Kevesebb zombivá szívott biűofüves, több felvilágosult fiatal, tudatos fogyasztók, kevesebb stressz – a marihuána legalizálásáért és a fogyasztás szabályozásáért demonstráltunk április 20-án Budapesten, a Madách téren. (Rá)gyújtó hangulatú beszédekkel, koncertekkel és jointszépségversennyel vártuk a rendőröket. Nem jöttek. – Nem a tiltással van a baj, hanem azzal, hogy nem teljes a
Read moreCategory: Akció
Orbán Balázzsal fizettük le a szabálytalanul parkolókat Újlipótvárosban
Egyetlen dolog nehezebb, mint Újlipótvárosban parkolóhelyet találni: a szabálytalanul parkoló autóktól a járdán elférni és közlekedni. Az jó irány, hogy az önkormányzat megpróbálja a kiadott kedvezményes parkolási kérelmek számát csökkenteni, és hogy a parkolási rend megváltoztatásával próbálja a járdákat autómentesíteni, de ez utóbbi elég lassan halad. Az önkormányzat itt elérhető
Read moreKitiltottak, kémkedtek, azóta hallgatnak – A XIII. kerületi MKKP újraalakulásának története
A XIII. kerületi MKKP helyi szervezete 13 perccel az első klub előtt született meg. Ekkor köszönt el az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ vezetője (vagy munkatársa, nem derült ki) vezetékes telefonján, miután egyértelműsítette, hogy az önkormányzattól hívták, mert látták, hogy kiírtuk a Facebook-eseménybe: ha esik, az AJAMK aulájába húzódunk a vihar elől. Azonban az
Read moreASZFALTSZAFARI – egy II. kerületi zebra története
Hogyan lesz egy lakossági bejelentésből közúti zebra a Zsigmond térnél? Ebben a videó sorozatban megpróbáltuk ezt lépésenként nyomonkövetni. Erre a kalandtúrára szerettünk volna magunkkal vinni benneteket, egy kicsit rendhagyó módon. 2019-ben még mi is csak épp elkezdtünk tájékozódni az önkormányzat világában. Képviselőként életem második lakossági bejelentése volt az a megkeresés,
Read moreI. ÚJPESTI KÖZÖSSÉGI KÖLTSÉGVETÉS – AHOL A TE ÖTLETED IS SZÁMÍT!
SZAVAZÁS KEZDETE: 2024. MÁJUS 27. 22:00SZAVAZÁS VÉGE: 2024. MÁJUS 31. 23:59 FRISSÍTÉS: az eredmény preferenciális szavazás* alapján! *sorrendet kell felállítani az első három legjobban tetsző ötlet között úgy, hogy nem kötelező mind három helyen jelölni, viszont egy ötletet csak egyszer lehet jelölni HELYEZETT: Újpest-Központ aluljáró kifestéseMegvalósítás várható ideje: megvalósult 2024.
Read moreIlyen volt a hangulat a Szabadság hídon március 15-én
Videó: Képek (Gábos György, Martin Ferenc és Bobek Viktor fotói): Köszönjük, hogy eljöttetek! Ez is érdekelhet: Ezt értük el 3 hónap alatt Újpesten! Innen folytköv. 3 hónapja van kutyapártos képviselője Újpestnek is – ráadásul kettő is! Oké, de mire mentünk vele?! A 2024. június 9. Read more Teljes egyetértésben emelték
Read moreLéleksimogató Hygge: „Itt azzal foglalkozunk, ami a legfontosabb értéke ennek a pártnak, és az maga a közösség”
„Frusztrál a munka, a suli, a család? Mindenkit! Épp ezért fontos néha megállni és kicsit félretenni a mindennapokat, de ha ez ennyire jó minek tennéd egyedül? Ha elég bátor vagy, hogy egy hangyányit megnyílsz mások felé, sokkal nagyobb magabiztossággal leszel vértezett. Várunk téged kéthetente egy ilyen összejövetelre, ahol kibeszéljük egymás
Read moreKétnapos melegétel osztás Újpesten: 250.000 ft, 25+ passzivista, 350+ kiadott adag étel – mert segíteni nem gáz!
2023. decemberében elhatároztuk, hogy az eddig összegyűlt kampánypénzünket gyorsan el is költjük valami haszontalan dologra. Mondjuk rászorulóknak melegétel osztásra. Hát így is történt 2024. január végén. A projekttel megkerestünk egy, a témában jártas civil szervezetet, az Age Of Hope-ot, akik közül magánemberként Tóth Ákos velünk is tartott mindkét nap –
Read moreJumurdzsák visszatért!
Lakossági bejelentés érkezett az MKKP által működtetett Rendkívüli Ügyek Minisztériumába. A Veszprém megyei Cseszneken a Vár út és a Várhegy-köz kereszteződésénél állandó probléma a szűk úton megálló, tilosban parkoló autók jelenléte a nyári szezonban. Ekkor ugyanis több ezer ember keresi fel az ott található romvárat, jelentős forgalmat generálva. A szabálytalanul parkoló
Read moreMégis mi ez a tram-train, és miért hirdettek szegedi passzivistáink fekvőtámaszozós, illetve megállótakarító kihívást?
Ezer éves a kérdés: Nagy, sárga, és fáj, ha belemegy a szemedbe, mi az? Kórusban jön a válasz, hogy a villamos. De nem a tram-train. Alapvetően azt gondolná az ember, hogy egy vas(út)villa(mos) nem sokban különbözik egy mezei városi tujától, de könnyű belátni, hogy tévedünk, ha a szegedi és vásárhelyi
Read moreEgy hónap Újpest utcáin!
