Sebességlassító macska, kertitörpék a buszmegállóban és négy oszlop, amiből bármi lehet – Ezt csináltuk Pest megye déli részén 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47 akciót szerveztünk egy hét alatt. Ebben a posztban azt szedtük össze, mit csináltunk az utóbbi időben Pest megye déli részén, a 7-estől a 12-es oevk-ig.

7-es oevk (Vecsés és környéke, esetünkben inkább Pécel)

2020 decemberében az RTL Klub is beszámolt róla, hogy körbeépítettek járdával egy vasúti jelzőlámpát Pécelen. Addig is, amíg elkészül a közösségi katapult, kihelyeztünk egy csikkszavazót azzal kapcsolatban, merről célszerű megkerülni az oszlopot.

Szintén csikkszavazót helyeztünk ki két hasonlóan fontos kérdésben a péceli orvosi rendelőnél, illetve Vecsés-Kertekalján.

Pécelen szuper parkoló épült a vasútállomásnál, fedett bringatárolóval, parkosítással, ahogy kell. Ami (egyelőre?) kimaradt: a szemetesek. Erre is egy csikkszavazóval igyekeztünk finoman figyelmeztetni az illetékeseket.

Márciusban felfedező sétát tettünk Pécelen az MKKP Túra csoportjának tagjaival.

Van egy veszélyes kanyar a péceli Erzsébet sétányon, ahol több akcióval is próbáltuk már elérni, hogy lassítsanak az autósok – hiszen az élet szép, elég nagy szívás lenne, ha valakinek pont itt érne véget. Felbéreltünk például egy sebességcsökkentő európai rövidszőrűt (külföldiül europa universalis shorthair cattus morator).

Ugyanez volt a célunk egy tábla kihelyezésével és a kanyar dőlésszögének fényvisszaverő kiemelésével is.

A péceli vasútállomáson hekkeltük meg az alábbi matricát, Leonardo da Vinci munkássága előtt tisztelegve.

Ugyanitt, az aluljáróban egy másik, egyenesen az őskorból ránk maradt művészeti alkotásra is felhívtuk az utazóközönség figyelmét.

És szintén itt emeltünk szót természetes élőhelyeink (úgy mint a rossz állapotú utak mélyedéseiben felgyülemlő esővíz) védelmének fontosságáért.

December végén Gyálon tartottunk hulladékbejelentő sétát, szomorú eredménnyel: láttunk már szeméthegyet nem egyet, nem is kettőt, de amivel itt találkoztunk, olyat még elképzelni se tudtunk. Vannak, akik úgy gondolják, hogy 10 éve bármit ide hozhatnak, következménye úgyse lesz. És tényleg nincs következménye. Csak annyi, hogy évről évre egyre hosszabb úton kell a számukra felesleges hulladékot más magánterületére elhordani.

Az önkormányzat, a rendőrség, a zöldhatóság, a Hulladékradar eddig nem talált megoldást, a környék lakosai szintén tehetetlenek. A szeméthegyet folyamatosan építik autóbontásból, háztartási hulladékból, autógumikból, műanyag zöldséges rekeszekből, felesleges bútorokból. A terület magántulajdonban van, a tulajdonosoknak még arra sincs pénze, hogy bekerítse a területet, nemhogy a takarításra. Volt olyan tulajdonos, aki elkezdte bekeríteni és kitakarítani a területét, de elfogyott a pénze. Több millió forintot költött el, de még mindig tele van hulladékkal a területe.

A megoldás talán az lehetne, hogy egyik este egy hatalmas zöld fóliával beborítjuk a több száz méter hosszú szemétlerakót, mert akkor soha többet nem látja senki, és a környék lakosai is szép zöld területet látnak reggelre az ablakukból. Vagy ha nem ez, akkor őszintén fogalmunk sincs. További elszomorító fotókat IDE kattintva lehet nézegetni.

8-as oevk (Szigetszentmiklós és környéke)

Tavaly februárban a Sámé-hegyen jártunk, hogy megtekintsük az épülő újabb ipari parkot. Mint tudjuk, ez a legjobb megoldás arra, hogy kompenzálják az iparűzési adó elvonását, az olyan elhanyagolható szempontok pedig senkit nem érdekelnek, hogy milyen hatással lesz mindez a környék élővilágára.

Mi összefutottunk Vakonddal, aki már összepakolt és útra kelt. Tücsök koma is bánatosan bóklászott a batyujával és a hegedűjével. Vércse papa itt vadászik nap, mint nap. Aggódik, hogy fogja majd etetni a porontyokat, mit szól majd az asszony, ha nem lesz több pocok.

Mondtuk, hogy ne aggódjanak, lesz itt pénz dögivel, de ezt nem értették. Mi az a pénz? További jó hír viszont, hogy a bádog depók felépítésével újabb hősziget keletkezik, amivel még jobban hozzá tudunk járulni a globális felmelegedéshez.

