Valószínűleg nincs hozzászokva a helyi vezetés ahhoz, hogy nem az történik, amit ők akarnak. Pontosabban az történik, csak az a fura nekik, hogy a mostani ellenzék kritikákat fogalmaz meg, és szavazáskor nem azt a gombot nyomja, amiről ők úgy gondolják, hogy kéne. November 19-én két bizottsági ülés is volt. Az
Read moreCategory: Pest megye
Valahogy pont attól a banktól vesz fel 550 milliós hitelt Budakeszi, amelyiknél a város új külsős alpolgármestere dolgozik
November 14-én megtartotta rendkívüli űlését Budakeszi képviselő-testülete. Nem indult zökkenőmentesen, mert a nyilvánossággal sajnos megint volt egy kis probléma. A technika ördöge újfent közbelépett, így az ülés közvetítése sajnos nem ment élőben. Arra a feltevetésünkre, hogy az SzMSz 19.§ (3). bekezdése az Mötv. 46.§ (1) bekezdésébe ütközik (mivel a testületi
Read moreA dabasi városközpont elfelejtett közösségi tere: a Jubileumi Park
Dabas városközpontjától, a Polgármesteri Hivataltól párszáz méterre egy csodálatos zöldövezet található, a Jubileumi Park. Sok mindenki látogatja nap, mint nap, sportolók, gyerekes családok, vagy csak ebben a szép környezetben kikapcsolódni vágyók. A szép környezet a természet által adott, viszont az emberi állagmegőrző komponens hagy némi kívánnivalót maga után. A teljesség
Read moreSzemelvények az erdőkertesi úthálózat problémaköréből
Erdőkertes az ország egyik legdinamikusabban gyarapodó lakosságszámú települése, Budapesttől nagyjából 20 kilométerre, a gödöllői járásban. Lakosságszáma jelenelg kevés híján 10 ezer fő. A főváros közelsége, az agglomeráció határának kitolódása és a terület kedvező adottságai miatt a friss családalapítók és a nyugdíjas népesség számára is vonzó lakó- és üdülőövezet. A jó
Read moreA budakalászi aluljáró kifestésétől a szigetszentmiklósi időjárásjelző kőig – Kedvenc Pest megyei akcióink 2023-ból
December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es országgyűlési választás után elkezdett építkezést. Lett közel 1500 új passzivistánk, szerveztünk kb. 300 zöld és szociális akciót, tartottunk legalább 350 klubot és egyéb rendezvényt, 500-nál is több városfelújító, street art
Read moreVédett: Amikor az önkormányzat a saját korábbi rendeletét köpi szembe – Összefogtunk a civilekkel a gyáli kiserdőért
Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.
Read moreAz ürömi tücskös buszmegállótól a váci felpimpelt padokig – Kedvenc Pest megyei akcióink 2022-ből
A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére van is miről beszámolnunk, hiszen az országgyűlési választási kampány után se unatkoztunk egy percig sem. Lett 1900 új passzivistánk, szerveztünk 77 zöld és szociális akciót, tartottunk 201 klubot, előadást és képzést, lebonyolítottunk 323 városfelújító és figyelemhívó street art akciót. Ebben a posztban
Read morePiliscsabán rendszeresen a patakmederbe engedik a szennyvizet a csatornázatlan házak lakói
Nemrég írtunk arról, hogy akkreditált vízminőség-mérő vizsgálat segítségével derítettük ki, hogy ürülékkel szennyezett a Szilas-patak vize a XV. kerületben a Pólus Center mogött. A poszt megjelenése után egy helyi lakos jelezte nekünk, hogy az eset közel sem egyedi, Piliscsabán évek óta ugyanez a helyzet: többszöri bejelentésre sem történt semmi, sokan
Read moreSzentendrei faültetés 2022. október 29.
