Mivel a MÁV idén júliusban elkezdte felújítani a rákosrendezői vasúti átjárót és környékét, veszélybe kerültek az MKKP által évekkel ezelőtt odaültetett bokrok. Az egyiken áthajtott egy munkagép, és a többi is útban volt nekik, ha másnap is ott maradnak, kivágták volna őket. Ezért sürgősen át kellett ültetnünk a bokrokat pár
Read moreCategory: Gerillakertészkedés
A blahai bokormenekültek története – Így próbáltuk megmenteni az általunk ültetett bokrokat a tér felújításakor
Még 2017-ben ültettük a TAMARISKA bokrokat a régóta üresen álló fatányérokba a Blaha Lujza téri buszmegállóknál (a fenti képen nem ezek láthatók, a csavarról bővebben később…). Egyszerű állampolgári önkéntes törődésből, gerillába’. Majd 4 éven át jártak ki oda passzivisták, önkéntesek, a környék lakói, hogy locsolják, gondozzák őket. Szedegették a csikkeket
Read moreTúl kevés tuját ültettünk Fehérváron az illegális parkolás ellen, szóval vittünk oda még néhányat
Székesfehérváron, a Lövöldén évek óta problémát jelentenek a Sörakadémia előtti területre felhajtó beszállítók és városgondnoksági autók, illetve az ott lakó szemtelen terepjárósok. Amíg az önkormányzat széttárja a kezét, hogy mégis mit tehetne, addig mi megtaláltuk a megoldást. Tavaly egyszer már megpróbáltuk orvosolni a problémát 8 kis méretű tuja elültetésével, azonban
Read moreFaültetés a XV-ben
Decemberi ökoszisztéma javító gerillakertèszkedès a XV. kerületben. Ültess fát! Hogyha mást nem, lombot ád.Árnyékában megpihenhetsz,gondot ő visel reád.Jó tavasszal nyit virágot,messze érzed illatát.Kis madárka száll reája,ingyen hallgathatod szavát.Ültess fát!Jókai Mór 2022. december 5-én faültetésbe kezdtünk Rákospalotán. Legyen minden zöldebb! Ez is érdekelhet: Mi újság az Iszkiri Flottával? – Erre jártak
Read moreBékéscsabai ültetés
Május 1-jét gerillakertészkedéssel köszöntöttük Békéscsabán, elég nagyszabású akció volt, legalább 10-12 ládát megcsináltunk. Ez is érdekelhet: Mi újság az Iszkiri Flottával? – Erre jártak idén a közösségi célokra kölcsönadott teherbringáink A 2024-es választási év a szokásosabb szállítási igények mellett politikai munkát is hozott az Iszkiri Flottának. Részt vettünk törökbálinti, józsefvárosi és
Read moreFűszerkert a Németvölgyi úton
Ez is érdekelhet: Mi újság az Iszkiri Flottával? – Erre jártak idén a közösségi célokra kölcsönadott teherbringáink A 2024-es választási év a szokásosabb szállítási igények mellett politikai munkát is hozott az Iszkiri Flottának. Részt vettünk törökbálinti, józsefvárosi és Read more Háborog a lakosság, amiért fákat vágtak ki két új park építésekor
Read moreMegtaláltuk a klímaváltozás nyerteseit
A Magasútnál levő buszmegállónk tetején sikerült annyira borzalmas körülményeket (tűző nap, 5 centi föld, no locsolás) teremteni, hogy szemlátomás itt vannak a világ legboldogabb pozsgásai. Ez is érdekelhet: Mi újság az Iszkiri Flottával? – Erre jártak idén a közösségi célokra kölcsönadott teherbringáink A 2024-es választási év a szokásosabb szállítási igények
Read moreNövényesítés Fehérváron
Mindig azt hallgatjuk a városvezetéstől, hogy milyen büszkék arra hogy mekkora zöldterülettel rendelkezik Székesfehérvár. Sajnos mi nem tudjuk minden egyes területre ezt mondani. Van olyan hely ahol a gyalogosok tapossák ki a füvet, a rosszabb eset pedig hogy autóval hajtanak át olyan területen ahol nagyon nem kéne. Árubeszállítók sőt sajnos
Read moreRákospalota nyáron: méhlegelő, pad, kertészkedés és szemétszedés
A tavasz folyamán, áprilistól június végéig egy maroknyi, de annál lelkesebb passzivistacsapat munkájának köszönhetően több ütemben elkészült a XV. kerület első Nemzeti Méhlegelője és Méhpihenő Wellness Centruma. Ez volt az első fázis: Ez a második, amikor egy padot is kihelyeztünk: Ez pedig a harmadik, amikor a híres MKKP Dinó is
