Lakatos Péter – 12. vk

II. kerület 12. vk 67 éves életem majd’ felében II. kerületi lakos voltam, és majd’ harmadában tényleg itt is laktam. A kettő közötti különbség: vándorló lélek vagyok, és úgy tűnik, az állandóság számomra a változásban van. Mindazoknak, akik több állandóságra vágynak, azt mondom: a változás az élet maga. Mondhatnám, ezt

Read more

Balogh Bulcsú – 7. vk

II. kerület 7. vk Budai vagyok. A XI. kerületben születtem és nőttem fel, de a kamaszkorom meghatározó évei a II. kerülethez kötnek: A Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségiztem, innen indultam kanyargós utamon az élet sűrűjébe. Tanultam aranyművességet, fényképészetet, bábkészítést, óvodapedagógiát. Voltam amatőr színész, kerékpáros futár, mozi pénztáros, kőművessegéd, óvóbácsi. Képviselőjelölt még

Read more

Kocsis Mátyás – 4. vk

II. kerület 4. vk Facebook-oldal E-mail cím: kocsismatyas.2ker@gmail.com Több mint 3 éve vagyok aktív önkéntes, vettem már részt önkormányzati lakás, adománybolt és kreatív központ felújításában is. A legtöbb időmet tanodázással töltöm, ahol borsodi gyerekeknek és fiataloknak segítek, hogy önmegvalósító, felelős, a saját sorsukat irányító felnőttekké váljanak, akik az önkéntesektől kapott

Read more

Érlaki Gitta – 3. vk

II. kerület 3. vk 2024-ben nagy csaholással indulok az önkormányzati választásokon az MKKP jelöltjeként. A jelöltségemmel nemcsak a pártot, de Juhász Veronikát, II. kerületi önkormányzati képviselőt is szeretném támogatni. Egyetértek vele a részvételiség növelése, a hajléktalanok segítése kapcsán, valamint kiváló programjának a gyöngyszemével, a Társasház Túlélő Programmal is. Én magam

Read more

Rédei Kati – 2. vk

II. kerület 2. vk A II. kerületben élek idestova 15 éve, kicsivel több, mint ennyi éve táboroztatok, gyerekekkel, felnőttekkel játszom, “programozok”. Ahol ezek összekapcsolódnak: a kerület és a közösség is fontos számomra és ezért szeretném, ha minden jobb lenne. Nem csak elméletben, gyakorlatban is. Mitől lehetne jobb? Ha közösen, közösségként

Read more