Az ITT SZÓLJ BE! – az egyetlen igazi közvélemény-kutatás kapcsán egy hónapig voltunk az utcán, 10+ újpesti helyszínen 57 emberünk mozdult meg és 100-nál is több új passzivistánk lett – ha pedig mindenki jól töltötte ki kérdőívünket, legalább 250 válaszunk helyi lakosoktól:) Úgyhogy nagy reményekkel várjuk a jövő évi választást,
Read moreMa elkezdték bevezetni a gázt a mókusokhoz – vagy elindult az építkezés a Farkas-erdőben, hiába a helyiek évek óta tartó tiltakozása
Figyelem! Az alábbi bejegyzést 2023. november 7-én kezdtük el írni és 2023. november 8. napján frissítettük újabb információkkal! Bejegyzésünk közzététele óta Wintermantel Zsolt és az Önkormányzat is reagált (állásfoglalásuk linkelve). Előbbi a jogi értelmezések mentén sem válaszolt arra, miért nem tettek többet az erdővédelméért. Az önkormányzat pedig “politikai haszonszerzésnek” és
Read more„Szerencse, hogy vannak még ilyen jó fej emberek a világban” – Passzivistánk beszámolója a margitszigeti számháborúról
Pár hete eldöntöttem, hogy ideje lenne kicsit kilépnem a komfortzónámból, és új embereket megismerni. Hogy egy klasszikust idézzek kicsit pontatlanul: Akkor még nem sejtettem, hogy kétfarkú kutyákkal fogok számháborúzni. Régóta követem az MKKP tevékenységét, nagyon szimpatizálok a cselekvő aktív hozzáállásukkal, de eddig még sose sikerült eljutnom egy programjukra sem. Mikor
Read morePink Piknik Debrecenben
Megkeresett minket a Debreceni CívisColors, hogy segítsünk be a rendezvényükre hangosítással amit szívesen meg is tettünk. Itt egy rövid összefoglaló amit kaptunk a piknikről: Az esemény kellemes légkörben, jó időben telt el, még néhány járókelő is becsatlakozott. Kicsik, nagyok, nyuszik és kutyusok is megjelentek a pikniken. A rendőrséggel való kezdeti
Read moreBRÉKING: Kovács Gergő néhány perce egy négyszínfestés során sikeresen megfékezte az inflációt!
Augusztus 20-án tartottuk az ORSZÁGVÁLTÁS: Új államalapítás és ünnepi légiparádé fantázianevű rendezvényünket a budapesti Városháza Parkban, ennek keretében igyekeztünk minden területet megmutatni, amivel a Kutyapárt jelenleg foglalkozik. Bemutatkozott a Szövegíró munkacsoport is: vittünk az eddig megjelent MKKP-s újságokból, valamint egy álhírgyártó játékban is részt vehettek az érdeklődők. Négy dobozból (Ki?
Read moreUkrán help közérthető elszámolás 2022-2023
Mire költöttünk pontosan? Mennyi gyógyszer ment Ukrajnába, Kárpátaljára? A kárpátaljai magyarok és ukrán menekültek fogadására mennyi pénzt költöttetek? Dokumentáció van? Voltatok Kárpátalján? Most komolyan bescanneltétek a számlákat???!!! Összesített – Részletes – Tételes elszámolás az adományokról és kampánypénzről. I. ÖSSZESÍTETT ELSZÁMOLÁS 7+1 nagyobb menekültsegítő projektre osztva mutatjuk meg mire költöttünk, összesítve.
Read moreLesz ez még így se, Meghívás kivégzésre – Áprilisban és májusban is folytatódott az olvasókör Szombathelyen
Az április 25-i találkozóra Ildikó javaslata „Lesz ez még így se. A 83 és ¼ éves Hendrik Groen titkos naplója” című könyv volt. Az érdeklődőknek ezt a linket ajánlanánk. Ahogy szokás, elsőként az olvasmányt ajánló ad rövid ismertetőt az íróról. Jelen esetben ez tényleg rövid volt, mert a könyvön az
Read moreAmikor az Újrahasznosítás Istennője találkozik a Dinóval a csillámtetkókészítő asztal mellett – Ilyen volt az idei MKKP-gyereknap
A tavalyi évhez hasonlóan idén is tartottunk gyereknapot gyerekeknek és örökgyerekeknek a Népligetben, ismét a Savköpő Menyét szervezésében, de most szakadó eső nélkül. Így sem volt rossz. A csillámtetkókészítő asztal most is csúcsra volt járatva: oroszlán, színes csikóhal, cica, pillangók, csillámok, csillagok özöne talált kis-és nagy gazdára karon, lábon, nyakon,
Read moreRendőrök és antirasszista teknősök összecsapása Újpesten
Egy ideje minden péntek reggel sétálok egyet meló közben anyámmal és a fiammal Káposztásmegyeren, ahol felnőttem. Pár héttel ezelőtt szúrtam ki, hogy a 2006 környékén, szánkózás közben felfedezett “ZSIDÓ SZDSZ !” felirat még most is ott van a Megyeri 202. szám park felöli oldalán. Számtalanszor tettem szóvá ezt a ház
Read moreÚjra bevettük Erdélyt: ilyen volt a kutyapártos klub Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön
Hosszabb szünet után ismét kluboztunk Erdélyben, ráadásul bő egy héten belül két városban is. Április 22-én, egy napsütéses szombat délutánon gyűltünk össze a kolozsvári Cotton Club kerthelyiségében, kifejezetten sokan: 13 passzivista és 5 kutya jött el.Végigmentünk rajta, hogy zajlanak a kutyapártos akciók a városbejárástól kezdve a Rendkívüli Ügyek Minisztériumába való
Read moreDudálj, ha szar az út, mi pedig iszunk! – Figyelemfelhívó akció Ajka és Úrkút között
DUDÁLJ, HA SZERINTED IS SZAR AZ ÚT, MI PEDIG ISZUNK! Ilyen feliratú táblákkal tartottunk akciót vasárnap Ajka és Úrkút között. Az esemény célja az volt, hogy felmérjük, illetve felhívjuk a figyelmet a problémára. Arra a problémára, hogy a két település között az út több tíz éve járhatatlan. Ugyan a közút
Read moreFelavattuk a Budai Cigányváros teret, a cigánysággal közös együttélésünk több száz éves emlékére
2021-ben fejeződött be a Romano Instituto Cigányságkutató Intézet Alapítvány kutatása, amely a cigánysággal való, immár 600 évre visszanyúló együttélésünket vizsgálta. Ennek során egy addig nem ismert fejleményt is feltártak: a II. és a III. kerület egy bizonyos részén helyezkedett el valaha a Budai Cigányváros. Ahogy megszületett a felismerés és az
Read moreEltűnt játszótér, hiányzó gyerek wc és közveszélyes gyerekek tábla Újpesten!
