Az évi 220 milliós büdzsével Horváth Csaba Budapest, XIV. kerület polgármesterének kezdeményezésére 2020-ban létrehozott zuglói médiacég a Zuglói Információs és Médiacsoport Kft. ( ZIM ) vállalkozási szerződésében ugyan szerepel a pártatlan megjelenés, a rendszeres beszámolási kötelezettség és az átlátható működés biztosítása de úgy néz ki, hogy egy év alatt nem
Read moreCategory: XIV. kerület, Zugló
Teljes egyetértésben emelték meg saját fizetésüket a zuglói képviselők, de legalább a közösségi költségvetést is megszavazták
Zugló önkormányzatának idei utolsó közgyűlését december 12-én tartották. Erre a közgyűlésre két önálló előterjesztéssel és egy módosító javaslattal érkeztünk, és ezeken kívül is volt több fontos napirendi pont, amelyben döntést kellett hoznia a testületnek. A napirend első pontja a ZESZ Alapító okiratának elfogadása volt, melyet a legutóbbi közgyűlésen az én
Read moreIdétlen időkig: Zugló Római-parti üdülőjének soha véget nem érő felújítása
Zuglónak van egy önkormányzati tulajdonú üdülője a Római-parton. A felújítása 2022-ben kezdődött, napjainkig is tart, azonban a rendeltetési céljára továbbra is alkalmatlan állapotban van. Az embernek az a benyomása támad, mintha nem is az lett volna a cél az előző önkormányzati ciklusban, hogy az üdülő fel legyen újítva, hanem hogy
Read moreSzemélyeskedéssel és képviselőnk családjának emlegetésével nyitott a zuglói Fidesz, majd váratlanul mellénk álltak egy ingatlaneladási vitában
November 28-án rendes közgyűlést tartott a zuglói képviselőtestület. Napirend előtti felszólalással nyitotta az ülést az Összefogás Zuglóért Egyesület képviselője, aki már sokadik alaklommal azt a kérdést tette fel, hogy a polgármesterváltáskor „mennyi volt az önkormányzat kasszájában és most mennyi van benne?”. A kérdésre a Gazdasági főosztály vezetője válaszolt Sógor Lászlónak.
Read moreMár idén is 55 millió forintos pluszkiadással jár a Polgármesteri Hivatal létszámbővítése – Bizottsági ülések Zuglóban
November 26-án, kedden ülésezett az önkormányzat Pénzügyi Bizottsága és a Népjóléti Bizottság is. Mindkét bizottsági ülésen voltak érdemben tárgyalandó ügyek és kérdések. A két bizottság napirendjei között voltak átfedések, ilyen volt például két közbeszerzés megindításának a kérdése (egészségügyi intézmények takarítása és laborreagensek beszerzése) és az önkormányzat által fenntartott szociális, egészségügyi
Read moreA polgármester szerint neki nem gond, ha csökkennek a jogkörei, majd leszavazta az erről szóló javaslatunkat – Rendkívüli közgyűlés Zuglóban
November 7-én újra rendkívüli közgyűlést tartott a zuglói képviselőtestület. Az ülést Sógor László, az Összefogás Zuglóért Egyesület (ez a leváltott MSZP-s polgármester, Horváth Csaba szervezete) képviselőjének napirend előtti felszólalása nyitotta, amelyet a polgármesterrel szembeni személyes sérelmeinek felsorolására használt fel. A felszólalásnak az ülés napirendjéhez mindössze annyi köze volt, hogy a
Read moreRendkívüli közgyűlés Zuglóban – pozíciók, pozíciók mindenhol
Rendkívüli testülti ülést tartott a zuglói képviselőtestület. A napirend döntő része a pozíciók szétosztásáról szólt. Zuglónak immár 4 alpolgármestere és 7 tanácsnoka is van. A legutóbbi 12 fős hivatali bővítés és további 5 külsős bizottsági tag megszavazása úgy látszik nem volt elég. Első napirendi pontként Rózsa polgármester úr újabb 3
Read more12 fős hivatali bővítés, plusz 5 külsős bizottsági hely magyarázat nélkül – Alakuló közgyűlés Zuglóban
