ÚJPESTI PROGRAMBEMUTATÓ 2024 – A Történjen már valami! 3., befejező része

Mi, egyedül Újpesten, programmal és programbemutatóval állunk az újpesti választók elé!

Amíg a Fidesz-DK-MSZP koalíció egymás lakásait fotózza, kifizetőhelyek tart fenn és még sorolhatnánk, mi bemutatjuk az újpestieknek, mire számítsanak 2024. októberétől!

Összeszedtük, MIT AKARUNK elérni – és mi az amit MÁR MOST meg is teszünk érte – hiszen abban különbözünk a legjobban más pártoktól, hogy nemcsak beszélünk, hanem dolgozunk is – fizetett képviselői hely nélkül IS.

Hát eljutottunk ide. Szeretnénk polgármestert és testületi többséget adni az önkormányzatban – hiszen már most is sok mindent helyettük csinálunk. Ilyen a testületi ülések közvetítése, vagy a közösségi költségvetés kiírása, esetleg Újpest-Központ aluljáró felújítása.


A Történjen már valami! Első részében főpolgármesteri kerekasztalt rendeztünk, ahova sajnos csak Vitézy Dávid vállalta a részvételt, ezt itt nézhetitek vissza:

A Történjen már valami! rendezvénysorozat 3. részében Baranyi Krisztina, Hadházy Ákos és Kovács Gergely érkezik május 25., szombaton, hogy arról beszélgessenek Nagy Dávid polgármesterjelölttel: Hogyan ne lopjuk el az önkormányzatot?

3 fejezetből és 10 alfejezetből álló programunkat megpróbáljuk röviden és érdekesen bemutatni 30 PERCBEN – ezt követően pedig, rendhagyó módon már a választási győzelem ELŐTT elkezdjük azt végrehajtani! ?❤️ 

⏰ IDŐPONT: 2024. június 3., hétfő 18:00
? HELYSZÍN: Az OFF Kultúr Klub terme – 1045 Budapest, Berni utca 1., Gyapjúszövőgyár

Programbemutató: 2024. június 3. 18:00
Program végrehajtás első lépése: 2024. június 3. 19:00
Nyerés: 2024. június 9. 19:00

✅ Regisztráció alant:


Mit akarunk Újpesttel?

Mit csináltunk Újpesten eddig?

Probléma bejelentése Újpesten


Komment!
Ez is érdekelhet:
Képviselőnknek adott igazat a megyei kormányhivatal: törvénytelen volt az ajkai önkormányzat működése Schwartz BOSSZÚ Béla miatt

Schwartz BOSSZÚ Béla miatt lett törvénytelen az ajkai önkormányzat működése a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal szerint. Sándor Balázs ajkai képviselőnk beszámolója Read more

Leteszteltük, hogy kibontják-e egyáltalán a nemzeti konzultációkat!

Korábban és most is nyomkövetőket tettünk a nemzeti konzultációk válaszborítékjába, hogy megnézzük, mi történik velük. A 2024 év eleji nemzeti Read more

Ellopták a nemzeti konzultációinkat

2024 elején, az előző nemzeti konzultációnál nyomkövetőt tettünk az egyik válaszborítékba, hogy megnézzük, mi történik vele. Akkor kiderült, hogy lényegében Read more

Kiabálva hívott a polgármester és feljelentett, amiért megírtuk a kényelmetlen ingatlan-botrányt – Az ajkai Liget utca története

Ajkai önkormányzati képviselőnk, Sándor Balázs néhány napja publikálta tényfeltáró írását az ajkai Liget utca 5. társasház kapcsán, majd a polgármester Read more