Idén sem csináltunk semmit, de azt tök jól dokumentáltuk – Pécs 2019

Hétszázkét grafikus több éves melója van abban a pár fotóban, amit nyolcvanhat milliárdért készíttettünk, hogy elhitessük veletek, tök sok mindent csináltunk tavaly.

Január elején szültünk pár szánkót

 

Februárban megnyitottuk a Pécsi Központi Iroda És Alternatív Városházát,  jelképesen és tök komolyan is átvéve ezzel a város vezetését.

Csontváry-képekkel díszítettük a falakat, igazodva ahhoz a kedves, helyi népszokáshoz, miszerint 30 millásnál olcsóbb festmények nem díszíthetik a legkorruptabb politikusok irodáját

A fürdőben több ilyet is kiaggattunk – adunk a biztonságra

 

 

Az Alternatív Városházával egy időben offline webshopot is nyitottunk, amihez, persze, klassz fotók is kellenek. A 2019-es év kerületi szárazpóló-versenyének abszolút győztese:

 

Februárban tüntetést szerveztünk a lejárati idő ellen.

Ki is plakátoztuk

A tüntetésről tudósított a BBC, a CNN, az NBC, a CBS, az ABC és a CBA, az USB és az FTP, a Private Gold, és, persze, a Mária Rádió – a referencia fontos, úgyhogy a legjobb nyilatkozónkat löktük a mikrofonok elé

Úgy hatszáz kiló tartós élelmiszert gyűjtöttünk össze pár óra alatt, amit a Pécs Bike Maffia még aznap el is szállított – le akartuk nyúlni a szajrét, de a bringások gyorsabbak voltak

 

Aztán jött a a Kormány (áldassék) szeretetkampánya Brüsszel mellett. Áradt a csí, a szirup és a cukiság – émelyítő volt, nem hagyhattuk szó nélkül.


 

Négyszín-festés több is volt, de a fotók jó részét örökre titkosítottuk önkényes válogatás következik.

Ez itt Uránváros

Ez ugyanaz, más szögből. Ugye, milyen más?


Ez meg itt a határőrség, az idegenrendészet, a TEK meg az atyaúristen telephelye előtti járdaszakasz. Igazából csak teszteltük az Alkotmánybíróság áprilisi határozatát, amiben kimondták: a járdafestés nem üldözendő.  És működött: rendőrök ezúttal csak beszélgetni jöttek. Tiszta uncsi

Ilyen lett végül. A fotót egy arra járó Gripenről küldték át faxon

 

Tavaly rengeteg kátyút sikerült elrontanunk, úgyhogy arra gondoltunk, folytatjuk. Csak most a Rósánékötéka helyett közösségi finanszírozásból.

 

Nyáron meglátogattuk egy róránékötékás pályázónkat, aki Vasason fogadott örökbe egy füstölőépületet.

Ő Ádám, a majdnem UFO

 

Soha véget nem érő ámokfutásba kezdett a buszmegálló, amit először Pécsett, az Ágoston téren építettünk föl.

Ez még az Ágoston tér, a sztori eleje, ’18-ból

A történet vége – Orfű, Mecsekszakál, Második Orfűi Buszmegálló


Köztes állomásból viszont volt bőven

Ez például az Első Orfűi Buszmegálló avatása

Az Első Orfűi Buszmegálló sétáltatása

Az Első Orfűi Buszmegálló sétáltatása közbeni pihenő

Földcsavartánc

Orfűn annyira jól alakultak a dolgok, hogy tulajdonképpen a polgármester asszonnyal közösen találtuk ki, hol épüljön a Második és Harmadik Orfűi Buszmegálló


Mindeközben zajlottak az önkormányzati választások. Szerettük volna Pécset is teljes listával támogatni, de lustaságból végül csak Orfűn indultunk

Ősszel mesekönyvet, ruhát és ágyneműt gyűjtöttünk a gilvánfai ovisoknak. Átadás előtt természetesen komoly minőségellenőrzés alá vontunk minden egyes darabot.

 

Civil kezdeményezésre országos kutyaházépítő akció indult, amibe mi is bekapcsolódtunk. Az alapanyagot az EP-s és helyhatósági választások plakátkalodái szolgáltatták. Vagyis nem a kalodák, hanem a pártok, mert kevés kivétellel szinte mindannyian felajánlották az OSB-lapjaikat

Komment!
Ez is érdekelhet:
Mit csinált a Kutyapárt Újbudán?

Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more

Miért szavazz ránk Újpesten?

https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj ...és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön alapuló programunkat: Mit akarunk Újpesttel? Mit csináltunk Újpesten Read more

Program, ami megvalósítja önmagát! – Újpest-központ aluljáró tisztasági festése

B R E A K I N GKÉT NAPPAL AKCIÓNK UTÁN ELKEZDTÉK KICSERÉLNI AZ ÉGŐKET AZ ALULJÁRÓBAN! 2024. június 3-án Read more

Az Erő Sopronba érkezett

Bejelentést kaptunk a Rendkívüli Ügyek Minisztériumán keresztül, hogy van egy para és veszélyes oszlop az Ágfalvi úti kerékpárúton. Csapatainknak nem Read more