Egy szigentszentmiklósi aknafedélen A Kis herceg kultikus jelenete elevenedett meg, ennek állítottunk emléket, ha valaki számára nem lett volna azonnal nyilvánvaló. A rés aztán néhány hónap elteltével csodák csodájára eltűnt.

A nemrég felújított Gyári úton az épített örökségünk megőrzése céljából meghagytak az utókornak négy vascsövet. Miután festékkel elfedtük a rozsdafoltokat, hirtelen kivirágoztak. Ha már erre jártunk, megszántunk az itt található virágládát is, és földcsere után kövirózsával ültettük be.

A költészet napja alkalmából helyeztük ki Apollinaire: A megsebzett galamb és a szökőkút című versét. A beruházás pénzügyi háttere: szökőkút 4színes térkővel és kerettel 600 millió Ft, a galamb helyi állományból ingyen volt.

Még január végén 11 madárodút telepítettünk a környező településeken. A fészekrakó program sikeresnek bizonyult. Természetesen az odúcímre bejelentkezőknek szavazati jogot biztosítunk, és családonként 1-1 marék álkaszáspókot és márványpoloska támogatást nyújtunk. Külön öröm, hogy a Tökölön kihelyezett egyik odúnkat védett, 25 ezer forint természetvédelmi értékű mezei verebek foglalták el.

Május elején rovarhotelt készítettünk egy rozsdás dobozból. Az átadást követően egy bizonyos M&M Kft. jelezte vásárlási szándékát a hotelt illetően, melyben V. Alapítvány jótékonysági rendezvényeit szeretnék a jövőben megrendezni. Nem adjuk!

A Madarak és fák napja (május 10-e) alkalmából kirepültek a madárkák az egykoron rozsdás, ma már szép zöld vascsövekre. Ugyan nem virítanak annyira, mint a március 15-i virágok (lásd fentebb), de itt úgyis mindenki csak araszolgat.

Július közepén beugrottunk a Szigetszentmiklósi Városházára, pontosabban a Városháza buszmegállóba, ami évtizedek óta ilyen csodásan néz ki – szerencsére a szagminta nem maradt meg a fotón. Mindenféle, a város jövőjét meghatározó titkos terveket találtunk itt, a jelek szerint rendkívüli fejlesztések előtt állunk.

A történet dióhéjban annyi, hogy még 2020-ban helyi civil művészek felajánlották, hogy felújítják a buszmegállót. Csodás látványterveket készítettek, ezek közül egyet meg is mutatunk alább. Valamiért azonban a város elöljárói elvetették a megálló dekorálásának ötletét, helyette az eredeti állapot helyreállításáról döntöttek.

Valamilyen különös csoda folytán azóta hirtelen felújítódott a buszmegálló.

Július végén rakéta ugróiskola festéssel egybekötött passzivista találkozót tartottunk Szigetszentmiklóson. Ennek keretében meghallgattuk a helyieket, mit várnak tőlünk. Vannak, akik több kerékpárutat szeretnének, mások egy kis járdával is beérnék. Vannak, akik sűrűbben közlekedő helyi járatokat akarnak, mások autóval szeretnének gyorsabban haladni.

A Somogyváry utcában szabálytalanul parkoló autókat immár Godzilla-veszély fenyegeti. A tűző nap ellen napernyővel védjük a parkoló táblát, a tér zöldítését pedig speciális 4szín virágládával kezdtük meg. Orvosoltuk továbbá azt a lakossági panaszáradatot, mely szerint a templom előtt lyukak találhatók a térkőben. Térkövi rózsát ültettünk annak érdekében, hogy az egy főre jutó térkőkvótát tartani tudjuk a városban.

Szeptember végén lakossági bejelentés érkezett a Nemzeti Kétfarkú Kerékpáros Közlekedésügyi Minisztérium Szigetszentmiklósi Kétkerekű Járási Hivatalába, miszerint a Dujmó lakóparknál (Petőfi u.) elég furcsán ér véget a kerékpárút.

A régi szép időkben még lehetett egyenesen tovább haladni, azonban mára korláttal és betonelemekkel akadályozzák ezt a lehetőséget, átterelve a kerékpáros forgalmat a túloldalra, ahol viszont 100 m után véget ér a kerékpárút. A gyakorlatban a biciklisták, akik egyenesen szeretnének tovább menni, a nagy forgalmú úttestre kihajtva kerülik meg az akadályt és mennek tovább. A táblák kihelyezésének 10 perce alatt mi 2 ilyen esetet láttunk.

A kerékpárosok a korlátalagút magasítását kérik legalább 2,2 méter magasságúra. Az is érdekes, hogy a zebrán ide érkező gyalogosok hogyan juthatnak el szabályosan a szemközt lévő buszmegállóba. Babakocsival pedig még bonyolultabb.

Novemberben a tanösvényhez vezető HÉV alagúton készítettünk barlangrajzot az utókornak, mivel az évek óta itt fennálló állapotok is barlanglakó körülményekre utalnak. Az ide elhelyezett zöld hulladékot összeraktuk közösségi komposztálónak, az alá rejtett nagy mennyiségű szemetet összeszedtük, elszállításáról gondoskodtunk.

