Juhász Veronika – II. kerületi jelölt

Az MKKP Gorillája, a Fás Szárú Növényekért Felelős Gorillakertészeti Minisztérium vezetője, a párt időszakosan működő propagandazenekarának tagja. Irányítása alatt csak Budapesten eddig 512 millió pénzfát és egy kavicsfát ültettünk ki. A pénzfák cseperednek, a kavicsfa azonnal bevált

A Kutyapártba a Tudta? kampány idején kapcsolódott be, majd egyike volt az első űrhajósoknak, akiket kilőttünk Felcsúton. 
A hálás lakosság sosem felejti el, amikor budai jó levegőt osztott, vagy esőben festett négyszínt Pasaréten.
Lendületét mutatja, hogy a párt minden akciójában részt vesz, van, amelyiken többször is. 

Veronika az MKKP Social Club egyik koordinátoraként minden jó ügy mellett kiáll, sőt, kiénekel. Rengeteg civilszervezettel van kapcsolatban, és beszélgetéseket, adománygyűjtéseket, akciókat szervez.   

veeeee
ver felcs
veronika ás
zebra1
69823175_879277129135281_2478790561855700992_n
zöld ver
veronika áá
verrr
veronika
veronk
vero
ver
szabadfogas
vvv
feher-tulipan1
levegőosztásosdi
previous arrow
next arrow

Kovács Gergő – XII. kerületi jelölt

Az MKKP alapítója, társelnöke, többszörös vezérigazgatója. Ő felelős mindenért. 

gergő beviszi
gergő bont
gergő beszél
gerg
gergő rendőr
gergő metroo
gergő kilő
gergő iroda
gergő festi épp
20181020_222228
gergő jelöltbemutat
gergő csillog
gergő béke 2
gergő béke
gergőről
gergő mint pénz
gergő csakúgy
previous arrow
next arrow

Victora Zsolt – XIV. kerületi jelölt

Victora Zsolt az MKKP alapítója, alelnöke.
2010-ben a párt főpolgármester-jelöltjeként megnyerte a választást, de sajnos nem ő lett végül a főpolgármester. A 2018-as országgyűlési választáson zuglói jelöltjeként indult, és megint nyert, csak nem lett képviselő. 
Az MKKP főhadiszállásának intézője és a beszerzési minisztérium vezetője. Shopügyi államtitkárként felelős a pártrelikviák online és offline árusításában közreműködő csapat munkájáért. Szabad pártidejében videókat készít, híradót gyárt, dalt szerez, és Zugló felvirágoztatásán dolgozik. 

Zsolt Zuglóban született és tanult, napi kapcsolatban áll a kerületben élőkkel. Óvodai dadája szerint „Zsoltban egy cselekvőkész gondolkodót, gyarlóságaival szemben kíméletlen, de másokkal szemben könyörületes egyéniséget ismertem meg”. Empátiája legendás. Ötször volt bárányhimlős, ebből háromszor csupán együttérzésből.

zsoooooooo
zsolllll
zsoool
zszs
zsooooo
zszszs
zs
zsollll
zsolt2
zsolt
zsolttttt
magyaráz
ovis
previous arrow
next arrow

Pálmai Attila – XV. kerületi jelölt

A 2018-as országgyűlési választásokon Schrödiger jelöltjeként indult vagy nem. Kvantumszinten a választás előtt és után is nyert.
Attila az MKKP sport-légierejének egyik pilótája, valamint a Rendkívüli Ügyek Minisztériumának államtitkára és örökös tagja. Több sikeres városfelújítási projektben munkatárs.

A Rózsa Sándor Népi közpénztékozló Alap dementoraként évek óta segít a hozzánk pályázó szervezetek és magánszemélyek közösségi projektjeinek megvalósításában, mint például a XV. kerületi, halmozottan sérült gyerekeket gondozó Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítványnak, akiknek 775 ezer forint értékben fejlesztőeszközöket és egy rakás mesekönyvet tudtunk adni.

