Míg az első alkalommal 15-en voltunk, addig ezúttal már 17 mindenre elszánt hajóssal és önkényesen kijelölt kormányosokkal indultunk neki az útnak. Délelőtt 10 óra előtt indultunk el a Gubacsi-híd lábától, a Kolonics Vízisport Központból. Lefelé menet a Molnár-szigetet balról kerülve a természetközelibb ágat választottunk, így sikerült a nádasban egy hattyúcsaládot
Read moreSzerző: langdavid
Telephelyet és/vagy raktárat keresünk!
Sajnos a Teleki Blanka utcai bázisunkat el kell hagynunk május közepén. Emiatt minél hamarabb szükségünk van egy új telephelyre, ahol a webshop és a műhely folytathatja a termelést (hiszen ebből is bevételhez jutunk), valamint egy raktárra, ahol a fentiekhez nem feltétlenül szükséges eszközeinket tárolhatjuk. Minimum 120 m2 alapterületű helyet keresünk,
Read moreA focipálya nemcsak egy sportlétesítmény, hanem közösségi tér, közösségszervezési erő
Fekete Attila Fattila szociológus, fotós „A magyar foci tájképe” című kiállításának megvalósítását is támogattuk a kampánypénzünkből a RÓSÁNÉKATÉKA keretében. Fekete Attila éveken keresztül készített fotókat az elhagyott sportpályákról, mely hosszútávú munkát a megalomániás stadionépítés láz inspirálta. A projekt célja volt vizuálisan bemutatni, hogy ahol nincs megfelelő politikai érdek, ott még
Read moreTraumatizált gyerekek, szőnyeg alá söpört sorsok: tragikus a helyzet a gyermekvédelemben egy korábbi vezető elmondása szerint.
Kiemelten fontos, hogy a gyermekvédelem minden magyar gyermeket érintsen, függetlenül attól, hogy saját családjában, nevelőszülőknél vagy gyermekotthonban él. Minden gyermeknek alapvető joga, hogy olyan környezetben nevelkedjen, amely szellemileg, érzelmileg és erkölcsileg is támogatja fejlődését. A gyakorlatban azonban a rendszer sok esetben nem biztosít egyenlő bánásmódot. Különbséget tesz cigány és nem
Read more7 éven belül másodjára kell teljes felújítást tartani egy kispesti óvodában, mert már rosszabb állapotban van, mint a munkálatok előtt volt
2019. október 2-án, 11 nappal az önkormányzati választás előtt hozta le a kispest.hu az „Időre elkészült a Százszorszép óvoda felújítása” című cikkét. Idézem: A hároméves, másfél milliárdos kerületi intézmény-felújítási program keretében minden esztendőben egy-egy kiemelt beruházást tervezett az önkormányzat. Ennek egyik legnagyobb, mintegy 200 millió forintos idei beruházása a 36
Read moreAmikor a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik – első másfél évünk a Fővárosi Közgyűlésben
2024. októberében állt fel a jelenlegi Fővárosi Közgyűlés, amelyben a korábbihoz képest gyökeresen megváltoztak az erőviszonyok: bár Karácsony Gergelyt újraválasztották főpolgármesternek, a többség eltűnt mögüle. A testületben 10 fideszes és 10 tiszás képviselő mellett 3 képviselővel van jelen a Vitézy Dávid-féle Podmaniczky Mozgalom, a DK, a Párbeszéd, valamint a Kutyapárt
Read moreLámpát juttatunk a futárokhoz és embert juttatunk a Parlamentbe!
Kampánypénzből vittünk biciklis lámpákat a futároknak 300.000 forint értékben. Mindenki mosolyogva fogadta, sőt még a Billognak is adtunk néhányat, amit oda tudnak adni a hozzájuk érkező futároknak. Erre mondjuk ideális esetben nem lenne szükség, a lámpának nem luxus felszerelésnek kéne lennie. Viszont a futárok helyzete 2020 óta romlik, bérük gyakorlatilag
Read moreLevetítettük volna a Szőlő utcai gyerekverős videót a CPAC résztvevőinek, de a rendőrség közbelépett
Március 21-én szombaton Budapestre érkezett Európa és az Egyesült Államok konzervatív elitje a republikánus mintára szervezett magyarországi CPAC-re. Sok más mellett az is közös a hazai és az amerikai jobbos elitben, hogy mindenféle probléma nélkül hunynak szemet a pedofília és a gyermekbántalmazás felett. Amikor ugye éppen nem vesznek részt benne.