De hogy jön ide John Travolta? Mindjárt kiderül! Avagy LAKOSSÁGI BEJELENTÉSEKRE HÍVTUK FEL A FIGYELMET ÚJPESTEN. 2023. március 16-án három helyszínen végeztünk Újpesten figyelemfelhívó akciót a Rendkívüli Ügyek Minisztériumába beérkezett bejelentések alapján. Hasznos problémabejelentő szoftver ez, próbáld ki valamikor te is! Három hete városbejárást tartottunk, most 3 bejelentésre próbáltunk reagálni,
Read moreRozsdaművészek, ketrecbe zárt kukák, lepukkant padok és egy váratlan Drotár Adrienn – Bejártuk Püspökladányt, Hajdúszoboszlót és Debrecent
Hajdú-Bihar vármegyében (is) folytatódott Rendkívüli Országjárásunk február utolsó hétvégéjén: három nap alatt Hajdúszoboszlón, Püspökladányban és Debrecenben tartottunk városbejárást, utóbbi két helyen pedig klubot is. Nézzük sorban, melyik esemény hogy zajlott! Püspökladányban két helyi passzivistánk tolt egy nagyon komoly nosztalgiapartit az ifjúkorukról, de a másik helyi passzivistánk is beletromfolt néha, ha
Read moreVárosbejártunk Újpesten
2023. március 3-án péntek este 6-kor találkoztunk a Charlie Loftban. A bejárásra végül nem a találkozó elején, hanem közben jutottunk el, 20:00kor startoltunk el és másfél órával később értünk vissza a találkozó helyszínére. Újpest központ lakótelepet jártuk körbe, a Semsey Park érintésével. A bejárás során több akut problémával találkoztunk, voltak
Read moreVideón egy újpesti kifizetőhely története 1,5 percben
Jó ideje próbáljuk elérni, hogy a vagyonnyilatkozati bizottság szűnjön meg Újpesten. Több fordulóban követeltük ezt már: megírtuk az előterjesztést a megszüntetéshez, kigyűjtöttük, ki mennyit keres, előterjesztettük közmeghallgatáson – ekkor megtudtuk, hogy ez a nyilvánvaló kifizetőhely egy újpesti hagyomány… Egyébként évente majdnem 10.000.000 forint megy el a tagok tiszteletdíjára összesen évente
Read moreTiszavasvári polgármestere szerint jöttment antifa huligánok akarták felújítani a város üdvözlőtábláját
Guruló dollárokból. Korábban megpróbáltuk rendbehozni az évek óta lerobbant üdvözlőtáblát Tiszavasvári határában. Szőke Zoltán polgármester rendőrt hívott ránk, majd 700 ezret akart behajtani rajtunk az okozott kárért. Nyomozás indult rongálás miatt. A Járásbíróság végül megállapította, hogy a kár – eltört néhány csavar – valójában csak 1390 forint. Szőke úr valahogy
Read moreRekordot döntött a Kutyapárt szombathelyi Olvasóköre: 16-an jöttek el a harmadik alkalomra
Egy olvasókör nem feltétlenül szokott a legnagyobb tömeget vonzó programok közé tartozni, pláne akkor, ha vidéken rendezik. Szombathely azonban tökéletes ellenpéldának bizonyult: immár harmadik alkalommal gyűltünk össze, hogy alaposan kitárgyaljunk egy előre megbeszélt könyvet, és ezúttal minden eddiginél több résztvevő volt kíváncsi erre. Összesen 16-an voltunk, köztük olyanok, akik az
Read moreFolytatódott a Kutyapárt olvasóköre Szombathelyen
Olvasókört indított a kutyapárt Szombathelyen is. Igaz, itt a budapestitől eltérően inkább szépirodalmi vonalon olvasgatunk és beszélgetünk róla, de a farvizen szóba kerül azért a politika is. Havi rendszerességgel gyűlünk össze minden hónap utolsó keddjén (kivéve a decemberi, a második alkalommal) amit a héten, január 3.-án, tartottunk meg. Az első alkalommal, november utolsó
Read moreA nők sztrájkja folytatódik – szerveződésfejlesztő Filmklub Keszthelyen
A Közélet Iskolája szakmai támogatásával tartottunk filmklubot és a témát feldolgozó közösségi foglalkozást Keszthelyen, közösségi szerveződés tematikájában. Ennek keretében “A nők sztrájkja folytatódik” című 50 perces lengyel dokumentumfilmet néztük meg eredeti nyelven, magyar felirattal. Nagy élmény volt, valaki a szomszédjával érkezett, más a régi barátnőjével, megint más a kollégájával, vagy
Read moreElindult a Kutyapárt olvasóköre Szombathelyen
Terjed az okoskutya, ugyanis Olvasókört indított a kutyapárt Szombathelyen is. Igaz, itt a budapestitől eltérően inkább szépirodalmi vonalon olvasgatunk és beszélgetünk róla, de a farvizen minimálban szóba került azért a politika is, csak aztán mindig gyorsan kezeltük a problémát a “DE VISSZATÉRVE A KÖNYVHÖZ” felkiáltással. Havi rendszerességgel gyűlünk össze minden hónap utolsó
Read moreMit csináltunk a XX. kerületben?