Az alakuló ülésen a törvényes működéshez szükséges szmsz elfogadása és az alpolgármester megválasztása megtörtént. Az szmsz-szel kapcsolatban előzetesen módosító javaslatot nyújtottam be, amely a bizottsági struktúrát érintette leginkább: Polgármester úr előterjesztésében a Gazdasági Bizottság és a Jogi és Ügyrendi Bizottság létszámát 2-2 fővel való bővítése szerepelt. Módosító javaslatomban azt javasoltam,
Read moreApportírozás, farokcsóváló verseny, Szinkronúszás – Ilyen volt az MKKP Kutyaolimpia döntője
A két évvel ezelőtti, nagy sikerű Kutyavizes vb után ezúttal Kutyaolimpiát rendeztünk. Az elődöntőkre több helyszínen (Érd, Ferencváros, II. kerület, Széeksfehérvár) került sor, a döntő pedig augusztus 20-án votl a Városligetben. A vállalkozó szellemű ebek olyan versenyszámokban mérhették össze tudásukat, mint a hosszútávúszás, az apportírozás, a toronyugrás, a szőrzetszárító gyorsasági
Read moreMSZP-Fidesz háttéralku, verseny nélküli közbeszerzések – Zugló félrecsúszott parkolási rendszere és a lehetséges megoldás
Az utóbbi években Zugló a parkolási botrányával kapcsolatban szerepelt a legtöbbet az országos médiában. Az ügy a 2019-es kampányban robbant a 444 oknyomozó videójával (Sötét parkolási ügyek Budapesten), amely Budapest kerületeinek korrupciógyanús parkolási rendszereit mutatja be. A videóban látunk példát arra, hogy bizonyos kerületekben lenyúlják a parkolóórákba dobott pénzt, bizonyos
Read moreMegjavítottuk egy zuglói kutyafuttató lyukas rámpáját
A Rákospatak utca, Dorozsmai utca és Ungvár utca által határolt kutyafuttató rámpája átlyukadt, és balesetveszélyessé vált. Legújabb zuglói akciónk keretében egy szép szombati napon, március 9-én megjavítottuk a rámpát: ráhelyeztünk két új OSB lapot, ezeket ráfúrtuk a régire, majd lefestettük. Legyen minden jobb! További zuglói terveinket és listavezetőnk bemutatkozását itt
Read moreÓriás LEGO-torony, heresimogatásra kijelölt hely, betonróka – Kedvenc budapesti akcióink 2023-ból
December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es országgyűlési választás után elkezdett építkezést. Lett közel 1500 új passzivistánk, szerveztünk kb. 300 zöld és szociális akciót, tartottunk legalább 350 klubot és egyéb rendezvényt, 500-nál is több városfelújító, street art
Read moreTanszergyűjtésből megmaradt pénzből játék, fenyőfa, szaloncukor
Az MKKP közösségi gyűjtés oldalán összegyűlt adományok néha meghaladják az általunk kijelölt szintet. Sajnos ilyenkor sem költjük floridai tövábbképzésre, vagy fasza automata stopperes Breitlingre. Idén a megmaradt pénzből (nagyjából 120.000 forint) egy budapesti sérült gyermekekkel foglalkozó intézménynek vettünk még fejlesztő játékokat, valamint egy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó alapítvány 3
Read moreÚjraválasztási kampány közpénzből: Horváth Csaba Facebook-oldalának hirdetéseit Zugló önkormányzata fizeti
A Facebook-on gyakran lehet olyan hirdetésekbe ütközni, amely ugyan Horváth Csaba zuglói polgármester oldalát hirdeti, de közben a hirdetés finanszírozójaként Budapest Főváros XIV. Kerületének Önkormányzata van megjelölve. Ez ugyan törvénybe nem ütközik, azonban etikai szempontból erősen vitatható. Természetesen Zugló önkormányzatának költségvetése nem a polgármester saját Facebook-posztjainak hirdetésére való, nehéz is
Read moreSzenzáció! Maga Coatlicue, azték ősanya materializálódott a Mexikói úti aluljáróban
A mexikói úti aluljáró falán van egy rejtélyes rés, amelyről senki nem tudja, mi a funkciója. Próbáltuk kitalálni, és arra jutottunk, hogy nem véletlen, hogy a Mexikói úton van ez elhelyezve: ez valószínűleg Coatlicue azték ősanya kegyhelye, ezért pótoltuk is a szobrát. Ez is érdekelhet: Teljes egyetértésben emelték meg saját
