Mi a baj a társasház felújítási rendszerrel?

kép forrása: ujpestmedia.hu

2023 májusában még nem is hallottam az MKKP önkormányzati képzéséről, de erős korrupció szagot kezdtem el érezni egy társasházi pályázat kapcsán. Összességében egyébként nem is feltétlenül korrupcióról beszélünk, hanem a rendszer szar ahogy van.

Fontos leszögezni: a társasházi pályázati rendszer nem most “romlott el” 2013 óta így hagyták.

De így hagyták és ezen változtatni kell.

A ház, ahol lakok megpályázott egy támogatást fűtés korszerűsítésre, pontosabban az arra felvett hitel támogatására. A lakókat a közös képviselet készhelyzet elé állította, 5 nappal a határidő lejárta előtt kaptunk a postaládánkba egy szavazólapot arról, hogy induljunk-e a pályázaton, de hogy hogyan, azt nem volt lehetőségünk (és időnk sem) módosítani.

A pályázat 2 400 000 Ft sikerdíjat tartalmazott egy olyan egyszerű dokumentum elkészítésére, amit a közös képviselet (vagy akár valamelyik lakó) saját erőből is megírhatott volna.

Ez a pályázaton nyert pénz jelentős részét elvitte volna. Mindenkit, aki társasházban lakik, arra biztatok hogy vegyen részt a lakógyűléseken és kövesse figyelemmel hogy mi történik, mert a politika mikro szinten kezdődik.

Nem kell rosszindulatot feltételezni, elég ha a közös képviselet egyszerűen csak lassú, vagy nincs kedve pályázatírókat versenyeztetni.

Na de nem a közös képviseletet akartam beégetni, a pályázatunkat elutasították, sok más társasházéval együtt.

Részletek itt: https://ujpest.hu/wp-content/uploads/2022/11/1197_221115103436_001.pdf

Nagy nehezen, számos email, néhány pdf-be bescannelt link és sok várakozás után megtudtam az önkormányzattól, hogy miért.

Van egy több mint 10 éves önkormányzati rendelet Újpesten (12/2013. (III.25.)), ami bizonyos pályázatok (pl társasházak fűtéskorszerűsítésére felvett hitel törlesztésének támogatása) elbírálását szabályozza:

https://ujpest.hu/rendeletek/2013-12.pdf?v=374

Ennek a rendeletnek a 9. §-a kizárja azokat a társasházakat, amelyek a pályázás időpontját megelőzően már felvették a hitelt. Egész pontosan:

9. §5 (1)6 A 4. § a) pontja szerinti törlesztési támogatás – a 3. § d) pontjában foglaltakra is figyelemmel – csak a lakóközösség által a támogatott munkálatokhoz igényelt olyan pénzintézeti hitel törlesztéséhez vehető igénybe, amelynek folyósítására a lakóközösség pályázatának benyújtását követően kerül sor.

Ez így tök igazságtalan

Ez sérti azt az elvet, hogy az önkormányzat nem diszkriminálhatja önkényesen a társasházakat.

Ugyanis az önkormányzat akkor ír ki ilyen pályázatot, amikor akar, ez előre nem kiszámítható. Azt is ki lehet mondani, hogy az említett paragrafus a korszerűsítés (és a hitelfevétel) halasztására ösztözni a társasházakat, hiszen ha egy társasház túl korán veszi fel a hitelt, annak nem jár támogatás.

Ennél az is igazságosabb lenne, ha egyáltalán nem lenne ilyen pályázat és támogatás, ennyivel kevesebb pénz lenne helyi adók formájában beszedve, és ezzel megpsórolnánk az adminisztrációt is, mind az  önkormányzat, mind a társasházak oldalán, és a pályázással járó korrupciós kockázatot is kiiktatnánk. Szerény véleményem szerint jobb lenne, ha a Újpest valami hasznosabbra költené a pénzét, ami általában az önkormányzatok alap feladatai közé tartozik. Nem a virág/utalvány osztásra, vagy álprofilokból álló internetes trollhadsereg fenntartására gondolok.

A fenti paragrafus megváltoztatását, a pályáztatás újragondolását az MKKP a 2023 decemberre halasztott közmeghallgatás előtt javasolta.

A javaslatot a képviselőtestület nem fogadta el.

3:32:06-tól

A közmeghallgatáson viszontválaszra pont úgy nem kaptam lehetőséget, mint több más felszólaló, akik kellemetlen kérdéseket tettek fel.

A mikorfont a kérdést feltevő lakosok egy önkormányzati dolgozótól kapják meg, aki ilyenkor ügyesen a városháza dísztermének hátsó részében lévő oszlopok mögé bújik. Hiába integettem, hogy kérném a mikorofont. Aki mikrofon nélkül mert megszólalni (mint például Kovács Beáta 1. választókörzeti jelölt), arra pedig a karácsonyi pulcsis polgármester rákiabált, hogy ne kiabáljon. Kevesen maradtak bent a több mint 4 órás közmeghallgatás végéig, pedig akkor volt jó a hangulat. 

Nem lepődtem meg, hogy a közmeghallgatás után az önkormányzathoz írt levelemre nem kaptam választ.  

Budapest, 2024. április 28.

Nyerges Gábor, képviselőjelölt Újpest 6. egyéni választókörzet


Mit csináltunk Újpesten eddig?

Mit akarunk Újpesttel?

Probléma bejelentése Újpesten


Komment!
Ez is érdekelhet:
Újpesti eredmény számokban – köszönjük!
MKKP Köszönjük

Köszönjük szépen! Polgármestert még nem adunk, viszont képviselőből nem is egyet, hanem kettőt: Nagy Dávid polgármesterjelöltet és Bauer Bélát, a Read more

Miért szavazz ránk Újpesten?

https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj ...és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön alapuló programunkat: Mit akarunk Újpesttel? Mit csináltunk Újpesten Read more

Virágzik az üzlet: még több túlárazott szerződés az óbudai önkormányzatnál, már a muskátlin is nyerészkednek

Ahogyan az előző táblás cikkben olvashattuk, kialakult a III. kerületi önkormányzat körül egy cégháló, amely kisebb-nagyobb önkormányzati megrendelésekkel gazdagodott. Ezen Read more

MKKP ÚJPEST PROGRAM 2024

…avagy MÉGIS MIT AKARUNK ÚJPESTTEL?! ELŐSZÖR CSELEKEDJ, AZTÁN UGASS! “A város polgármesterei idáig mindig a váltakozó, uralomra jutott politikai pártoknak Read more