég sok munkát ad nekem alvállalkozóként, ezért kéri, hogy bizonyos számlákra írjak nagyobb összegeket (10-20%-kal) nagyobb összegeket. Én ebbe belementem.”
A Balinda kötötte össze a SZÍN-KERt és a Motingatlant
“2019. év környékén *a Balinda Kft. ügyvezetője* mutatott be a SZIN-KER Kft. tulajdonosainak azzal a céllal, hogy baloldali vezetésű budapesti kerületekben építőipari munkákat – főleg lakásfelújításokban – végezzünk nekik, vagy helyettük”
A jegyzőkönyv szerint egy ponton a SZIN-KER és M.Péter gyanúsított úgy döntött, a Balinda kihagyható a folyamatból. Vallomásában még több ízben vall a Fidesz kedvenc újpesti kivitelező cégére.
Tehát M.Péter gyanúsított és az elvileg DK-s munkákat és önkormányzati pénzen végzett magánfelújításokat végző SZIN-KER kapcsolat a Balinda Kft-től ered. És hogy mit kell tudni a Balindáról?
A Balinda, a 2010-es évek egyik kedvenc fideszes vállalkozása, és 2014 óta bizonyíthatóan dr. Molnár Szabolcs Farkas fideszes politikussal együtt mozog 19 után is, Wintermantel Zsolttal csak 2014-19 között keresztezi egymás a pályájuk Újpesten – az MTVA-hoz is exalpolgármester úrral együtt ment tovább a cég közbeszerzéseket nyerni.
2014 és 2019 között a Balinda összesen közel milliárd forintot vihetett haza Újpestről. Ez egybeesik Dr. Molnár Szabolcs Farkas alpolgármesterségével és Wintermantel Zsolt polgármesterségével.
Megrendelő | Összeg Ft (nettó) | Kezdete | Tárgy |
Újpest Önkormányzata | 148 715 414 Ft | 2014.10.06 | Lakkozó Óvoda felújítása |
Újpest Önkormányzata | 77 957 800 Ft | 2019.10.02 | Szolgáltatóház felújítási munkálatai |
Újpest Önkormányzata | 75 797 188 Ft | 2018.06.13 | Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda tornaterem bővítési és homlokzat felújítási munkák |
Újpest Önkormányzata | 50 995 000 Ft | 2013.06.17 | Fóti Ovi bővítése |
Újpest Önkormányzata | 20 895 000 Ft | 2013.06.17 | Fóti Ovi bővítés |
Újpest Önkormányzata | 10 895 000 Ft | 2013.06.17 | Fóti Ovi bővítése |
UV Újpesti Vagyonkezelő | 478 756 955 Ft | 2019.09.06 | Szolgáltatóház építése |
Újpest Önkormányzata | 43 098 000 Ft | 2014.04.08 | Támop 3.1.3 Öveges Program Természettudományos Labor kialakítása |
Mindösszesen | 907 110 357 Ft | 2014-2019 |
A Fidesz 2019-es bukásával Molnár Szabolcs Farkas is távozott alpolgármesteri székéből és az MTVA Gazdasági Igazgatóságának igazgatói székében találta magát.
Nos, kivel dolgozik 2020 óta a Balinda?
Persze, hogy az MTVA-val.
