„Szembesültünk egy jó nagy és ragacsos, hazugságokból, ígéretekből és személyes sérelmekből szőtt hálóval” – Helyzetjelentés Pécsről

Pécs politikai életében ezelőtt csak annyira vettem részt, mint minden átlagos városlakó, tehát olyan mélységekben mint most, nem volt rálátásom semmire. Nem ismertem személyesen a közgyűlésben helyet foglaló képviselők egyikét sem, a hivatal dolgozói is ismeretlenek voltak számomra. A sajtóból kapott információk, a social mediában tanúsított jelenlét, és egy-egy a

Read more

Hajléktalanhelyzet Pécsen: kreatív üldözési technikák bőven akadnak, valós megoldás annál kevésbé

Azért ezt a problémát választottam, mert egyrészt bőven van saját tapasztalatom nincstelenség terén, másrészt pedig úgy érzem, nem fordít a városvezetés elég figyelmet a hajléktalanokra. Szemtanúi lehetünk a folyamatos üldözésüknek, egyik helyről a másikra zavarásuknak, olyan padok kialakításának, ahol nem lehet lefeküdni, és egyéb kreatív technikáknak ellenük; de megoldani senki

Read more

Tenger Pécsnek és Csurgónak, adományok az Ormánságba – Kedvenc dél-dunántúli akcióink 2023-ból

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére idén is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es országgyűlési választás után elkezdett építkezést. Lett közel 1500 új passzivistánk, szerveztünk kb. 300 zöld és szociális akciót, tartottunk legalább 350 klubot és egyéb rendezvényt, 500-nál is több városfelújító, street art

Read more

Intéztünk tengert Pécsnek és Csurgónak is

„A magyar ember olyan, hogy ha nem látja egy évben legalább egyszer a tengert, börtönben érzi magát” – fogalmazott korunk egyik nagy filozófusa. Az állítással kivételesen mi sem tudunk vitatkozni, a gyakorlati megvalósítása azonban a mostani válságos, rekorder inflációval terhelt időkben egyre több nehézségbe ütközik. Ahol tudunk, segítünk: passzivistáink jóvoltából

Read more

Elindult a pécsi olvasókör!

Budapest és Szombathely után Pécsen is elindult az Univerzum, de legalábbis a Tejútrendszer legjobb olvasóköre. Az első alkalomra Janne Teller: Semmi című könyvét választottuk, mert komoly morális és filozófiai kérdéseket vet fel. Három alkalommal beszélgettünk, először május második keddjén ült össze a szellemi elit, hogy vitatkozzon a könyvről. Néhány ismerkedős

Read more

Kiderült, valójában mit nem csinál a magyarok 97%-a

Kikerültek ugyebár nemrég a kormány legújabb csodálatos propagandaplakátjai, amelyek a “Nemzeti Konzultáció” “eredményét” hivatottak értelmezni és kontextusba helyezni az erre maguktól nyilvánvalóan képtelen állampolgárok számára. Pécsi csapatunk már rutinos az efféle plakátok újraértelmezésében (lásd lentebb), szóval kapva kaptak az újabb alkalmon. Immár senki előtt nem titok, hogy mi magyarok idén

Read more

A pécsváradi kátyúevő szörnyektől a felújított szántódi stégig – Kedvenc Baranya és Somogy megyei akcióink 2022-ből

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére van is miről beszámolnunk, hiszen az országgyűlési választási kampány után se unatkoztunk egy percig sem. Lett 1900 új passzivistánk, szerveztünk 77 zöld és szociális akciót, tartottunk 201 klubot, előadást és képzést, lebonyolítottunk 323 városfelújító és figyelemhívó street art akciót. Ebben a posztban

Read more

Felújították a pécsi járdát, amire játékokat festettünk, majd jött a váratlan fordulat

Réges rég a messzi-messzi Pécs városában festettünk az iskolához játékokat. Szerették. Ugróiskoláztak, társasoztak. Aztán jött a szokásos “egyikszemünksír-amásiknevet”… Az önkormányzat újraaszfaltozta az addigra eléggé megromlott járdát. Eltűntek a játékok 🙁 Mi lepődtünk meg a legjobban, amikor informális felkérést kaptunk, hogy mi lenne, ha pótolnánk, a gyerekeknek ugyanis hiányzik. Hát lehet

Read more

Kátyúevőszörny-etetőhely

Nem, nem a hosszúszó versenybe nevezünk! Pécsváradon a Dombay tónál elszaporodtak a kátyúevőszörnyek. És esznek, csak esznek. A kátyúk pedig növekednek. Gondoltunk egyet és ha már így alakult, megetettük őket. Ez triplán jó. Egyrészt nem halnak éhen, másrészt egy helyre koncentráljuk őket, aminek következtében máshol sokkal kevesebben lesznek. Végül pedig

