Leteszteltük, hogy kibontják-e egyáltalán a nemzeti konzultációkat!

Korábban és most is nyomkövetőket tettünk a nemzeti konzultációk válaszborítékjába, hogy megnézzük, mi történik velük. A 2024 év eleji nemzeti konzultáció eredményét például úgy hirdették ki, hogy a mi (határidőn belül feladott) levelünk még a postán volt és be se érkezett az elemzést végző NISZ központjába. A 2025-ös gazdasági semlegességről szóló konzultáció esetében pedig eltérítették a leveleinket és sose érkeztek meg az elemzés helyére – ehelyett egy olyan távközlési céghez mentek, ami a titkosszolgálatoknak dolgozik. Ebben a cikkben pedig megpróbáljuk megválaszolni a régóta fennálló kérdést: kibontják egyáltalán a nemzeti konzultációkat? Sándor Balázs, politikai koordinátorunk beszámolója következik.

A gazdasági semlegességről szóló nemzeti konzultáció során 2 válaszborítékba egy kis tasak oregánót helyeztünk, majd feladtuk őket Szegeden és Ajkán. Laikus ember a tasakban lévő zöld növényi anyagot könnyen fűnek nézheti, ami a hatályos jogszabályok szerint üldözendő kábítószer. Gyanús és/vagy veszélyes küldemény (például kábítószer) esetén az állami szerveknél a nem nyilvános belső szabályzatoknak megfelelően kell eljárni. Ez alapján az Országgyűlésben például 2023-ban 10 kockázatot jelentő küldemény miatt kellett a hatóságokat bevonva vizsgálódni. Ha a gyanú pedig fennáll és az a válaszborítékokat feldolgozó állami szerv jelzése alapján a rendőrség tudomására jut, akkor hivatalból el kell járnia.

Sándor Balázs szerint ez azért fontos, mert a korábbi tapasztalatok is azt igazolják, hogy ha kábítószergyanús anyag érkezik egy állami szervhez, akkor automatikusan rendőrt hívnak a jelenlévők, hogy beigazolják a feltételezést. Így történt ez akkor is, amikor az Országos Cigány Önkormányzat, Ajka polgármestere vagy Balatonfüred országgyűlési képviselője kapott fehér port postán. Ezekben az esetekben a rendőrség eljárást indított és bevonta az ÁNTSZ és a polgári védelem munkatársait is. Nagyon hasonló eset történt 2011-ben is, amikor a Posta munkatársai találtak fehér port egy borítékban – itt a tűzoltóságot, az ÁNTSZ-t és a rendőrséget is riasztották. Ezekből a korábbi esetekből kiindulva most mi is kábítószergyanús (de ártalmatlan) anyagot rejtettünk a borítékokba és vártuk a történéseket.

Miután kihirdették az eredményeket, és láttuk, hogy semmi rendkívüli eseményről nem számoltak be, kérdéseket küldtünk a Rendőrségnek, a Miniszterelnöki Kabinetirodának és a Kormányszóvivőnek. Afelől érdeklődtünk, hogy találtak-e idegen tárgyat és kellett-e rendőrt hívni illetéktelen anyag miatt a nemzeti konzultációk feldolgozása során. Ezekkel a kérdésekkel szerettünk volna megbizonyosodni arról, hogy kinyitották-e a borítékokat és megtalálták-e a tasakba zárt oregánókat.

Adatigénylésünkre a törvényi határidő utolsó napján válaszolt a Rendőrség és közölte, hogy 15 nappal meghosszabbítják a válaszadást. A nemzeti konzultációkat szervező Miniszterelnöki Kabinetiroda szintén az utolsó napon válaszolt. Levelükben elküldték az adatkezelési tájékoztatójukat (az első kérdésre utalva) és közölték, hogy a további kérdésekben nem adatkezelők. Utóbbit igen furcsáljuk, hiszen ki rendelkezhet több információval és ki tudna jobban válaszolni a kérdéseinkre, ha nem a konzultációt lebonyolító minisztérium?

Az alábbi kérdésekre vártuk volna a választ Rogán Antal minisztériumától:

  • a gazdasági semlegességről szóló nemzeti konzultációkat hol dolgozták fel? Milyen cégek, intézmények vettek részt a feldolgozásban? Milyen telephelyen?
  • volt-e bármilyen rendkívüli esemény a nemzeti konzultációk feldolgozása során?
  • a feldolgozás során találtak-e idegen tárgyat, terméket a nemzeti konzultáció borítékjában? Amennyiben igen, mit?
  • kellett-e rendőrt hívni a nemzeti konzultációk feldolgozása során, mert illetéktelen tárgyat találtak a nemzeti konzultációk borítékjában? Amennyiben igen, mit találtak és mikor hívtak rendőrt? 

Ugyan megpróbáltak minket lerázni és kikerülni a kérdéseinket, jelen tudásunk szerint kijelenthető, hogy a nemzeti konzultációkat nem bontják ki. Hiszen, ha kibontották volna, akkor a kábítószergyanús anyag miatt értesíteni kellett volna a hatóságokat (amiről pedig tudnia kéne a minisztériumnak). Erre utaló jel azonban nincs, gyanús titkolózás viszont van – írta Sándor Balázs, az MKKP politikusa.

Sándor Balázs
MKKP politikai koordinátor

Komment!
Ez is érdekelhet:
Ellopták a nemzeti konzultációinkat

2024 elején, az előző nemzeti konzultációnál nyomkövetőt tettünk az egyik válaszborítékba, hogy megnézzük, mi történik vele. Akkor kiderült, hogy lényegében Read more

ASZFALTSZAFARI – egy II. kerületi zebra története

Hogyan lesz egy lakossági bejelentésből közúti zebra a Zsigmond térnél? Ebben a videó sorozatban megpróbáltuk ezt lépésenként nyomonkövetni. Erre a Read more

Megnyílt a Bakáts Bunker! De most komolyan

Végre sikerült nekem is többször nyitni meg valamit, de ez a megnyitás már a végső!Hölgyeim és uraim, itt a tűzvédelmi Read more

Európa kutyapártosítása elkezdődött, méghozzá fiatalokkal a II. kerületben

Alig kerültem fel a Kutyapárt EP-listájára, máris kutyapártosíthattam Európa fiataljait: február 9-én előadást és kreatív foglalkozást tartottam a pártról az Read more