Read moreElvből nem adják ki az esemény utáni tablettát egy dunakeszi gyógyszertárban
A Szent Jobb (!!!) Gyógyszertár elvből nem tart 72 órás tablettát. Hiába van tehát receptre (eleve miért kell?!), így sem válthatta ki Panka, Nagy Dávid listavezetőnk kabinetfőnöke, mert “nem fér össze a gyógyszertár elveivel”. Teszteltük a patikát Dunakeszin, amiről azt hallottuk, hogy keresztényi meggyőződésből küldenek el és tagadják meg a
Read more„Petőfi ha most élne, a Kutyapártra szavazna” – ismét elfoglaltuk a Szabadság-hidat március 15-én
Zsinórban harmadjára ünnepelte a Kutyapárt 1848. március 15. évfordulóját hídfoglalással, a résztvevőket verőfényes napsütésben számos látványosság fogadta. Lehetett – a teljesség igénye nélkül – az ígéretekkel feltankolt Trabantban üldögélni, a Békepipa sátorban békepipát szívva elmélkedni a világbékéről, a kézműves sátorban huszárfestéssel, kitűző készítéssel szórakoztathatták magukat az érdeklődők. Legnagyobb érdeklődést –
Read moreNagy egyetértésben szavazták le a javaslatunkat Kispesten, hogy ne csak évente egyszer, szinte még munkaidőben tartsanak közmeghallgatást
2026. február 12-én ülésezett először érdemben a XIX. kerületi képviselő-testület, és most, hogy túl vagyunk az ajánlásgyűjtésen, végre meg tudom írni a beszámolómat róla. Ebben nem segít, hogy valamiért az onkormanyzati.tv oldalon, ahol a testületi üléseket szokták közvetíteni, nem találom az ülés videófelvételét. Nem tudom, hogy törölték, eleve nem volt
Read moreMegvan! Két hét és több száz ember kemény munkájának hála idén is sikerült listát állítanunk
Egyvalami biztosan kiderült már az ajánlásgyűjtés első napjaiban: az online teret elárasztó gyűlölethullám és mocskolódás a való életben gyakorlatilag nem létezik. Komolyabb atrocitásban egyetlen szomorú kivételtől eltekintve nem volt részünk, ellenben annál több kedves szót, biztatást és pozitív megerősítést kaptunk a pultjainknál. Előfordult, hogy valakitől egy egész zacskó piros almát
Read moreAz Alkotmánybírósághoz fordultunk, hogy a Fidesz ne rombolhassa a környezetet a luxuslakópark engedélyezésével Újpalotán
A Kutyapárt jogi munkacsoportja és XV. kerületi csapatunk segítségével egy kerületben lakó érintett panaszt adott be az Alkotmánybíróságnak a Szilas Liget lakópark tervezett beruházás miatt. Az elmúlt év az újpalotaiak számára arról szólt, hogy a kormány a kerületre kényszerít egy gigantikus ingatlanberuházást, nemzetgazdasági kiemeléssel. A választások közeledtével ugyanis hirtelen rájöttek,
Read moreEmbert juttatunk a Parlamentbe! – Bemutattuk a jelöltjeinket
Január 30-án sajtótájékoztatót tartottunk, ahol listavezetőink nemcsak a hamarosan érkező programunkból és a parlamenti terveinkből adtak ízelítőt, hanem szinte az összes egyéni jelöltünkre is fény derült. Jelen állás szerint 83+2 helyen kezdjük majd el gyűjteni az ajánlásokat, így a feltétlenül szükséges 71 körzethez képest lesz némi extra mozgásterünk. A jelöltek
Read moreNem volt könnyű, de sikerült némi szakpolitikát csempésznünk a Fővárosi Közgyűlésbe
Január 28-án tartotta első ülését 2026-ban a Fővárosi Közgyűlés, ahol még néhány fokozattal feljebb tekerték az eddig sem csekély mértékű idiotizmust, cserébe fővárosi ügyekről még kevesebb szó esett. Az országos politika és a választási kampányüzemmód mindent leuralt: gyakorlatilag a Fidesz és a Tisza kölcsönös üzengetése vitte el az idő nagy
Read moreVáróterem-magazinnal dobtuk fel a kórházakban várakozással töltött időt
Csináltunk egy kórházi váróterem-magazint, amivel szeretnénk enyhíteni a hosszas kórházi várakozást. A VáróVerem magazin máig megoldatlan matematikai problémákat tartalmaz. Ezzel reméljük, hogy hamarosan újabb magyar Nobel-díjast köszönthetünk sorainkban, hála a magyar egészségügynek. A Lehetne rosszabb is rovatban pedig a világtörténelem leghosszabb vagy legrégebb óta várakozó embereinek történeteit olvashatják a várakozók.
Read moreKét hétre félretettünk mindent: ilyen volt a Helpsátor és melegedőpont a Nyugatinál
Január első napjaiban jelentek meg az első arra utaló előrejelzések, hogy az idei tél az elmúlt években megszokottnál jóval hidegebb lehet. Nem sokkal később mindez kézzelfogható valósággá vált: az országot rég nem tapasztalt hótakaró lepte be, a hőmérséklet még napközben is fagypont alá süllyedt, éjjel pedig a -10 fok se
Read moreMit csinálunk Ferencvárosban az önkormányzaton kívül?
Bátran ki merjük mondani, hogy Ferencvárosban pazar a helyi kutyapártos csapat. 3 önkormányzati képviselővel, köztük egy alpolgármesterrel is bent vagyunk a kerület vezetésében, továbbá 3 külsős bizottsági tag és 2 felügyelőbizottsági tag (köztük egy felügyelőbizottsági elnök) és egy igazgatósági tag szolgálja a közt az önkormányzatban. Évek óta csütörtökönként vannak klubjaink
Read moreGyermekvédelmi oktatás február 7-én
A különböző önvédelmi tanfolyamok után gyermekvédelmi oktatást rendezünk! A résztvevők elsajátíthatják, hogy a választásokig hátralévő időben milyen fogásokkal, cselekkel és gáncsokkal láthatnak el gyermekvédelmi feladatokat. Ez egy konferencia lesz, de annak túl elméleti tudás bukéja van, ezen a rendezvényen inkább olyan praktikákat nyújtunk, amikkel még a kormányváltásig hátralévő időben tudunk
Read moreMiért legyél passzivista? Elmondjuk!