A Figyelemfelhívó KétHét és a Városfelújító KétHét során betámadtuk Pesterzsébetet. Rengeteg változatos felújítást csináltunk és még a kihívásokat jelentő helyzettől sem riadtunk meg. Szeptemberben például a felfedeztünk a lakótelepre vezető lépcső mellett egy indokolatlan zöldhulladék halmot, amit az önkormányzat elszállított, miután Sziszi (Németh Szilárd) arcképének segítségével felhívtuk a figyelmet. A
Read moreDIY közvilágítást szereltünk fel Kazincbarcikán, hátha csinál valamit az önkormányzat
Múltkori összehangolt akciónk után újra bicikliutakra csaptunk le Kazincbarcikán. Ezúttal megpróbáltunk némi fényt vinni az éjszakába, mivel a városban a temetőnél egy jelentős szakasz teljesen kivilágítatlan, emiatt sokszor még lámpával felszerelkezve is veszélyes arra tekerni. Erre szerettük volna felhívni a figyelmet pár biciklilámpa kihelyezésével, hátha az önkormányzat kapcsol, és a
Read moreFelavattuk a Dézsi Csaba András tanuszodát a győri Aranyparton
Az elmúlt hónapok városszépészeti beavatkozásai után győri csapatunk egy igazán fajsúlyos projektbe vágta a fejszéjét. Társadalmilag érzékeny csapatként nem hagyhattuk szó nélkül azt a problémát, ami már hetek óta foglalkoztatja a helyi választópolgárokat: az úszási lehetőségek erőteljes beszűkülése joggal kelt ellenérzéseket a városlakókban, mi viszont úgy éreztük, hogy érdemben tudunk
Read moreHídfelújítás, mobilzebra, herendi mintás villanydoboz – Ezt csináltuk Veszprém megyében 2022 őszén
Kicsit túltoltuk a biciklit és nagyon felpörgettük Veszprém megyét az elmúlt hónapokban. Igyekeztünk minél több akciót csinálni, úgyhogy bizony: LEMENTÜNK VIDÉKRE! A szeptember a diákoknak az iskolakezdésről, a szülőknek a napközbeni nyugalomról szólt – a Kutyapárt ajkai alapszervezetének pedig az eltűnt buszmegállóról. Szeptember 7-én Ajka Város Önkormányzata politikai bosszúból elvitette
Read moreKátyúköltőhely, LEGO-buszmegálló, térkövirózsa – Figyelemfelhívó akcióink vidéken
A legtöbb párt aktivistái két választás között nem sok mindent tudnak csinálni. Nekünk viszont nagyon fontos, hogy sok embernek adjunk lehetőséget bekapcsolódni a széles értelemben vett közéletbe, ami akár még azt is jelentheti, hogy csinálsz valami értelmeset. Városfelújító akcióink során ez a közvetlen célunk, előfordul ugyanakkor, hogy valamit magunktól nem
Read more„Ez egy igazi wc-nek tűnhet, de nem az!” – Figyelemfelhívó akcióink Budapesten
A legtöbb párt aktivistái két választás között nem sok mindent tudnak csinálni. Nekünk viszont nagyon fontos, hogy sok embernek adjunk lehetőséget bekapcsolódni a széles értelemben vett közéletbe, ami akár még azt is jelentheti, hogy csinálsz valami értelmeset. Városfelújító akcióink során ez a közvetlen célunk, előfordul ugyanakkor, hogy valamit magunktól nem
Read moreRavaszul bekúszott az aktuálpolitika a rákoshegyi főzőversenyre
Rákoshegyen a kontinens legnagyobb viharja utáni hajnalban kezdődött meg az éves főzőverseny, amin a környékbeli kutyapártos passzivistákból szerveződött csapat is tiszteletét tette. A nemzetközi aktuálpolitikai jelentősége miatt a szakácskönyvben a borscs receptjére került szamárfül. Ez egy remek, céklaalapú leves 39382 féle főbb elkészítési móddal. A nap folyamán az adóalanyok és
Read moreBatthyány téri akadálymentesítés
A Rendkívüli Ügyek Minisztériumához rengeteg lakossági bejelentés érkezik. Legtöbb esetben olyan problémákra hívják fel a figyelmünket, amelyeket már több fórumon is jeleztek a fenntartónak, de az nem tudta, vagy nem akarta orvosolni a problémát. A Figyelemfelhívó KétHét során egy I. kerületi lakos hívta fel a figyelmünket, hogy a Szentendrei HÉV
Read moreTermészetvédelem Baján
Felfigyeltünk rá, hogy különleges fajunk szaporodik Bajától Pörböly felé. Ügyeljetek rájuk! Hazánk egyik kiemelten védett fajának a Közönséges Úti Kátyúnak (Meatus-Fossura Communis) a költési helyén jártunk! Minden évben a közép-európai Kátyú populáció 70-75 %-a tér vissza ide, hogy utódokat hozzon létre. Felhívjuk az erre járó túrázók és autózók figyelmét, hogy
Read moreMindenkinek megvan a maga keresztje, nekünk a Bükkben – Így telt az idei MKKP tábor
