Ma elkezdték bevezetni a gázt a mókusokhoz – vagy elindult az építkezés a Farkas-erdőben, hiába a helyiek évek óta tartó tiltakozása

Figyelem! Az alábbi bejegyzést 2023. november 7-én kezdtük el írni és 2023. november 8. napján frissítettük újabb információkkal!

Bejegyzésünk közzététele óta Wintermantel Zsolt és az Önkormányzat is reagált (állásfoglalásuk linkelve). Előbbi a jogi értelmezések mentén sem válaszolt arra, miért nem tettek többet az erdővédelméért. Az önkormányzat pedig “politikai haszonszerzésnek” és “adazbázisépítésnek” titulálta alábbi írásunkat – mindezt azzal a felütéssel, hogy ismét nem adták ki a fakivágási engedélyt. Azt az egy dolgot felejtették el megosztani az ittlakókkal most is, hogy az építkezés – ahogy videónkból is látható – elkezdődött.
Arra, hogy az újpesti vagy a fővárosi önkormányzat miért nem kezdte el a kisajátítást, vagy a telek beépíthetőségének módosítását akár kártalanítás árán is.

A Derce-féle vezetés elkótyavetyélte, Wintermantelék kényelmesebbé tették a tervezést, a Déri-Trippon kabinet pedig nem hajlandó azon az áron megvédeni, hogy kártalanítaniuk kelljen a vállalkozót. “Megvédtük az erdőt!” duma volt, tájékoztatás most sem. Az évtizedekig tartó baklövéseket követően viszont eddig nem történt semmi. Mostanáig.

Az ideiglenes nyugalmi állapot a mai napig, 2023. november 7-ig tartott: délelőtt lakossági jelzést kaptunk, hogy elkezdődött a beépítéshez szükséges gázkiállás kiépítése.

Természetesen az önkormányzat ismét senkit sem értesített a közelgő építkezés kezdetéről sem, mi számoltunk be róla és mi érkeztünk először a helyszínre.

A terület ugyan építési telek, de alant megtalálható a ma készített videó – mindenki döntse el maga, hogy ez tekinthető-e az erdő részének, vagy jogászkodjunk még tovább és tovább – forrás: Facebook.

A 2019. tavaszán elfogadott terv a 76548/6 helyrajziszámú telek jelenleg erdősült telkére

DE KI HIBÁZOTT? Röviden senki és mindenki.

Az alábbi táblázatban jól látszik, hogy mindig csak egy kis apróság lett módosítva, mígnem 2014-2019 között kialakult a végleges állapot, miszerint:

  • 2 szintes mélygarázzsal ellátott,
  • maximum 14 méter magas,
  • 50%-os beépíthetőségű,
  • 2.5 szintterületi mutatóval ellátott (kifejezetten alkalmas építkezésre),
  • vegyes, intézményi terület vált belőle (nem lakóparknak szánt, de arra is alkalmas).

De hogyan történik mindez?

A fenti videón 76548/6 helyrajziszámú telek egy része szerepel

Története röviden

Érdemes az alant lévő táblázat alapján követni az alábbi infókat.

  1. Az ÁRT (Általános Rendezési Terv) szerint ez egy közlekedési terület része és erdő.
  2. 1996-ban az RRT (Részletes Rendezési Terv) már építési telekként tartja nyilván. Ez már kérdés, hogy 96-ban miért vált építési telekké egy közlekedési terület (nem túl gyakori).
  3. 2003-ban történik a telek eladása, intézményi övezeti besorolással.
  4. 2004-2014-ig nincs hatályban helyi rendelet, ekkor a BKVSZ van érvényben, ami szintén építési telekként hivatkozik a területre.

Ekkora a terület már bőven erdősült, még ha jogilag ezt nem is követték le. Ezt valahogy Wintermantel Zsolt mindig elfelejti mondani, hiszen “papíron nem erdő! Mindig is építési telek volt!”

Wintermantelék a védelem helyett nagyobb mozgásteret biztosítottak a tervezőnek.

2014-től az ÚKVSZ-ben szabályozottak szerint kell eljárni – ez a helyi rendelet. Ebben a 2014-es döntés alapján a BKVSZ-hez képest szigoróbb építési követelményeket fektetnek le.