A passzivista a Kutyapárt szíve, lába, lelke, ecsete, fúrója, festője, faragója. A passzivista csinál valamit. Amitől valami fényre derül, ami valakit jó kedvre derít. Ha nincs a kezedben hatalom, legyen benne ecset! Legyél passzivista! Miért lesz jó neked, ha passzivista vagy? Itt mesélnek róla olyanok, akik már megtapasztalták, mi is
Read moreÍgy önkormányzunk Ferencvárosban
A Ferencvárosi Önkormányzat munkájában már a 2019-24-es ciklusban is részt vettünk: bár a választáson akkor nem indultunk el a kerületben, Döme Zsuzanna Suzi párttárselnökünk Baranyi Krisztina felkérésére társadalmi megbízatású alpolgármesterként dolgozott, és valósított meg rengeteg ötletet elsősorban kulturális területen. A 2024-es választás előtt szorosabbra vettük az együttműködést: a polgármestert támogató
Read moreTrimEszter – kerekasztal a családtámogatásokról
Háromrészes kerekasztal-beszélgetésre várjuk a várandósokat és nem várandósokat, családosokat és egyedülállókat. Álmodozzunk közösen egy olyan világról, ahol a szüléssel csak sírás jár, trauma nem. Aztán az álmodozás után beszéljünk a megvalósításról. A családtámogatás forró téma a jelenlegi kormánynál. Úgy látszik, az a matek, hogy a középosztálybeli nők szavazata megvásárolható az
Read moreJobb Andi, mint kapni! – Gergely Andrea, Budapest 02-es országgyűlési képviselőjelöltünk programbemutatója
November 27-én bemutattuk a nagy nyilvánosságnak is jelöltünket, Dr. Gergely Andreát. Választókörzete,a Budapest 02-es, magában foglalja a VIII. kerület nagy részét, a IX. kerület felét és az V. kerület kb. harmadát, azaz mindent a Duna-Szabadsajtó út – Kossuth Lajos utca – Rákóczi út – Kerepesi út – Asztalos Sándor út
Read moreA MÁV fülkés kocsijaiban utazók is megcsodálhatják immár a batidai Lázár-kastélyt és Hatvanpusztát
Egy éve akcióztunk Lázár János batidai kastélyánál, amire korábban példátlan lejárató cikkel próbálta megfélemlíteni Lázár János propagandalapja az egyik passzivistánkat a MÁV-ot is belekeverve. Azóta sok minden történt: a batidai kastély tovább szépült, a Promenád24 is tovább ontotta magából a még gátlástalanabb lejárató anyagokat, miközben a MÁV-nál egyre szembetűnőbb a
Read moreSenki nem támogatta a javaslatunkat Kispesten, hogy racionalizáljuk a pénznyelő kifizetőhelyekként működő bizottságokat
November 27-én tartotta utolsó 2025-ös testületi ülését a XIX. kerületi önkormányzat, illetve ezen a napon került megrendezésre az éves közmeghallgatás is. Jöjjön is akkor az összefoglaló, ugyanis meguntam az írásbeli válaszokra való várakozást, de erről majd részletesen lejjebb. Először a lényegesebb napirendi pontok: 12-13-14.: A Vigadó besorolásának módosítása Ez a
Read moreKarma, reggae, advent és ebéd – így segítettünk 52 családnak élelmiszerrel Szegeden
2025 nyarának végén lettem passzivista és azóta csak kapkodom a fejem, látva, hogy mennyire nyüzsög a szegedi közösség… Alig értünk a Sulikutyi25 országos tanszergyűjtés végére, már kezdtük is szervezni a következő szociális projektünket. Tartósélelmiszer-gyűjtésbe készültünk. Szegeden az Elszalasztott 1000 Év Közhasznú Egyesület munkáját ismertük közelről. Láttuk, hogy sokféle módon, aktívan
Read moreGazdátlan vasúti töltés a Stonehenge árnyékában – lovecrafti szatíra a felelős nélküli infrastruktúráról
A budapesti Kőbánya alsó vasútállomás környezete emberemlékezet óta rendkívül elhanyagolt. A vasúti pálya annyira borzalmas állapotban van, hogy egy figyelemfelhívó akció keretén belül 2025. december 29-én a töltés leomlott és gazdátlanul heverő beton építőblokkjaiból egy ősi építmény, a Stonehenge alakját idéztük fel. Az építmény közepén pedig egy jelenés öltött testet
Read moreMajdnem 300 gyerekkel találkozott idén a Kutyapárt Mikulása
Az idei év volt eddig a Kutyapárt Mikulásának a legforgalmasabb. Minden eddiginél több csomagot kellett összeállítani és leszállítani. Akik követnek minket, azok tudják, hogy a SZÉRA-val már évek óta együtt dolgozunk, minden év decemberében meglátogatja a családokat a Kutyapárt Mikulása. Idén először azonban nem egy, hanem két központjukba is tudtunk
Read moreA legjobb karácsonyi ajándékötletek a Kutyiboltból
A rendeléseket december 21. éjfélig várjuk, amennyiben karácsonyig szeretnél hozzájutni! Elcsépelt pártos bögre Sokáig ellenálltunk, hogy ne legyen ilyen sablonos termékünk, de kell a pénz. Ha holnap az ATV-be kell menned, legyen mit a szádhoz tenned! 2026-os Választásnyerő Spirálos Falinaptár Tudtad, hogy december 22-e a „Jajj még nem vettem meg az ajándékokat világnap”? Szerezd
Read moreEgyhangúlag átment a javaslatunk: sokkal egyszerűbb lesz bejelenteni Fehérváron, ha késnek a helyi buszok vagy kimarad egy járat
December 5-én volt Fehérvaron az év utolsó közgyűlése. Ide mi két javaslattal érkeztünk (valamint egy kis névre szóló teamécsessel minden képviselő társunk részére). Az egyik ötlet a közösségi közlekedés felhasználói élményén hivatott javítani. Az előző fél évben minden napra jutott egy kimaradt busz (a MÁV a szolgáltató..), és ezen túl
Read moreRendszerzáró házibuli a Gödörben, Tánc a Szabadságért a Kossuth téren – íme a december 6-i programod!