Read moreTúlépítés Zuglóban: így válik lassan élhetetlenné Budapest egyik legzöldebb kerülete
Zugló mindig is Pest egyik legzöldebb kerülete volt, manapság azonban ez egyre kevésbé van így: sorra épülnek a lakóparkok és fogynak a zöldfelületek. Gyakran úgy módosítják az Építési Szabályzatot, hogy lehetővé tegyék, hogy olyan helyen is lakóparkok épülhessenek, ahol eddig a magasságkorlátozás nem engedte volna. Számos nagyberuházás zajlik a kerületben,
Read moreSürgősségi bokorátültetést foganatosítottunk a rákosrendezői vasúti átjáró felújításánál
Mivel a MÁV idén júliusban elkezdte felújítani a rákosrendezői vasúti átjárót és környékét, veszélybe kerültek az MKKP által évekkel ezelőtt odaültetett bokrok. Az egyiken áthajtott egy munkagép, és a többi is útban volt nekik, ha másnap is ott maradnak, kivágták volna őket. Ezért sürgősen át kellett ültetnünk a bokrokat pár
Read moreKívül vízipók, belül könyvszekrény, mi az? Felújítottuk a buszmegállónkat a Szőnyi úton
A Szőnyi úton a Teleki Blanka utca buszmegállót (a 74, 74A troli, 25-ös és 32-es busz áll meg itt) pár évvel ezelőtt építette az MKKP, de nyilvánvaló volt, hogy ráfér már egy ráncfelvarrás. Nem voltunk restek, és pár lelkes passzivistával nekiláttunk a dolognak. A buszmegálló újra lett festve, az oldalfalakra
Read moreFelújítottuk a „fordított” buszmegállónkat az M3-as bevezetőn a Rákospatak utcánál
Az M3-as bevezetőn a Rákospatak utca buszmegállót az MKKP építette pár évvel ezelőtt. Különlegessége, hogy a hagyományos buszmegállókhoz képest meg van fordítva, hogy eső esetén a bevezetőn 80-nal száguldó autók ne verjék rá a várakozókra az út szélén összegyűlt vizet. A megállón volt egy MKKP-logó is, amit az eltelt évek
Read more„Innovatív agrologisztikai megoldások népszerűsítése nagyvárosi környezetben” – Megpróbáltunk értelmet adni a Francia úti szeméthalomnak
Megihlette pártunk vezetőségét a zuglói Francia úton évek óta gyűlő, illegális szeméthalom – amely bár a vasúti töltés mellett van, MÁV-fenntartású területen, a MÁV nem igazán igyekszik felszámolni, vagy az újratermelődését megakadályozni. Összedugták a fejüket, hogy kitalálják, vajon mi lehet a MÁV célja ezzel az irdatlanul nagy szeméthalommal. Ez egy
Read moreHarapni lehetett a civil levegőt a Hősök terén – A Civil Sugárúton jártunk
Március 14-15-én került sor a Civil Sugárút nevű rendezvényre a Hősök terén, ahol szinte harapni lehetett a civil levegőt: közel 90 szervezet mutatkozott be, és ünnepelte közösen a civil szféra eredményeit az elmúlt három évtizedből. A szervezésért nagy köszönet illeti a Civil Bázist és partnereit! Mivel politikai közösségeknek is szólt
Read moreMÁV feat. Zugló: Lassan elborít mindent a szemét a sínek mentén
Az ember azt gondolná, 2023-ban léteznek megoldások arra, hogy Budapest közepén ne kelljen a lakóknak sok éve elképesztő mennyiségű szemetet nézegetniük az utcájukban, de téved. Illetve talán csak mostanáig. Több száz méteres részen borítja szemét emberiemlékezet óta Zuglóban a Francia út egyik oldalát. A terület a vasúti sínek mellett fekszik
Read morePintér Sándor esete a szabad oktatással
Egy zuglói aluljáróban tette egyértelművé a kormány álláspontját az utóbbi időben főként oktatási és egészségügyi szakemberként ismert belügyminiszter. Nem sokkal később valaki stílszerűen úgy döntött, cenzúrázza a cenzúráról szóló műalkotást, de ugyebár, mint azt tudjuk, “hiába téped le, alatta is ez van!” Az úgynevezett “anyósülés-Pintér” mellesleg a gyorshajtók ellen is
Read moreNicsak, ki figyel a retesz mögött a Bagolyvár utcában?