Ő a XV. kerületi kátyúzások fő lobbistája és helyszíni koordinátora. 
Hobbija a Hoaxradar töltögetése új linkekkel.
 
Attila kezdeményezte az egyelőre legpasszívabb csoportunk, a szobrászszakosztály megalapítását. Önkormányzati képviselőként végre lesz ideje, hogy elkészítse Kovács Gergő 13,02 méteres szobrát a hegyen.

pálmai
pálll
páll
pálm
pálmmmmm
pááááá
15
pálllllll
pálmiii
pálmi
pálmm
pálmmmmmmm
previous arrow
next arrow

Soltész Szilvia – XXI. kerületi jelölt 

Mindent tud Csepelről, és amióta az országgyűlési választáson elindult Csepel jelöltjeként, a város is mindent tud róla, hiszen térfigyelő kamerát telepítettek az utcájába.
Évek óta tapasztaltuk, hogy Szilvi minden szélsőséges helyzetet azonnal és maradéktalanul megold.
Gyűjtött aláírást Felcsúton, szemétfotelokat újított fel, lebonyolította a Kutya-vizesvébét, és Csepelre telepített egy teleportot
Szilvi állatvédelmi és állatmenhely-védelmi főszakreferensként vezeti az MKKP Zöldkutya csoportját
Állami pénzünk szétosztásában is nagy szerepet vállal, két éve dementorálja a hozzánk pályázókat és projektjeiket. 
Nem titkoljuk el hibáit sem: számtalanszor követett el négyszín-bűnöket Kaposvártól a Nagyvárad térig, és legalább huszonkilencszer ültetett illegálisan virágokat, és csepeli padokat újított fel engedély nélkül.
A helyi KRESZ-park illegális felújítása is hozzá fűződik. Ezt a helyi önkormányzat is beígérte ugyan, de egyrészt nem csinálta meg, másrészt a Szilvi-féle költségvetés százszorosát számolta ki rá, úgyhogy muszáj volt előbb végeznünk.
Félő, hogy önkormányzati képviselőként is szigorúan felügyeli majd a közvagyont, ezért csak óvatosan szavazzanak rá!
 

soltészsz
solti
solész
solész szil
soltészs
so
soltik
70431204_500373780780736_5526954192133947392_n
soltiiii
soltééééé
70964042_647433222414678_5620780742012305408_n
szilvi
sooo
soltész
solllll
70622328_535966287148248_1891965765704220672_n
solttt
previous arrow
next arrow

Sándor Balázs (vagy Balázs Sándor) – Ajkai jelölt

Ajka megmentője, hőse, üdvöskéje évek óta rengeteg mindent csinál Ajkán. Is.

Szervezett családi napot, négyszín-festéseket, buszmegálló-felújítást, szemétszedést és szarzene-fesztivált a nem ránk szavazó polgárok megbüntetésére.

Kijelenthető, hogy mióta közéleti szerepet vállal, több tüntetés van Ajkán. Szervezett demonstrációt a rabszolgatörvény ellen és mellett. Összehozott egy forgalomblokkoló kisautóblokádot, és tüntetett a tüntetés ellen is. Öregbítve a város hírnevét, olyan híres vendégeket tudott Ajkára hívni demonstrálni, mint a Csirke és a Fidesz. (Utóbbi sajnos nem jött el.)

Sándorbalázs Balázssándornak még a helyi rendőrséget is sikerült továbbképezni a törvényességről. Úristen, hányszor akadályozták, hogy éljen alkotmányos jogaival az aláírásgyűjtésekkor, végül elhitték az igazságot, amikor leírta nekik a bíróság is.

Élen jár a városfelújításban, ronda betontömbök, kopott padok és rozzant buszmegállók rettegik pillantását, mert mindegyikre lecsap. Előbb-utóbb. 