Read moreÚjra közparadicsomok Ajkán
A pünkösdi hétvégén Ajka több pontján is paradicsompalánták jelentek meg színes cserépben az MKKP jóvoltából. Ezek közösségi palánták, amelyek lényege, hogy összehozza a város lakóit és közösen gondozzák a közparadicsomokat. 2 éve már volt egy próba, akkor annyira sikeres volt az együttműködés, hogy a Kossuth Parkban kihelyezett növény 2 méteresre
Read moreVisszaültettük az érzékeket az Érzékek Kertjébe – Növényesítés Keszthelyen a Rózsa Sándor Kampánypénztékozló Alap támogatásával
Érzékek kertje? Az hol van? Egy-egy elmorzsolt szurokfű, vagy mentalevél halvány érzékfoszlányai őrzik talán még az egyszervolt kert emlékét, ahonnan az évek során lassan, de biztosan kikoptak, kidőltek, vagy világgá mentek a növények. A helyükön tátongó lyukak akár még igazolhatnák is a kert elnevezését, ha egy megbicsakló boka, vagy egy
Read moreXIII. kerület – Országos Városfelújításos Hétvége
Az országos városfelújító hétvégéből a 13.kerület sem maradhatott ki, így becéloztuk a zöldítést a Wein János park környékén. A park egyik füves része nem az egész nemzet által imádott és létszükségletet jelentő térkővel, hanem szintén rendkívül esztétikus gumilappal lett borítva, benne művészi elrendezésű földes-mulcsos körökkel, körökben elszáradt, gondozatlan fűpamacsokkal. Ezeknek
Read moreFolytattuk ma az Alkotás utca növényesítését
Megcsináltuk ma a Márvány és a Királyhágó utca közti szakaszt és a Királyhágótól lefelé a buszmegállóig azokat a részeket, ahol már nem mutatkozott életben maradt növényzet. Köszi mindenkinek, aki segített! Folyt. köv. Ez is érdekelhet: Mi újság az Iszkiri Flottával? – Erre jártak idén a közösségi célokra kölcsönadott teherbringáink A
Read moreAz ajkai rendőrség kalandja a paradicsommal
Párszor már meggyűlt a bajunk az ajkai rendőrséggel, legutóbb például a gyülekezési törvény hatályáról kellett velük beszélgetnünk. Ezúttal azonban egy igazi macska-egér játék bontakozott ki az MKKP Ajka és az Ajkai Rendőrkapitányság között. 2020. június 28-án passzivistáinkkal úgy döntöttünk, hogy egy, a város turizmusát népszerűsítő falfestményt kívánunk készíteni egy
Read moreMajdnem sikerült növénybűnözni a II. kerületben – Kafka esete a tűzliliomokkal
A minap szuper lelkes csapattal Gorillakertészkedtünk a kétkerben, és maradt pár tő, amivel a közeli sarkon akartunk kezdeni valamit… Lux Anna leírta, hogyan emlékszik a történtekre. Még hogy a rendőröknek nincs humora? Gerilla (akarom mondani Gorilla) kertészkedni voltunk, de mert maradt még elültetésre váró növény, a célterület pedig már betelt,
Read moreVirágkutya készítés a gyakorlatban
Először tegyünk úgy, mintha répát akarnánk ültetni, de rosszul csinálnánk. Aztán tegyünk úgy, mintha kutyát. Somogyban úgy tartják, hogy fontos, hogy legalább 20 percig álljunk terpeszben a kutyaformában kirakott kavicsok felett. Egyik legszebb 17. századi spanyol hagyomány a kutyahajtás. Érdemes kicsit szöszmötölni is. Szöszmötöljünk az állat nyakkendőjével is. Rendesen meg
Read moreMegállítottuk a klímaváltozást
6 m2 Nyugat-Európa Ferencvárosban. Ez is érdekelhet: Mit csinált a Kutyapárt Újbudán? Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more Miért szavazz ránk Újpesten? https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj …és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön
Read moreMiket csinálunk
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy olyan, tásadalmi és politikai kérdések iránt elkötelezett alkotócsoport, amely egyszer majd megnyeri a választásokat. Az MKKP a Ganümédeszi Galaktokolonialista Párt földi alapszervezete, akik kérésünkre még egy darabig nem fogják elpusztítani a Földet. Mi olyan konkrét dolgokkal foglalkozunk, amikben tényleges eredményeket érhetünk el, és nem
Read moreElértük, hogy megcsinálják 1.
