Ha szeptember, akkor Nagyon Országos Városfelújító Hét!

Felújítunk mindent! – így kezdtünk neki a sokadik országos kutyapártos városfelújító akciónak szeptember elején. És úgy is lett.

578 helyszínen végeztünk 6749 db városfelújító tevékenységet szeptember 6-tól 12-ig (végül sokkal tovább tartott) országszerte. Most először Budapesten kívül vittük véghez a városfelújító események többségét.

Felújítottunk-kifestettünk 4 buszmegállót, renováltunk több mint 30 padot, négyszín-festettünk 15 településen, cikkírásra kényszerítettünk több médiumot, hálálkodásra bírtunk egy polgármestert és találtunk pár fura lény is.

Na de mire futotta a rengeteg passzivista erejéből és a többmillió forint közpénzből amit megint elfelejtettünk Don Perignonra költeni?

Ha szeretnéd megnézni a többi képet, vagy a megvalósítás folyamatába szeretnél betekintést nyerni, kattints a helyszín nevére!


Albertirsa 

Megállapítottuk, hogy a város kátyúállománya még mindig igen gazdag, aminek a kátyúkutatók nagyon örülnek, az autósok viszont annál kevésbé. Mi mindkettő csoportra gondoltunk, ezért ismét kihelyeztünk pár táblát, amikkel reményeink szerint segítünk a kutatóknak megtalálni, az autósoknak pedig elkerülni a Dolina utcán és a Szentmártoni úton elszaporodott kátyúkat.


Cegléd

Befejeztük az egy héttel korábban elkezdett buszmegál-LÓ otthonosítást a Mizsei úton. Szemetet szedtünk, festettünk, fúrtunk és röpke 3 óra alatt végeztünk is. Másnap pedig az a megtiszteltetés ért minket, hogy a három kóbor, lengyel ló is megtekintette az otthonossá varázsolt buszmegállót, és mindhárman boldog nyihaházással fejezték ti elégedettségüket.


Békéscsaba

Békéscsabán találtuk ezt az avar kori kosárpalánkot. Úgy tűnt, ezen már csak javítani lehet, úgyhogy nekiestünk. A munkáról készült videót itt megtekintheted!


Csobánka

Ez a buszmegálló még az előválasztás zajában is letarolta a magyar sajtót!
Kezdetben reménytelennek tűnt, aztán kaptunk pogácsát egy szomszédtól, körtét, füttyögést, jöttek újak, hoztak csiszológépet, és egy hároméves kislány is segített. Talán mások is felvidulnak majd, ha Csobánka felé járnak.


Eger

Fura lényeket és egy űrállomást festettünk az Országos Városfelújító Hét első hétvégéjén Egerben. Számunkra mindig az akciók, a közös munka volt az elsődleges, mert kizárólag a látható és kézzelfogható eredményekben hiszünk – meg az emberi kapcsolatokban és az ingyensörben!

*****


Heves


Vác


Komló

Országos városfelújító hét Komlón: Elkészült a 2D-s Komloszaurusz!


Mezőtúr

A Mezőtúri csapat se volt tétlen!

Miskolc

Ha már ígéretek: Miskolc egy bazi nagy adag ingyen sör került bekötésre! Még cikket is írtak rólunk a Borsod24-en!


Mosonmagyaróvár

Legyen színes! Egy külön történetünk is van a móvári felújításról. Túl színes lett.

Történet a padról, ami “túl színes” volt, így “csak a melegek használták volna”

 


Oroszlány

Lakossági bejelentésre történő padelrontás esete állt fent.


 

Perkáta

Szeptember 12-én, szombaton Perkátán is volt padfestés. A helyi önkormányzat Fogadj örökbe egy padot! programjához csatlakozva a Szivárvány óvoda előtt festettük színesre a padokat.


Piliscsaba

Ugyan ki ne szeretné egy hal szájában várni a buszt?
Úgyhogy Piliscsaba kapott tőlünk egy halat.
Vagyis kettőt.


