A szentendrei zebrák igaz története

Mostanra talán vége a történetnek, és írhatunk belőre egy retrospektív cikket. Aztán ráfordulhatunk az űrkikötők menzáin a bábelhalak rovására elkövetett visszaélésekre.

Valamikor tavaly december elején Füle Sándor Gödöllőn megelégelte, hogy senki sem tesz semmit a terrorzebrák biztonságosságáért. Összeperselyezett egy kis pénzt, és abból kirakott két küblibe néhány zászlót a zebrákhoz. Így:

A zászlókat sok helyen használják már. Rövid guglizással nem is tudtam kideríteni, hogy először hol és mikor tűntek fel. Füle egy facebook csoportot is csinált, hogy támogassa azokat, akik követnék a példáját. A média imádta az ötlelet, legyen az print, online vagy közösségi. Meg is születtek az újabb zebrazászlók, először Kecskeméten, aztán Diósdon. Szentendrén december 27-én tette ki az itteni passzivista csapat. Igen, az MKKP.

 

Ilyen kicsike kutyi volt csak rajta

 

 

 

 

 

 

 

Imádták. Imádtuk. Nem volt nagyon vicces, különösen szép sem, de a hasznossága nagyon szerethetővé tette.

A szentendrei zászlókat tíz nappal később hajnalban leszerelte a Magyar Közút.

Egész odáig sehol nem volt a zászlókkal problémájuk. Azóta sem. Ám Szentendrén a hajnali körútját róvó útellenőrnek a zászlók láttán eszébe jutott a fene tudja milyen számú vogon rendelet, hogy márpedig oda nem lehet felszerelni semmit se. Vajon miért? Tudtátok például, hogy az MK minden autója narancssárga? Jó, hát nyilván az volt vele a baj, hogy rajta volt a kutyi. Értettük elsőre is.

Digi, aki  később Kővári Attila néven írta be magát a hazai zebrazászlótörténelembe, bement az MK helyi telepére, ahol megkapta a zászlókat, a tartókat és egy háromnegyedórás atyai bíztatást arra, hogy kérjen az MK-tól írásban hozzájárulást a visszaszerelésükhöz. Amire nem számíthattak, hogy Digi vette a fáradtságot, és másnap mind a hat zebrára beadta az kérelmet. Ekkor kezdődött Digi, a civil vesszőfutása. A kérelmén egész január végéig gondolkozott valahol valaki, majd megjött a hozzájárulás. Bár nem egészen értettük, hogy mihez, mert gyakorlatilag megtiltották a tartók felszerelését mindenre, ami egy zebra környékén megtalálható. Szakértőink szerint az utolsó lehetőségként megmaradó levegőoszlop műszakilag alkalmatlan a tartók felszerelésére. Az MK a civilek munkájának szakértő ellenőrzését is a saját feladatának érzte. Zebránként kábé 30.000.- (harmincezer) civil forintért. Köszi!

 

 

média persze továbbra is zabálta a sztorit. Jó, a kormányé nem, de a független és mástól függő sajtó rendre hozta a cikkeket, amikben az MK keresztbe tesz a jószándékú civilnek, aki életeket ment. Az ötlet hazai atyja, Füle Sándor annyira felháborodott azon, hogy a bürokrácia hadat üzent a mozgalmának, hogy másnap leszerelte a gödöllői zászlókat is. Digi pedig levelet írt Verseghi-Nagy Miklósnak, a szentendrei polgármesternek, hogy ugyan vállalja már át a város az MK százezer forintos sarcát. Ennyit talán megér a városnak, hogy a legveszélyesebb zebrái egy kicsit kevésbé legyenek veszélyesek.

Ami ezután történt, arra senki sem számított

A polgi rövid válaszlevelében azután érdeklődött, hogy Digi azonos e azzal az emberrel, akinek adóhátraléka van Leányfalun. A sajtó megint hörögve falta sztorit, hisz új csavarként a jó és a rossz mellett megjelent a színen a bohóc is. És valószínűleg ez volt az a pont, amikor leesett valakinek, hogy ez már nem igazán segít sem az MK, sem rezsim megítélésének. Az időközben Gödöllőn is beadott kérelemre már díjbekérés nélkül, és a műszaki szempontból is sokkal megengedőbb tartalommal érkezett meg a jóváhagyás, majd Digi méltányossági kérésére is pozitív válasz született.

Gödöllőn visszakerültek a zászlók. Szentendrén a zebrákat civilek kezdték örökbe fogadni. Heppi end.

 

 

 

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
A dabasi városközpont elfelejtett közösségi tere: a Jubileumi Park

Dabas városközpontjától, a Polgármesteri Hivataltól párszáz méterre egy csodálatos zöldövezet található, a Jubileumi Park. Sok mindenki látogatja nap, mint nap, Read more

Szemelvények az erdőkertesi úthálózat problémaköréből

Erdőkertes az ország egyik legdinamikusabban gyarapodó lakosságszámú települése, Budapesttől nagyjából 20 kilométerre, a gödöllői járásban. Lakosságszáma jelenelg kevés híján 10 Read more

A budakalászi aluljáró kifestésétől a szigetszentmiklósi időjárásjelző kőig – Kedvenc Pest megyei akcióink 2023-ból

December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more

Védett: Amikor az önkormányzat a saját korábbi rendeletét köpi szembe – Összefogtunk a civilekkel a gyáli kiserdőért

Rózsa Sándor Népi Kampánypénztékozló Alapunk tavalyi pályázói között volt az Eleven Gyál nevű civil szerveződés, akik a tőlünk kapott 568 Read more