Idén rendeztük meg 7. alkalommal az MKKP Országos Passzivista Találkozó és Alkotótábort, aminek ezúttal a bükkszentkereszti Hollóstető Hegyikemping adott otthont, augusztus 3-7. között. Bár a tavalyinál messzebbre kellett utazni Budapestről, ezért sokszorosan kompenzált a legfontosabb fejlemény, mégpedig az, hogy voltak pávák! Valamint sok kedves régi és új ismerős. Azokra is
Read moreMobilzebrával a felesleges átkelések és kerülő ellen Ajkán
Van az a szituáció Ajkán, hogy biztonságosan csak óriási kerülővel lehet belépni a városközpontból a helyi Csónakázó tó területére. Ha el szeretnéd kerülni a balesetveszélyt, el kell menned egészen a következő utcáig, ott kelhetsz át zebrán a Fő úton. Ha mondjuk a játszótérre szeretnél menni kisgyerekkel, az azt jelenti, hogy
Read moreKörnyezettudatos Légiparádéval emlékeztünk meg legfontosabb nemzeti ünnepünkről, augusztus 27-ről
Először tavaly tartottunk extra nagy költségvetésű ünnepi megemlékezést, légiparádét és tűzijátéknemnézést augusztus 20-a tiszteletére a Népligetben. Idén újra ezen a napon szerettük volna megrendezni, de a vihar-vaklárma miatt végül 20+áfa, vagyis 27-e lett belőle. A felelősök természetesen már nem dolgoznak a pártnál. Az eredeti időpontban valószínűleg többen lettünk volna (a
Read moreIzgultunk, de végül mégse vágták el a kábeleinket – III. SZAR Zene Fesztivál Ajkán
A dolog úgy kezdődött, hogy a 2019-es EP-választáson az országos átlag alatt teljesítettünk Ajkán (2,6 százalék helyett csak 2,1 százalékot kapott a Kutyapárt a városban). Mi pedig úgy voltunk vele, hogy ha a helyiek ennyire nem értékelik azt a rengeteg munkát, amit beletettünk a kampányba, bosszút állunk, és két napon
Read moreMi köti össze a punkzenét a vegán bográcsozással? – Dunaparti Kutyaparty Mosonmagyaróváron
Mosonmagyaróvári jelöltünk és passzivistánk, Földesi András, illetve a helyi csapat ötlete volt, hogy csináljunk egy nagy kutyapártos rendezvényt, ahol a buli mellett a fenntarthatóságra is igyekszünk felhívni a figyelmet. Ez lett a Dunaparti Kutyaparty, amit augusztus 13-ra hirdettünk meg a Biczó melletti színpadhoz. Mindenféle logisztikai problémák miatt döcögősen indult a
Read moreMegcsináltuk a Pride eddigi legjobb buliját: Piknik és Táncpárbaj az Erzsébet téren
Évek óta hagyomány, hogy a Budapest Pride szervezői egy egész hónapos fesztivált töltenek meg programokkal júliusban, így hangsúlyozva, hogy a rendezvény nemcsak a felvonulásról szól. Mi most csatlakoztunk harmadjára ehhez, a saját Pride Piknikünket mindig igyekeztünk feldobni valami extrával az ilyenkor szokásos beszélgetésen és sörözésen túl. Három éve egy színházi
Read moreApportírozás, toronyugrás, ázott kutya szépségverseny – Kutyavizes vb-t rendeztünk Balassagyarmaton
Évek óta próbáltunk gerillaakcióként kutyafuttatókat építeni különféle városokban, az önkormányzat azonban eddig mindenhol ellenállt, így végül egyik sem valósulhatott meg. Előfordult, hogy autós üldözésbe torkollott az akció, egy másiknak az anyagát pedig végül egy állatmenhelynek kellett odaadnunk, mert nem sikerült megegyeznünk a helyi politikusokkal. Balassagyarmaton viszont megtörtént a csoda: bár
Read moreHol van az a hely, ahol egyszerre találkozhatsz kalózzal, dinóval, sellővel, unikornissal és Batmannel? – MKKP-gyereknap a Népligetben
Vasárnap – hogy ne maradjunk ki a jóból – mi is tartottunk egy napot gyerekeknek és örökgyerekeknek a Népligetben. A családok érkezésére már készen állt a Replacc játszótere, akik már nem használt, hulladékká vált tárgyakból készítenek újragondolt játékokat, pl. autógumiból és textilanyagokból hintalovat, biciklikerékből céllövöldét – nagyon élvezték a gyerekek
Read moreEsemény utáni kampányesemény
Kampányeseményt rendezünk a választások utánra, hiszen előtte nem érdemes, mivel úgyis 127%-kal nyeri a Kutyapárt a választást. XIII. kerületi jelöltünk, Aleva Márta meghívta kedvenc újságíróit, Tóta W. Árpádot, Stump Andrást, Dévényi Istvánt és Tompos Ádámot – és meglepő módon eljönnek hozzánk megbeszélni a választások eredményét. Alcímnek azt akartuk megadni, hogy:
Read moreTámogatjuk a kortárs cirkuszművészetet az állam helyett, hogy ne csak a Kutya Párt nevettesse meg a nagyérdeműt!
