„A független sajtó mint ellenzék 2.” címmel, a novemberi első alkalom folytatásaként tartottunk újabb kerekasztal-beszélgetést február végén, ezúttal a Három Hollóban. Résztvevők voltak: Bodoky Tamás (Átlátszó főszerkesztő, újságíró), Nagy József (24.hu, újságíró), Stumpf András (Válasz Online, szerkesztő, újságíró), Uj Péter (444, főszerkesztő, publicista), Terdik Roland (MKKP, moderátor). A teljes felvétel
Read moreCategory: Média
„Nem attól független egy újságíró, hogy nincs értékrendje, hanem attól, hogy nem pofáznak bele kívülről a munkájába”
November 27-én „A független sajtó mint ellenzék” címmel tartottunk kerekasztal-beszélgetést a budapesti Lámpás klubban. Résztvevők voltak: Ács Dániel újságíró (444.hu), Benyó Rita újságíró (Szabad Európa), Pap Szilárd István szerkesztő-újságíró (Partizán), Urbán Ágnes médiakutató, egyetemi docens (Mérték Médiaelemző Műhely). Moderátor: Terdik Roland (MKKP). Az alábbiakban a esemény szerkesztett összefoglalója olvasható, valamint
Read morePárttárselnökünk a Kompország podcastben
Hogyan nőtt a lakása, mióta alpolgármester? Köthető-e ködös múltja a pusztaszeri komphoz? Hazaárult-e, amikor cigány fiatalokat tanított borsodban? Miben hisz az MKKP? Lesz-e kutyapártos kétharmad? Ez is érdekelhet: Ezt értük el 3 hónap alatt Újpesten! Innen folytköv. 3 hónapja van kutyapártos képviselője Újpestnek is – ráadásul kettő is! Oké, de
Read moreTöbb ezres koncert energiája egy képbe sűrítve: április 8-áig lehet megtekinteni a POBORAI 25 című fotókiállítást, amely a Kétfarkú Kutya Párt RÓSÁNÉKATÉKA pályázatának támogatásával jött létre.
Március 18-án nyitották meg Budapesten, a Magyar Műhely Galériában Poborai Örs kiállítását, mely több neves zenekar turnéjába is bepillantást nyújt. A kiállítást drMáriás Béla képzőművész, zenész, író nyitotta meg. Április 8-áig a képeket bárki ingyenesen megtekintheti a galériában, minden hétköznap 10 órától délután 5 óráig. A képek nagyított előhívását és
Read moreMegjelent a Nowa Polski újság! Az Mkkp tábori lapja Újlengyelből.
Ha nem jelenik meg, innen letöltheted. Ez is érdekelhet: Mi újság az Iszkiri Flottával? – Erre jártak idén a közösségi célokra kölcsönadott teherbringáink A 2024-es választási év a szokásosabb szállítási igények mellett politikai munkát is hozott az Iszkiri Flottának. Részt vettünk törökbálinti, józsefvárosi és Read more Háborog a lakosság, amiért fákat
Read moreSzenzáció! Miskolcon elkészült a világ első online bicikliútja! Pandémiás innováció Vol 2333K
Egy 8 milliárdos közlekedésfejlesztési keret részeként bicajút építés indult Miskolcon 2018-ban. Az első szakaszra a város a honlapja szerint 485 milliót költött, nagyrészt útburkolati jelek felfestésére. Van ahol nem is indokolt persze a külön bicajút, de vannak olyan részek, ahova azért elkelt volna. Sokan háborogtak azon, hogy a második szakasz
Read moreMesekötet felnőtteknek – A sárkány hét foga
Az egyik legszebb projektünk, már nagyon vártuk, hogy elkészüljön. És tádááám: végre megjelent A sárkány hét foga c. felnőttmesekötet! A történeteket Mesemíves írta és gyűjtötte (vagy gyűjtötte és írta, gyúrta – fene tudja, hogy megy ez) ormánsági közlők segítségével, ezek a csodálatos illusztrációk pedig Noémi Farkas Art tolla
Read moreMKKP Közkutyakórus: A Hőzöngők – Megszövegeztük a “A tanú” című film zenéjét
A 2020-as MKKP Alkotótáborban letámadtuk Zamárdit és, hát… alkottunk. Azt hiszem, tettünk egy fontos lépést a szocializmus feldolgozása felé: a Balatoni nyár pár üde napján megszövegeztük A tanú filmzenéjét. A Közkutyakórussal így küldjük válaszunkat a Fővárosi Skacok nagyvonalú cikkére, amiben akkor megszólíttattunk. A tréfát azóta sem értjük, de továbbra is szeretjük. A
Read moreAz MKKP Zamárdi jelenlétének középrövid távú hatásairól-Táborbeszámoló 2020.
