Túl kevés tuját ültettünk Fehérváron az illegális parkolás ellen, szóval vittünk oda még néhányat

Székesfehérváron, a Lövöldén évek óta problémát jelentenek a Sörakadémia előtti területre felhajtó beszállítók és városgondnoksági autók, illetve az ott lakó szemtelen terepjárósok. Amíg az önkormányzat széttárja a kezét, hogy mégis mit tehetne, addig mi megtaláltuk a megoldást. Tavaly egyszer már megpróbáltuk orvosolni a problémát 8 kis méretű tuja elültetésével, azonban

Read more

Csak egy mézeskalácsház buszmegállót szerettünk volna Fehérvárra, de a Városgondnokság szerint balesetveszélyes

Május 6-án délután 3 órakor tobzódtunk a Kadocsán lévő buszmegállónál, elkezdtük felújítani kartonplasztos megoldással. Habár ezt az akciót tavaly karácsonyra szerettük volna megvalósítani, sajnos az elhibázott brüsszeli szankciók közbeszóltak. Most végre meg tudtuk hirdetni, azonban lakossági bejelentés alapján kijöttek hozzánk a rendőrök. Amúgy egész sokára, másfél órával az akció kezdete

Read more

A Nagy Ho-ho-ho horgász és Vizipók-Csodapók találkozása egy gárdonyi buszmegállóban

Az elmúlt hónapok városbejárásait követően Fejér megye több városába is sikerült ellátogatnunk. Míg a többi párt csak beszél róla, hogy kellene ilyesmit csinálni, a Kutyapárt meg is valósítja! Így jutottunk el Gárdonyba is, ahol több problémát sikeresen felkutattunk. Volt köztük ronda villanydoboz, elhagyatott terület, valamint rossz állapotban lévő buszmegállók is.

Read more

Fantasztikus rekordot döntött meg legújabb bicskei buszmegállónk

December 4-én kezdtük el felújítani Bicskén az Apponyi utcában található lepukkant, WestSide stílusú buszmegállót. Az eseményt 11 órára hirdettük meg, és több mint tizenöten álltunk neki a felújításnak. Azaz csak akartunk, merthogy 16 perc alatt kiérkeztek a rend Bicske büszke népét védő őrei. Sebaj, gondoltuk, másnap újra nekilátunk! Akkor már

Read more

Hibrid állatfajok szálltak meg egy tatai kerítést

Egy Kutyapárt-szimpatizáns felajánlotta a betonkerítését a tatai Kocsi úton, amit arra használtunk, hogy bemutassuk a Szíriuszon már elterjedt, hamarosan a Földet is benépesítő hibrid állatfajokat egy hatalmas, 15 méteres molinón. Ez is érdekelhet: Jogerősen felmentette négyszínfestő passzivistánkat a bíróság – „A cselekmény társadalomra való veszélyessége nem állapítható meg” Majdnem napra

Read more

Fluxuskómába estek a halak az akváriumban Orosházán

Bevallott célunk, hogy Orosházát is street art nagyhatalommá tegyük. Az efelé vezető út első lépcsőfokát 2021. januárjában tettük meg. Ekkor csináltunk egy akváriumot, ámde egy nagy piros gomb óvatlan megnyomása miatt a halak azonnal fluxuskómába estek. Ez is érdekelhet: Jogerősen felmentette négyszínfestő passzivistánkat a bíróság – „A cselekmény társadalomra való

Read more

Otthonukból vitték el a rendőrök passzivistáinkat a kondorosi négyszínfestés után

Tavaly áprilisban Kondoros történelmének első kutyapártos akciója is megtörtént. Az országos négyszínfestő hétvége keretei között festettünk, de ez a helyi erők körében nem aratott osztatlan sikert. Festés közben többen is megjelentek, saját bevallásuk szerint a helyi fideszes polgármester kérésére, és fotózni, videózni kezdték a járdát és az autót, amivel voltunk.

Read more

Békéscsabai ültetés

Május 1-jét gerillakertészkedéssel köszöntöttük Békéscsabán, elég nagyszabású akció volt, legalább 10-12 ládát megcsináltunk. Ez is érdekelhet: A Blahai bokormenekültek története – Így próbáltuk megmenteni az általunk ültetett bokrokat a tér felújításakor Még 2017-ben ültettük a TAMARISKA bokrokat a régóta üresen álló fatányérokba a Blaha Lujza téri buszmegállóknál (a fenti képen

Read more

Adománygyűjtés, szabadfogas és Kék Mikró Békés megyében

A MKKP által szervezett karácsonyi-újévi adománygyűjtes 2020-21 fordulóján olyan sikeres lett, hogy a befolyt összegből nemcsak Budapesten, hanem néhány vidéki városban is tudtunk segítséget nyújtani. Ezen városok közé tartozott a Békés megyei Dévaványa, ahol tavaly január 21-én helyi passzivistáink segítségével 15 családnál, közel 40 ember kaphatott adománycsomagot. A csomag túlnyomórészt