Tevékenység | Összeg (nt) | Kezdete | Adatlap |
MTVA gépészeti munkák II. 2023 (9 – Gödöllői telephelyen adótorony állagmegóvása) | 20 341 860 Ft | 2023.09.13. | itt |
Bojtár utcai teherportánál esővédő tető készítése | 104 952 355 Ft | 2022.06.15. | itt |
MTVA Általános építési munkák (2 – Naphegy tér 8. mozgáskorlátozott WC kialakítása) | 30 935 180 Ft | 2022.06.15. | itt |
MTVA Általános építési munkák (1 – Naphegy tér 8. V.ép.fszt. és alagsori WC csoportok) | 42 668 374 Ft | 2022.06.08. | itt |
Báthory u. 24. sz. alatti ingatlan felújítása | 142 285 442 Ft | 2022.02.24. | itt |
Stúdió átalakítás és egyéb szakipari munkák (3 – “C” épület rámpa műgyanta bevonatának megújítása ) | 964 405 Ft | 2021.09.24. | itt |
Stúdió átalakítás és egyéb szakipari munkák (4 – „M” épület homlokzati fakerettakaróinak felújítása) | 5 990 448 Ft | 2021.09.24. | itt |
Stúdió átalakítás és egyéb szakipari munkák (1 – MTVA Scientific Atlanta antennatartószerkezet) | 1 044 000 Ft | 2021.09.24. | itt |
Stúdió átalakítás és egyéb szakipari munkák (2 – “I” épület vb. felületeinek beton korrózió-védelme) | 6 329 340 Ft | 2021.09.24. | itt |
MTVA – Általános építési munkák (1 – MTVA Kunigunda útja 64. E.ép. vizesblokk felújítás) | 4 198 055 Ft | 2021.08.19. | itt |
MTVA – Általános építési munkák (2 – MTVA Kunigunda útja 64.C.ép.helyiségek átalakítása) | 4 482 610 Ft | 2021.08.19. | itt |
Révfülöp vitorlás kikötő, gyermektábor kivitelezés | 100 808 851 Ft | 2021.05.19. | itt |
MTVA – Általános építési munkák (2 – MTVA Kunigunda útja 64.C.ép.helyiségek átalakítása) | 4 482 610 Ft | 2021.08.19. | itt |
Összesen nettó: | 469 483 530 Ft |
A Balinda fideszes érintettségét egyébként Varju László házimédiája még ki is domborította több ízben.
Ez a cikk egyébként pont abból az időszakból való, amikor így vagy úgy, de Trippon Norbert belekeveredik a Fidesz-DK kapcsolatokkal rendelkező céghálóba: A SZÍN-KER ekkor végzi el 63 millió forintos megbízását; A Motingatlan pedig ekkoriban legalizálja Trippon Norbert önkormányzati pénzből finanszírozott házfelújítását – legalábbis a vallomás szerint.
A Balindánál egyébként meg is jelent a negatív céginformáció, de ennél többet erről egyelőre nem tudunk.
Belefér ez a “demokratikus ellenzéknek”?
Tehát adott egy gyanúsított (M.Péter, a Motingatlan ügyvezetője), aki nem csak Trippon Norbertre, hanem fidesz-közeli (Balinda) cégekre is vall, sőt elmondja, DK-közeli céges ismerőseivel (SZÍN-KER Kft.), akivel Trippon Norbert házfelújítását végezték közpénzből, majd legalizálták azt, a fidesz kedvenc újpesti cégének ügyvezetője kötötte őket össze, számlázgatni.
Szóval az alternatív előválasztás lezajlott Újpesten.
Amennyiben a demokratikus ellenzék Momentummal, LMP-vel, DK-val mindennel együtt komolyan gondolja, hogy nem úgy működik, mint a Fidesz, hovatovább nem ők a KÉKFIDESZ, azt itt és most meg tudják mutatni. Persze a hallgatás is egyfajta válasz lehet…
Bármi is történjen a következő pár napban, világossá vált: Újpesten két Fidesszel fogunk szembenézni június 9. napján: egy narancssárgával és egy kékkel. És ugyanez igaz a fővárosi listára is, hiszen Trippon Norbert Karácsony Gergely feltétlen támogatásával indul a választáson.
Állunk elébe!
Újpest, 2024. május 29.
Nagy Dávid, polgármesterjelölt
Ha nektek is elegetek van az Újpestet 15 éve saját érdekek mentén vezető pártokból, gyertek el programbemutatónkra június 3-án 18:00-kor, június 9-én pedig viccpártok helyett szavazzatok ránk Újpesten is!
Mit akarunk Újpesttel?
Mit csináltunk Újpesten eddig?
Probléma bejelentése Újpesten