Balaton csatornázási munkálatok, kommunikációs tréning a helyi rendőrségnek, az első zászlófelvonásunk, joint tekerő verseny, lámánállás, tolósportok, szúnyogháló bűnözés, Zamárdi himnusz és számos elmaradt program várta idén a Kutyapárt 5. nyári táborába érkező passzivistákat. Sikeresnek nyilvánítjuk a párttalálkozót. A történésekről sokan sokféleképpen beszámoltak. Ha szeretnéd megtudni az igazságot, válaszd a valóságodhoz
Read moreAszfaltszafari – 2,5. rész
Meghökkentő társadalmi dilemmákra derül fény a Zsigmond téri zebra láthatatlan csíkjai körül… De hova tűnt A Képviselő? Mi lesz, ha A Lakók türelme végleg elfogy? Mit ajánl a Zebraszakértő? A Gorilla már így is alig bír magával, de vajon mit fog szólni, ha megtudja: nem akciózhat a 3. részig, mert
Read moreMKKP Aszfaltszafari – 1. rész
Megpróbáljuk lekövetni, hogyan is lesz egy lakossági bejelentésből valódi zebra? Vagy zsiráf. Vagy oroszlán… I. kerületi zebra megfigyelő állomás precedens értékű felvétele 2018-ból. …a II. kerületben vajon melyik testrészei lesznek meg előbb az aszfaltállatnak? Az úgy volt, hogy egy Zsigmond téri lakó emailt írt, hogy 4 éve várnak egy gyalogátkelőhely
Read moreItt a török! Megjelent a Török Hódító első száma!
A friss lapszámot kettőtől keresd az utcán! Vigyázat! Letölthető, sokszorosítható és kötelezően terjeszthető tartalom következik! Ez is érdekelhet: Ezt értük el 3 hónap alatt Újpesten! Innen folytköv. 3 hónapja van kutyapártos képviselője Újpestnek is – ráadásul kettő is! Oké, de mire mentünk vele?! A 2024. június 9. Read more A
Read moreMiket csinálunk
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy olyan, tásadalmi és politikai kérdések iránt elkötelezett alkotócsoport, amely egyszer majd megnyeri a választásokat. Az MKKP a Ganümédeszi Galaktokolonialista Párt földi alapszervezete, akik kérésünkre még egy darabig nem fogják elpusztítani a Földet. Mi olyan konkrét dolgokkal foglalkozunk, amikben tényleges eredményeket érhetünk el, és nem
Read moreReklámspot a Petőfi rádióban
Ez is érdekelhet: Ezt értük el 3 hónap alatt Újpesten! Innen folytköv. 3 hónapja van kutyapártos képviselője Újpestnek is – ráadásul kettő is! Oké, de mire mentünk vele?! A 2024. június 9. Read more A város helyett az MKKP tölti fel a testületi ülés anyagát az internetre Ajkán – a
Read moreEP listavezetői vita
Természetesen senkitől nem várhatjuk el, hogy ezt így ebben a formában végignézze, de talán érdemes beletekergetni, és a Suzit meghallgatni. Ez is érdekelhet: Ezt értük el 3 hónap alatt Újpesten! Innen folytköv. 3 hónapja van kutyapártos képviselője Újpestnek is – ráadásul kettő is! Oké, de mire mentünk vele?!