Read more

Gyulán is otthonosítottunk egy buszmegállót

Eljutottunk Gyulára is, a Sarkadi úton is megtalálható már az otthonosított buszmegállóink egy példánya. A 600 milliós projektbe nem fért bele egy akkus fúró, így megszólítottuk a vidéket, egy úr csatlakozott hozzánk. Valamint a lakóktól kaptunk kölcsönbe fúrót, aminek köszönhetően megvalósulhatott a kivitelezés. Készült a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és

Read more

Szárligeti otthonosított buszmegálló

Eljutottuk Szárligetre is, ha már ott jártunk, felújítottunk egy buszmegállót. Ahogy az évek során egyre jobban próbáljuk megszólítani a vidéket, egyre több felújítandó dologgal találjuk szemben magunkat. A 68 millió forintos beruházást egy titokzatos úr megbízásából készítettük el, bár ebből 67,9 a zsebünkben landolt. Különösen jól jártunk, mivel a helyiek

Read more

Új KRESZ-tábla Fehérváron: Csak magassarkúban szabad!

Miután megépítették Székesfehérváron a Várkörút majdnem egészén az úttestet elválasztó falat, meglepetésszerűen megnőtt a balesetek száma is. Sajnos még a gyalogátkelő hely közvetlen közelében is ugyanolyan magasan van a sávelválasztó, mint máshol, emiatt ha épp Tyrion Lannister vagy gyerekek kelnek át a zebrán, nem látszanak az arra járó autósok számára.

Read more

Felépült az I. Székesfehérvári Mészáros-típusú buszmegálló

A Városfejújító KétHét alkalmából igazán nagy fába vágtuk a fejszénket. Kitaláltuk, hogy építsünk mi is egy buszmegállót. Helyszínnek a Park centernél lévő megállót választottuk, sokan jeleztek nekünk, hogy ide elférne egy fedett váró. Mivel még nem csináltunk Fehérváron hasonlót, ezért két nap alatt sikerült kiviteleznünk. Első nap kiástuk a helyét,

Read more

Békéscsaba mission

Az elmúlt hetekben Békéscsaba sem maradt ki a szórásból egyaránt hoztunk létre figyelemfelhívó, és városfelújító akciót is. Nem finomkodtunk, nem kisebb ellenségnek üzentünk hadat: Soros György veszett galambhadseregének. Az elhibázott brüsszeli szankciók miatt mára a milliárdos üzletember sem rejti véka alá a szándékait. Ezekkel a táblákkal szerettük volna felhívni Soros

Read more

Mekk mesterrel újítottunk fel egy buszmegállót Tatabányán

Ahogy egyre jobban terjeszkedünk vidékre, egyre több városban sikerül valami maradandót alkotnunk.Ezúttal a célunk az volt, hogy Tatabányán borzoljuk a kedélyeket egy apróbb buszmegálló felújítással.Mivel mi is ezermesternek érezzük magunkat, elengedhetetlen volt, hogy előbb utóbb Mekk Mester megjelenjen valamelyik projektünkben. Ez is érdekelhet: Kiss János utcai dínók Mondjuk nem volt

Read more

Padfelújítás in da város

Igazán menő projektünk készült el, épül szépül a város! Nagyon sok padot sikerült már valamilyen módon felújítanunk Székesfehérváron, most szombaton sem volt ez másképp. Azonban ritka eset amikor már annyira rosszul áll a pad hogy léceket is cserélünk rajtuk. Tegnap elmentünk a Prohászka-Munkácsy sarkán lévő társasház belső udvarára ahol 5

Read more

Szürreális négyszínfestés

Gondoltad volna? Mi se! A Figyelemfelhívó KétHét alatt festettünk Székesfehérváron a Zsolnai utcában egy négyszínt, felhívva ezzel a figyelmet a járda kritikán aluli állapotára. Akkor még nem gondoltuk, mekkora kálvária lesz belőle. A több mint 15 méteren keresztül tartó repedezett résznek első körben egy 5 méteres szakaszát festettük ki. Két

Read more

Akvárium a Pelikán udvarban

Lakossági bejelentés alapján elkészítettünk egy akváriumot a Pelikán udvarban Székesfehérváron. Az órajáték mellett, most már horgászni is lehet a kikapcsolódni vágyóknak! Ez is érdekelhet: Jogerősen felmentette négyszínfestő passzivistánkat a bíróság – „A cselekmény társadalomra való veszélyessége nem állapítható meg” Majdnem napra pontosan egy éve, 2022. június 26-án tartottak időközi önkormányzati

Read more

Akadálypálya Móron

A figyelemfelhívó kéthét keretében Móron kerestünk egy olyan területet/utcabútort aminek az állapotát vagy éppen a kinézetét valamilyen módon jelezhetjük a fenntartó, akár az önkormányzat felé. A választásunk végül a Perczel Mór suli előtti járdára esett, az egész szakasz borzalmas állapotban van. Hol töredezett az egész járda, hol aszfaltréteg sincs már.

Read more