Goldman István (Goldi) a Föld nevű bolygó utcáin hajózó kalóz és utcai előadóművész, akinek nyugdíjaznia kellett saját építésű hajóját, ezért nem jutott el előadásai helyszínére – ám a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Kampánypénztékozló Alapja lehetővé tette számára, hogy ismét hajóra szálljon. Goldi Hegymagason (Veszprém megye, Tapolcai járás) él feleségével, akivel
Read moreVERSELŐ LÉPCSŐK – A Nyugati pályaudvarnál és az Örs vezér terén jártunk
A Magyar Kultúra Napjára lépcsőbűnözéssel készültünk, természetesen a rendőrök sem hagyták, hogy magányosan dolgozzunk, nekünk pedig pont belefért az időnkbe egy igazoltatás. A műhely munkatársai és a grafikusunk 20-án már nagy erőkkel dolgoztak, hogy 22-én sikerüljön megcsinálni ezt a nem hétköznapi performanszot. Grafikai tervezés, nyomtatás, vágás…bármiről legyen szó, a barkácsoló
Read moreUtca és művészet – Művészeti kiállítás az V. kerületben
Művészeti kiállítást szerveztünk az V. kerületben, hogy felhívjuk a figyelmet az árkádsor lerobbant állapotára, amit sajnos a hajléktalan emberek otthonuknak neveznek. Az MKKP egyik oszlopos tagja Árki Tibor is kiállította műveit, de sok művész képviseltette magát az tárlaton. Nézzétek meg, hogy milyen műalkotásokat állítottunk ki! A kiállított művekből a jövőben
Read moreZebrákat Tatára!
Mindenki meghal, de lehet halogatni, ahogyan a fogorvost vagy a NAV-os befizetéseket! Ennek a nagyszerű gondolatnak a mentén igyekeztünk halogatni azoknak az aranyos lurkóknak a halálát, akik naponta átkelnek a tatai Fazekas utcában található úttesten az iskolába érés reményével. Az úton egyáltalán nincs gyalogátkelőhely, így a Magyar Kétfarkú Kutya Párt
Read moreA badacsonytördemici padépítés fordulatos története
Badacsonytördemic egy község a Balaton északi partján. A helyiek hosszú idő óta küzdöttek az önkormányzattal, hogy telepítsen padokat egy térre. A hivatal ezt természetesen meg is ígérte, mégsem történt semmi. Lelkes helyi civilek megelégelték a várakozást, és maguk kezdtek el padokat építeni és azokat kihelyezni. Amikor a polgármester ezt meglátta, idegállapotba
Read moreTáblahekkelések, exportált kutyafuttató, szélmalomharc a vagyonnyilatkozatokért – ezt csináltuk Budakeszin eddig
Budakeszin 2019 októberében volt az első kutyapártos akció, azóta is egy 4-5 fős keménymag vesz részt többnyire a megmozdulásokon. Ebben a posztban összeszedtük, mit csináltunk eddig arrafelé. Elsőként arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy akkor már hetek óta gyűlt a zöldhulladék a Munkácsy Mihány utcában, ami ellen addig senki
Read moreMKKP-hírlevél – Ez történt a nyáron
Egy csomó minden történt megint – ez most nem önkormányzatos hírlevél. No Fudan Június 4. és 13. között online és offline budapesti konzultáció indult azért, hogy ne a tervezett Diákváros helyén építse meg első európai központját a Fudan egyetem, amely a Kínai Kommunista Pártnak fogadott hűségesküt. Voltak a Ferencvárosban hivatalos
Read moreA norvég hadművelet
Minden hadművelet esetében fel kell készülni különböző lehetséges kimenetekre, így volt ez a szerdai támadásunknál a norvég nagykövetség ellen is, aminek apropója, hogy Norvégia nem adta oda a 77 milliárdunkat! Ezért kedden a főkutyaólban jó hangulatban álltunk neki csapatainkkal a felkészülésnek, készítettünk norvég nyelvű kutyapártos matricákat, transzparenseket és néhány fehér
Read moreElső Nagy Nemzeti Környezetkímélő Ünnepi Légi Pride
Országszerte az államalapítást ünneplik honfitársaink. Pár fős tömeg részvételével mi is megtartottuk a magunk magas költségvetésű megemlékezését a Népligetben. Az ünnepi köszöntőben elhangzott és megszívlelendő intés szerint : „a fényességes tűzijáték augusztus hónap huszadik napján hiúságok hiúsága; szittya paripáink a nadrágjukba csinálnak zengedelmeitől, s egészen Levédiáig szaladnak vagy tovább,
Read moreCsomagolásmentes július – Zöldkutya-piknik
Miután az egész délelőttünk azzal telt, hogy az eső miatt lemondjuk, vagy se a programot, délután halált megvető bátorsággal nekivágtunk. A Városligetben szép idő, néhol tócsák, de alapvetően ideális feltételek fogadtak, a kipakolás után bele is vetettük magunkat a kitűzőgyártásba, így az esemény végén mindenki rengeteget aggathatott magára.
