Másra mutogatás helyett cselekvés: mit csinált a Kutyapárt április 3. óta?

Bár a választási győzelem végül nem jött össze, az elért eredménynek köszönhetően valamivel több állami támogatáshoz jutottunk, így folytatni, sőt bővíteni is tudtuk azokat a tevékenységeinket, amelyekért szerettek bennünket. Nézzük sorban!

Nem jutottunk be a Parlamentbe, de folyamatosan közösséget építünk

Április óta lett Budapesten:

  • 300 új passzivista
  • 31 zöld és szociális akció (növényültetés, szemétszedés, adománygyűjtés)
  • 35 rendezvény (klub, előadás, képzés)
  • 98 városfelújító és figyelemfelhívó street art akció (buszmegálló-felújítás, padfelújítás, négyszínfestés, aluljárófestés)

Vidéken:

  • 1600 új passzivista
  • 46 zöld és szociális akció
  • 166 rendezvény
  • 225 városfelújító és figyelemfelhívó street art akció
  • +1: Kovács Gergő átsegített egy idős nénit a zebrán Debrecenben.

Júliusban megszerveztük az Országos Klub Hónapot, aminek keretében számos olyan településre is eljutottunk, ahol addig semmilyen kutyapártos tevékenység nem volt. Ennek köszönhetően alakult meg például a herendi alapszervezetünk, ami azóta az egyik legaktívabb csapattá vált Veszprém megyében. Emellett a már bejáratott helyekről sem feledkeztünk el.

Kedvenc 2022-es akcióinkat megyei bontásban ide kattintva tudod megnézni, a budapestieket pedig itt.

Három nagy tematikus “kéthetet” tartottunk ősszel: először a figyelemfelhívó, majd a városfelújító, végül pedig a zöld akciókra fókuszáltunk (beszámolókat itt olvashatsz: 1, 2, 3, 4). Bevezettük azt is, hogy havi rendszerességgel tartunk online bemutatókat az új passzivistáknak, ahol részletesen elmondjuk, mit csinálunk és hogyan lehet ebbe bekapcsolódni. A következő ilyen alkalom január elején lesz.

Nem jutottunk be a Parlamentbe, de ott nyújtunk valós segítséget, ahol tudunk

  • Miután a Helpsátrat be kellett zárnunk, a Margit körúti a MANYI-ban még két hónapon át gyűjtöttük az adományokat, amelyekből közel 400 családot láttunk el élelmiszerrel és tisztálkodószerekkel. Továbbá szeptemberig legalább száz menekültet szállásoltunk el Óbudán a Zöld Kakas Líceum közösségi házában.
  • Több mint 80 intézménynek adtunk összesen körülbelül 50 ezer tekercs kormányellenes wc papírt: óvodának, iskolának, hajléktalanszállónak, családsegítőnek, tanodának. És még egy rendőrség is kapott, de ez titok 🙂 Hat településen tartottunk ingyenes utcai osztásokat, valamint több vidéki szegregátumba is juttattunk belőle. Országszerte 347 760 tekercset sikerült rászorulókhoz eljuttatnunk.

Nem jutottunk be a Parlamentbe, de attól még politizálunk

  • 15 alkalommal segítettük a diák-tanár tiltakozásokat nyomtatással, megafonokkal, mobil hangfalakkal és színpaddal.
  • 11 időközi önkormányzati választáson indultunk, a legjobb eredményünk Terdik Roland 13,25%-a volt Erzsébetvárosban, ahol egyedüliként álltunk ki az ide tervezett vasbeton-üveg gigaberuházás, a Liget City projekt ellen.
  • A marihuána legalizálásáért és a fogyasztás szabályozásáért demonstráltunk a Madách téren.
  • Háromszor elfoglaltuk az Erzsébet hidat a kata-törvény megváltoztatása ellen tiltakozva, valamint vidéken is több megmozdulást szerveztünk július folyamán. Ezekről bővebben itt olvashatsz.
  • A budapesti és a pécsi Pride felvonulásokon hivatalosan, pártként vettünk részt a buliszekerünkkel.
  • Szerintünk minden önkormányzati képviselőnek alapos, többfordulós képzésen kellene átesnie, mielőtt beül egy testületbe. Mi már most elkezdtük a tanfolyamokat a lehetséges jelöltjeinknek.
  • És közben néha még vicceltünk is.

Szívesen részt vennél hasonló akciókban? Semmi akadálya: jelentkezz passzivistának ide kattintva, és hamarosan keresni fogunk. Legyen minden jobb!

Írta: Láng Dávid és Terdik Roland

Komment!
Ez is érdekelhet:
Felmérés: Újpesti közétkeztetés

Szeretnénk megismerni a IV. kerületi közétkeztetéssel kapcsolatos véleményüket, ezért kérjük, válaszoljanak az alábbi kérdésekre. A válaszadás anonim, a beérkezett eredményeket Read more

Szavazz ránk és érjük el együtt a Kutyapárt eddigi legnagyobb sikerét!

Vasárnap döntünk arról, ki képviseljen bennünket 5 évig az önkormányzatokban és az Európai Parlamentben. Két éve készülünk erre a napra Read more

Mit csinált a Kutyapárt Újbudán?

Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more

Terdik Roland polgármesterjelölt és erzsébetvárosi alapelveink

Listavezető jelöltünk, Firnigel Loránd mellett itt a polgármesterjelöltünk és egyéni képviselőjelöltünk a VII. kerület 4. számú egyéni választó körzetében: "Terdik Read more