Read moreEP kampányfilmek
Ez is érdekelhet: Ezt értük el 3 hónap alatt Újpesten! Innen folytköv. 3 hónapja van kutyapártos képviselője Újpestnek is – ráadásul kettő is! Oké, de mire mentünk vele?! A 2024. június 9. Read more A város helyett az MKKP tölti fel a testületi ülés anyagát az internetre Ajkán – a
Read moreHelyreigazított Lokál különszám jelent meg
Vona Gábor mégsem feküdt le egy lóval, Soros György nem tudja hol van Békéscsaba, és mégsem nőtt a nyugdíjak reálértéke. Helyreigazítási különszámot adott ki a Lokál kiadója. Elemzők szerint a felesleges sajtópereknek akarnak így elébe menni. Hamarosan a postaládákban! Ez is érdekelhet: „A jelenlegi hatalom kategorikusan tagadja, hogy egy újságíró
Read moreMegjelent az Ellek februári száma
Izgalmas cikkekkel jelentkezik a családvédelmi magazin. Ez is érdekelhet: „A jelenlegi hatalom kategorikusan tagadja, hogy egy újságíró csak úgy magától csinálhat valamit” „A független sajtó mint ellenzék 2.” címmel, a novemberi első alkalom folytatásaként tartottunk újabb kerekasztal-beszélgetést február végén, ezúttal a Három Read more „Nem attól független egy újságíró, hogy
Read moreJön, jön, jön és jön a Központi Újság 2. száma
Jövő héten jelenik meg az egyetlen valóban független kutyapárt-közeli újság, a Központi Újság 2. száma. Keressétek az újságárusokon kívül bárhol! Ez is érdekelhet: „A jelenlegi hatalom kategorikusan tagadja, hogy egy újságíró csak úgy magától csinálhat valamit” „A független sajtó mint ellenzék 2.” címmel, a novemberi első alkalom folytatásaként tartottunk újabb
Read moreTőserdő örökre megjegyezte a Kutyapártot – Beszámoló a táborról
Közlemény: A vasárnapi táborzárás óta nem tudtok részt venni az MKKP III. Országépítő Alkotótáborán, de sebaj, lesz jövőre is! Akik időben jöttek, mind lebarnultak és átlagosan 24 szúnyogcsípéssel lettek gazdagabbak. Ezen kívül programokon és programszerűségeken vehettek részt, csinálhattak dolgokat, mindenféle izéket, egyéb izéket, valamiket meg hogyishívjákokat. Már az első nap forradalmi
Read moreMKKP Hoax Radar
Migránsozik a nagymama? A homeopátiáról győzköd a szomszéd? Laposföld hívő a csajod? Írt valamit az Origo? Biztos mindenki ismeri a történetet az egyiptomi fáraóról, aki miután hazatért egy vesztes csata után párszáz kilóméterről, simán be tudta adni a népének, hogy igaziból ő nyert. Ugyan ki tudta volna ellenőrizni, hogy igazat
Read more2022-es címlapok
Újságcímlapok 2022-ből, mikor már a Buci Maci is kormánypárti. Ez is érdekelhet: „A jelenlegi hatalom kategorikusan tagadja, hogy egy újságíró csak úgy magától csinálhat valamit” „A független sajtó mint ellenzék 2.” címmel, a novemberi első alkalom folytatásaként tartottunk újabb kerekasztal-beszélgetést február végén, ezúttal a Három Read more „Nem attól független
Read moreMegújult a Választási Iroda honlapja! – teszt
Választási honlapokat bemutató sorozatunkban ma a Nemzeti Választási Iroda honlapjával foglalkozunk. Az ember ugye, ha el akar indulni egy választáson, akkor felkeresi a leghitelesebb forrást: azt, aki lebonyolítja a választásokat. Természetesen úgy is el lehet indulni a választáson, hogy egyeztetünk az MSZP-vel, ez esetben nincs szükség választással kapcsolatos információkra, de
Read moreIgenis szükség van nagyon lassan megtérülő beruházásokra