Read moreSzolnoki négyszínfestő akciók
Szolnokon 2018-ban volt az első kutyapártos akció, ami egyből sikerrel zárult: egy rossz állapotban lévő bicikliutat festettünk le négyszínnel, ennek hatására az önkormányzat rövidesen megcsináltatta az érintett szakaszt. Utána egy ideig nem történt semmi, 2021 tavaszán viszont jobban megszerveződött a helyi passzivista közösség, azóta rendszeresen hallatunk magunkról. Főleg négyszínfestéssel, mivel
Read moreÖrkény felsírna örömében – a szolnoki “lakatfal” sztorija
Szolnokon az Ormos Imre parknál épült az alább látható kapu a betonfalra. Június végén, az MKKP elnökségi látogatással összekötött klubon figyeltünk fel rá. Kiderült a szürreálisba hajló, egyben nagyon magyar ok is, mit keres ott. Az NHSZ Szolnok Közhasznú Nonprofit Kft. épp arra járó vezetője elmondta, hogy az EU-s pályázatban
Read moreA gyűlöletkampány szeret téged!
Szeretsz matricázni? Akkor most megteheted nagyban! Csinálunk egy villámakciót a hétvégén – ha szeretnél te is átragasztani pár túlzottan kedves kormányzati plakátot, jelentkezz ezen a formon. Hengereket és álló Citylight-táblákat tudsz ezzel meghackelni – utóbbihoz viszont kulcs kell, aminek a méretét nem áruljuk el, úgyhogy keress inkább egy klassz hengeres
Read moreNövényültetésből sosem elég!
A Zöldkutya tematikus csoport szervezésében növénypalántákkal leptük meg a XIII. kerület lakosait. A munkálatok már kora délután megkezdődtek, ugyanis lelkes zöldítő passzivistáink mindenre IS felkészültek! Amíg ők ültetésre késszé tették a talajt, addig a csapat másik fele beszerezte a szükséges növénypalántákat. Pótolhatatlan és utánozhatatlan Magyar Gáborunknak köszönhetően autóvédetté tettük az
Read moreA hatóságok végül betömték a féreglyukat!
A Rákos út – Mozdonyvezető utca sarkán a Rákospalotai eperföld ültetésének napján végre megnyitották az ingyenes lakossági féregjáratot. Mi kipróbáltuk, Danyang-gun tényleg csodaszép! A be- és kiszállásnál viszont nem árt vigyázni, könnyen bokatörés lehet belőle. Alig pár héttel később már arról kellett értesítenünk a kerület lakosait, hogy a járat az
Read moreIngyensör!
Megígértük, megcsináltuk. Na jó, nem mi… Nemrég üzenetet kaptunk egy rósánés pályázónktól: “Ezennel tájékoztatunk benneteket és a közt, hogy a pénzt elköltöttük, a sört lefőztük.” Koccintás, itt még nem saját sörrel A sörlé, malátával Szűrés A legjobb müzli Skylernek is ízlett (meg a röfiknek is) Komlóforralás Meg egy kis
Read moreSzentendre
Akciók összevissza. Miután beperelt minket a város, hogy kicseréltük a címerben a bárányt, mi összebékítettük a két címerállatot. 2018-ban elhoztuk a Mikulást a politikába! Aztán Leányfalun megszerveztük a jelöltek a vitáját. Már, aki eljött. A Mikulás ott volt. Tüntettünk a sajtószabadság ellen! Elkészítettük Pomát első közvécéjét. Reméljük lesz másik, mert
Read moreMegvalósult ígéret: ingyensört osztottunk hozott palackba
Sikeres volt az első Ingyensör osztás Ferencvárosban. Egy Covid miatt átmenetileg bezáródott hely tulaja szerette volna a leghasznosabb módon eltakarítani a beragadt készletet. Természetesen segítettünk. Az osztás biztonságos körülmények között folyt, az volt a jelszó, hogy krumpli. A fegyelmezett sörisszák pár óra alatt hazavittek kb 90 liter sört és proseccot. Éljen a
Read moreAz MKKP Zamárdi jelenlétének középrövid távú hatásairól-Táborbeszámoló 2020.