December 6-ra több programot is hoz a Mikulás. Ahogy már korábban is írtuk, Rendszerzáró házibulit tartunk a Gödörben: indul a kampány, nyílik az olló, zárul a rendszer, time to buli! Ez az esemény sok mindenről fog szólni. Valamint ott leszünk a Kossuth téren is, a Drogriporter által szervezett Tánc a Szabadságért – Tüntetés
Read moreMérhetetlenül sok személyeskedés, polgármesteri ultimátum és bosszúhadjárat – Első évünk a szárligeti önkormányzatban
Mozgalmasan telt a 2024-es ciklus első éve, kapkodhatta a fejét, aki rendszeresen olvasta a beszámolóimat. Volt itt képviselői lemondás, a bizottságok körüli gondok, törvénytelenül sok külsős bizottsági tag, két alpolgármester, aztán egy alpolgármester gyakorlatilag titokban történt lemondatása, mérhetetlenül sok személyeskedés, polgármesteri ultimátum a beszámolóim miatt, polgármesteri prémium, aztán fizetésemelés, a
Read moreBizottság vizsgálja ki, hogyan felejthetett el kiszámlázni a Budavári Önkormányzat közel 400 millió forintot a Halászbástya Étteremnek
November 20-án ismét összeült a Budavári Önkormányzat. Az ülés legelején kértem egy kis szünetet és karácsonyi húzást kezdeményeztem. Csont nélkül, egyhangúlag átment! 🙂 Úgyhogy most várhatok december 11-ig, hogy megtudjam, ki húzott. Ezután sajnos sokkal földhözragadtabb témákkal foglalkoztunk. Kezdek azzal, amivel kapcsolatban már cikkek is megjelentek, és ez nem más,
Read moreA kormány drogellenes háborúja a politikai tőke kovácsolásáról szól, ez egy kultúrharc
A beszélgetésre 2025. november 6-án került sor Budapesten. Résztvevők: Sárosi Péter – civil szakember, a Drogriporter szerkesztője; Kiss Lívia – addiktológiai konzultáns, az MKKP drogpolitikai munkacsoportjának vezetője, országgyűlési képviselőjelölt (Veszprém 02); Oláh János – Terézvárosi önkormányzati képviselő MKKP, országgyűlési képviselőjelölt (Budapest 05). Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb elhangzottakat, de érdemes
Read morePapíron nem fideszes a vezetés, de a módszereik pont ugyanolyanok – Első évünk a csepeli önkormányzatban
Nagyjából egy éve ültünk be Csepelen is az önkormányzatba, ennek az írásnak a célja pedig ezen időszak összefoglalása, és hogy mérleget vonjunk a munkáról, amit a képviselői mandátum ⅕ részének időtartama alatt végeztünk. Vegyes érzéseim vannak a visszatekintéssel és az értékeléssel kapcsolatban, mert egyrészt erre számítottam, másrészt pedig ennél több
Read moreIsmerd meg zuglói és kőbányai jelöltjeinket!
A Zuglói Civil Ház 2025. november 5-én a Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi és környéki jelöltjei bemutatójának adott helyet. A találkozó alkalmat adott ezentúl értékeink és elveink bemutatására, eddigi eredményeink képviseletére is. Először Nagy Dávid, Budapest 06. OEVK képviselőjelöltje mutatkozott be, majd Kling József, Budapest 07. OEVK jelöltje. Az eseményt
Read moreZuglói kerékpáros fejlesztések: mi valósult meg, mi várható és mi hiányzik fájóan?
Nemrég napvilágot látott Zugló Környezetvédelmi Programja, amely felsorolja a már elkészült, folyamatban lévő és tervezett kerékpáros fejlesztéseket. Sajnos néha sem a valóság, sem az ésszerűség nem igazolja ezeket. A kategóriák nagyjából nem is számítanak, meg sem valósult fejlesztéseket máris felújítanának, befejezettnek minősítenek nem létező útvonalakat, folyamatban lévőnek tekint már befejezett
Read moreOrbán rossz, Trump jó(?)
Lehetett volna egy csendes hétvége is. De nem lett, mert a magyar politika olyan, mint a családi ebéd, ahol mindenki tudja, hogy veszekedés lesz, mégis eljön. Orbán Viktor Washingtonba ment, Trump mosolyogva fogadta. A kormánymédia diplomáciai diadalt ünnepel, az ellenzéki buborék pedig idegrohamot kap. Mindenki a maga lövészárkába rohant. A
Read moreSokszor az ellenzéki városvezetés működik úgy itt, mint országosan a Fidesz – Első évünk az újpesti önkormányzatban
2024. október 4-én tartották az újpesti önkormányzat alakuló ülését, ahol a Helyi Választási Bizottság elnöke beszámolt a választás lebonyolításáról és jogerős eredményéről. Mivel Újpesten átlagosan 17% fölötti eredményt értünk el, ezen a napon ketten – Nagy Dávid és Bauer Béla – tettünk képviselői esküt. Az önkormányzatot ellenzéki összefogás vezeti, amelyben
Read moreA legnagyobb kérdés: hová tűnt 127 milliárd forint? – Első évünk a kecskeméti önkormányzatban
Kecskeméten egy listás helyet sikerült szereznünk, illetve egy külsős bizottsági tagunk van. Sajnos minden bizottságban 4 fideszes és 3 ellenzéki tag van, illetve a Közgyűlésen is 8 ellenzéki jut 14 fideszes képviselőre, szóval eddig egyetlen javaslatunk sem jutott el döntési szintig, minden elbukott már a bizottságoknál, ahogyan minden más ellenzéki
Read more1,7 milliárd forint EU-s pénzből újítanak fel egy 260 méteres utcát Kispesten
Október 16-án hosszú szünet után végre összeült a XIX. kerületi képviselő-testület. Volt szó újabb ingatlaneladásokról, mindenféle szerződésmódosításokról, illetve egy furcsa, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyével kapcsolatos ügyletről is. Az ülés egy díjátadóval kezdődött, ahol az idén alapított Állatbarát Díjat adta át polgármester úr az Arany Óvoda munkatársainak és néhány oda járó gyereknek.
