Nagy Dávid adatigénylése “Kifejezetten ártó szándékú” és “öncélú”, “nem szolgál közcélt”

“Kifejezetten ártó szándékú”, és “öncélú” és “nem szolgál közcélt”, hogy be akarjuk nektek mutatni szerződésekkel igazolva, mire költi a közpénzt Újpest Önkormányzata.

Nem vicc, ezt írta a jegyző válaszában.

Valahogy így amúgy, ahogy mi nem csak listát töltünk fel, hanem a szerződések másolatát is: MKKP dokumentumtár. Tehát a programunkat hajtanánk végre nem csak magunkon, hanem Újpest Önkormányzatán is.

Ahogy a választás előtt is, most is azon vagyunk, hogy amit lehet, megcsináljunk az önkormányzat helyett Újpesten.

  1. Ezúttal az 5 millió forint feletti szerződések scannelt másolatát kértük ki 2023-24 évekre vonatkozóan – hogy bemutassuk, pontosan mire is költ az önkormányzat és feltöltsük ezt a saját honlapunkra – úgy, ahogy ezt elvárnánk. Ehhez képest:
  2. Először elküldték az 5 millió forint feletti szerződések listáját – ami fent van a honlapon, excelben (!) – hab a tortán, hogy excel helyett ezt scannelt pdf-ben küldték, hogy érezzük a törődést:);
  3. Írtam, hogy nem ezt kértük;
  4. Ezután 15 nappal írták, hogy én nem kérhetek ilyet, nem vagyok felügyeleti szerv (ez hülyeség, közérdekű adatot igényeltem, szerződések scannelt és anonimizált példányát);
  5. Mondom oké, akkor kikérem egyesével. Bauer Béla (októbertől képviselőtársam Újpesten) segítségével elküldtünk 88 e-mailt a 88 szerződés kikéréséhez;
  6. Na erre jött ez a válasz: “kifejezetten ártó szándékú”, “öncélú”  az adatigénylésem, amely egyfajta visszaélés az Info törvénnyel. Ja és kimeríti a “fárasztás” fogalmát” – ja és “nem szolgál közcélt”.

Na de ki fáraszt kit?:)

20240808143714

Szóval itt tartunk most, nem tudok jobbat akkor írunk a NAIHnak. Még be sem ültünk a testületbe, de már most jó a buli.

Újpest, 2024. augusztus 8.

Nagy Dávid, önkormányzati képviselő (2024. október 1. napjától)

Komment!
Ez is érdekelhet:
Ezt értük el 3 hónap alatt Újpesten! Innen folytköv.

3 hónapja van kutyapártos képviselője Újpestnek is - ráadásul kettő is! Oké, de mire mentünk vele?! A 2024. június 9. Read more

Idétlen időkig: Zugló Római-parti üdülőjének soha véget nem érő felújítása

Zuglónak van egy önkormányzati tulajdonú üdülője a Római-parton. A felújítása 2022-ben kezdődött, napjainkig is tart, azonban a rendeltetési céljára továbbra Read more

Felmérés: Újpesti közétkeztetés

Szeretnénk megismerni a IV. kerületi közétkeztetéssel kapcsolatos véleményüket, ezért kérjük, válaszoljanak az alábbi kérdésekre. A válaszadás anonim, a beérkezett eredményeket Read more

“Hiába nyomogatja a gombot Képviselő úr, nem fogok szót adni!” – a városvezetéssel való normális viszony élt 35 napot

A fenti idézet Dr. Trippon Norbert polgármestertől származik és Nagy Dávid képviselőnek volt szánva - 15 perc személyeskedéssel fűszerezve (alább). Read more