A zuglói parkolási cég szocialista vezetőjéhez került végül a féláron eladott önkormányzati üzlethelyiség

2009-ben fél áron értékesített a Zuglói Önkormányzat, egész pontosan a tulajdonában levő Zuglói Vagyonkezelő Zrt. egy Bosnyák téri üzlethelyiséget a frissen alakult Dady kft.-nek. Már akkor is látszott, hogy a szocialisták lehetnek az ingatlanügylet mögött, ám az offshore tulajdonosi háttér miatt nem lehetett tudni, egész pontosan kikről van szó. Aztán mikor elcsendesedtek a történet hullámai, a cég és vele együtt az ingatlan is a Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft. szocialista kötődésű ügyvezetőjéhez került.

Jéé, egy nyomozás a zuglói szocialistákkal kapcsolatban

2010-ben hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt nyomozott a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. működésével kapcsolatban, miután több feljelentés is érkezett hozzájuk.

Az egyik feljelentés egy önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség 2009-s bérbeadásával, majd eladásával kapcsolatban támadt. A feljelentők szerint a 79 négyzetméteres Bosnyák téri üzleti ingatlant a 2009-ben alapított Dady Szolgáltató Kft. nyerte meg. A Dady Szolgáltató kft. egy szlovák cég tulajdona volt a Beyer s.r.o. vállalaté, amelynek az egyik tulajdonosa a Seychelle szigetekre bejegyzett Beyer Worldwide Limited, a Dady ügyvezetője pedig Rajcsán András Gábor volt, az akkori zuglói MSZP-s alapszervezet tagja.

A dokumentumok szerint a Dady Kft. székhelye Schinkasek Zoltán lakása volt, aki a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. kirendeltségének vezetője és műszaki ellenőre, ráadásul a Vagyongazdálkodási és Település-fejlesztési Bizottság (VTB) tagja. A VTB tagjaként pedig részt vett abban a döntésben, amely a lakóhelyére bejegyzett Dady Szolgáltató Kft. megvásárolhatta az ingatlant. Az ügy szépsége, hogy ugyanebbe a lakásba van bejelentve Halász Iván szocialista alpolgármester is, aki egyben a vagyonkezelő felügyelőbizottságának elnöke is – állt a feljelentésben.

 

Adjuk el féláron!

A Dady Kft. a bérleményért nem fizetett bérleti díjat, ráadásul 3 hónap múlva, mélyen áron alul meg is vehette az ingatlant 40 millió forint helyett 18,9 millióért. Az ingatlan áron aluli értékesítésére rendkívüli ülést hívtak össze 2009. december 22-ére, az ülésen, de mivel ez közvetlen Karácsony előtt volt, így a VTB ellenzéki tagjai már nem mentek el (!), így az MSZP-SZDSZ-es tagok megszavazták az üzlethelyiség eladását. Az okozott kár meghaladja a 20 millió forintot.

Az tehát látszott, hogy erősen szocialista kötődésű az egyébként pár nappal az üzlet előtt alapított cég, de a valódi tulajdonost egyelőre sikerült elrejteniük.

A Bosnyák téri üzlethelyiség 2011-ben

 

Aztán elengedte a sajtó a dolgot, pedig épp kezdett érdekessé válni a történet

2010-ben több sajtóhír is beszámolt a feljelentésről, de az utóéletéről már keveset tudni. Ugyanebben az évben Tóth Csaba (MSZP) a parlamenti mandátuma miatt kénytelen volt lemondani a zuglói képviselői helyéről, helyette Kovács-Csincsák László került be, a Hunvald-ügy egyik árvája, akit az ügy kapcsán bűnsegédként elkövetett hűtlenkezeléssel vádoltak meg.

Kovács-Csincsák László Tóth Csaba jobbján

Eltelt egy csomó év, úgyse figyel már erre senki

Kovács-Csincsák László cégében a Interstat Invest Kft.-ben a Dady Kft. több, mint 50%-s tulajdonrészt szerzett és Rajcsán András is cégjegyzésre jogosult lett. Amikor a kétes ingatlanügy elcsendesedett Zuglóban akkor Csincsák László és édesanyja, Monostori Márta hivatalosan is beléptek a Dady Kft.-be és fel is számolták a Interstat Invest Kft.-t.

A kérdéses ingatlan ekkor is a Dady kft. tulajdonában volt, úgyhogy nyugodtan állíthatjuk, végül féláron került Kovács-Csincsákhoz.

Az ügy pikantériája, hogy Kovács-Csincsák és Schinkasek Zoltán is ott volt a szavazáson, de csak egy valaki tartózkodott és senki nem jelentett be összeférhetetlenséget vagy elfogultságot.

Ma már az ingatlan két részre van osztva, a nagyobbik helyiségben a napokban a Lipóti Pékség fog megnyitni, a másikban a Németh-Tabak Bt. üzemeltett trafikot. Már csak az a kérdés, hogy van még ilyen kedvezményes vételű üzlethelyiség Zuglóban, közel a Bosnyákhoz, Budapest egyik legnagyobb fejlesztési területéhez a Mundohoz.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Teljes egyetértésben emelték meg saját fizetésüket a zuglói képviselők, de legalább a közösségi költségvetést is megszavazták

Zugló önkormányzatának idei utolsó közgyűlését december 12-én tartották. Erre a közgyűlésre két önálló előterjesztéssel és egy módosító javaslattal érkeztünk, és Read more

Idétlen időkig: Zugló Római-parti üdülőjének soha véget nem érő felújítása

Zuglónak van egy önkormányzati tulajdonú üdülője a Római-parton. A felújítása 2022-ben kezdődött, napjainkig is tart, azonban a rendeltetési céljára továbbra Read more

Személyeskedéssel és képviselőnk családjának emlegetésével nyitott a zuglói Fidesz, majd váratlanul mellénk álltak egy ingatlaneladási vitában

November 28-án rendes közgyűlést tartott a zuglói képviselőtestület. Napirend előtti felszólalással nyitotta az ülést az Összefogás Zuglóért Egyesület képviselője, aki Read more

Már idén is 55 millió forintos pluszkiadással jár a Polgármesteri Hivatal létszámbővítése – Bizottsági ülések Zuglóban

November 26-án, kedden ülésezett az önkormányzat Pénzügyi Bizottsága és a Népjóléti Bizottság is. Mindkét bizottsági ülésen voltak érdemben tárgyalandó ügyek Read more