Read more

Négyszínfestésjavítás

Egyik szemünk sír, a másik nevet Pécs után Fehérváron is zavarja annyira a közterületért felelősöket a négyszínfestés, hogy megcsinálják a járdát. Ennek pedig örülünk, mert ez lenne a cél.Igaz, ott Fehérváron mindig csak azt a részt, ami le van festve. Ezért folytatólagosan festjük. A rendőröket pedig folyamatosan ránk hívják, ők

Read more

Szakadó esőben is óriási buli volt a Pécs Pride felvonuláson

Szeptember 17-én rendezték meg Magyarország második vidéki Pride felvonulását, ami a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is Pécsen volt, mi pedig ezúttal is a buliszekerünkkel képviseltettük magunkat. A kihívás viszont most jóval nagyobb volt, ugyanis gyakorlatilag végig szakadt az eső. Ennek ellenére legalább 1000 lelkes résztvevő vonult a menettel, akiket a

Read more

Eltévedt biciklisták

Van egy népszerű bicikliút Siklós környékén. És van egy kereszteződés, ahol folyton eltévedtek a kerékpárral közlekedők.Segítettünk. A biciklista is olyan, mint minden közlekedő. Teker, hajt, megy és közben gyakran az esti programra, vagy a bevásárlólistára gondol. Ezért nagy szükség van arra, hogy a megfelelő helyeken jól látható útbaigazító tábla legyen,

Read more

Harcunk a Biokommal, ingyenes vitajáték és a nagy pécsi Plakátgate – Ezt csináltuk Baranya megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47

Read more

Szemétszedés kenukkal – NÁLUNK ERRE MEGY A PÉNZED, AMIT A KAMPÁNYUNKRA AD AZ ÁLLAM

Számos hely és folyamat van ma Magyarországon, amit meg kell tisztítani, ezért a Magyar kétfarkú Kutyapártnál úgy véltük, hogy a kampánypénzből másfél millió forint a legjobb helyen a mohácsi cserkészek csapatánál van, akik kenukkal tisztítják meg a szeméttől a Duna azon szakaszait, amik nem érhetők el a szárazföldről.  A RÓSÁNÉTÉKA

Read more

A Boja inkább dolgozna

Ahogy azt az Átlátszó megírta a KESMA pécsi lapja letiltotta a díjnyertes pécsi zenekarról szóló cikket. Ezzel már nem mondunk újat, úgyhogy nem is meséljük tovább. Azt viszont nagyon kevés orgánum írta meg – ha jól számoljuk akkor egy sem – hogy az egész ügyben  a sajtószabadságért aggódó lapokon és olvasóikon

Read more

Túra a Mecsekben – Savköpő-perspektívából

  Az MKKP túra csoportjának különítménye különleges felajánlást kapott; szállást egy cserkúti kulcsosházban, így a hétvégén ide látogattunk több kutyabarátunk kíséretében. A Savköpő Menyét túrabeszámolója Hírét vettük, hogy a pécsi járásban sok cinke küzd a lakhatással, így a közösségépítő esemény cipekedéssel kezdődött. (Ez nem igaz. a kirándulás várakozással és melyikautóholparkoljon

Read more

Idén sem csináltunk semmit, de azt tök jól dokumentáltuk – Pécs 2019

Hétszázkét grafikus több éves melója van abban a pár fotóban, amit nyolcvanhat milliárdért készíttettünk, hogy elhitessük veletek, tök sok mindent csináltunk tavaly. Január elején szültünk pár szánkót   Februárban megnyitottuk a Pécsi Központi Iroda És Alternatív Városházát,  jelképesen és tök komolyan is átvéve ezzel a város vezetését. Csontváry-képekkel díszítettük a

Read more

Az UFO meg a füstölő

Jó, a végén kiderült, hogy nem UFO mégsem, de egészen addig meg voltunk győződve róla, hogy ez a srác, Tóth Ádám nem ember, amíg ki nem mentünk megnézni őt, a barátait és azt, hogy mi zajlik a vasasi füstölőépület körül. Ádám, aki egyébként még ma is bőven tizennyolcmínuszos, már tíz

Read more

Hasplasztika és herevasalás kóbor cicáknak

Van egy tök kúl és teljesen érthetetlen nevű ivartalanítási mód, a TNR (trap-neuter-return, magyarul befogás-ivartalanítás-visszaengedés, de így nem annyira menő), amellyel megfékezhető a kóbor macskák exponenciális szaporulata. Román patafizikusok szerint ez a legkíméletesebb és leghatékonyabb eszköz arra, hogy ne lepjék el a bokrok alját az évente többször újratermelődő cicaalmok. Hogy