Gyakran történt már velünk, hogy ha elkezdünk foglalkozni egy problémával, azt a hatóságok azonnal megoldották. Jöjjön pár érdekesebb példa. Zebra a Hattyú utcában Az úgy volt, hogy próbáltuk jelezni az I. kerületi önkormányzatnak, hogy lehet kéne ide egy zebra, ha már egyszer úgyis átmegy itt minden nap 5000 ember. Elsőre
Read moreKampánynövényesítés
Clark Ádám tér Növényesítés Szegeden. Raklapkert-projekt a ceglédi hajléktalanszállón A lakók először is kikapálták, elegyengették a területet. Ezután a raklapokat hosszában kettéfűrészelték, a középső vastag részt kivágva. Így lett összesen 22 darab fél raklap. A raklapokat aztán fáradt olajjal kezelték, hogy
Read moreNövényesítési pályázat
PÁLYÁZZ, KLIKK IDE! Ez is érdekelhet: Sürgősségi bokorátültetést foganatosítottunk a rákosrendezői vasúti átjáró felújításánál Mivel a MÁV idén júliusban elkezdte felújítani a rákosrendezői vasúti átjárót és környékét, veszélybe kerültek az MKKP által évekkel ezelőtt Read more A blahai bokormenekültek története – Így próbáltuk megmenteni az általunk ültetett bokrokat a
Read moreA kiskunhalasi önkormányzatot zavarták a fák, amik nem halnak meg fél év alatt, de már helyreállt a rend
Szentendre visszatér! A kiskunhalasi főtéren tavaly tavasszal ültetett fákat az önkormányzat. Jól sikerült, a nagy részük meghalt hamarosan. Ez nyilván hasznos az önkormányzatnak, hiszen így lehet ültetni fél évente újra, ami az önkormányzati választások előtt nyilván jól jön. Vettünk 3 ginkgót, azok szokták bírni 6 millió évig, és elültettük őket
Read moreVáratlan fordulat Szombathelyen
Szombathelyen elültettünk pár magot. Aztán csoda történt. Ez is érdekelhet: Zulejka kinyitja a szemét – Folytatódott az Olvasókör Szombathelyen Ez alkalommal ismét egy nagyon erős orosz könyvről beszélgettünk. Hogy kiemelkedő alkotásról, az is mutatja, hogy az előszót maga Ulickaja Read more A szukafattyak füzete Kőszegtől a svájci óragyárig – avagy
Read moreBevált a kavicsfa
Véletlenül kavicsot ültetett az önkormányzat fa helyett ebbe a Mechwart téri fahelybe. S mint ahogy az ilyenkor történni szokott, ki is nőtt belőle egy kavicsfa. A Közönséges Kavicsfa hatszikű, igen szívós, fagytűrő, évelő, örökszürke növény. Magától alakult ki, de még tovább alakulhat. Termését külszíni fejtéssel bányásszák. Termése a népi gyógyászat
Read moreFaültetés Szombathelyen
Jótékonysági faültetést szervezett az MKKP Vas megyei szervezetének passzivista-alakulata a KDNP nevében Szombathelyen a Kámoni Arborétum bejárata elé. Eredetileg az Arborétum területén zajlott volna az ültetés, hogy enyhítsenek a vihar okozta károkon, hisz rengeteg fát csavart ki a szél. Bizonyos szupertitkos okok miatt végül nem kapták meg az engedélyt az
Read moreCsillebérci gorillakertészkedés
Ez is érdekelhet: Mi újság az Iszkiri Flottával? – Erre jártak idén a közösségi célokra kölcsönadott teherbringáink A 2024-es választási év a szokásosabb szállítási igények mellett politikai munkát is hozott az Iszkiri Flottának. Részt vettünk törökbálinti, józsefvárosi és Read more Háborog a lakosság, amiért fákat vágtak ki két új park építésekor
Read moreOrszágos űrvácska ültetés
