8 hónapja nem ismeri el a Hegyvidéki Önkormányzat, hogy rengeteg fát tarolt le a Hegyvidék Real Estate Kft. a Rácz Aladár út mellett

Egy nagyjából 100 méter hosszú és 5 méter széles szakaszról eltűntek a fák, mert odahordták a hegyet az út túloldalán levő építkezésről. Az önkormányzat szerint nincs itt semmi látnivaló.

 

2020 júniusában írtunk először az építkezésről, ahonnan a cég behordta az elbontott hegy jellegű földet az út túloldalán levő erdőbe. Erről aztán szó volt a Zöld Bizottság és a Tulajdonosi Bizottság következő ülésein is. Az előbbin Balla Judit hozta szóba, érdemes követni az ő facebook oldalát, ha érdekelnek a kerületi dolgok. Ezeken az üléseken akkor annyi választ kaptunk, hogy minden törvényes volt.

A Melinda út menti erdős rész vége

2020 szeptemberére sikerült összerakni, hogy mi történt. Addigra kiderült, hogy az Önkormányzat 100 millió forintot bukott egy telekeladáson, miközben a Kft. meg jól szétcseszte az erdőt, ami hivatalosan nem erdő. Az Önkormányzat ezután sajtópert indított az Átlátszó.hu ellen, mert a cikkükben elírták, hogy egy összeg bruttó vagy nettó. Mást nem tettek.

Addig szerencsétlenkedett az Önkormányzat, míg végül 54 millió forint bevétele származott 3600 m2 építési telek eladásából. Az ingatlan jelenleg 3-400 milliót ér.

Bevallom, azt hittem ennyi elég lesz az önkormányzatnak, ahhoz, hogy magától lépjen valamit, de nem nagyon történt semmi és az idő rohamosan telni kezdett.

Végül 2020 decemberében kérdeztük meg az önkormányzattól, hogy mennyi fa kivágására adtak engedélyt az ingatlanon.

30 nap múlva válaszoltak, hogy nem adtak.

 

Aznap megkérdeztük, hogy akkor kötelezték-e a fák pótlására a céget vagy fizettettek-e velük kártérítést.

30 nap múlva válaszoltak, hogy nem csináltak semmit.

 

 

Ez így picit lassúnak tűnt, úgyhogy felhívtam most pénteken Rózsa Zoltánt, a Zöld Iroda vezetőjét, ami után minden ugyanolyan lassúnak tűnik.
Ő azt mondta nekem, hogy

már megvizsgálták a helyet és szerintük ott nem vágtak ki fákat. Ha vannak ezzel ellentétes bizonyítékaim, akkor küldjem el azokat a Hatósági Irodának.

Akik majd 30 nap múlva válaszolnak valamit.

Az ember kínjában persze elküldi most majd ezeket a Hatósági Irodának is.

És akkor most nézzétek meg, hogy miről állítja az önkormányzat, hogy itt egy fának se esett bántódása.

Ez ugye nem egy valamiféle út volt, amire aztán rátették ezt a trutyit, hanem éppen úgy nézett ki, mint a tőle balra és jobbra levő részek.

De hogy valami jó hírünk is legyen, legalább a Hegyvidék Real Estate Kft. tulajdonosának, a Szirak családnak az autója egy kicsit zöldebbé teszi a környéket.

Forrás: Szirák András/Facebook, meg máshonnan is

Csak annyit tudok, hogy az adott körülmények között az idő lassan múlik,
s ez arra késztet bennünket, hogy bizonyos foglalatosságokkal ámítsuk magunkat,
melyek – hogy is mondjam csak – eleinte ésszerűnek látszanak, mindaddig
legalábbis, míg szokássá nem válnak. Erre azt lehet mondani, mi így védekezünk,
nehogy megbomoljon az elménk. Kétségtelen. De vajon nem tévelyeg-e
értelmünk réges-rég a feneketlen mélységek végtelen sötétjében?

Samuel Beckett: Godot-ra várva

Komment!
Ez is érdekelhet:
Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a Read more

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more

A Tóth Lőrinc utcában lerombolt villa történetenének folytatása az önkormányzattal

Mónus Angéla, a XII. kerületi önkormányzat Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság MKKP delegáltja és a 04. evk képviselő jelöltjének írása A Read more