Sokan meglepődtek és felháborodtak, mikor kiderült hogy 2700 év alatt fog megtérülni a Belgrád-Budapest vasútvonal felújítása. Ők teljesen félreértik a helyzetet. Ha valami lassan térül meg, az jó, hiszen ilyenkor nem csak pár évig érezhetjük úgy, hogy éppen most térül meg, hanem akár évezredekig. Jó példa erre az egyiptomi piramisok,
Read moreBenne vagyunk a tv-ben
Félórás riportfilmet forgatott velünk az Arte Tv. És ez még mind semmi. Van már hozzá magyar felirat is. Ez is érdekelhet: „A jelenlegi hatalom kategorikusan tagadja, hogy egy újságíró csak úgy magától csinálhat valamit” „A független sajtó mint ellenzék 2.” címmel, a novemberi első alkalom folytatásaként tartottunk újabb kerekasztal-beszélgetést február
Read moreÚj irányok a grafikában sorozatunkban ma: Szombathely új logója
Most lehet jó szombathelyinek lenni! Az új stadion, a rezsicsökkentés, a szegények nemlétezése mellé új logót kapott a város. Bevalljuk, a Kétfarkú Kutya Párt szakértőinek is tetszik. Kicsit lehetne kevésbé stilizált. Nehezen felismerhető mind a metálvilla hátul, mind a cumisüveg jobb szélen, de a dolgozó fodrász is előtte. Viszont balszélen
Read moreJön a Központi Újság nyomtatott változata
Jövő csütörtökön jelenik meg az egyetlen valóban független, kutyapárt-közeli lap, a Központi Újság. Az újság a Fedél Nélkül karácsonyi számának melléklete lesz. Online pedig itt olvasható. Ez is érdekelhet: „A jelenlegi hatalom kategorikusan tagadja, hogy egy újságíró csak úgy magától csinálhat valamit” „A független sajtó mint ellenzék 2.”
Read moreKözponti Újság 1. szám
Elkészült a Központi Újság első nyomtatott száma. Már csak ki kéne nyomtatnunk. Aki tudna segíteni ingyenes nyomtatásban, az légyszi írjon a ketfarkukutya@gmail.com-ra! A3-as színes nyomtatás lenne a legjobb, de a fekete-fehérbe is bele tudunk törődni. Ez is érdekelhet: „A jelenlegi hatalom kategorikusan tagadja, hogy egy újságíró csak úgy
Read moreSzelfi-túra Szentendrén
A szentendrei önkormányzat feljelentett minket a facebook oldalunk címere miatt. Megsértettük a címer személyiségi jogát. Aki szeret olvasgatni hosszú feljelentéseket: Szerencsére nem sikerült egymásnak ugrasztani a bárányt és a kutyát. Bárány és Kutyi már nagyon unta, hogy megy a vircsaft a konyhában. Értették az üvegezett ajtón átszűrődő hangos szavakat,
Read moreAsztronautákat keresünk!
Űrhajósokat keresünk, akiket fellövünk majd a felcsúti űrállomásunkról. Hamarosan elpusztul a Föld, ezért felküldünk az űrbe a magyar társadalom emblematikus csoportjaiból egy-egy hímet és nőstényt, hogy ők újra kolonizálhassák majd a bolygót a katasztrófa után. Az űrbe juttatunk egy közmunkás párt, egy gázszerelő párt, egy élsportoló párt, egy stróman párt
Read moreNolimpia kampányelszámolás
Kampányoltunk amellett, hogy ugyan kérdezzék meg a zembereket a gyíkemberek, hogy biztos az a pénz elköltésének a magyarok összekovácsolásának a legnagyobb közhaszonnövelő módja e, hogy olimpiát rendezzünk 2024-ben. Január 19 – február 10-ig küldtetek pénzt, összesen 2171-en, átlagosan 6 104 Ft-ot. Köszöni szépen az ország, nemrég beszéltünk vele. A bevételek így a
Read moreDugóhúzó
Megnyílt az első McStand Magyarországon! Kitelepült a szolgáltatóipar, már egyórás filmeket is végig lehet nézni a csomópont területén épült autósmoziban! Leggyorsabban úgy haladhat, ha átül az ön előtt várakozó autóba! Készítettünk egy újságot az M0-s felhajtójánál állandósult dugóban várakozóknak a helyi dugó híreivel. 1000 példányt osztottunk ki, online pedig itt