Szereztünk 1000 árvácskát a Ganümédeszről. Reméljük, megmaradnak a földi körülmények mellett is. Budapest, Angyalföld Budapest, Hernád utca Csepel Debrecen Fehérvár Győr Kecskemét Kiskunfélegyháza Budapest, Kossuth tér Budapest, Óbuda Pécs Százhalombatta Szentendre Szigetcsép Szeged Ez is érdekelhet: Sürgősségi bokorátültetést foganatosítottunk a rákosrendezői
Read moreGorilla album
Ez is érdekelhet: Sürgősségi bokorátültetést foganatosítottunk a rákosrendezői vasúti átjáró felújításánál Mivel a MÁV idén júliusban elkezdte felújítani a rákosrendezői vasúti átjárót és környékét, veszélybe kerültek az MKKP által évekkel ezelőtt Read more A blahai bokormenekültek története – Így próbáltuk megmenteni az általunk ültetett bokrokat a tér felújításakor Még 2017-ben
Read moreNövényesítés, július-augusztus
Július 25. – Bud Spencer Park Kaszásdűlőn – a hivatalos álláspont ellenére – létezik a Bud Spencer Park. Tábla őrzi Bud Spencer emlékét, amit most körbeültettük virágokkal, és egy új virágágyást is készítettünk. A virágok azonnal örökbefogadókra is találtak, így a helyiekkel közösen gondozzuk a növényeket. Jól jön a segítség
Read moreJúliusi növényesítések
Kaposvár – 2017. július 2. Kaptunk holland hosszúszárú fodormenta magot, amit elszórhatunk, és Kaposváron is volt egy csomó virág felajánlásunk. Kaptunk tök szar állapotban lévő autógumikat, amiket a nehezebb beazonosíthatóság miatt le is festettünk virágcserépnek. Ezekből fogunk vasárnap a nagypostánál július 2-án (vasárnap) 16:00-i kezdettel szépítészeti beavatkozást végezni egy ottani,
Read moreMegijedt a virágoktól az önkormányzat
Csapataink harcban állnak a kaposvári fronton. Most virágokat ültettünk. Kaposvár természetesen nem hazudtolta meg önmagát, gyorsan el is tüntették a virágokat. Gondolom, a rend kedvéért. Úgyhogy jöttek az emléktáblák. Ezek is kibírtak egy napot. Próbáltuk egy darabig azt hinni, hogy azért csak nem a város tüntette el a virágokat. De
Read moreElmúlt három heti gorillakertészkedéseink
Június 1. – GERILLAKERTÉSZKEDÉS JEGYZŐI FELÜGYELETTEL – Budafok-Tétény Mai 5 fős gerillakertész csapatunk – Anna Tóvizi, Avar Éva, Szilvia Soltész, Joó Mariann és Nagy Kati kezelésbe vette a Jókai Mór – Kistétény utca sarkán elgazosodott tucatnyi virágládát. 30 fokos hőségben, tűző napon, órákon át… Egy arra járó – a kutyis mellény láttán –
Read moreVirágot a gaz helyett
Mai 5 fős gerillakertész csapatunk kezelésbe vette Budafok-Tétényben a Jókai Mór – Kistétény utca sarkán elgazosodott tucatnyi virágládát. 30 fokos hőségben, tűző napon, órákon át. Heroikus küzdelmüknek jónéhány vízhólyag és gyönyörű beültetés lett az eredménye. Ez is érdekelhet: Kéri László: „A bizarrság az egyetlen, ami ezen a bohózaton segíthet, amilyen
Read moreMinimális melóval sikerült 800 km-rel nyugatabbra vinni a Bud Spencer parknál levő HÉV-megállót
Alapvetően szép gondolat műanyag flakonokat ültetni a virágládákba, de úgy tűnik, nem gondozták őket kellően, így nem tudtak kihajtani. Lecseréltük inkább őket növényekre. Találtunk eldugva még egy virágládát. Eddig jólfejlett csikkültetvény várta a megállóban várakozó hozzáértő szemeket. Ez is érdekelhet: Virágzik az üzlet: még több túlárazott szerződés az óbudai
Read moreHogy lehet elérni, hogy a szentendrei önkormányzat fát ültessen?