2018-ban a terület egy, érdekes módon ugyanabban az évben alakult, 1 db szlovák tulajdonosú Fiumei Virág Zrt tulajdonába került.

Ezt követően 2019 januárjában a 3/2019 rendeletben, a Kerület Építési Szabályzatában a következő módosítások jelennek meg a Fideszes városvezetés támogatásával:

  1. Vegyes, intézményi besorolásban marad a telek – ez alapvetően nem lakópark építésre van, hanem nagy beépítettségű, összefüggő intézmények számára – valóban kivételek között szerepel a lakópark, de alapvetően nem lakóparknak szánt területek besorolására van – nézd meg ezt is: XII. kerületi esetek
  2. A legnagyobb beépíthetőség 45%-ról 50%-ra nő;
  3. Az épületmagasság 11 méterről 14,5 méterre.

A kétszintes mélygarázsnak alkalmas terepszint alatti beépíthetőséget 65%-on hagyta a rendelet.

Még egy módosítás amire többször hivatkozott a helyi Fidesz mint erdővédés:
Ők “kockáztatva akár a változtatások miatti kárpótlást”, a szintterületi mutató pedig 3-ról 2,5-re módosították – ez valóban nem segít a beépíthetőségen, DE:
Ez nem is igazán releváns, a 3.0 szintterületi mutató ebben az esetben magasnak számít, a 2,5 pont ugyanolyan tökéletes társasház építésére – nem véletlenül nem kért a cég kárpótlást.

Ugyanakkor a fenti módosítások a szakértők és a helyi fideszes álláspont szerint is nagyobb szabadságot adnak tervezőnek.

az önkormányzat beépítési terület módosításai (2019. január 30.)

Ezek a kisebb módosítások mind arra mutatnak, hogy az 1996-ban indult beépítési szándék továbbra is fenn állt, sőt a területet 2018. évben megvásárló Fiumei Virág Zrt. vélhetően kommunikált az önkormányzattal beépítési szándékairól.

Wintermantel Zsolték tehát NEM próbálkoztak a terület átminősítésével és az erdősült terület megmentéséért – de legalább “nagyobb szabadságot adtak a tervezőnek”.

Wintermantel Zsolt beszédet mond (forrás: HírTv)

A jegyzőkönyv tanúsága szerint 15 igen, 4 nem, 1 tartózkodással ment át a javaslat, tehát a városvezető Fidesz frakció támogatta, az akkori ellenzék pedig szétszavazott (6 ellenzéki képviselő volt ebben az időben nem Fidesz képviselő), de többsége nemmel szavazott.

Az önkormányzat természetesen semmilyen kárpótlást, térítést nem kapott a terület beépíthetőségének változtatásaiért papíron.

Minden mást rábízunk a fantáziátokra.

Ez a módszer ismerős lehet a szintén fideszes Pokorni Zoltán XII. kerületi ügyeiből:

A mostani városvezetés nem akar kártalanítani, pedig 2019-ben még erdővédelemmel kampányoltak – velem együtt

Ennek az erdővédelemnek a részeként tartott a Sétáló Budapest velem és Déri Tiborral közös demonstratív sétát az erdőben. Ekkor még nem volt tiszta, hogy az új vezetés sem tudja / akarja mindenáron megvédeni az erdőt.

Hiszen a választási kampányban az erdővédelemnek kiemelt szerepet szánt a végül győztes összellenzék, csakhogy ennek az ügynek is az lett a vége, mint az Ady Művház visszaszerzésének, vagy éppen a Kórházat Újpestnek! ígéretnek.

Az erdő (ÉPÍTÉSI TELEK, BOCSÁNAT AZ ELSZÓLÁSÉRT) helyi védelem alá vétele, vagy átminősítése mindenképpen valamilyen kárpótlást von maga után: a 2018-ban bevásárló Fiumei Virág Zrt. részére az elszenvedett kár – magyarul: mégsem építhet oda bármit, ami pénzt hoz, meg kell hagynia zöldterületnek – mértékét térítenie kell az önkormányzatnak.