Read more

Botrány a Duna-parton: Gátlástalan vályogkunyhó-építéssé fajult egy ártatlan sárdobálás Dunaszekcsőn

Gátlástalan vályogkunyhó-építésbe torkollott egy békésen indult napközis sárdobáló tábor Dunaszekcsőn. Az egyhetes rendezvényt helyi civilek szervezték a település kisiskolásainak, ami eleve dicséretes, hiszen minden erőnkkel támogatjuk a gyermekmunkát magunk is. A program utolsó napján a szervezők szintet léptek: a tábor területére (a helyi általános iskola udvarára) terelték a résztvevők szüleit

Read more

Megérkezett a Buszmegállóváró Támogatás elsőszülöttje

Kilenc hónap ki- és összevissza-hordási idő, űrpigmentált négyszín-nyálkában tocsogó, hosszú, gyötrelmes vajúdás és Pécsi-tónyi oxitocinnal beindított szülés után megérkezett a Nemzethy Buszmegállóváró Támogatás elsőszülöttje, az orfűi vándorbuszmegálló. Napra pontosan kilenc hónappal ezelőtt, október közepén építettük föl először a pécsi Ágoston téren a felcsúti mintára készült beállónkat – és most, ezen

Read more

Ámokfutásba kezdett egy buszmegálló Orfűn

Pár szót az előzményekről. Hosszas egyeztetések, hetvennyolcezer szakértő, Vlad Tepes és két zöld ló bevonásával döntöttük el – még ősszel –, hogy a pécsi Ágoston téren állítjuk föl a felcsúti buszmegálló mintájára készült beállónkat. Négy napnál tovább azonban a gondos előkészítés ellenére sem maradhatott az építmény,  mert polgármesterünk egy furfangos

Read more

Kit utáljunk még?

Igényfelmérést végeztünk. Soros jött ki a legtöbbször, esküszünk. Viszont az félelmetes, hogy többen is voltak, akik (az még jó lett volna, hogy azt mondták, hogy senkit sem akarnak utálni, de) csak akkor jöttek rá, hogy mi ez; amikor meglátták a kutyis szórólapot. Ők simán elhitték, hogy valakik kiállnak és tökre

Read more

Orfű is kapott egy buszmegállót

Pécsen sajnos elvitték a buszmegállót, amit építettünk, pedig jól nézett ki az Ágoston téren. Buszmegálló hiányának tesztelése hóesésben Buszmegálló hiányának tesztelése atomháború esetén De legnagyobb megtiszteltetésre visszakaptuk a Biokom hatfős fogadó bizottságától. Aztán az is szóba jött, hogy magánbuszmegállóként használnánk tovább. 5 hónapot állt egy Pogányban levő ház udvarán.  Alapvetően

Read more

Megérkeztek a festmények a pécsi irodánkba

És még azt mondják, hogy Magyarországon nincs egyenlőség a pártok között! Miután Hoppál úr kapott ingyen pár képet a pécsi irodájába a helyi múzeumtól, mi is kértünk. Tegnap meg is érkeztek a Csontváry-k, köszönjük szépen, igyekszünk vigyázni rájuk! Mostantól óvatosabban fogunk majd zuhanyozni. Az értékes festmények miatt szigorú biztonsági intézkedéseket

Read more

Átadták a Komló-Perth átjárót

Elkészült a Komlót és a nyugat-ausztráliai Perth városában található Whiteman Parkot összekötő átjáró, így kutatóink mostantól bármikor tanulmányozhatják a déli égboltot. A beruházás nagy lépés a csillagközi kapcsolataink kiépítését célzó programunk elindításában is. Az átadó ünnepségen nemcsak a hozzánk érkezett ganümédeszi szövetségeseinket láthattuk vendégül, hanem tiszteletét tette az átjáró másik

Read more

Pécsi kalandok 2

Voltunk a hétvégén Pécsen, hogy megbeszéljük az előző klubban történteket. Mindenki nagyon figyelt. Mikor legutóbb arra jártunk, készítettünk négyszínfestést. Amit a város szürkeségéért felelős Biokom nevű közhasznú valami sajnos lemosott. Mi meg mehettünk a rendőrségre. Mi természetesen kompromisszumkészek vagyunk, és próbáltunk alkalmazkodni a helyi igényekhez, úgyhogy kipróbáltuk a négyszürkefestést, egész

Read more