A zuglói Bagolyvár utcában találtunk egy ronda szellőzőt, el is határoztuk, hogy kezdünk vele valamit. Át is alakítottuk Bayer Zsolt cellájává. Bátorítunk mindenkit, hogy látogassák meg időnként, mert tartunk tőle, hogy magányos… Ez is érdekelhet: Teljes egyetértésben emelték meg saját fizetésüket a zuglói képviselők, de legalább a közösségi költségvetést is
Read morePermakultúrapark Zuglóban
Kampánypénzre pályáztak, nyertek, permaparkot építettek. A Zuniverzum egy zuglói civilszervezet, akik most egy permakultúrás park létrehozásával virágzó kis ligetet és közösségi találkozóhelyet varázsoltak a kerület szívében, a Németpróna és a Miskolci utca sarkán. Ebben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt RÓSÁNÉKATÉKA (Rózsa Sándor Népi Kampánypénztékozló Alap) pályázata volt a segítségükre. A
Read moreVERSELŐ LÉPCSŐK – A Nyugati pályaudvarnál és az Örs vezér terén jártunk
A Magyar Kultúra Napjára lépcsőbűnözéssel készültünk, természetesen a rendőrök sem hagyták, hogy magányosan dolgozzunk, nekünk pedig pont belefért az időnkbe egy igazoltatás. A műhely munkatársai és a grafikusunk 20-án már nagy erőkkel dolgoztak, hogy 22-én sikerüljön megcsinálni ezt a nem hétköznapi performanszot. Grafikai tervezés, nyomtatás, vágás…bármiről legyen szó, a barkácsoló
Read more2021-ben ezeket csináltuk Zuglóban
2021-ben sem tétlenkedtünk a zuglói önkormányzatban, a teljesség igénye nélkül ezek voltak azok az ügyek melyekkel foglalkoztunk, volt ahol sikereket könyvelhettünk el és volt olyan is, hogy “kapufát lőttünk”. Írás, kép, videó – Victora Zsolt – 2022.01.15 2021-ben, a képviselői munkáról, a kerületet érintő tevékenységünkről több mint 24 alkalommal készítettünk
Read moreMKKP-hírlevél – Jajj, önkormányzati képviselők lettünk 4. rész: XIV. kerület
Önkormányzatos hírlevéllel jelentkezünk megint, ezúttal Zuglóból. A 470 milliós Rákos-patak revitalizációja projekt sajnos nem készült el időre, a patakpartot használók megkérdezése nélkül, gyanús körülmények között folynak a munkálatok, erről készítettünk egy interjút egy helyi lakossal, aki már a képviselő-testület előtt is felszólalt az átláthatatlan beruházás miatt. A felmerült kérdéseket a
Read moreHa szeptember, akkor Nagyon Országos Városfelújító Hét!
Felújítunk mindent! – így kezdtünk neki a sokadik országos kutyapártos városfelújító akciónak szeptember elején. És úgy is lett. 578 helyszínen végeztünk 6749 db városfelújító tevékenységet szeptember 6-tól 12-ig (végül sokkal tovább tartott) országszerte. Most először Budapesten kívül vittük véghez a városfelújító események többségét. Felújítottunk-kifestettünk 4 buszmegállót, renováltunk több mint 30
Read moreAntiszociális szállodák, hűtlen vagyonkezelés nagyon nagy tételben, Tóth-közeli tanácsadó cégek és erős utcai emberek. Kanyargós út Zuglón át a budafoki gyártelepig: Tóth Csaba politikai és gazdasági karrierje, 5137. rész.
Á, dehogy! Nem. Nem olyan gáz. Bár Tóth Csaba a nyolcvanas évek második felétől sokáig Zuglóban élt, és első cégeit is ott alapította, politikusként először a vas megyei MSZP-ben tűnt fel 2002-ben. A korabeli hírek szerint Hagyó Miklós politikus/üzletember és Leisztinger Tamás milliárdos vállalkozó országos terjeszkedésében segített az épp kormányzó
Read moreA zuglói parkolási cég szocialista vezetőjéhez került végül a féláron eladott önkormányzati üzlethelyiség
2009-ben fél áron értékesített a Zuglói Önkormányzat, egész pontosan a tulajdonában levő Zuglói Vagyonkezelő Zrt. egy Bosnyák téri üzlethelyiséget a frissen alakult Dady kft.-nek. Már akkor is látszott, hogy a szocialisták lehetnek az ingatlanügylet mögött, ám az offshore tulajdonosi háttér miatt nem lehetett tudni, egész pontosan kikről van szó. Aztán
Read moreA szomszédos budafoki telek is Tóth Csaba üzlettársáé lett
Nem csak a Hadházy Ákos által bemutatott XXII. kerületi 26 436 négyzetméteres gyártelep került Tóth Csaba üzleti köreihez és ezáltal közvetve Tóth Csabához. A szomszédos, kétszer ekkora ingatlant Sági László, Tóth Csaba régi üzlettársa szerezte meg. Jót tett Tóth Csaba politikai karrierjének, hogy csak a vasi tagtoborzási botrányra emlékeznek az
Read moreTagbeléptetési háború, plébánosi pornográfia, kamu fenyegető levél. Lépcső a parlamenti képviselőség felé: így vette át a hatalmat Tóth Csaba a zuglói MSZP-ben.