Állnak a fák a 11-es mellett! Megkeresett minket Szentendre önkormányzata, hogy segítsünk fát ültetni. Örömmel szerveztünk erre eseményt. Ráadásul a 10 fát a számunkra kultikus helyszínen ültethettük, ahol öt évvel ezelőtt már egyszer 11 fának adtunk otthont. Apró különbség a két történet között, hogy amikor 2017-ben a saját fáinkat ültettük,
Read moreLecsapott a hal
Újabb végtelenül hasznos és értelmes pénzköltés. Piliscsabán Farkas András KDNP-s polgármester előterjesztésére megszavazta az önkormányzat, hogy bontsák el 2 millió forintért a két halas megállót, amit egyébként a helyi polgárok állhatatos munkájával varázsoltunk ilyenné, és építsen helyette egy újat a Nyerges Zsolt és Mészáros Lőrinc tulajdonában levő Publimont kft. A
Read moreÚgy alakult, hogy az egyik városfelújító akciónk bekerült egy mesekönyvbe
Nagyjából három évvel ezelőtt, 2019 szeptemberében szerveztünk túrázással egybekötött városfelújító akciót a Pilisbe, a Pomáz külterületén található János-forráshoz. Az egyik átkelő itt elég rossz állapotban volt, hídnak csak nagy jóindulattal lehetett nevezni. Mi pótoltuk a hiányzó léceket, ráadásul színesre festettük őket, az eredménynek pedig a Xilofon-híd nevet adtuk (megtalálható a
Read moreMacskafogás a Dunakanyarban
Kezdetben reménytelennek tűnt, aztán kaptunk pogácsát egy szomszédtól, körtét, füttyögést, jöttek újak, hoztak csiszológépet, és egy hároméves kislány is segített. Aztán megérkezett a művészeti vezetőnk, kék lett a világ, virágok kezdtek nyílni, és bárányfelhők szaladtak az égen. Megettük az ingyen pizzát és megcsináltuk a kötelező szelfit. Este lett.Vasárnap már csak
Read moreBaráti társaság festett padot, épített buszmegállót Gyöngyösön, Nagymaroson és Budapesten
A Fészkelődők egy budapesti baráti társaság, akik megelégelték a tétlenséget, és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kampánypénztékozló alapjánál pályáztak arra, hogy közösségépítő és környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő akciókat szervezhessenek. És nyertek. „Te is bosszankodsz mások szemetelése vagy a környezetünk iránti közöny miatt? Mi lenne, ha szomorkodás és dohogás helyett a
Read moreSebességlassító macska, kertitörpék a buszmegállóban és négy oszlop, amiből bármi lehet – Ezt csináltuk Pest megye déli részén 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében
Read moreMacskafogó-buszmegálló, Magritte a hirdetőoszlopon, elrontott autócsapda – Ezt csináltuk Pest megye északi részén 2022 tavaszáig
Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében
Read moreBarlangozás Szigetszentmiklóson
A tanösvényhez vezető HÉV alagúton készítettünk barlangrajzot az utókornak, mivel az évek óta itt fennálló állapotok is barlanglakó körülményekre utalnak. Az ide elhelyezett zöld hulladékot összeraktuk közösségi komposztálónak, az alá rejtett nagy mennyiségű szemetet összeszedtük, elszállításáról gondoskodtunk. Ezúton is köszönet minden lelkes passzivistának, aki segített. Ez is érdekelhet: Mit csinált
Read moreMost pedig jöjjön a méltán híres Nagykőrösi Ferde Torony
Cegléden ferde oszlopok vannak, Nagykőrösön pedig ferde villanydoboz. A városfelújíttató kéthét és Halloween alkalmából szombaton beöltöztettük az eddig kevéssé ismert nagykőrösi ferde villanydobozt Pisai Ferde Toronynak. Ha arra jártok, fotózkodjatok le Nagykőrös új nevezetességével! Mondjuk előtte is elég jól nézett ki: Ez is érdekelhet: Mit csinált a Kutyapárt Újbudán? Mostanában
Read moreÍgy készültek a piliscsabai halak
Nagyon egyszerűen, odamentünk és megcsináltuk. Persze kellett hozzá Hegedűs Babett, aki annyiban különbözött tőlünk, hogy tudott rajzolni és megtervezni egy ilyet. Kellettek a piliscsabaiak, akik segítettek megcsinálni. És persze nélkülözhetetlen volt a sok süti, amit meló közben kaptunk a helyiektől. Ez is érdekelhet: Mit csinált a Kutyapárt Újbudán? Mostanában minden
Read moreA csobánkai elágazás buszmegállójának csodálatos átalakulása