A szentendrei önkormányzat megbolondult. Ültettünk két hete fákat Szentendrén. Direkt vastag törzsű, ugyanolyan korai juharokat, mint amik mellettük vannak, csak ezekről a helyekről évek óta hiányoztak. Az Önkormányzat ezután pár nappal kiadott egy gyors közleményt a közterületi fatelepítés szabályairól, majd léptett: kiszedette a 11 fát, hogy pontosan ugyanolyanokat ültessen helyettük. Na,
Read more11 fa a 11-es út mellett
Faültetés Szentendrén. [ngg src=”galleries” ids=”13″ display=”basic_imagebrowser” display_view=”default”] Ez is érdekelhet: Ki vannak akadva a fideszesek Budakeszin, mert az ellenzék nem úgy szavaz, ahogy azt ők szeretnék Valószínűleg nincs hozzászokva a helyi vezetés ahhoz, hogy nem az történik, amit ők akarnak. Pontosabban az történik, csak az a
Read moreBevetettük a mobil kampányfákat
Nemsokára itt a zuglói választás, ilyenkor a jó politikusnak eszébe jut, tennie kell valamit a körzetéért. Meg kell mutatnia, hogy akár saját kétkezi munkájával is hajlandó tenni az ittlakókért, bármilyen fáradtságos és embert próbáló munka legyen is ez. Ilyenkor érdemes a kerületben gyerekeket simogatni, padokat festeni, szemetet szedni, frissen átadott
Read moreOké, egyelőre kaktusz, de aztán jönnek a húsevő növények
Oké, lehet, hogy mégse a Nyugati tér felújítása nem sikerült, mint ahogy hittük, mikor az üres ládák néztek ránk hülyén. Szóval ezekbe az izékbe nem nagyon volt növény. Ültettünk beléjük tujákat. Azóta sajnos megette valaki a tujákat. Hetven fokon fél óráig párolva, majd kökényes szószban kirántva amúgy egész vállalható. Mindegy,
Read moreVajon mi történik, ha van hova dobni a csikket?
Nem sikerült tökéletesre a Nyugati tér felújítása. Rengeteg csikket elültettek, de nem hajtott ki egyik sem. Fotó: jarokelo.hu Nyomtunk helyettük tujákat. Na jó, igaziból csak ki akartuk próbálni, hogy mi történik, ha van hova dobni a csikkeket. És csoda történt. Mondjuk most jól kicsesztünk magunkkal, ürítgethetjük majd az üveget. Ez
Read moreNövényesített villamosmegállók
Szereltünk fel növényes csöveket a felújított villamosmegállókba a Bartókon, ha már a fővárosnak nem sikerült növényeket idehelyeznie. Ezek ilyen pozsgás növények, szóval ha nem eszi meg őket a lakosság, akkor egész sokáig fogják bírni. Ez is érdekelhet: Mi újság az Iszkiri Flottával? – Erre jártak idén a közösségi célokra
Read moreKaptunk fákat
Kaptunk freebe fákat, úgyhogy kiültettük őket. Helyet nem volt nehéz találni nekik, sok helyről évek óta hiányoztak már a fák. Újabb megvalósult ígéret: pénzfák telepítése a városokba. Mondjuk nem a leglátványosabb dolog ősszel fákat ültetni, kivéve ha botfának fogjuk fel őket. Ezek ilyen gingkók, tudjátok, amik legyőzték a
Read more