Read moreSzabadstrand, fakivágás elleni harc, átláthatóbb költségvetés – Mit értünk el Újbudán az elmúlt 1 évben?
Tavaly októberben léptünk be először az Újbudai Önkormányzatba, ráadásul Várady Zoltán és Jánosi Gergő személyében rögtön két képviselővel. Azóta a kerületi csapattal igen sok változás történt. Nézzük sorban! Szerveződtünk Februárban létrehoztuk az alapszervezetünket. Kétheti rendszerességgel küldjük ki a Hírlepényt, ami a kerületünk hírlevele. Az évben huszonhárom Hygge mellett huszonhét egyéb eseményt
Read moreA polgármester háborút indított ellene, de így is megszavazták a javaslatunkat – Mit értünk el Szegeden az elmúlt 1 évben?
Tutibiztos érdekel titeket, mi minden volt Szegeden az elmúlt évben. Elmondom. Január elseje, január másodika, január harmadikat… Na, de félre a L’art pour l’art tréfák felidézésével és beszéljünk inkább arról, hogy mi történt az elmúlt egy évben Szegeden a közgyűlésben. Főleg velünk. Meg a várossal.Történt ugye tavaly októberben, hogy csillogó
Read moreHogyan hozd ki a lehető legtöbbet egy sóhivatalból? – Első évünk a Fejér megyei közgyűlésben
Kicsit több mint egy éve kezdtük meg a munkánkat – kutyapártosként az országban csak mi ketten, Paszicsnyek János és Berényi Gábor – a Fejér megyei közgyűlésben. A 2024-es önkormányzati választásokon harmadik legnagyobb pártként ugyanis sikerült két mandátumot szereznünk. Az azóta szerzett tapasztalatainkról szeretnénk most röviden írni. Az első egy-két hónap,
Read moreKiderült, hogy a Halászbástya Étterem közel 400 millió forinttal tartozik a Budavári Önkormányzatnak, de ez évekig senkinek nem tűnt fel
Az október 21-i rendkívüli testületi ülésen megtárgyalt legfontosabb ügyeket szeretném most összefoglalni. Először is, az önkormányzat Kft-t akar alapítani a turisták Várba és a Citadellára történő környezetbarát utaztatására a nagyméretű turistabuszok helyett. Leginkább erre az anyagra voltam kíváncsi, mert már jóideje vita tárgya a kerületbe behajtó turistabuszok kérdése, és érdekelt
Read moreMindent leszavaznak, kifárasztásra játszanak és a pár órával korábbi megállapodásokat is felrúgják – Első évünk a soproni önkormányzatban
A 2024-es választás eredményeképpen – egy számunkra is meglepő jó eredménynek köszönhetően – egy főt küldhettünk be a soproni Köpgyűlésbe (direkt nevezzük így, ugyanis mint az hamar kiderült, nagyon csúnyák tudnak lenni a közgyűlések, gyakran személyeskedő köpködésig tolja a Fidesz). Emellett két külsős bizottsági tagot is delegálhattunk, így a Köpgyűlésen
Read moreBékedöntő: Magyarország vs. Magyarország – Nemzeti Béke Watch Party október 23-án!
Kemény menet lesz a forradalom és szabadságharc 69. évfordulója. Összecsap a Béke és a Nemzet. Mi meg csak nézünk. ✂️ 34 évig nem lehetett ünnepelni, 35 éve lehet, és ahogy látjuk, a nemzeti egység sosem volt nagyobb! Az utcákon összecsap Magyarország és Magyarország, vajon ki fog győzni? 🎙 A nemzeti
Read moreNem a pénz a legértékesebb, amit a NER fel tud ajánlani a hozzá lojálisaknak, hanem a büntetlenség
Hogyan lehet ma lopni és visszaszerezni pénzt? – ezzel a címmel tartott előadást Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatőja az idei MKKP táborban. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb állításokat, de érdekes megnézni a teljes felvételt is. A NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere) létrehozásának lehetőségét a kétharmaddal való kormányzás okozta,
Read moreRészvételi költségvetés, 24 órás állatorvosi ügyelet, rendszeres adománygyűjtések – Első évünk a veszprémi önkormányzatban
A politikával való foglalkozás új és mozgalmas fejezete kezdődött 2024 őszén az életemben. Veszprémben 11,8 % eredménnyel képviselőként bekerültem a városi önkormányzatba. Novemberben a megalakuló ülésen az első indítványomat elfogadta a polgármester és a testület, így a közösségi költségvetés témája napirendre került. Idén októberben lehet szavazni a leadott több mint 100
Read moreSzenzáció: első alkalommal hívták meg képviselőnket szakmai egyeztetésre Kispesten, sőt, néhány javaslatát figyelembe is vették!
Lassan újraindul az élet a XIX. kerületi önkormányzatnál, október 16-án tartja a következő ülését a képviselő-testület. Előtte azonban még van egy kisebb tartozásom, úgyhogy jöjjön most a két tavasz végi-nyár eleji testületi ülés legfontosabb pontjainak összefoglalója. Igazából 3(+1) lényegesebb témára akarok kitérni. 1. Új lakásrendelet Június 24-én új lakásrendeletet fogadott
Read moreSakkasztalok, befőttesüveg-cserepont, közösségi költségvetés diákoknak – Mit értünk el az elmúlt 1 évben Székesfehérváron?