Pomáz, Csobánka, 2021. szeptember 11-12. Kezdetben reménytelennek tűnt, aztán kaptunk pogácsát egy szomszédtól, körtét, füttyögést, jöttek újak, hoztak csiszológépet, és egy hároméves kislány is segített. Aztán megérkezett a művészeti vezetőnk, kék lett a világ, virágok kezdtek nyílni, és bárányfelhők szaladtak az égen. Megettük az ingyen pizzát és megcsináltuk a kötelező
Read moreTáblahekkelések, exportált kutyafuttató, szélmalomharc a vagyonnyilatkozatokért – ezt csináltuk Budakeszin eddig
Budakeszin 2019 októberében volt az első kutyapártos akció, azóta is egy 4-5 fős keménymag vesz részt többnyire a megmozdulásokon. Ebben a posztban összeszedtük, mit csináltunk eddig arrafelé. Elsőként arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy akkor már hetek óta gyűlt a zöldhulladék a Munkácsy Mihány utcában, ami ellen addig senki
Read moreKivirágoztak a vascsövek
Szigetszentmiklóson a nemrég felújított Gyári úton az épített örökségünk megőrzése céljából meghagyták az utókornak ezt a 4 vascsövet. Miután festékkel elfedtük a rozsdafoltokat, hirtelen kivirágoztak. Ha már erre jártunk, megszántunk az itt található virágládát is, és földcsere után kövirózsával ültettük be. A kis információs táblán található QR kód leolvasásával további
Read moreSzigetszentmiklósi akciók
Akcióink Szigetszentmiklóson Kifestettük, kitábláztuk, megoldottuk vagy megoldattuk. Az biztos, hogy az önkormányzat egyre rövidebb reakcióidővel próbálta eltüntetni a nyomainkat. 4szín szemetes csikk szavazóval A legkorszerűbb elvek alapján készült, talán ma a kontinensen nincs is, csak Szigetszentmiklóson ilyen szintű 4szín szemetes csikk szavazóval. Tiborcz utca közmegvilágítás Fontot fotonért! A városi közvilágítás
Read moreAkciók Albertirsán, továbbá Hernádon, Nyáregyházán és Monoron
Akciók Albertirsán és mindenhol, ami Cegléd körül van a Pest megyei 10. sz. országgyűlési egyéni választókerületben. 1. 2019. május 18. Négyszínkuka avatás Albertirsán Bonusz trikolor. 2. 2019.július 26. Csikkszavazó felavatása Albertirsán a sportpálya mellett. Másfél hónappal később az önkormányzat kihelyezett egy kukát a csikkszavazó mellé. 3. 2019. augusztus 4: nyári négyszínfestés
Read moreCeglédi akciók
Cegléden nagyon sok mindent felavattunk, a kátyúevők megették a kátyúkat, sokat melóztunk a hajléktalanszálló felújításán és még magaságyást is csináltunk oda. Válogatás ceglédi akcióinkból. Kifestettük a ceglédi hajléktalanszállót – 3. rész Az MKKP megkoszorúzza március 15-e előestéjén a világ legrövidebb sínjét. Viszonylag rövid, de sín! Megható pillanatok Tavaszi négyzöldszínfestés. Jelentősen
Read moreBuszriasztó projekt, avagy hol van Szentendre közepe?
Ha megpróbáltok eljutni Szentendrére, akkor bizony fura helyre visz el benneteket a Google Maps vagy a Waze. Szentendre ugyanis a képen látható kútnál van szerintük, valahol a Sztaravoda úti temető mögött. A turistabusz sofőrje azonban világlátott, tapasztalt ember. Nem zavarják meg a keskeny utcák, és a csöndes kertvárosi házak alacsony
Read moreBudakeszi, a lepusztult infotáblák városa soha többé nem lesz a régi
Ez már a sokadik infótábla, amit sajnos elrontottunk és kijavítottunk Budakeszin. Az elsőnél még örült is a Pilisi Parkerdő és a helyi önkormányzat, köszönő levelet is kaptunk, de aztán mégse lett együttműködés és leragasztották, amit csináltunk. A másodikat nem biztos, hogy észrevette a városvezetés, pedig hálásak lehettek volna, hogy segítünk
Read moreÉjjel-nappal Budakeszi
Budakeszi határtalan lehetőségeket nyújt az infótábla átalakításokhoz. Ez a várostérkép tábla például lepusztultnak tűnt a lakosságnak, holott tökéletes. Segítettünk újraértelmezni: Ez is érdekelhet: Kedves IX. kerületi Földlakók! Az Erő Sötét Oldala settenkedik mifelénk Fokozott elővigyázatossággal mozogjatok és mindig legyen nálatok zseblámpa!!!! Darth Vader a Lenhossék utca – Üllői út
Read moreGraffititaszító graffiti, te jó ég!