Read moreInterjú a zuglói jelöltünkkel
Tóth Imrét, az MKKP zuglói jelöltjét kérdezte a Központi Újság, az egyetlen valóban független, kutyapárt-közeli újság riportere. Központi Újság: Úgy tudom, hogy elhúzódott a részvétele egy Kajmán-szigeteki politkusképző tréningen. Nehéz volt levetkőzni – ha fogalmazhatok így – a korábbi Tóthimreséget és a vele járó keresetlen egyszerűséget, becsületet, azt, hogy
Read moreA Kajmán-szigeteken készül a választásra az MKKP zuglói jelöltje
Bemutatjuk zuglói jelöltünket, Tóth Imrét. Tóth Imre a tökéletes jelölt. Tóth Imre az ember. Tóth Imre, aki egyszerre ember és férfi. És jelölt. Tóth Imrét azért támogatjuk, mert ő az, aki a legkevesebbet árthat a kerületnek, lévén egyik legfontosabb ígérete, hogy nem megy oda, ha megnyeri a választást. Hiteles távolmaradása szárnyakat adhat
Read moreJajj, lehet mégsem lesz Bud Spencer park
Egy darabig úgy tűnt, sikeres volt a parkelnevezési akciónk, a III. kerületi önkormányzat egy idő után rábólintott, felterjesztették a fővárosi közgyűlésnek, de azok visszadobták. Pedig jó volt a parkelnevező buli. Most mi legyen, adjuk át még egyszer? Mondjuk a Google Earth-t szerencsére nem ilyen könnyű átverni. Ez is érdekelhet:
Read moreHelyzetjelentés a szegedi aláírásgyűjtésről
Pál Anna Viktória fotói Szegeden a strandon azért gyűjtöttünk aláírást, hogy ott is lehessen aláírást gyűjteni. Illetve akinek budapesti lakíme volt, azzal aláírattuk a hagyományos gyűjtőívet. 9 nap alatt, 11 passzivista, összesen több mint 116,5 emberórában 55 budapesti aláírást gyűjtött, (amiből háromért szobára mentünk). Eközben több mint 950 emberrel beszéltünk,
Read moreNapi idők rendelés
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=TMoM1FlqvDg] [googleapps domain=”docs” dir=”forms/d/e/1FAIpQLSdGS1deCQneuEPQe8s1Rr-rjzDtmMeabGPOkhwaOt-P4X9wPg/viewform” query=”embedded=true” width=”640″ height=”810″ /] Ez is érdekelhet: „A jelenlegi hatalom kategorikusan tagadja, hogy egy újságíró csak úgy magától csinálhat valamit” „A független sajtó mint ellenzék 2.” címmel, a novemberi első alkalom folytatásaként tartottunk újabb kerekasztal-beszélgetést február végén, ezúttal a Három Read more „Nem attól független
Read moreÚjságosztós videók
Ez is érdekelhet: „A jelenlegi hatalom kategorikusan tagadja, hogy egy újságíró csak úgy magától csinálhat valamit” „A független sajtó mint ellenzék 2.” címmel, a novemberi első alkalom folytatásaként tartottunk újabb kerekasztal-beszélgetést február végén, ezúttal a Három Read more Óriás LEGO-torony, heresimogatásra kijelölt hely, betonróka – Kedvenc budapesti akcióink
Read moreMegjelent a 2024-es Napi Idők
[ngg src=”galleries” ids=”5″ display=”basic_imagebrowser” display_view=”default”] Ez is érdekelhet: „A jelenlegi hatalom kategorikusan tagadja, hogy egy újságíró csak úgy magától csinálhat valamit” „A független sajtó mint ellenzék 2.” címmel, a novemberi első alkalom folytatásaként tartottunk újabb kerekasztal-beszélgetést február végén, ezúttal a Három Read more „Nem attól független egy újságíró, hogy nincs
Read moreOlimpiás plakátok 2
Ez is érdekelhet: „A jelenlegi hatalom kategorikusan tagadja, hogy egy újságíró csak úgy magától csinálhat valamit” „A független sajtó mint ellenzék 2.” címmel, a novemberi első alkalom folytatásaként tartottunk újabb kerekasztal-beszélgetést február végén, ezúttal a Három Read more „Nem attól független egy újságíró, hogy nincs értékrendje, hanem attól, hogy nem
