Hankó Viktória – Pécs

Pécsen is indulunk a 2024-es önkormányzati választáson. Listavezetőnk bemutatkozása:

Hankó Viktória vagyok, 23 éves pécsi képviselőjelölt, aki sportos múlttal és kreatív hobbikkal rendelkezik. Kézügyességem és megoldáscentrikus hozzáállásom a közösség javát szolgálja majd. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltjeként célom, hogy a városi életminőséget javítsam, a közlekedéstől kezdve a lakosság igényeinek kielégítésén át az égető fontosságú szociális problémákig.

Nagyjából másfél-két éve jelentkeztem passzivistának, de kezdetben nem vettem részt túl sok mindenben, mert épp egy nehezebb időszakon mentem keresztül. Viszont már akkor is úgy gondoltam, nincs másik párt, amit szívesebben erősítenék.

A kedvenc műfajom a horror, de jobban szeretem, ha mozivásznon nézhetem, nem pedig a mindennapokban. Márpedig elég horrorisztikus dolgokkal állunk szemben a városban, mint például az utak feltúrása, a tömegközlekedés hanyatlása és a lakosok elhanyagolása.  

Munkám során mindenképpen ezeken a valós problémákon szeretnék dolgozni, hogy rövidesen a város valóban élhető és szerethető hely legyen. Ehhez szükségem van a város választópolgáraira is, ezért bízom benne, hogy mindenki, aki egy nagyobb jó részese szeretne lenni, június 9-én kutyapártos jelöltre szavaz majd.

1. Hajléktalanok életének élhetőbbé tétele:

A hajléktalanság súlyos társadalmi probléma, amelyet gyakran kísér az embertelen bánásmód. A hajléktalan emberekkel szembeni előítéletek és a társadalmi elszigeteltség csak súlyosbítja helyzetüket. Fontos, hogy felismerjük: ők is ugyanolyan méltóságot és tiszteletet érdemlő emberek, mint bárki más. Segítségre van szükségük, nemcsak alapvető szükségleteik kielégítésében, hanem abban is, hogy újra teljes jogú tagjai lehessenek a társadalomnak. Mindannyiunk felelőssége, hogy empatikusak legyünk és támogassuk a társadalmi integrációjukat.

2. Tüke Busz problémáinak feltárása:

Pécs tömegközlekedési szolgáltatója, a Tüke Busz számos kihívással néz szembe. A buszok gyakori kimaradása, késése és a járművek tisztaságának hiánya komoly kellemetlenséget okoz az utasoknak. Ezenfelül bizonyos buszsofőrök magatartása is kívánnivalót hagy maga után, ami rontja a közlekedési élményt. Ezek a problémák nemcsak a mindennapi utazást nehezítik meg, hanem a városképet is befolyásolják. Fontos lenne, hogy a felelősök megoldásokat találjanak ezekre a problémákra, és javítsák a szolgáltatás minőségét, hogy Pécs lakói és látogatói egyaránt elégedetten vehessék igénybe a tömegközlekedést.

3. Élhető város megteremtése

Pécs nagyon pezsgő közösségi életet él…hetne, de ez sajnos közösségi terek nélkül nem könnyű. A címkéink megvannak hozzá: “Magyar Liverpool”, “Mediterrán hangulatok városa” és még számos ilyen jól hangzó titulus, van Táncoló Egyetemünk is. Liverpool mindenképp igaz annyiban, hogy az országban itt működik a legtöbb zenekar, viszont nincs egy olyan közösségi tér, ahol együtt lehetnének. A korábbi kezdeményezések, mint a híres ZION, már nem léteznek.

A mediterrán hangulat is igaz annyiban, hogy jó idő esetén megtelik a Szent István tér fiatalokkal, a Tettye szülőkkel és gyerekekkel, a Mandulás kirándulókkal, kult- és romkocsmák törzsközönséggel és turistákkal, baráti kulturális csoportok alakulnak és helyet találnak, de egy (több) igazi általános közösségi tér nem létesült, komoly, akár nagy múltú kulturális intézmények maradnak hely nélkül. Eközben mintha a város inkább a turistákra, fizető vendégekre koncentrálna, sokkal kevésbé a “hétköznapi” lakóira. Igyekeznénk ezen változtatni.

Bővebben a hajléktalanok helyzetéről:

Elérhetőség: mkkpdeldunantul@gmail.com

Politikusi Facebook-oldal

MKKP – Baranya megye, bevéve Komló a Facebookon



Hajléktalanhelyzet Pécsen: kreatív üldözési technikák bőven akadnak, valós megoldás annál kevésbé

Azért ezt a problémát választottam, mert egyrészt bőven van saját tapasztalatom nincstelenség terén, másrészt pedig úgy érzem, nem fordít a ...
Bővebben

Tenger Pécsnek és Csurgónak, adományok az Ormánságba – Kedvenc dél-dunántúli akcióink 2023-ból

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére idén is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es ...
Bővebben

Intéztünk tengert Pécsnek és Csurgónak is

„A magyar ember olyan, hogy ha nem látja egy évben legalább egyszer a tengert, börtönben érzi magát” – fogalmazott korunk ...
Bővebben

Elindult a pécsi olvasókör!