A 2024-es önkormányzati választáson két kompenzációs listás mandátumot is szereztünk Székesfehérváron (Fenekes Roland és Pásztor Eszter). Nagyon hálásak voltunk a szavazóinknak és boldogok, hiszen rajtunk kívül egy ellenzéki párt sem kapott 2 helyet (1 Mi Hazánk, 1 Jobbik és egy DK képviselővel, valamint 2 független jelölttel alkotjuk az ellenzéket). Októberben
Read moreNaiv kezdetek, közösségépítés és harc az átláthatóbb pályázati rendszerért – Első évünk a Budavári Önkormányzatban
Amikor tavaly októberben bejutottam az I. kerületi Önkormányzatba, még nem sejtettem, hogy tulajdonképpen mibe keveredtem, ez az év kb. arra volt jó, hogy megtudjam. Borzasztóan naiv voltam, mert azt hittem, hogy ha csinálni vagy ötletelni akarok, akkor majd beadok egy indítványt és elindulnak folyamatok. Hát… jegyző úr megmutatta, hogy nagyon
Read moreVáratlan fordulat: a Mediaworks-lap Kemma a megye legérdekesebb buszmegállójának választotta a szárligeti MKKP buszmegállót
A Kemma.hu váratlanul a szárligeti István utcai, MKKP által felújított buszmegállót kiáltotta ki a megye legérdekesebb buszmegállójának! Persze a történet nem ér itt véget: éppen csak azt felejtették el leírni, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt passzivistái újították fel. Önerőből. Név szerint Honvéd-Varju Bea és Honvéd Dániel szervezték a teljes felújítást, aminek
Read moreLEGYEN VÉGE! – Néma kiállás azok mellett, akiket nem hallunk
Nem beszéltek velük, nem beszéltek róla. Akkor mi nem beszélünk veletek. Semmit nem tudunk. Másfél éve nem csináltatok semmit. Megint. Minden a Tiétek. Csak a Ti akaratotokon múlik, hogy mit kezdtek vele. Semmi máson. És ezt Ti nem akarjátok, Ti nem akartok semmit. Ti nem teszitek ki az asztalra. Kuss
Read moreJobbikos múlt, fideszes jelen: évek óta ugyanaz a háttérember áll a lejárató anyagok mögött Egerben
A lejáratásra és karaktergyilkosságra szakosodott online portálok, névtelen blogok Eger közéletében sem számítanak ismeretlen jelenségnek. Céljuk világos: egy-egy pártot vagy közszereplőt közvetlenül vagy burkolt utalásokkal támadni – többnyire olyan sejtetésekkel, vádakkal, amelyek tényszerű alapja aligha igazolható, viszont a politikai hasznosság mércéjével jól mérhető. Az efféle írások kettős célt szolgálhatnak: egyrészt
Read more2021 óta duplájára nőtt a gyermekvédelmi jelzések száma az I. kerületben, és nem kaptunk megnyugtató válaszokat arra, hogyan lehetne ezt megfordítani
Szeptember 18-án tartotta legutóbbi ülését a Budavári Önkormányzat. Elfogadtuk az új bölcsödei intézményvezető személyét, a következő öt évben is Koppány Ivett lesz a bölcsödék vezetője, munkájához sok sikert! Ezen kívül még több más beszámolót is elfogadtunk, amiből kiemelnék kettőt. Az egyik az egészségügyi szolgálat beszámolója. Ezt egy évvel korábban ugyanis
Read moreKözösségi költségvetés, köztéri palacktartók és rengeteg utcai akció – Mit értünk el az elmúlt 1 évben Zuglóban?
Októberben lesz egy éve, hogy Győrffy Péterrel az MKKP színeiben megkezdtük a munkát Zugló Önkormányzatának képviselő-testületében. Ezalatt az egy év alatt számtalan érdekes dolgot tapasztaltunk meg. Első és legfontosabb tapasztalásunk az volt, hogy a politika világa önkormányzati szinten sem egyszerű, sőt… Voltak hullámvölgyek és jobb periódusok is, de összességében úgy
Read moreA nyári szünet után újra itt a JÓ HÍREK – informatív trash show a kutyapártos keménymagnak!
A legújabb rész tartalmából: Folytatás mostantól hétfőnként! Ez is érdekelhet: Putin ALERT! Migráns evett autót Dániában! Putyin dióval gyógyítja a rákot keresztútnál éjfélkor! Az ukrán fasiszták állnak az Iszlám Állam mögött! Kitört Read more Ellenkampány The refugees don’t work and take our jobs away left: If Read more Látványtervek,
Read more„Aberrált drogos senkik vagytok” – Neked is gyomorgörcsöd van a kommentektől? Változtassunk együtt!