Rósánékötékás forrásból tervezték fóti civilek graffititaszító festékkel újrafesteni Fótújfalu állomásának téglakerítését – és végül így is lett. Fót hátán fót! – a projektcím is milyen. Ilyen volt Meg ilyenMeg ez is még a múlt Aztán jött a tervezés Alapozás, ami klasszul kidobja a színeket Vérprofi állványzat is készült a meló
Read moreFelszámoltuk a hajléktalanságot a Hosszúvölgyben: új odúkat adtunk át a vércséknek
Ebből a projektből senki sem maradt ki: végre egy közös Népfőiskola, Zöld kutya, RÓSÁNÉKÖTÉKA, Túra és civil program a komplex valóságalakítás jegyében! Az Aszódi Természetbarátok Közössége pályázott, aztán előadást is tartott nekünk a vércsékről és az odúgyártásról. Mi gyártottunk, mint a szalagmunkások, de nagyon sok kellett, ezért megszerveztük a II. Odúkészítő Napot is.
Read moreBiojátszóteret építettünk Csobánkapusztán
Illetve nem is mi, hanem egy rósánékötékás pályázónk. Nézzétek! Kétfarkú táltos Kötözős játék Azokban a piros zsákokban voltak a ponyvák TRX-pálya, 18- Tányérhinta Bújócska, könnyített pálya Biohomok Ezek mindenhová beférkőznek… Két kétbetűs Így néz ki pár méterről Jurtaszerű nemjurta, panorámával Ez is érdekelhet: Mi újság az Iszkiri Flottával? – Erre
Read moreBudakeszi nagyberuházás: információt tartalmazó infotábla!
Október 25-én 15:00-kor a Pilisi Parkerdőben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt hivatalos budakeszi tagszervezete és más, nagyon fontos kutyapártosokból álló delegációja átadta legújabb nagyberuházását, egy végre információt is tartalmazó infotáblát. A részátadást ugyanott 14:45-kor tartottuk. A munkálatokat indokolta, hogy szép volt az idő és az eredeti tábla enyhén össze volt
Read moreKész, vége, nem csináljuk tovább
Néhány héttel ezelőtt kezdtük el kifesteni a Ceglédi Hajléktalanszállót – közben jó pár hétvégénk ráment, de most végre klassz, csarnokvízforralóan fehér az egész. (Köszönjük a Gyros Kingsnek és Simon Gábornak a csodálatos vödröt, a selymesen puha hengereket és az elképesztően jó spaklikat.) Ez is
Read moreKóborló mobilvécé Cegléden
Másfél hónap telt el azóta, hogy felavattuk a Kölcsey téren a Rózsa Sándor Népi Közpénz Tékozló Alap által finanszírozott mobil közvécét. A közterület-felügyelet ennyi idő alatt jött rá, hogy ilyen objektum ott nem lehet, mert a terület műemléki besorolás alá tartozik. Némi egyeztetés után megtaláltuk a klotyó új helyét, így
Read moreKifestettük a ceglédi hajléktalanszállót – 3. rész
Lenyomtunk egy harmadik kört is a ceglédi hajléktalanszálló-kifestős projektben – a korábbiakról itt és itt írtunk. Ezt a pólót később hátulról is megcsodálhatjuk. A maszkolószalag szakszerű használata. Annyira gyorsan kevertük, hogy homályos lett a kép. Nincs vége. Szeretjük az ilyen képeket. Támogatjuk az olcsó és jó gyermekmunkát. Ez megint egy
Read moreKifestettük a ceglédi hajléktalanszállót – 2. rész
Ez itt az első rész folytatása. Söprögető lány, piros nyéllel. Söprögető fiú, ezüstszürke nyéllel. Szkafanderes lány. Későreneszánsz létra, 60×180, diszperzit. Porcukor, meggy, tészta. Aranysztaniol. Szkafanderes fiú, botmixerrel. Félarcú lány szkafanderben, csupasz dugaszolóaljzat, ezüstszín nyélbe kapaszkodó férfi. Szkafanderes lány háttal, lezseren kilógó zsinórimplanttal, kezében sárga falsimogató eszköz, színben hozzá illő fallal.