Tóth Csaba vagy Tóth Csaba? Miután Tóth belebukott a fenyegetésekkel, erőszakkal, pénzért belépő tagokkal, eltűnő hamisított okiratokkal terhelt vas megyei botrányba, fennállt annak a lehetősége, hogy nem csak a megyei elnöki posztját veszíti el a szocialistáknál, hanem a párttagságát is. 2005-ben az MSZP megyei etikai bizottsága épp tárgyalta volna azi
Read moreKamupártok, bűnszervezetben elkövetett csalás, heteroszexuális panda és persze Zugló. Mi történt Tóth Csaba Vas megyei embereivel azóta?
Hosszasan írtunk korábban Tóth Csaba Vas megyei kalandjáról, aminek az lett a vége, hogy fel kellett oszlatni a megyei MSZP-t, hogy meg tudjanak szabadulni tőle. Na, de vajon mi történt azóta Tóth egykori csapatával? Aki még az MSZP-nek is sok volt: így kezdte a politikát Tóth Csaba Szabó Bálint Szabó
Read moreAki még az MSZP-nek is sok volt: így kezdte a politikát Tóth Csaba
2004. március 16-án folytatta a Szombathelyi Városi Bíróság a rágalmazási per tárgyalását a tanúk kihallgatásával. A magánvádas eljárást Tóth Csaba egyik embere, a Fideszből a szocialistákhoz igazolt Szabó Bálint indította hat Vas megyei roma vezető ellen, mert ők 2003. december 22-én egy sajtótájékoztatón azzal vádolták meg Szabó Bálintot és Tóth
Read moreBringatárolókat a zuglói közintézmények elé! – Nem sikerült megoldani.
Zuglóban is gond, hogy a kerékpárosok, nem tudják megfelelő módon tárolni a kerületben lévő intézmények (iskolák, óvodák, rendelők) előtt a kerékpárjukat. 2020 februárjában előterjesztettük, hogy mérje fel az önkormányzat, hogy hol nincs kerékpár tároló, ha van az megfelelő-e, illetve bővítse a meglévő kerékpártárolók számát. “Bringatárolókat a közintézményei elé” előterjesztésünket a testület
Read moreBetongyár épült Zugló zöldövezetében – Az önkormányzat tehetetlen, a lakók nem hiszik el, hogy ilyen megtörténhet
Egy hónap alatt húztak fel egy betonüzemet Zugló zöldövezetében. Az önkormányzat tehetetlen mert magánterületen épült fel a gyár. Senkit sem zavar, hogy 100 méteren belül van lakóház, a Rákos-patak, az MTK Lantos Mihály sporttelepe? Utánajárunk, mit lehet ilyenkor tenni. Amint a Zuglóban élők tapasztalhatták, a XIV. kerület Csömöri út- Rákos-patak
Read moreZuglói parkolás – A megoldás neve: NANONIZÁTOR
Victora Zsolt az MKKP alelnöke és zuglói képviselője mutatta be a XIV. kerület kerület vezetőinek azt a forradalmian új eszközt, mely segítségével véget érhet a parkolással kapcsolatos évek óta húzódó hercehurca. Horváth Csaba Zugló Polgármestere és Tóth Csaba vállalkozó, a XIV. kerület parlamenti képviselője elégedett az MKKP által kifejlesztett berendezéssel.