Comment Culture néven új sorozatot indítunk Nagy Dáviddal. Kövesd te is, ha eleged van abból a mocskolódó és őrjöngő hangvételből, ami a hazai online nyilvánosságban zajlik! Az előzetes: Folyt.köv. hamarosan! Ez is érdekelhet: Putin ALERT! Migráns evett autót Dániában! Putyin dióval gyógyítja a rákot keresztútnál éjfélkor! Az ukrán fasiszták állnak
Read more(Drog)háború és béke – így lépett a megelőzés és ártalomcsökkentés helyébe a totális hajtóvadászat
Az MKKP bodajki táborában Sárosi Péter, a Drogriporter szerkesztője tartott előadást a hazai droghelyzetről, a korábbi kormányok hozzáállásáról és az idei év eleje óta tartó zéró toleranciáról, illetve látványos rajtaütésekről. Az alábbiakban összefoglaltuk a legfontosabb állításokat, de érdemes megnézni a teljes felvételt. Mi a különbség a drog és a kábítószer
Read moreVOKS 820 – Tűzijáték nemnézés és kétharmad felnégyelés a Városmajorban
Elkészült a részletes program az augusztus 20-i rendetvényünkre, lássuk! A Facebook-eseményt itt igazolhatod vissza. Parlament sátor – 14:00-18:30 14:00-14:30 14:40-15:10 15:20-15:50 16:00-16:30 16:40-17:10 17:20-17:50 18:00-18:30 Gyerekprogramok Munkacsoport sátrak Zöldkutya sátor (14:00-19:00) Grafikai sátor (14:00-19:00) Social sátor (14:00-19:00) Zene Közösen A listavezetők is felnégyelik a 2/3-ot! (19:00) Békeszámháború – regisztráció a
Read more„Volt egy kutya, aki úgy került hozzánk, hogy szó szerint belenőtt a húsába a lánc”
A magyar állatvédelem területén sok a teendő, a menhelyek tele vannak, az állatvédő szervezetek a túlélésért küzdenek. Konyhás Péter állatvédővel és kutyapártos passzivistával az augusztus 16-i Hontalan állatok világnapja alkalmából beszélgettünk. Közel kilenc éve segíti az állatokat Konyhás Péter, aki egy Pécs környékén működő alapítvány munkatársaként cicák és kutyák mentésével
Read moreNem igazán akarja elárulni az önkormányzat Szegeden, mennyibe kerülnek az alpolgármesterek a városnak, de mi megpróbáltuk kiszámolni
Ahogy azt valószínűleg többen tudjátok (esetleg pont tőlem), júniusban komoly feszültség alakult ki a szegedi közgyűlésen, vagy még inkább utána. A helyzet alapját a képviselői illetmény növekedése okozta. Egész pontosan az, hogy míg a polgármester és alpolgármesterek illetménye 13%-kal emelkedett, a képviselői illetményt 5 évre be tervezték fagyasztani, a képviselők
Read moreMeglőtték passzivistánk kutyáját, a ti segítségetekkel ki tudtuk fizetni a műtéteit
Tavaly októberben egyik óbudai passzivistánk megrázó eseményen ment keresztül: kutyáját, Gizmót esti sétáltatás közben váratlanul meglőtték, a lábán érte a találat. A golyó egy részét kiműtötték, három csontja szilánkosra tört, a jobb lábán a főtalppárna nagy része leszakadt. Az állatorvosi egyetemen többször megoperálták, a főtalppárnát azonban már nem tudták visszavarrni.
Read moreMKKP Turné és Országos jelöltsimogató – Találkozz a listavezetőinkkel!
Ismerd meg személyesen a Kutyapárt 2026-os listavezetőit! Körbehordozzuk a véres csontot az országban, hogy minél több helyen megmutassuk: nem kell befogott orral, eltartott ujjal, becsukott szemmel, eltorzított arccal, remegő kézzel, stb. szavaznod, ha kormányváltást és egy Kedves Magyarországot szeretnél. Személyes jelöltsimogatásra, kérdezz-felelekre és bármitmegígérésre is készülünk – augusztus közepéig minden
Read moreMi lesz a gyülekezési jogunkkal és a választásokkal? – a TASZ előadása
Az alábbi szöveg a 2025. május 15-én Érden elhangzott előadás leirata, tehát még bőven a végül megvalósult Budapest Pride felvonulás előtti helyzetet tükrözi, az akkor lehetségesnek tűnő kimeneteleket veszi sorra. A teljes felvételt itt lehet megnézni: AZ ELŐADÓK Hegyi Szabolcs jogász, filozófus, tizenöt éve a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa, szakterülete
Read moreMost akkor tényleg a saját zsebüket tömik a szegedi képviselők ahelyett, hogy a szegényeket támogatnák? Nem egészen.
Figyelem! A cikkben igyekszem végig tényekről beszámolni. Ahol valamit CSAK ELMONDÁSBÓL tudok, ott jelezni fogom, hogy annak a tartalmát személyesen nem tudtam ellenőrizni. No, akkor ugorjunk is neki. Mi mindent tárgyalt a közgyűlés június 20-án Szegeden? Szó volt a szociális étkeztetés támogatási modelljének átdolgozásáról, az éjszakai zajrendelet törvényességi felülvizsgálatának eredményéről,
Read moreNincs semmilyen szempontrendszer a Budavári Önkormányzat pályázatain, a Fideszen kívül senki nem tudja, mi alapján jutnak pénzhez a nyertesek
Május 22-én volt a Budavári Önkormányzat legutóbbi testületi ülése, ahol is leginkább az elmúlt évre vonatkozó beszámolókat fogadtuk el, hagytuk jóvá, néhány díj várományosáról szavaztunk, pályázatokat írtunk ki (suliknak, parkolóhely-üzemeltetésre), együttműködési megállapodásokat kötöttünk a rendőrséggel és a védőnőkkel is, alapvetően tehát a szükséges működés feltételeit teremtettük meg. Két ügyet emelnék
Read moreÚt a börtönbe – Gyertek velünk! | Börtönt építettünk a Kossuth térre
Az átláthatósági törvényjavaslatra válaszul május 23-24-én egy átlátható javaslattal készültünk: börtönt építettünk a Kossuth téren, mert a rácsokon könnyű átlátni! A rendőrség és a büntetés-végrehajtás is túlterhelt, mióta a legutolsó füves Pistikére is úgy kell ráküldeni a TEK-et, mint Pablo Escobarra az FBI-t. Ehhez jönnek hozzá mostantól a civilek és
Read moreA madarak költési időszakában vágtak ki olyan fákat Szárligeten, amelyek se betegek, se balesetveszélyesek nem voltak
Szárligeti képviselőnk bejelentett egy szabálytalannak tűnő belterületi fakitermelést, de a megyei Kormányhivatal szerint nem történt szabálysértés. Az Erdészeti Hatóság a külterületi erdőrészeket érintően mégis feljelentést tett illegális fakitermelés miatt. Sipos Tamás beszámolója. Idén januártól kezdődően a polgármesteri hivatal megbízásából legalább 30-40, többnyire fiatal fát vágtak ki az Erdősor utca erdő
Read moreNehéz úgy dolgozni, hogy még az ellenzék sem szavazza meg az átláthatósági előterjesztésünket – Mi történik Budakeszin?
