12. OEVK
Nagy
Dávid
12. OEVK
Nagy
Dávid
"2021 óta igazgatom a pártot, és most készen állok arra, hogy kicsit a te életed is igazgassam a parlamentben."
Budapest
Budapest
12. OEVK
-
BEMUTATKOZÁS
Az enyém egy igazi Kutyapártos sztori: passzivistaként kezdtem, helyi szervező, aztán pártigazgatóféle lettem, most meg a Kutyapárt listáját vezetem!
28 éves vagyok, és 19 éves korom óta passzivista. De voltam már úszásoktató, ahol ép és sérült gyerekeknek tartottam úszó- és hidroterápiás foglalkozásokat, dolgoztam már hivatalban is, sőt voltak sikeresebb és kudarcosabb (az is siker csak negatív) vállalkozásaim is.
2024 óta Újpesten nem csak önkéntesen képviselek, hanem hivatalosan is. Itt az ó-ellenzékkel küzdök, de az ó-kormánypárttól sem riadok vissza. Azért csináljuk, hogy nektek már ne kelljen! Vagy ha kell is, egy jobb helyen, értelmesebb vitákat lefolytatva, egy kicsit több reménnyel.
Szívesen dolgoznék a parlamentben is szociális ügyeken, olyanokon, amik a társadalom kevésbé szerencsés részét — az elesetteket, a hajléktalanokat és a fogyatékossággal élőket — érintik. És persze minden olyan témában, ahol a párt jóvoltából saját, kétkezi tapasztalatot szereztem: az átláthatóság, az önkormányzatiság, a kultúra, a környezetvédelem vagy éppen a közvetlen demokratikus eszközök területén. Így belegondolva, még mindig sokkal többet adott nekem a párt, mint én a pártnak, szóval végig kell lenni.
2021 óta igazgatom a pártot, és most készen állok arra, hogy kicsit a te életedet is én igazgassam a parlamentben. Hidd el, ha valaki képes volt a Kutyapártot (majdnem!) szervezetbe rázni, annak az ország is menni fog. Amióta a párt okán nincs időm vállalkozásra, viszont megélni a politikából — hála az égnek — nem tudok, kis értékű használt dolgokból próbálok valamit összekeresni. Használt óra, autó, ékszer jöhet bármikor!
Még pártigazgatóféleként és listavezetőként is van egy főnököm, aki a háttérből irányít. Na, nem a feleségem, akivel három gyermeket nevelünk, hanem: a választó. Remélem, szigorú, de elégedett lesz velem.