Read moreSok vagy nem sok? Zuglói média évi 240 millióért
Zuglóban él és nem kapott még újságot? Semmit nem talál meg az Önkormányzat honlapján? Kevés és bárgyú tartalmak jelennek meg a közösségi médiában? Ezen szeretne változtatni Zugló önkormányzata, így miután a képviselő testület megszavazta az előterjesztést, létrejött a zuglói önkormányzat tulajdonban lévő médiavállalkozás, a Zugló Információs és Médiacsoport Kft. (a továbbiakban ZIM)
Read moreMiért számít extrém-sportnak a gyalogos közlekedés Zuglóban?
A kerületet járva és sok lakossági megkeresést, zebra telepítési javaslatot figyelembe véve választottunk egy pár helyszínt, ahol új gyalogátkelőhelyekre volna szükség és körbejártunk veszélyes kereszteződéseket, ahol olyan nagy mértékben koptak le a zebrák, hogy már nem is látszanak. Kijelenthetjük, hogy Extrém-sportnak számít a gyalogos közlekedés Zuglóban! A Zuglói Városgazdálkodásnál írásban
Read moreZUGLÓI VÉSZHELYZETI TÁJÉKOZTATÓ
Itt találtok mindent amit a járvánnyal, a megelőzéssel és a zuglói ellátó és információs rendszerről tudni kell. Hasznos telefonszámok, elérhetőségek, minden ami fontos lehet ezekben az időkben. Ha valamit nem találsz itt, keresd a zuglói önkormányzat honlapján. FRISSÍTÉS 2020.06.20. Véget ért a rendkívüli jogrend, vége a járványügyi vészhelyzetnek. Köszönettel tartozunk
Read moreVárosliget: Fekete lyukkal és godzillával az autók ellen
Adott volt a probléma, hogy hiába a behajtani tilos, hiába a megállni tilos táblák: szemlátomást nem érdekeltek senkit. Végül is persze miért is zavarná őket, hiszen csak a Városligetről van szó. Persze ez nem mindig így néz ki, de délutánonként és koraeste általában igen, gondolom a koripályára érkezők teszik le
Read moreZuglói Képviselő-testületi ülés 2019.11.07
Rendkívül unalmas volt az öt órás ülés ahol is megszavaztuk az SZMSZ-t, tanácsnokokat, alpolgármestereket és bizottsági tagokat. A benyújtott módosítóinkat mind elkaszálták de azért egyhangú szavazattal megválasztották Victora Zsolt képviselőnket a Városfejlesztési bizottság tagjának. Ezek történtek: Ha nincs kedved tovább olvasni nézd meg ezt a videót Az ülés előtt két
Read moreAlakuló ülés, eskütétel, pezsgőzés, Zugló.
Az alakuló ülésen megszavaztuk a polgármester fizetését, egy alpolgármestert és annak is a fizetését. Még tettünk esküt arról is, hogy  a következő öt évben nagyon becsületesek leszünk. A hét végén nagy port kavart eszemeszt nem tárgyaltuk, az később lesz. Pezsgőztünk, és kaptunk a végén laptopot, telefont, amit öt év
Read moreZuglóban már a Kutyapártot is támogathatjátok a parkolásotokkal
Fejlődik a kerület. Végre már minket is támogathattok, ha a helyi fizetős parkolást választjátok. Siessetek Zuglóba parkolni, hogy végre mi is el tudjunk menni nyaralni! Ez is érdekelhet: Teljes egyetértésben emelték meg saját fizetésüket a zuglói képviselők, de legalább a közösségi költségvetést is megszavazták Zugló önkormányzatának idei utolsó közgyűlését december
Read moreVár épült a Városligetben
Valakik (de vajon kik?) várat építettek a Városligetben. Gondolom ilyen nemzetstratégiailag kiemelt támadhatatlan óriásberuházás keretében. És ráadásul ehhez nem kellett fákat kivágni, csak egy betonoszlopot. Mi sem értjük. Ez nemnormális. Ez is érdekelhet: Teljes egyetértésben emelték meg saját fizetésüket a zuglói képviselők, de legalább a közösségi költségvetést is megszavazták