Read moreÉletre kelt a Családok éve alkalmából készített graffitink
Ki kell mondjuk, használatba vette a lakosság. A nagy esőben kapott esernyőt. Máris sokasodnak a gyerekek a környéken. Mindez Vácon, a Lidl-vel szemben. Ez is érdekelhet: Kedves IX. kerületi Földlakók! Az Erő Sötét Oldala settenkedik mifelénk Fokozott elővigyázatossággal mozogjatok és mindig legyen nálatok zseblámpa!!!! Darth Vader a Lenhossék utca –
Read moreKifestettük a ceglédi hajléktalanszállót – 1. rész
A raklapkert és a közösségi WC után az idei harmadik közös projektünk a Ceglédi Hajléktalanszállóval: tisztasági festés, első szakasz. A szakmai irányítást a szálló egyik lakója vállalta, mi a minden mást. Első körben két szobával végeztünk, de hamarosan újra megszálljuk az épületet, és a folyosót meg a konyhát is fehérre
Read moreCsaládok éve
A Családok évét népszerűsítő graffiti bukkant fel Vácon. Szakértők szerint az alkotás csak Pest megyében napi 3 új gyermek megszülésére adhat okot. Ez is érdekelhet: Kedves IX. kerületi Földlakók! Az Erő Sötét Oldala settenkedik mifelénk Fokozott elővigyázatossággal mozogjatok és mindig legyen nálatok zseblámpa!!!! Darth Vader a Lenhossék utca – Üllői
Read moreA HÉV városa: Gödöllő
Gödöllőt ketté- és megosztja a HÉV. Az autósok utálják, mert bosszantóan sok utat keresztez idegesítően gyakran és a hétköznap leginkább azzal telnek, hogy várod, hogy átmehess a síneken. Ha például a főutat és az azzal párhuzamosan futó HÉV síneket szeretnéd keresztezni akár kocsival, akár gyalogosan, az pár napig el szokott
Read moreFurcsán viselkedő önkormányzatok sorozatunkban ma: Szentendre
Az elmúlt években sok helyen futottunk meglepő önkormányzati reakciókba, amiknek sokat köszönhetünk, hiszem sokszor ők adták hozzá a poént ténykedésünkhöz. Ezek közül talán kiemelkedik Szentendre, Pécs, Dunaújváros, Fehérvár, Kaposvár, Ajka, de még sorolhatnám. Most pár szentendrei esetről lesz szó. Szentendre A szentendrei önkormányzat két legfőbb sajátossága, hogy ha a Kutyapárt
Read moreA 71 éves ‘Patafizikus Kollégium tiszteletére nyílt kiállítás
A 71 éves ‘Patafizikus Kollégium tiszteletére nyílt kiállítás a szentendrei papírgyári buszmegállóban. A megnyitón voltak emberek. A falakon számos kép van. Más képek másutt vannak. A témáról bővebben a Kétfarkú Kutya Népfőiskolán lehetett hallgatni előadásokat. Régebben, amikor még csak 70 éves volt a ‘Patafizikus Kollégium. Kösz mindent, ‘Patafizikus Kollégium! Ez
Read moreSikerült vizet juttatni a lefolyóba!
Az élet mindig produkál meglepetéseket. Most például Pomázon ezt a csodálatosan kivitelezett lefolyót.. Nem is igazán működik. Illetve ha jönnek a szíriuszi kisemberkék akkor belemerik a vizet.. Viszont többen kaptak már ott defektet… jó jó legutóbb már be is festették a kisemberkék mert nem tudnak mindig erre járni. Ez is
Read moreCsikkszavazók Szigetszentmiklóson
Ez is érdekelhet: Mit csinált a Kutyapárt Újbudán? Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more Miért szavazz ránk Újpesten? https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj …és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön alapuló programunkat: Mit akarunk
Read moreMegszűnt Idők
Ez is érdekelhet: Kedves IX. kerületi Földlakók! Az Erő Sötét Oldala settenkedik mifelénk Fokozott elővigyázatossággal mozogjatok és mindig legyen nálatok zseblámpa!!!! Darth Vader a Lenhossék utca – Üllői út sarkán, a Ludovika felirattal Read more A turul-g egy mára már röpképtelen madár Nekimentek a G-Turul szobornak a Ferenc
Read moreKözvilágítás a szigetszentmiklósi Tiborcz utcában
Stílusos sötétség borítja a miniszterelnök úr rokonáról elnevezett utcát Szigetszentmiklóson. A fények alapján teljesen érthető, ha itt az autók a járdán járnak, a gyalogosok az úttesten, a krokodilok meg a kettő között. Vásároltunk 780 millió forintból foszforeszkáló festéket, ami egész sokat dobott a látási viszonyokon. Illetve most már legalább a
Read moreA szentendrei zebrák igaz története