Read moreKormánytisztviselőt ígér az MKKP a nyugdíjasoknak karácsonyra
Az MKKP kormányra kerülése esetén a nyugdíjasok kormánytisztviselőt fognak karácsonyra kapni. A tisztviselők felhasználhatók fadíszítésre, képesek közepes színvonalon ajándékokat csomagolni. Minden negyedik tud sütni beiglit. De ha csak letesszük őket a fa alá, akkor is jól néznek ki. A tisztviselők tetszés szerint díszíthetők. A hivatalnokok magára maradt családjaihoz nyudíjasokat fogunk
Read morePécsi kalandok
Készítettünk Pécsen is négyszínfestés. Jöttek rendőrök, bevittek minket. Aztán helyszíneltek. A rendőrök amúgy normálisak voltak, kivéve az ügyeletes tisztet, aki kitalálta ezt az egész hülyeséget, nem írom ide a nevét, végül is tök mindegy, és mentségére legyen mondva, nagyon sokat telefonált. Kérdeztük, hogy miért visznek be. Mondják hogy bűncselekmény
Read moreÚjra megjelent a Népszabadság
Ez is érdekelhet: „A jelenlegi hatalom kategorikusan tagadja, hogy egy újságíró csak úgy magától csinálhat valamit” „A független sajtó mint ellenzék 2.” címmel, a novemberi első alkalom folytatásaként tartottunk újabb kerekasztal-beszélgetést február végén, ezúttal a Három Read more „Nem attól független egy újságíró, hogy nincs értékrendje, hanem attól, hogy nem
Read moreKiáltvány, avagy anomáliák a nemzeti menyétbiotechnológiában
A menyétszektor piaci szereplői mind nagyobb aggodalommal követik a savköpő menyétek iránt szignifikáns mértékben megnövekedett keresletet. Az elmúlt évek során ezen állatok előállítása, forgalmazása és értékesítése masszívan növekvő tendenciát mutat, mely új kihívások elé állítja a menyétorientált alap- és alkalmazott kutatásokat folytató piaci és akadémiai szereplőket is. Az iparági tendenciák
Read moreKétixes bölcsek
Ez is érdekelhet: „A jelenlegi hatalom kategorikusan tagadja, hogy egy újságíró csak úgy magától csinálhat valamit” „A független sajtó mint ellenzék 2.” címmel, a novemberi első alkalom folytatásaként tartottunk újabb kerekasztal-beszélgetést február végén, ezúttal a Három Read more „Nem attól független egy újságíró, hogy nincs értékrendje, hanem attól, hogy nem
Read moreMár majdnem voltunk az MTV-ben
Nem akarok ezen nagyon pörögni, csak gondoltam érdekeségképpen megemlítem, mégis csak a ti pénzetekből van a közszolgálati televízió. Egyelőre a koreai médiafogyasztók többen tudnak rólunk, mint akik csak m1-et néznek.:) Szóval kezd vicces lenne, hogy az m1-en nem lehet rólunk beszélni, itt van pár külföldi cikk/videó, majd még bővítjük a listát.
Read moreÁltalános engedély
Ez is érdekelhet: „A jelenlegi hatalom kategorikusan tagadja, hogy egy újságíró csak úgy magától csinálhat valamit” „A független sajtó mint ellenzék 2.” címmel, a novemberi első alkalom folytatásaként tartottunk újabb kerekasztal-beszélgetést február végén, ezúttal a Három Read more „Nem attól független egy újságíró, hogy nincs értékrendje, hanem attól, hogy nem
Read moreCsináltunk egy saját Magyar Hírlap számot
Október 30-án kiadtunk egy saját Magyar Hírlap számot, olyan hírekkel, amilyeneket szeretnénk. Az újság 10 000 példányban jelent meg és ingyenes. Az újság pdf-ben letölthető innen [youtube https://www.youtube.com/watch?v=lkvLx7srTWU] Ez is érdekelhet: „A jelenlegi hatalom kategorikusan tagadja, hogy egy újságíró csak úgy magától csinálhat valamit” „A független sajtó mint
Read more