Így hazudik nektek az Önkormányzat

Az Átlátszó elírta egy cikkében, hogy egy összeg bruttó vagy nettó, ebből kihozta Pokorni Zoltán önkormányzata, hogy pert nyert Kovács Gergely állításai miatt. Gratulálunk.

 

Lelkes írásban taglalja ma az Önkormányzat a weboldalán, hogy az állításaim miatt nyert egy pert az Átlátszó ellen. Kár, hogy ez nem igaz. Vagyis szerencsére.

Ami történt, hogy egy összeget, amit mi helyesen írtunk, az Átlátszó újságírója tévesen bruttónak írt. Ezt az Átlátszó egyébként azonnal javította is, amint szóltak nekik.

Na, ebből ezt tudták kihozni:

 

És akkor nézzük, hogy milyen helyreigazítás jelent meg az Átlátszón:

Sajtó-helyreigazítási közlemény

A 2020. szeptember 3. napján „Milliókat bukhatott a Hegyvidéki Önkormányzat egy ingatlanbizniszen, mert csak később jött rá, hogy egy domb túl meredek” címmel megjelent sajtócikkhez kapcsolódóan.
Valótlanul állítottuk, hogy „mindössze 52 millió forint bevétele származhatott a Hegyvidéki Önkormányzatnak” egy (…) telekből”.

Valótlanul állítottuk, hogy „(…) végül 54 millió forint bevétele származott” ezen telek eladásából.

Valótlanul állítottuk többször is, hogy az Önkormányzat ezt a „telket bruttó 148 millióért” adta volna el.

Az Átlátszó újságírója valóban elírta a vételi árat, és odatette a bruttó szót a 148 millió elé. Az Átlátszó. De nem mi. A mi írásunkban ez a rész így néz ki:

 


Forrás.


Forrás: önkormányzat weboldala

 

A valóság ezzel szemben az, hogy az Önkormányzat — immáron több mint 14 évvel ezelőtt — 2006. június 15. napján nyílt versenytárgyalás útján értékesítette az ingatlant 178.546.800,- forint bruttó vételárért. A 2006. június 16-án dr. Mitnyan György polgármester és Braun László vevői képviselő által aláírt szerződés alapján a vételár maradéktalanul befolyt az önkormányzat számlájára.

Igen, pontosan ezt írtuk.

Hamis színben tüntettünk fel való tényeket akkor, amikor azt a látszatot keltettük, hogy a Hegyvidéki önkormányzat a jelenleg 300 millió forintot érő ingatlant 2007-ben áron alul adta el, s hogy az Önkormányzat az ingatlan vételáraként mindössze a piaci ár töredékét kapta. A valóság ezzel szemben az, hogy 2007 és 2020 között jelentős ingatlanpiaci drágulás, illetve általános forgalmi adó növekedés következett be, ezért az ingatlan 2007-es és 2020-as piaci árai egymással nem összehasonlíthatók, az ilyen egy-az-egyben való megfeleltetésük, és abból következtetések levonása hamis, az olvasók számára megtévesztő.

Sehol nem hangzott el olyan állítás, hogy “az Önkormányzat az ingatlan vételáraként mindössze a piaci ár töredékét kapta” volna. az Átlátszón egy szót sem írnak arról, hogy ez az ár korrekt volt-e, mi pedig ezt írtuk:

 


Forrás.

 

Az Önkormányzat írásából az is kimaradt, hogy 2019-ben 96 millió forinttal kárpótolta a Hegyvidék Real Estate Kft.-t a XII. kerület, mert olyan vállalásokat tett az ingatlan eladásakor, amiket később nem tudott teljesíteni. Így, bár valóban lett bruttó 178 millió bevétele a kerületnek, de később ebből 96 milliót visszafizetett a cégnek.

Természetesen ha a Kovács Gergely névből elveszünk 4 betűt és 7-et kicserélünk, akkor pont kijön az Átlátszó szó. Lehet véletlenül ez történt.

Akit érdekel a minden szempontból csúnya történet, itt tudja elolvasni a részleteket:

Addig szerencsétlenkedett az Önkormányzat, míg végül 54 millió forint bevétele származott 3600 m2 építési telek eladásából. Az ingatlan jelenleg 3-400 milliót ér.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Utcai akcióink a XII. kerületben az elmúlt pár évből 1.

Buszmegállóból kettőt építettünk. Az elsőt a Konkoly-Thege úton a Magas útnál. Itt előtte egy rozsdás vasból készólt buszváró hirdette a Read more

Mit csináltunk eddig a XII. kerületben

Ellenzéki képviselőként a rendszer jellegéből kifolyólag arra esélyem nem volt, hogy megszavazzon nekem valamit a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete, sőt igazából Read more

Óriás LEGO-torony, heresimogatásra kijelölt hely, betonróka – Kedvenc budapesti akcióink 2023-ból

December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more