Márciusban két előterjesztésünk is volt arra vonatkozólag, hogy Budakeszi önkormányzata a helyi lakosok számára is átláthatóbb legyen. Sajnos megint felesleges volt abban hinni, hogy át fognak menni ezek a dolgok, mert természetesen a Fidesz-KDNP leszavazta mind a kettőt. Hiába halljuk azt mindig, hogy ők törekszenek az átláthatóságra, úgy látszik, mégis
Read moreIlyen volt az MKKP Békemenet, avagy Szürke Pride – fotók, beszédek, elszámolás
Április 12-én lezajlott az egyformaság jegyében megrendezett Békemenetünk, ahol újra kiderült, hogy arra, amit csinálunk, minden jel szerint egyre komolyabb igény van – hiába nem hisszük el sokszor akár mi sem. Ez van, és ez felelősség. Itt az ideje elhinni! Óriási köszönettel tartozunk a passzivistáinknak: pultozóknak, matricát osztóknak, rendezőknek, füstgyertyázóknak,
Read moreEgyhangú szavazáson ismerte be az ellenzéki városvezetés Kispesten, hogy csak akkor van bajuk a közmédiával, ha velük szemben elfogult
A XIX. kerület április 10-én tartotta a legutóbbi testületi ülését, tele csupa izgalmas előterjesztéssel, szemkápráztató rendeletmódosítással és lebilincselő beszámolóval. Önkormányzati képviselőként feladatom, hogy megáldjam az olvasókat az ezekkel kapcsolatos információkkal, úgyhogy következzenek az ülés legfontosabb napirendi pontjai, szigorúan nem napirend szerinti sorrendben! Főépítészi feljegyzés, Telepítési tanulmányterv, partnerségi észrevételek és Településrendezési
Read moreBizonyítsd be, hogy jó ügynök vagy: iratkozz fel a KDNP-re!
A KDNP nem más, mint a Központi Dezinformációs Népi Propagandeszköz rövidítése. Ha feliratkozol, minden hónapban kapsz tőlünk egy vagy több KDNP-t, reményeink szerint többségét Semjén Zsolt személyes áldásával. Ne feledd: vállaltad, hogy a KDNP-kbe foglalt szigorúan bizalmas adatokat KIZÁRÓLAG MEGBÍZHATÓ ügynököknek adod tovább. Szóval, mit is jelent mindez számodra? Mint köztudomású, az
Read more„Magyarországon folyamatosan az abnormálisnak tűnő dolgok normalizálása zajlik” – Ligeti Miklós előadása a hazai korrupcióról
Március 13-án Korrupció és védekezés: eltűnő pénzek nyomában címmel Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója tartott előadást Érden, a Kétfarkú Kutya Népfőiskola keretében. Ebben a cikkben összefoglaljuk a legfontosabb megállapításokat, de érdemes megnézni a teljes felvételt. A Transparency International Magyarország bemutatása A Transparency International (továbbiakban TI) több mint
Read moreLegyen mindenki egyforma! – MKKP Békemenet április 12-én a Hősök terén
A mássággal csak a baj van. Külön ízlések, egyéniségek, nevek, sőt színek! Állandóan összezavarnak mindent és mindenkit. Orbán Viktor hibátlan helyzetértékeléssel felismerte, hogy ma Magyarországon nem a rossz közszolgáltatásokkal, az inflációval, a lakhatással vagy az orosz befolyással van baj. A legnagyobb veszélyt ma Hazánkra a sokszínűség jelenti, ezért a kormány
Read moreA vitakörtől a társasjáték-esten át az ötletelős klubokig – Mit csinálunk Ferencvárosban az Önkormányzat falain kívül?
Az előző kilenckeres kutyapártos mozgolódásokat tárgyaló blogposztunkban összefoglaltuk, mivel vannak elfoglalva a hivatal szigorú falain belül a kutyapártos képviselők, bizottsági és felügyelőbizottsági tagok. Fontos közösségépítő ereje van egy jó közös autósüldözésnek vagy éppen a Bakáts Bunker megnyitásának is, de közösségi cselekvésen és civil aktivizmuson alapuló pártként rendkívül fontosak a különböző
Read more30 év elteltével is azt érzi a magyar társadalom több mint fele, hogy rosszabbul él, mint a Kádár-rendszerben
Március 14-én „A rendszerváltás márciusai – Reményeink és a valóság: mi valósult meg?” címmel szerveztünk beszélgetést a Kétfarkú Kutya Népfőiskola keretében, a II. kerületi Margaux-ban. Ebben a cikkben összefoglaljuk a legfontosabb megállapításokat. ELŐADÓK – BESZÉLGETŐ VENDÉGEK: Rist Lilla, író/újságíró Paár Ádám, történész/politológus Milbacher Dániel, politológus Házigazda: Juhász Veronika, önkormányzati képviselő
Read moreKispest polgármestere szerint azért most vezetnék be a fizetős parkolást, mert eddig korrupciós kihívást jelentett volna
A március 26-i testületi ülés szokatlan körülmények között zajlott, hiszen a megszokott csütörtök 13 óra helyett most szerdán, 16 órakor ült össze a tisztelt képviselő-testület. A szerdai nap okát nem tudom, a késői kezdést egy délelőtti áramszünetnek köszönhettük. Nade nem ez volt az egyetlen kavarás az időpontokkal kapcsolatban! A következő
Read moreOlyan területre vásárol terveket több tízmillió forintért a Budavári Önkormányzat, ahová elméletileg már van három korábbi is
Március 27-én volt a Budavári Önkormányzat legutóbbi testületi ülése. Hadd kezdjem ezzel kapcsolatban egy szomorú dologgal, ami semmi jót nem vetít előre számomra az önkormányzati munkát illetően. Az előterjesztések közül a képviselő-testület dr. Kun János párbeszédes képviselőtársam előterjesztéseit simán levette a napirendről arra hivatkozva, hogy azok olyan jellegű előterjesztések, amelyek
Read more

