Ez volt az év, amikor mindenki elkezdett tényezőként tekinteni ránk – Kedvenc 2023-as akcióink megyei bontásban

A 2023-as év számunkra arról szólt, hogy folytassuk a ’22-es választás után elkezdett országos építkezést. Ezért rögtön januárban a Kutyapárt eddigi legnagyobb szabású országjárásával indítottunk: márciusig 120 településre jutottunk el, ahol összesen 200 városbejárást és klubot tartottunk.

Rengeteg problémát találtunk, amelyeket mind bejelentettünk a Rendkívüli Ügyek Minisztériuma felületén, a jó idő beköszöntével pedig a megoldásukhoz is hozzáfogtunk. Az év során közel 1000 akciót sikerült megvalósítanunk, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye kivételével mindenhol hallattak magukról passzivistáink.

Ezzel párhuzamosan pedig úgy tűnik, végre az emberek fejében is elkezdett megváltozni a rólunk kialakult „komolytalan viccpárt” kép: tavaly gyakorlatilag egyetlen olyan közvélemény-kutatás sem került nyilvánosságra, amiben a parlamenti küszöb alá mértek bennünket. Az elmúlt hetekben összeszedtük és bemutattuk a legjobban sikerült akcióinkat megyénként, most ezeket a posztokat soroljuk fel egymás után a könnyebb áttekinthetőség kedvéért. (Az egyes képekre kattintva nyithatod meg őket.)

Bács-Kiskun

Baranya, Somogy és Tolna

Békés és Csongrád

Borsod

Fejér és Komárom-Esztergom

Győr-Moson-Sopron

Heves

Nógrád

Pest

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Vas

Veszprém

Zala

+1: Budapest

Láng Dávid

Ez is érdekelhet:
Putin ALERT!

Migráns evett autót Dániában! Putyin dióval gyógyítja a rákot keresztútnál éjfélkor! Az ukrán fasiszták állnak az Iszlám Állam mögött! Kitört Read more

Ellenkampány

The refugees don’t work and take our jobs away   left: If Read more

Látványtervek, látványberuházások

Látványtervek, látványberuházások - 2014