Az önkormányzat értékbecslése szerint 165 millió forintot ér a terület, a cég ehhez képest legalább 700 millióért adná el a területet. A kárpótlás mértéke valahol 150 és 250 millió forint körül lehetne reálisan a szakértő szerint akivel beszéltünk – már amennyiben életbe lép a helyi védelem alá vétel.

Déri Tibor erdőt véd (forrás: Újpesti Hírmondó)

Elkezdődött az építkezés, ezt már az önkormányzat sem fogja tudni letagadni

Ahogy az elején említettük, a mai napon hívtak fel az ottlakók, hogy megkezdődött az építkezés. A helyszínen az építési vezető elmondása alapján kiderült, gázkiállást építenek, minden engedélyük megvan az önkormányzattól a Budapest Közútig.

Gázkiállást viszont ritkán épít a mókusoknak az emberfia.

Tavaly óta ha valaki fakivágásokról posztol, kérdez, általában pánikkeltőnek titulálják – ez talán jelen esetben elmarad. Czigler László alpolgármester és a közterület felügyelet képviselői is a helyszínre érkeztek utánam 30 perccel, majd miután megállapították, hogy minden rendben van, elmentek.

Nagyon úgy néz ki, hogy senkinek nem áll érdekében a terület visszavásárlása, vagy helyi védelem alá vétele. Egyedül maradtunk.

A 2023. november 7-én megkezdett gázkiállás a Megyeri útról a Farkas-erdőbe

2019-ben sokan örültek (persze én is), hogy megszabadultunk azoktól a vezetőktől, akik ennyire semmibe vették az itt élők akaratát, nem tájékoztattak és nem kérdeztek.

2019 októberében az ellenzék átvette az önkormányzat vezetését, de mivel nem tettek ellene túl sokat (legalábbis nem kommunikáltak erről úgy, mint az önkormányzat sikereiről), 2020 tavaszán már a Kormányhivatal véglegesítette az építési engedélyt.

A propaganda nem tájékoztatás

Erről sem tájékoztatták a helyi lakosságot, miközben csak propagandára 300 millió forint megy egy évben, vagy éppen egy park egyéves szülinapja is több mint 4 millió forintot vihet el adott esetben. A rengeteg képviselői és bizottsági tagi díjat meg hagyjuk is, ezek a költségek is 100 millió forintra rúgnak.

2021 nyarán földmérők tevékenységére hívták fel a figyelmet az egyik helyi online csoportban az itt élők. Ekkor derült ki sokunk számára, hogy nem volt elég, hogy az összes zöld területet teleépítették, miközben sem újabb bolt, gyógyszertár, rendelő, sportpálya nem épült több ezer új lakó betelepülése után sem, egy Posta megnyitását nem harcolták ki képviselőink az elmúlt 30 év során, de még az erdőrészt is eladták korábban és a beépíthetőséget is jól megemelték, hogy kedvezzenek az építtetőnek.

2021-ben a helyiek közül néhányan – köztük a 2011 óta aktív édesanyám, Kovács Beáta, aki képviselőjelöltként is indul – kétségbeesésükben petíciót indítottak, de eredményt eddig nem értek el.

2022. február 8-án a képviselő-testület elé került Czigler László előterjesztése, miszerint Újpest Önkormányzata NEM veszi meg a kérdéses telket.

2023. június 19-én pedig azt terjesztette elő szintén Czigler alpolgármester úr, hogy az értékbecslésre és az eladási szándékra hivatkozva ne vegye meg az Önkormányzat érintett telket.

Az építési engedély értelmében az alábbiak épülhetnek:

  • 47 db lakás
  • 3 db iroda
  • 38 db pinceszinti tároló
  • 55 db pinceszinti garázshely

Tegye fel a kezét aki erről bármikor is hallotta az önkormányzatot kommunikálni!

– Többek között ezért jár az MKKP Újpest rögzíteni a képviselő-testületi üléseket, mert az önkormányzat nem hajlandó, sem a Fidesz, sem a DK-s vezetés alatt – ezekről meg mivel nem siker, nem kommunikálnak.