Read moreLámpatündér legyőzi a Sötétet
Budapest a nyári estéken hemzseg a settenkedő ninjabringásoktól, akiket szinte lehetetlen időben észrevenni. Évek óta rontják ezek a sötét elemek a baleseti statisztikáinkat, pedig, mint tudjuk, egy jó statisztika sose rossz. Ezért beszereztünk tizenkétezer-hatszázegykettő köblumennyi fényfegyvert, és szétosztottuk a becsapdázott ninják között. Több lámpa – több fény az utakon –
Read moreVárosliget: Mire odaérsz, hogy kitegyél egy táblát egy fa miatt, már kivágták a fát
Az úgy volt, hogy érkezett egy bejelentés a Rendkívüli Ügyek Minisztériumához, hogy sikerült egy rokkant parkoló táblát épp egy fa mögé tenni. Ami esztétikailag teljesen rendben van, eltakarják a fa levelei a ronda táblát. Funkcionálisan viszont némiképp problémás, egy csomó autót már el is szállítottak onnan a közteresek emiatt. Na
Read moreA kékmikró igaz története
Dani könyve Kezdetben vala a mikró. Az ősi legendák szerint valaha a Párt mikrója volt, de bedöglött, és kidobásra ítéltetett. (igazság szerint egy ideje már nagyon féltünk tőle, őszintén örültem, amikor végre kigyulladt, és végre ki lehetett dobni – a szerk.) Az augusztusi esőben árválkodott a pártszékház parkolójában. Mi bent
Read moreElkészült a Szőnyi úton is a buszmegálló
Ezúttal egy Mészáros c-255 típusú. Az úgy volt, hogy egy c-247-es lesz, de nem érkezett meg hozzá Chiléből a cseresznyefa. Ez is érdekelhet: Teljes egyetértésben emelték meg saját fizetésüket a zuglói képviselők, de legalább a közösségi költségvetést is megszavazták Zugló önkormányzatának idei utolsó közgyűlését december 12-én tartották. Erre a
Read moreIf you repeat a lie often enough
Papp Dániel materializálódott a Mexikói úton. Ez is érdekelhet: Teljes egyetértésben emelték meg saját fizetésüket a zuglói képviselők, de legalább a közösségi költségvetést is megszavazták Zugló önkormányzatának idei utolsó közgyűlését december 12-én tartották. Erre a közgyűlésre két önálló előterjesztéssel és egy módosító javaslattal érkeztünk, és Read more Idétlen időkig: Zugló
Read moreTöbb új TV adó is indult a napokban Budapesten
Ez is érdekelhet: Teljes egyetértésben emelték meg saját fizetésüket a zuglói képviselők, de legalább a közösségi költségvetést is megszavazták Zugló önkormányzatának idei utolsó közgyűlését december 12-én tartották. Erre a közgyűlésre két önálló előterjesztéssel és egy módosító javaslattal érkeztünk, és Read more Idétlen időkig: Zugló Római-parti üdülőjének soha véget nem érő
Read moreA rákosrendezői MÁV WC különös története
Elhánytuk magunkat a havonta 8000-ért takarított WC-től, elértük, hogy kitakarítsák, aztán bezárták kulcsra, majd kitettek egy térképet, amin.. na de inkább olvassátok végig. Mikor az állomásfőnök néni ránk hívta a rendőröket a bicikliút építésekor, kiváncsiak lettünk rá, hogy ő hogyan bán a rábízott közvagyonnal. Például az állomás WC-jével. Nos, így:
Read moreTóth Imre elmegy Zuglóba
A zuglói időközi választáson abból indultunk ki, hogy az emberek nemigen szeretik a politikusokat, ezért jelöltünk azt ígérte, hogy megválasztása esetén nem megy oda. Viszonylag jó eredményt ért el, 7 százalékot kapott, de sajnos nem nyert. Talán azért is, mert mire eljött a szavazás napja, a környékről eltűnt a szemét.