Mostanra talán vége a történetnek, és írhatunk belőre egy retrospektív cikket. Aztán ráfordulhatunk az űrkikötők menzáin a bábelhalak rovására elkövetett visszaélésekre. Valamikor tavaly december elején Füle Sándor Gödöllőn megelégelte, hogy senki sem tesz semmit a terrorzebrák biztonságosságáért. Összeperselyezett egy kis pénzt, és abból kirakott két küblibe néhány zászlót a zebrákhoz. Így: A
Read moreFellobogóztuk Szentendrén a zebrákat
Nagyot ment az ötlet a közösségi médiában az elmúlt néhány hétben, hogy zászlókat tegyünk a gyalogátkelőhelyekhez, amelyeket lobogtatva kelhetnek át az emberek a zebrán. Számos helyen megvalósították már. Szentendrén megcsináltuk mi. A 11-esen három olyan zebrához tettünk ki zászlókat, ahol nincs jelzőlámpa: a Telep utcához, a Római Sánc közhöz és
Read moreÉpítettünk Ürömön, illetve Óbudán, illetve Ürömön, illetve Óbudán egy buszmegállót
Ez is érdekelhet: Mit csinált a Kutyapárt Újbudán? Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more Miért szavazz ránk Újpesten? https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj …és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön alapuló programunkat: Mit akarunk
Read moreSzelfi-túra Szentendrén
A szentendrei önkormányzat feljelentett minket a facebook oldalunk címere miatt. Megsértettük a címer személyiségi jogát. Aki szeret olvasgatni hosszú feljelentéseket: Szerencsére nem sikerült egymásnak ugrasztani a bárányt és a kutyát. Bárány és Kutyi már nagyon unta, hogy megy a vircsaft a konyhában. Értették az üvegezett ajtón átszűrődő hangos szavakat,
Read moreUgróiskola Budakalászon is
A Cukiság Projekt újra beindult a Dunakanyarban és vasárnap egész a budakalászi Kalász Suliig ment festeni. Reméljük, a gyerekek is annyira fogják élvezni az elkészült ugróiskolákat, mint amennyire mi élveztük az elkészítésüket. Munka közben felkeresett minket a közterületfelügyelet is, de csak szerették volna tudni, hogy kiket kell majd felterjeszteni Munkácsy díjra.
Read moreHídfelújítás Szentendrén
Felújítottuk a Sztaravoda-patak legkisebb hídját. Mi tényleg megértjük, hogy erre már nem jutott. Szentendrén ennél sokkal fontosabb hidak is gyatra állapotban vannak. Van is az önkormányzatnak hídfelújítós programja, de nem csodálkoznánk, ha ez a híd nem az utolsó lenne rajta, hanem egyenesen hiányozna róla. Néhány kutyáson, aki tök illegálisan póráz
Read moreKözjátékok a Dunakanyarban
Véget ért a nyár. Kiszabadultunk az utcára, és jól összfestettük, hogy a gyerekeknek kicsit színesebbé tegyük az iskolakezdést. A szentendrei csoport kinőtte városát. Átneveztük magunkat Dunakanyarra, és rögtön összekentük a pomázi flasztert. A négy szín korlátait is átléptük azzal, hogy a nálunk lévő festékeket ötletszerűen összeöntöttük. Aztán szakértő segítséggel mégis
Read moreKisegítettük az eltévedt űrhajóst
Tudjátok, van ez az űrhajós ott a posta előtt. Szabó Ottó szobrászművész alkotása. Az Index itt írt róla : http://index.hu/…/utbaigazitast_kero_urturista_szobrat_all…/ a Magyar Idők meg itt : http://magyaridok.hu/kult…/az-eltevedt-ember-szobra-1926439/ . Nagyon megszerettük és sajnáljuk szegényt – láthatóan nem tudja , merre induljon, próbáltunk neki segíteni egy útjelző táblával, hogy megtalálja a célját. Gondoltuk délelőtt szeretne
Read moreNemzeti Hegyelhordó Országos Csatárlánc
Tudjátok van ez a Holló-hegy Szentendrén. A Holló István-nak egy jobbikos önkormányzati képviselőnek a telkén. Segítettünk neki hogy kipucolja a sittet onnan, és be tudja tartani a törvényeket. Csatárláncban eljuttatuk az “alapanyot” ahogy ő fogalmaz oda, ahol nagy szükség van rá. Pécsre, hogy legyen több köz-wc, és vakondtúrás a letérkövezett
Read moreHolló dombi mesék
2016. december 1. Közmeghallgatás a Városházán. Ekkor jelentette ki Verseghi-Nagy Miklós polgármester, hogy Holló István vállalkozó és önkormányzati képviselő engedély nélküli szeméthalmainak mennie kell. A Jobbik engedély nélkül az Ipar utcában üzemeltetett hulladéklerakóját meg kell szüntetni. Ebben a témában az akkori közelmúltban tárgyalt a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjével is.