Majdnem az ajkai kórház gondjait is mind megoldotta, csak addigra a nővérek és az orvosok után  maga az épület is felmondott. 
Városvezetési szakértelmét a SimCity-ben, illetve a Cities:Skylines-ban szerezte, összesen nagyjából 1000 óra alatt.

Legnagyobb büszkeségünk az, hogy kitartó harcai eredményeképpen sikerült egy autonóm területet kiszakítania a város közepén, ahol kikiálthattuk az Ajkai Szabad Államot. Először csak napozóágyakat tettek ki a helyi passzivisták, de a Város kiakadt, hogy nem tud alatta kaszálni, és inkább nekünk adta a területet. Éljen!

bssss
bs ülő politikus
bs jobb
bs locsol
bs megint dolgozik
bs parkk
bs
bs park
balázss
bs csirka
balázss t
bssb
bs korház
bs
bss
bs családi nap
bs vagynem
bs dinnye
previous arrow
next arrow

Molnár-Fulmer Gergely – Orfűi jelölt

Molnár-Fulmer Gergely a 2018-as országgyűlési választások előkészületeiben csatlakozott a pécsi csapatunkhoz.
Kiszámítható sofőrünk, mindig pont másfél órát késik, így tudjuk, mikorra várható.

Gergely azon passzivisták egyike, akik a tábor végén bontani is szívesen maradnak, természetesen csoportvezetőként.
Profi buszmegálló-építő, a hányattatott sorsú pécsi buszmegállót háromszor is felépítette. Legvégül Orfűn. 
Városfelújításban aktív, fűszerspirált épít, pingpongasztalt újít fel, és bármikor szívesen zarándokol négyszínt festeni Szekszárdra vagy Kaposvárra. 

Régóta szerelmes Orfűbe, de a magyar törvények szerint nem veheti feleségül. Összeköltözésükre még várni kell, mert még nem tudtak megegyezni, hogy Orfű költözzön Pécsre, vagy Gergő Orfűre. 

fulmer gyűjt
fulmmm
fulmer g
fullmer ge
fullmer ping pong1
fullmer ping pong
fulmer busz
fulmer
fulmme
fulmm
previous arrow
next arrow

Tálos Lőrinc – Perbáli jelölt

Tálos Lőrinc újságíró, két gyermek édesapja, öntudatos perbáli lakos. Ministrált II. János Pál pápának, és beúszott a Szigetre Iggy Popra. Kizárólag a cseh sörökben és a szalontüdőben bízik.

pápa
szalontüdő
sörr
previous arrow
next arrow

Komment!
Ez is érdekelhet:
Védett: Kiabálva hívott a polgármester és feljelentett, amiért megírtuk a kényelmetlen ingatlan-botrányt. Az ajkai Liget utca története.

Ajkai önkormányzati képviselőnk, Sándor Balázs néhány napja publikálta tényfeltáró írását az ajkai Liget utca 5. társasház kapcsán, majd a polgármester Read more

A város helyett az MKKP tölti fel a testületi ülés anyagát az internetre Ajkán – a Kormányhivatalhoz fordultunk

Többször jeleztük már az ajkai jegyzőnek, hogy nem kerülnek fel időben a bizottsági és testületi ülések meghívói, illetve jegyzőkönyvei a Read more

Ez sajnos nem vicc: elszabadul az önkormányzati lakbérinfláció Szegeden, a lakhatási válság közepén emel 30%-kal a városvezetés

Szeged városa, élén a „szociálisan érzékeny” városvezetéssel és polgármesterrel a helyi lakásrendelet módosítására készül. A módosítás lényege nem más, mint Read more

A Kutyapárt nyomására lesz új SZMSZ Ajkán, így már nem lesz törvénytelen az önkormányzat működése

Schwartz Béla Polgármester Úr kommentben válaszolt a korábbi felvetésünkre, miszerint törvényellenesen működik az ajkai önkormányzat az SZMSZ hiánya miatt. Röviden a Read more