Míg az első alkalommal 15-en voltunk, addig ezúttal már 17 mindenre elszánt hajóssal és önkényesen kijelölt kormányosokkal indultunk neki az útnak. Délelőtt 10 óra előtt indultunk el a Gubacsi-híd lábától, a Kolonics Vízisport Központból. Lefelé menet a Molnár-szigetet balról kerülve a természetközelibb ágat választottunk, így sikerült a nádasban egy hattyúcsaládot
Read moreKategória: Túra
A nyúlon túl? – Nem, a nyúl az. Avagy ilyen volt a legutóbbi MKKP túra, extra szemétszedéssel megspékelve
Március 15-én folytattuk túrahagyományunkat, ezúttal Győrből vonatoztunk Pannonhalmára, miután megcsodáltuk a megjavított koszorúnkat a vasútállomáson. A fecskéről Pannonhalmán szálltunk le – előtte egy teljesen váratlan matematikaórán vettünk részt öt percben –, majd átsétáltunk Écsen keresztül Nyúlra. Csodálatos ruhaszárító időnk volt, abból a fajtából, amikor a lepedő pillanatok alatt megszárad, levételkor
Read moreTúra a Mecsekben – Savköpő-perspektívából
Az MKKP túra csoportjának különítménye különleges felajánlást kapott; szállást egy cserkúti kulcsosházban, így a hétvégén ide látogattunk több kutyabarátunk kíséretében. A Savköpő Menyét túrabeszámolója Hírét vettük, hogy a pécsi járásban sok cinke küzd a lakhatással, így a közösségépítő esemény cipekedéssel kezdődött. (Ez nem igaz. a kirándulás várakozással és melyikautóholparkoljon
Read moreTúra szakosztályunk vízen szemétkedett
„Bérelj kenut és fizess egy zsák szeméttel”- mondta Tutajos, a Tisza-tavi túra Matula bácsija (alias Indiana Jones) és mi hálót ragadtunk. Összeszedtünk egy köbméter szemetet és 80 szúnyogcsípést fejenként. Találtunk 0,02% babakocsit, 34 pet palackot, 1 ingyen sört, 1 luxuskondenzátort, 4 és fél papucsot, rengeteg üveget, hungarocellt, elsüllyedt tengeralattjárót és egy
Read moreSikeres volt az MKKP első tudományos túra kísérlete
Egy ősi kínai mondás úgy tartja: “如果她不走草地,狗就變成石頭!” azaz “Kővé vál a kutya, ha nem járja a rétet!”. A sokat vitatott elmélet vizsgálatára létrehoztunk egy bizottságot, melynek kutatócsapata már az első kísérleti túrán bebizonyította: a mondás igaz, hiszen a megfigyelések alapján a réteken járkáló egyetlen kutya sem vált kővé! A főkísérlet közben
Read more