Balaton csatornázási munkálatok, kommunikációs tréning a helyi rendőrségnek, az első zászlófelvonásunk, joint tekerő verseny, lámánállás, tolósportok, szúnyogháló bűnözés, Zamárdi himnusz és számos elmaradt program várta idén a Kutyapárt 5. nyári táborába érkező passzivistákat. Sikeresnek nyilvánítjuk a párttalálkozót. A történésekről sokan sokféleképpen beszámoltak. Ha szeretnéd megtudni az igazságot, válaszd a valóságodhoz
Read moreLett egy szigetünk, amit Szíjjártó Péter kullancsáról neveztünk el
A Ráckevezz túrán többször győztünk és szereztünk egy szigetet a pártnak. Az expedicióról dióhéjban: Az expedícióról bővebben: A Szijjártó Péter kullancsáról elnevezett sziget elfoglalása. Az igazi Mészáros barátságos háborúba keveredett a kajakosokkal. Természetesen győztünk. A Duna feletti hídfőállásokból is lőttek ránk, de egy cikkcakk hadműveletben megint csak mi győztük. Fa
Read moreÁl-kerékbilinccsel az ingyenparkolásért
Az ingyen parkolás klassz dolog: nem jön pénz az önkormányzatoknak és össze vissza lehet megállni, mert nincs az a közteres hadsereg, aki mindenhol ott tudna lenni. Megtaláltuk a megoldást! Olcsó ál-kerékbilincs, hogy minden MKKP-s passzivista büntethessen, ha hülye helyen parkoló kocsit lát. A karton kerékbilincs működik: https://bpiautosok.hu/valami-nagyon-nem-stimmel-ezzel-kerekbilinccsel Az akcióhoz spontán csatlakoztak
Read moreKarantén olimpia 2020 – eredményhirdetés
Ahogy ígértük, megtörtént az eredményhirdetés, az ilyenkor szokásos kísérőjelenségekkel: volt késés, kovácsgergő, Suzi, szánsájn, és élő közvetítés. Íme a győztesek, ha valaki be szeretné írni a neveiket a sporttörténelembe: Maszk-mosoly verseny 1. helyezett: Bana Bettina (Tárnok) A versenyző mögött látszódó angyalszárnyak egészségügyi dolgozóságából kifolyólag valószínűleg igaziak! 2. helyezett: Magyar Erzsébet (Budapest)
Read moreJelentkezik az MKKP II. kerületi operatív törzsvendége
Elkezdődött a felkészülés a fergeteges karanténbulikra. Keep Calm & Wash Hands. Közben önkéntes hangszálbemelegítés, mert valahogyan le kéne köröznünk az olaszokat. Marietta közösségi tudásbázisa: http://bit.ly/kozossegikoronavirusinfo Amit meg elfelejtettem mondani: Ez is érdekelhet: 150 szék a 150 utcára rakott gyerekért – A szegedi Wesley iskola bezáratása miatt akcióztunk A tanévkezdés előtt
Read moreAz UFO meg a füstölő
Jó, a végén kiderült, hogy nem UFO mégsem, de egészen addig meg voltunk győződve róla, hogy ez a srác, Tóth Ádám nem ember, amíg ki nem mentünk megnézni őt, a barátait és azt, hogy mi zajlik a vasasi füstölőépület körül. Ádám, aki egyébként még ma is bőven tizennyolcmínuszos, már tíz
Read moreMiket csinálunk
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy olyan, tásadalmi és politikai kérdések iránt elkötelezett alkotócsoport, amely egyszer majd megnyeri a választásokat. Az MKKP a Ganümédeszi Galaktokolonialista Párt földi alapszervezete, akik kérésünkre még egy darabig nem fogják elpusztítani a Földet. Mi olyan konkrét dolgokkal foglalkozunk, amikben tényleges eredményeket érhetünk el, és nem
Read moreLakitelek-Tőserdő második meghódítása, avagy táborbeszámoló 2019
Szeretnénk röviden beszámolni a táborról, hogy tájékoztassuk mindazokat, akik nem tudtak jönni, vagy nem emlékeznek semmire. A tábor során meglepő módon szinte minden megígért programot megtartottunk. (Kivéve a szemétfestményt, mert a válogatást még gyerekmunkába se tudtuk kiszervezni.) A legfontosabb eseményekről a helyi híradó tudósított. Ez máris jó alap rekonstruálni a
Read moreTábor! Tábor! Tábor! Már tart, de a sűrűje csak most jön!
Jelentkezhettek, de semmi értelme – jó lesz úgy is, ha csak beállítotok. Bővebben a programról itt: https://ketfarkukutya.mkkp.party/2019/05/31/mkkp-tabor-2019/ Ez is érdekelhet: Orbán Balázzsal fizettük le a szabálytalanul parkolókat Újlipótvárosban Egyetlen dolog nehezebb, mint Újlipótvárosban parkolóhelyet találni: a szabálytalanul parkoló autóktól a járdán elférni és közlekedni. Az jó irány, hogy Read more
Read moreTönkretették a közösségi gyereksütőt!
Olyan szépen indult minden, mint mikor csiga ül a kutya mellé későősszel, végre volt egy értelmes önkormányzati kezdeményezés. A ferencvárosiak régóta szerettek volna gyereksütőket a kerületbe. Számtalan petíció, beadvány született már az ügyben. 1741-ben az árvák külön emiatt tüntettek. Két ló felgyújtotta magát Szolnokon. És igen, és két
Read moreMÁV-testamentum: “Lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek”
Ökumenikus fohászkodásra kijelölt kegyhelyet avattunk a Keleti pályaudvar mellett, hogy a Sötét, Gonosz És Érthetetlenül Merev Menetrend többé ne zavarhassa össze a Szabadon Késő Szent MÁV járatait. Használjátok a térdeplőt ti is türelemmel, alázattal, lélekben megerősödve. KELETI FOHÁSZ Én ingázó vagyok, és vonattal járok, a napom egy részében vonatra várok,
Read moreLámpatündér legyőzi a Sötétet
Budapest a nyári estéken hemzseg a settenkedő ninjabringásoktól, akiket szinte lehetetlen időben észrevenni. Évek óta rontják ezek a sötét elemek a baleseti statisztikáinkat, pedig, mint tudjuk, egy jó statisztika sose rossz. Ezért beszereztünk tizenkétezer-hatszázegykettő köblumennyi fényfegyvert, és szétosztottuk a becsapdázott ninják között. Több lámpa – több fény az utakon –
Read moreVittünk vidékre Facebookot
Ez is érdekelhet: Parkolóként használják Baja legszebb terét – Mi lehetne a kompromisszumos megoldás? Bajának van egy gyönyörű főtere, a Szentháromság tér, amit Közép-Európa legnagyobb nyílt terei között tartanak számon. A téren található a Read more A kecskeméti alvó csigától a bajai Korlátkiállításig – Kedvenc Bács-Kiskun megyei akcióink 2023-ból December-január
Read more