Budapest és Szombathely után Pécsen is elindult az Univerzum, de legalábbis a Tejútrendszer legjobb olvasóköre. Az első alkalomra Janne Teller: ...
Bővebben

Kiderült, valójában mit nem csinál a magyarok 97%-a

Kikerültek ugyebár nemrég a kormány legújabb csodálatos propagandaplakátjai, amelyek a "Nemzeti Konzultáció" "eredményét" hivatottak értelmezni és kontextusba helyezni az erre ...
Bővebben

A pécsváradi kátyúevő szörnyektől a felújított szántódi stégig – Kedvenc Baranya és Somogy megyei akcióink 2022-ből

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére van is miről beszámolnunk, hiszen az országgyűlési választási kampány után se unatkoztunk ...
Bővebben

Felújították a pécsi járdát, amire játékokat festettünk, majd jött a váratlan fordulat

Réges rég a messzi-messzi Pécs városában festettünk az iskolához játékokat. Szerették. Ugróiskoláztak, társasoztak. Aztán jött a szokásos "egyikszemünksír-amásiknevet"... Az önkormányzat ...
Bővebben

Kátyúevőszörny-etetőhely

Nem, nem a hosszúszó versenybe nevezünk! Pécsváradon a Dombay tónál elszaporodtak a kátyúevőszörnyek. És esznek, csak esznek. A kátyúk pedig ...
Bővebben

Négyszínfestésjavítás

Egyik szemünk sír, a másik nevet Pécs után Fehérváron is zavarja annyira a közterületért felelősöket a négyszínfestés, hogy megcsinálják a ...
Bővebben

Szakadó esőben is óriási buli volt a Pécs Pride felvonuláson

Szeptember 17-én rendezték meg Magyarország második vidéki Pride felvonulását, ami a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is Pécsen volt, mi pedig ...
Bővebben

Eltévedt biciklisták

Van egy népszerű bicikliút Siklós környékén. És van egy kereszteződés, ahol folyton eltévedtek a kerékpárral közlekedők.Segítettünk. A biciklista is olyan, ...
Bővebben

Harcunk a Biokommal, ingyenes vitajáték és a nagy pécsi Plakátgate – Ezt csináltuk Baranya megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, ...
Bővebben

Szemétszedés kenukkal – NÁLUNK ERRE MEGY A PÉNZED, AMIT A KAMPÁNYUNKRA AD AZ ÁLLAM

Számos hely és folyamat van ma Magyarországon, amit meg kell tisztítani, ezért a Magyar kétfarkú Kutyapártnál úgy véltük, hogy a ...
Bővebben

A Boja inkább dolgozna

Ahogy azt az Átlátszó megírta a KESMA pécsi lapja letiltotta a díjnyertes pécsi zenekarról szóló cikket. Ezzel már nem mondunk ...
Bővebben

Túra a Mecsekben – Savköpő-perspektívából

Az MKKP túra csoportjának különítménye különleges felajánlást kapott; szállást egy cserkúti kulcsosházban, így a hétvégén ide látogattunk több kutyabarátunk kíséretében ...
Bővebben

Idén sem csináltunk semmit, de azt tök jól dokumentáltuk – Pécs 2019

Hétszázkét grafikus több éves melója van abban a pár fotóban, amit nyolcvanhat milliárdért készíttettünk, hogy elhitessük veletek, tök sok mindent ...
Bővebben

Az UFO meg a füstölő

Jó, a végén kiderült, hogy nem UFO mégsem, de egészen addig meg voltunk győződve róla, hogy ez a srác, Tóth ...
Bővebben

Hasplasztika és herevasalás kóbor cicáknak

Van egy tök kúl és teljesen érthetetlen nevű ivartalanítási mód, a TNR (trap-neuter-return, magyarul befogás-ivartalanítás-visszaengedés, de így nem annyira menő), ...
Bővebben

Botrány a Duna-parton: Gátlástalan vályogkunyhó-építéssé fajult egy ártatlan sárdobálás Dunaszekcsőn

Gátlástalan vályogkunyhó-építésbe torkollott egy békésen indult napközis sárdobáló tábor Dunaszekcsőn. Az egyhetes rendezvényt helyi civilek szervezték a település kisiskolásainak, ami ...
Bővebben

Megérkezett a Buszmegállóváró Támogatás elsőszülöttje

Kilenc hónap ki- és összevissza-hordási idő, űrpigmentált négyszín-nyálkában tocsogó, hosszú, gyötrelmes vajúdás és Pécsi-tónyi oxitocinnal beindított szülés után megérkezett a ...
Bővebben
Komment!