AKKUNAGYHATALOM! Vízpazarlás a Zöld Gerillával, Kampány Richárddal és Nagy Dáviddal

A Víz világnapján a Zöld Gerilla Mozgalommal úgy döntöttünk, ideje a kormányt megelőzni vízpazarlás terén is – hátha ettől stratégiát váltanak. Ha már ott voltunk, természetesen meglátogattuk az épülő CATL gyárat, ahol rendhagyó unboxing videót készítettünk a megélhetési válság problémakörét végleg megoldó, emberi fogyasztásra alkalmas, ugyanakkor Balmazújváros vízfogyasztásával megegyező mennyiségű

Read more

Kutyapártos programok a Víz hete alkalmából

A Víz világnapja, illetve tágabban a Víz hete alkalmából március 22-én és a rákövetkező napokban több eseménnyel is készülünk. Gyertek! Márc. 22. 10:00 Budapest XXIII. kerület, Soroksár Dunamustra a soroksári Dunaparton Szervező: MKKP CSEPEL – SOROKSÁR Facebook-esemény A Milleniumteleptől a Molnár-szigetig ismerkedünk egy Natura 2000-es folyó és a vízparti, a

Read more

Pink Piknik Debrecenben

Megkeresett minket a Debreceni CívisColors, hogy segítsünk be a rendezvényükre hangosítással amit szívesen meg is tettünk. Itt egy rövid összefoglaló amit kaptunk a piknikről: Az esemény kellemes légkörben, jó időben telt el, még néhány járókelő is becsatlakozott. Kicsik, nagyok, nyuszik és kutyusok is megjelentek a pikniken. A rendőrséggel való kezdeti

Read more

Szórólapon magyarázza a bizonyítványt Debrecen az akkugyárral kapcsolatban – árnyaljuk kicsit a képet!

Kiadott a debreceni önkormányzat egy szórólapot, amelyen 13 – szerintük – hazugságot cáfolnak meg a város határába tervezett CATL akkumulátorgyárral kapcsolatban. Csupa olyan állításról van szó, amelyek rendszeresen előbukkannak a beruházás ellen tüntető civilek érvei között. A kétoldalas kiadványt elolvasva olyan érzésünk lehet, hogy minden szép és jó, megint csak

Read more

Rozsdaművészek, ketrecbe zárt kukák, lepukkant padok és egy váratlan Drotár Adrienn – Bejártuk Püspökladányt, Hajdúszoboszlót és Debrecent

Hajdú-Bihar vármegyében (is) folytatódott Rendkívüli Országjárásunk február utolsó hétvégéjén: három nap alatt Hajdúszoboszlón, Püspökladányban és Debrecenben tartottunk városbejárást, utóbbi két helyen pedig klubot is. Nézzük sorban, melyik esemény hogy zajlott! Püspökladányban két helyi passzivistánk tolt egy nagyon komoly nosztalgiapartit az ifjúkorukról, de a másik helyi passzivistánk is beletromfolt néha, ha

Read more

Kétszínfestés az orosz konzulátusnál, vízivilág a Gambrinus közben – Kedvenc Hajdú-Bihar megyei akcióink 2022-ből

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére van is miről beszámolnunk, hiszen az országgyűlési választási kampány után se unatkoztunk egy percig sem. Lett 1900 új passzivistánk, szerveztünk 77 zöld és szociális akciót, tartottunk 201 klubot, előadást és képzést, lebonyolítottunk 323 városfelújító és figyelemhívó street art akciót. Ebben a posztban

Read more

Gazdát keresünk 12 cicának, akik veszélyben vannak egy lőtéren

Egyik debreceni passzivistánk kért tőlünk segítséget az alábbi ügyben. Édesapja a várostól északra található Apafa lőterének gondnoka, ott is él egy szolgálati lakásban. Egy évvel ezelőtt a lőtér melletti erdőben felszámoltak egy hajléktalantelepet, mivel a területet megvásárolta valaki. A hajléktalanokat elküldték, ott maradt viszont öt macska, akikről addig ők gondoskodtak.

Read more