A jelenlegi vezetés, akik közt ott vannak azok, akik tudtával történt mindez még a Wintermantel-féle vezetés idején, azt állítják, nem tehetnek semmit. És a következő kérdésre nincs elfogadható válaszuk:

Miért nem értesítették a lakosságot erről, amikor átvették a vezetést?

Azt hirdették, hogy megvédték az erdőt. A lakosság egy része még mindig nem tudja, hogy ez csak az úgynevezett Íjászpálya területére volnatkozott, de ezt az erdőrészt senki nem védte meg.

Egyéni képviselőnk, Trippon Norbert, aki korábban az MSZP politikusa volt, jelenleg pedig a DK polgármesterjelöltje, miért nem értesítette az itt élőket erről, ahogy korábban sem az őket érintő, mégis fejük felett hozott döntésekről? Miért nem különítettek el pénzt arra, hogy ajánlatot tegyenek a tulajdonosnak megvételre? A tulajdonos 750 millió forintért el akarta adni idén tavasszal a területet. Az önkormányzat rendelkezik egy 165 millió forintos értékbecsléssel. Miért nem tettek ellenajánlatot a tulajdonosnak? Világos, hogy az ÁHT megköti az újpesti önkormányzat kezét – de az Íjász telek esetében mégis tovább ötletelt az önkormányzat és nem adta fel. Miért nincs erre x millió forintja a magát zöldnek hirdető önkormányzatnak?

Eközben hány száz milliárd forint ment 2019 óta utcai rendezvényekre és propagandára?

Milliárdos nagyságrendről beszélünk, ha hozzávesszük a képviselők és bizottsági tagok fizetését, több milliárdosról.

Trippon Norbert polgármesterjelölt úr mutat (forrás: Facebook)

Miért nem vonták vissza saját építési engedélyüket 2019 októbere és 2020 márciusa között?

Miért nem bíztak meg a lakossági petíció alapján – 2021 nyara óta – több környezetvédelmi vagy egyéb szakértőt, hogy bizonyítsák, nem lehet építkezni az erdőrészre, hisz ez a Farkas-erdő része, csak egy vékony úttal levágták róla azt korábban? Ennek az erdőrésznek a növény–, és állatvilága összefügg a nagyobb erdőrészével és fontos vízerek húzódnak alatta. Ezenkívül Budapest légszennyezettségének mérséklésében is részt vesz a terület.

Fővárosi állásfoglalás

2023. október 3-án helyi védelem alá helyezéssel kapcsolatos megkeresésünkre a Főváros is nyilatkozott az ügyben:

“a védelemre javasolt terület védetté nyilvánítása nem indokolt, szemben a városi szinten hatalmas zöldfelületnek számító 31 hektárral, amelynek védetté nyilvánítása hamarosan a Fővárosi Közgyűlés elé kerül, és hosszú távon járul majd hozzá a városrész jó környezeti állapotához.”

Szóval ők sem találták ezt indokoltnak.

A külsős bizottsági helyeken keresztül az aktivisták finanszírozására mindig van pénz.

Káposztásmegyeri Részönkormányzat – de minek?

Mivel foglalkozik a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat, melyről kiderült, 3 év alatt összesen nem ültek össze 6 alkalommal, annak ellenére, hogy évi 6 ülés lenne kötelező?

Ezután pedig felvettek majdnem 10 millió forintnyi bizottsági díjat 2022. évben. Igen, az 1 darab ülésre, havonta 80-221.000 forintnyi összeget.

Miért szavazták le azt a határozatot, mely szerint 2022 szeptemberétől ülést tartsanak? Miért kapnak fizetést a tagjai mindezek ellenére? Miben számíthattak az itt élők, azaz akik érdekeit képviselniük kellene, az elmúlt 5 évben rájuk? Miben tartják önmagukat, mint ellenzékieket különbnek az előző vezetés alatt tevékenykedő részönkormányzattól?

Az “illatos, zamatos” almákat osztogató Vasvári Lászlóról például kiderült, hogy nincs tisztában azzal, 481.000 forintos bruttó fizetéséből 221.000 forintot kap havonta a Településrészi Önkormányzat előljárói pozíciójáért. Na de ezt megtaláljátok a fenti írás végén.