Read moreSzentendrei aluljáró – Te hogy mennél át?
Egy fantasztikusan gyors megoldás született a szentendrei önkormányzattól az aluljáró akadálymentesítésével kapcsolatos probléma felvetésre. Lemosták a feliratokat hogy veszélyes mozgássérültek számára. Megdícsértük érte. Remélem a találékony kartárs(nő) is kap érte év végén jutalmat. Ez is érdekelhet: Kedves IX. kerületi Földlakók! Az Erő Sötét Oldala settenkedik mifelénk Fokozott elővigyázatossággal mozogjatok
Read moreTe hogy mennél át?
Egy kerekes székes útja a a szentendrei HÉV megállótól a belvárosi dunapartra. Ez is érdekelhet: Ki vannak akadva a fideszesek Budakeszin, mert az ellenzék nem úgy szavaz, ahogy azt ők szeretnék Valószínűleg nincs hozzászokva a helyi vezetés ahhoz, hogy nem az történik, amit ők akarnak. Pontosabban az történik,
Read moreHogy lehet elérni, hogy a szentendrei önkormányzat fát ültessen?
A szentendrei önkormányzat megbolondult. Ültettünk két hete fákat Szentendrén. Direkt vastag törzsű, ugyanolyan korai juharokat, mint amik mellettük vannak, csak ezekről a helyekről évek óta hiányoztak. Az Önkormányzat ezután pár nappal kiadott egy gyors közleményt a közterületi fatelepítés szabályairól, majd léptett: kiszedette a 11 fát, hogy pontosan ugyanolyanokat ültessen helyettük. Na,
Read more11 fa a 11-es út mellett
Faültetés Szentendrén. [ngg src=”galleries” ids=”13″ display=”basic_imagebrowser” display_view=”default”] Ez is érdekelhet: Ki vannak akadva a fideszesek Budakeszin, mert az ellenzék nem úgy szavaz, ahogy azt ők szeretnék Valószínűleg nincs hozzászokva a helyi vezetés ahhoz, hogy nem az történik, amit ők akarnak. Pontosabban az történik, csak az a
Read moreDugóhúzó
Megnyílt az első McStand Magyarországon! Kitelepült a szolgáltatóipar, már egyórás filmeket is végig lehet nézni a csomópont területén épült autósmoziban! Leggyorsabban úgy haladhat, ha átül az ön előtt várakozó autóba! Készítettünk egy újságot az M0-s felhajtójánál állandósult dugóban várakozóknak a helyi dugó híreivel. 1000 példányt osztottunk ki, online pedig itt
Read moreNem lesz mindig ilyen idő
Ez is érdekelhet: Kedves IX. kerületi Földlakók! Az Erő Sötét Oldala settenkedik mifelénk Fokozott elővigyázatossággal mozogjatok és mindig legyen nálatok zseblámpa!!!! Darth Vader a Lenhossék utca – Üllői út sarkán, a Ludovika felirattal Read more A turul-g egy mára már röpképtelen madár Nekimentek a G-Turul szobornak a Ferenc téren.
Read moreSzemétszörnyinvázió Szentendrén
Itt, Szentendrén állandó probléma, hogy a szelektív hulladékgyűjtő szigetekről nem akkor szállítják el a szemetet, amikor megteltek, hanem kettő-négy héttel később, amikor már a környékük is. Először arra gondoltunk, megkérjük a savköpő menyéteket, hogy a hulladékfeldolgozás új módjaként egyszerűen oldják ektoplazmává a szemetet, de sajnos a menyétek mostanában inkább politikai
Read more