 

Sajóivánka

A polgármester szeretne személyesen is köszönetet mondani. De nem áruljuk el, ki volt. Még cikket is írtak rólunk a Borsod24-en!


 

Székesfehérvár

Vigyázat! Tömeges padfestés Székesfehérváron!

*****

*****


 

Szolnok

Miután sikerült már egész Szolnokot letérkövezni, jöhetnek a falak.
Megvalósult régi ígéretünk, a függőleges térkő!


 

Tata

Hibrid állatok lakták be a Kocsi utat Tatán.


Várpalota

Ajjaj, mit tettünk… Várpalotán dzsungelt festettünk – egy egész játszótérnyi padgarnitúrára rátelepedtek a pimaszul vidámkodó festékek. A stencilek még osztályfőnöki dicséretet is kaptak, azazhogy: kérik őket máshová is.

*****


 

Veszprém

Veszprémen végigvonult a streetart.


Zalaszentgrót


Budapest, I. kerület

Városfelújítás, vérmező.
Ha nem tudtad eddig, hogy hol töltsd el az “énidődet”, akkor most ezen a megszépült helyen megteheted!


Budapest, III. kerület


 

Budapest, IV. kerület

Kísérleti jelleggel elindult Újpesten a bérlakás programunk.


Budapest, IX. kerület

Ferencvárosban két helyszínen készültünk négyszínnel. 


*****


 

Budapest, X. kerület

Tengerikígyó-telepítés és a Jászberényi úti buszmegálló kandallósítása két nap alatt!

*****


Budapest, XI. kerület

Múlt héten befejeztük a maradék 22%-ot is, így már a repedezett járda 127%-a ki van festve. Reméljük, ez is hozzájárul ahhoz, hogy a jelöltünk is majd ennyi százalékot érjen el jövőre a választáson. Emellett pedig: elsőként a boxoló rákok! Egy üresen álló, egyértelműen boxringnek tűnő boxringbe telepítettünk rákokat.

*****


Budapest, XII. kerület

Tizenhatszín-festés a Németvölgyi út túloldalán.


Budapest, XIV. kerület

Meglepően pontos kezdéssel és gyors csikkszavazó- és plakátkihelyezéssel kezdtünk a Tisza István téren. Utána a közeli Emma utcai óvoda előtt festettünk rakéta-ugróiskolát a gyerekeknek, meg a bevállalós felnőtteknek. 

*****


Budapest, XVI. kerület

Kis Vuk és a többiek Sashalmon.


 

 Budapest, XXII. kerület

Bicskalibúr 2.0
Múlt hétvégén előkerült a svájci sajt is: a svájci bicska abba fúródott. Ha azt hiszed, könnyebb sajtból kihúzni a Bicskalibúrt, tégy egy próbát, sajtolj ki magadból mindent!


HA LEGKÖZELEBB VELÜNK TARTANÁL, HOGY SZEBBÉ TEDD KÖZVETLEN KÖRNYEZETEDET, JELENTKEZZ ITT!

Passzivista jelentkezés

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Apportírozás, farokcsóváló verseny, Szinkronúszás – Ilyen volt az MKKP Kutyaolimpia döntője

A két évvel ezelőtti, nagy sikerű Kutyavizes vb után ezúttal Kutyaolimpiát rendeztünk. Az elődöntőkre több helyszínen (Érd, Ferencváros, II. kerület, Read more

MSZP-Fidesz háttéralku, verseny nélküli közbeszerzések – Zugló félrecsúszott parkolási rendszere és a lehetséges megoldás

Az utóbbi években Zugló a parkolási botrányával kapcsolatban szerepelt a legtöbbet az országos médiában. Az ügy a 2019-es kampányban robbant Read more

Megjavítottuk egy zuglói kutyafuttató lyukas rámpáját

A Rákospatak utca, Dorozsmai utca és Ungvár utca által határolt kutyafuttató rámpája átlyukadt, és balesetveszélyessé vált. Legújabb zuglói akciónk keretében Read more

Óriás LEGO-torony, heresimogatásra kijelölt hely, betonróka – Kedvenc budapesti akcióink 2023-ból

December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more