Aláírásgyűjtésbe kezdtünk újra, nincs más a kezünkben

Más eszköz híján így szeretnénk elérni, hogy a Főváros és az Újpesti Önkormányzat tegyen lépéseket  az erdőrész helyi védelem alá helyezésére. A Főváros tulajdonában áll az építkezés melletti erdőrész, ezért is várnánk a hathatós segítségüket az ügyben; emellett az illetékes Kormányhivatal is megkapja a tiltakozó aláírásokat, hogy vonja vissza a meggondolatlanul kiadott építési engedélyt. Ezen kívül keressük a médiával is a kapcsolatot, mert úgy tűnik, Káposztásmegyer 2-n legfeljebb a kiszélesedő botrány miatt veszik rá képviselőink és a vezetés magukat arra, hogy komolyan vegyék a lakosság hangját és tiltakozását.

Egy biztos, sem Wintermantelék felelőssége, sem a jelenlegi vezetés felelőssége nem fog feledésbe merülni, ha kivágják az erdőrészt és elkezdik az építkezést a lakossági ellenállást semmibevéve.

A petíciónkat semmibe vette és válaszra sem méltatta a tulajdonos Fiumei Virág Zrt; a tervező iroda arcs.hu és az illetékes Kormányhivatal Építésügyi Osztálya, pedig megkapták több alkalommal is. Egyedül az Újpesti Önkormányzat válaszolt rá, igaz, sem ellenajánlatot nem tettek a tulajdonos eladási szándékára, sem szakértőket nem bíztak meg az építkezés megakadályozására.

Kérjük azokat, akik egyetértenek az itt élők aláírásgyűjtésével és találkoznak az MKKP pultjainál 2023. november 18. napjáig az aláíróívekkel, írják alá, előre is köszönjük. Az aláírásokat és lakcímeket az MKKP nem használja saját céljaira, kizárólag a pultokat, valamint az egyéb erőforrásait biztosítja az aláírásgyűjtés számára. A pultok helyszíneiről itt és itt számolunk be.

Az utolsó utáni megoldás a terület erdősödött részének kisajátítása, vagy a telek átminősítése lehetne – akár a vállalkozó kártalanítása árán. Erre tudtommal nem történt próbálkozás.

Az ügyben tervezzük megkeresni Újpest korábbi és jelenlegi főépítészeit.

Folytatjuk az aláírásgyűjtést, más nem maradt. És elindulunk jövőre a polgármesteri és képviselői helyekért!

Újpest, 2023. november 7.

Nagy Dávid
pártigazgató, polgármesterjelölt Bp. IV. kerület, Újpest
– 2019. október 28. – 2021. augusztus 13. napjáig Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának alkalmazottja, polgármesteri referensként, Déri Tibor polgármesternél.

Figyelem! Az alábbi bejegyzést 2023. november 7-én kezdtük el írni és 2023. november 8. napján frissítettük újabb információkkal!

Mit akarunk Újpesttel?

Mit csináltunk Újpesten eddig?

Probléma bejelentése Újpesten

Komment!
Ez is érdekelhet:
Megvolt az első testületi ülésünk Újpesten!

A kampányban programot írtunk, 2024. október 1. napja előtt már elértük a testületi ülések közvetítését, valamint a bizottsági helyek csökkentését Read more

Bizottsági koncepciónkat átadtuk a városvezető koalíciónak – meglátjuk, mi lesz belőle…

Lezajlott a második egyeztetés a pártok között Újpesten még a 2024. október 4-i alakuló ülés előtt. A találkozón más pártok Read more

EZ A TE PÉNZED IS!

 Egy hete választották meg az új testület felállása előtt, ZÁRT ülésen, a nyilvánosságtól elzárva, akármilyen pályázat NÉLKÜL, öt évre előre Read more

MKKP Újpest hírlevél – mi történt a nyáron Újpesten?

Sziasztok! Eltelt a nyár Újpesten is és egész sokminden történt, úgyhogy röviden be is számolunk róla! Hamarosan felvesszük a mandátumot Read more