Read moreSikeres volt a kutyavizes VB
Ez is érdekelhet: Mi újság az Iszkiri Flottával? – Erre jártak idén a közösségi célokra kölcsönadott teherbringáink A 2024-es választási év a szokásosabb szállítási igények mellett politikai munkát is hozott az Iszkiri Flottának. Részt vettünk törökbálinti, józsefvárosi és Read more Háborog a lakosság, amiért fákat vágtak ki két új park építésekor
Read moreI. Magyar Nemzetközi Kutyavizes Világbajnokság
MKKP is megrendezi a saját Vizes VB-jét. Az első magyar nemzetközi kutya vizes világbajnokságot. Ez is nagyon olcsó lesz, csak drága. Budapest, Városliget, augusztus 12. 13 óra Itt tudtok jelentkezni: xxx Helyszín: A Vajdahunyad vára melletti hídnál, a Vajdahunyad sétány és a Paál László sétány kereszteződésénél. Az elnevezés mellett a
Read moreZuglói kampány
Nemsoká időközi választás lesz Zuglóban, úgyhogy most leginkább azon pörgünk. Itt az oldal: Ez is érdekelhet: Teljes egyetértésben emelték meg saját fizetésüket a zuglói képviselők, de legalább a közösségi költségvetést is megszavazták Zugló önkormányzatának idei utolsó közgyűlését december 12-én tartották. Erre a közgyűlésre két önálló előterjesztéssel és egy módosító javaslattal
Read moreHogyan lehet elérni, hogy az önkormányzat összeszedje a szemetet
Haha, ezt hallgassátok! Terveztünk Zuglóban erre a helyre mára egy szemétfelújítást. Tele van az egész környék szeméttel. Úgy tűnik, itt ezt tekintik normális állapotnak, s ezért nem szedi össze az önkormányzat. Nem is akartunk ebbe belezavarni, csak gondoltuk, felújítjuk a szemetet, hogy jobban nézzen ki. Új huzat a kanapéra, egész
Read moreAz értékesítés folytatódik
Találtunk egy ilyet, gondoltuk, érdemes lenne folytatni, ha már ennyi év eltelt, s nem nagyon épült semmi. Folytatódik az értékesítés, a koncepció kicsit módosult. Sőt, időközben felcseperedtek a gyerekek. Ez is érdekelhet: Teljes egyetértésben emelték meg saját fizetésüket a zuglói képviselők, de legalább a közösségi költségvetést is megszavazták Zugló önkormányzatának
Read moreBevetettük a mobil kampányfákat
Nemsokára itt a zuglói választás, ilyenkor a jó politikusnak eszébe jut, tennie kell valamit a körzetéért. Meg kell mutatnia, hogy akár saját kétkezi munkájával is hajlandó tenni az ittlakókért, bármilyen fáradtságos és embert próbáló munka legyen is ez. Ilyenkor érdemes a kerületben gyerekeket simogatni, padokat festeni, szemetet szedni, frissen átadott
Read moreInterjú a zuglói jelöltünkkel
Tóth Imrét, az MKKP zuglói jelöltjét kérdezte a Központi Újság, az egyetlen valóban független, kutyapárt-közeli újság riportere. Központi Újság: Úgy tudom, hogy elhúzódott a részvétele egy Kajmán-szigeteki politkusképző tréningen. Nehéz volt levetkőzni – ha fogalmazhatok így – a korábbi Tóthimreséget és a vele járó keresetlen egyszerűséget, becsületet, azt, hogy
Read moreA Kajmán-szigeteken készül a választásra az MKKP zuglói jelöltje
Bemutatjuk zuglói jelöltünket, Tóth Imrét. Tóth Imre a tökéletes jelölt. Tóth Imre az ember. Tóth Imre, aki egyszerre ember és férfi. És jelölt. Tóth Imrét azért támogatjuk, mert ő az, aki a legkevesebbet árthat a kerületnek, lévén egyik legfontosabb ígérete, hogy nem megy oda, ha megnyeri a választást. Hiteles távolmaradása szárnyakat adhat
Read moreFestés a ligetben
Voltunk szerdán festeni a Városligetben. Most nem jöttek a rendőrök. A Ligetben az a jó, hogy el lehet végeztetni a meló nagy részét turistákkal. Ez is érdekelhet: Teljes egyetértésben emelték meg saját fizetésüket a zuglói képviselők, de legalább a közösségi költségvetést is megszavazták Zugló önkormányzatának idei utolsó közgyűlését december 12-én
Read moreA Városligetbe költözött az Állatkert
Az első kiállított egyed a kopasz. Ez is érdekelhet: Teljes egyetértésben emelték meg saját fizetésüket a zuglói képviselők, de legalább a közösségi költségvetést is megszavazták Zugló önkormányzatának idei utolsó közgyűlését december 12-én tartották. Erre a közgyűlésre két önálló előterjesztéssel és egy módosító javaslattal érkeztünk, és Read more
Read moreLiget projekt
Már előre látszik, hogy sikeres lesz a ligetes építkezéseket népszerűsítő merész kampány. 46 ezer milliárdba került, de szerencsére a nagy részét az EU és hat ló fizette. Ez is érdekelhet: Teljes egyetértésben emelték meg saját fizetésüket a zuglói képviselők, de legalább a közösségi költségvetést is megszavazták Zugló önkormányzatának idei utolsó
Read more