Aranyvasárnap alkalmából mi mással is készültünk volna, mint a már több alkalommal is újraálmodott négy oszlopunk adventi koszorúvá alakításával?

A háború kitörése után néhány nappal pedig már a békét hirdették.

Március közepén a sztrájkoló pedagógusok mellett is kiálltunk.

Korábbi akcióinkról ebben a cikkben olvashatsz:

9-es oevk (Nagykáta és környéke)

Március 26-án helyi jelöltünk kampányzáró eseményeként egynapos kiállítást tartottunk a nagykátai városi könyvtárban. Gergely Anna, Kiss Kincső, Papp Eszter, Pálinkás Zsófia Ágnes és Tóth Izabella műalkotásait nézhették meg az érdeklődők, ingyen sör helyett formabontó módon ingyen bor kortyolgatása közben.

A választásokig tervben van még egy négyszínfestés is, valamint szeretnénk egy kétfarkú kutyás ellenszobrot állítani a nagykátai turulszobor mellé.

10-es oevk (Monor és környéke)

A 2019 májusa és 2021 februárja közötti akciókat ebben a posztban gyűjtöttük össze:

Azóta sem tétlenkedtünk. Tavaly májusban kertitörpe megfigyelő expedíciót szerveztünk a csévharaszti Tanyacsoport buszmegállóba.

Augusztusban, az újlengyeli MKKP Passzivista Találkozó és Alkotótábor ideje alatt padfestést szerveztünk Albertirsára, valamint Kecskemét után újabb kátyúrezervátumot avattunk. Utóbbit szeptemberben még tovább bővítettük.

Ugyanitt, a munka után megfáradva kultúrára vágytunk, ezért felfedezőútra indulva váratlanul megtaláluk az 1863-as ARC plakátkiállítás helyszínét. Meg is emlékeztünk róla egy táblával.

Októberben Ceglédbercel-Cserőn a vasútállomás melletti zajvédő fal hiányzó elemét pótoltuk a körzet jelöltjének másával. Sajnos alig egy hét után ellopták a farostlemez Robit, bízunk benne, hogy azóta legalább valakinek a lakását díszíti…

Novemberben hulladékbejelentő sétán vettünk részt az albertirsai Epresben. Nem siették el, de pár hónappal később a Hulladékradar appon bejelentett szemetet el is szállították az illetékesek. Hurrá!

Még ugyanebben a hónapban köztusolót avattunk az albertirsai vasútállomáson. A perontető épp az egyik pad fölött ázik be, ezért várakozás közben a kedves utasok le is tudnak zuhanyozni. Hogy teljes legyen a komfort, az újonnan átadott köztusolóhoz tettünk ki szappant és törölközőt is.

A Rózsa Sándor Népi Kampánypénz Tékozló Alap támogatásával márciusban megvalósult a 2021-ben az Év Fája díjra is jelölt dánszentmiklósi Micsky hársak állapotfelmérésének első fázisa.

Ennek menete a következő: a fákra érzékelőket szerelnek fel, melyek a hang terjedésének sebességét mérik. Mikor megütik az egyik érzékelőt, az a többinek elküldi a jelet, így mérhető, milyen gyorsan terjed a hang a törzsön belül az adott keresztmetszeten. Ha üreg van benne, akkor lassabban terjed, mert ki kell kerülnie a levegős teret. A szoftveres elemzés során kirajzolódik a törzs keresztmetszete. Ha van a fában korhadás, akkor azt más színnel jelöli a gép.

A projekt keretében dinamikus gyökérvizsgálat is történik, ezt követően készül el a nyolc fára vonatkozó, átfogó kezelési terv, melynek megvalósításával hosszú távon megőrizhető az értékes dánszentmiklósi facsoport.

A fentiek örömére ugyanitt, a Micsky hársak környékén szemétszedő akciót is tartottak civilek, amelyen jelöltünk, Kőhegyi Róbert is részt vett.

11-es oevk (Dabas és környéke)

Csikkszavazókat helyeztünk ki Dunaharasztin, összesen három helyre.

Dabasra és Dunaharasztira négy darab biciklitárolót is szánunk, ezeket néhány napon belül fogjuk felszerelni.

12-es oevk (Cegléd és környéke)

A körzetben 2019 és 2021 márciusa között megvalósult akcióinkról itt olvashatsz bővebben:

A Cegléden kóborló mobilvécé esetét ITT meséltük el, a helyi hajléktalanszálló kifestését pedig igazi folytatásos kisregényben dokumentáltuk – akit érdekel, az első részt ITT, a másodikat ITT, a harmadikat pedig ITT találja. Most pedig nézzük, mit csináltunk az elmúlt egy évben!

A Covid 3. hulláma alatt szünetet tartottunk, a következő akciónk májusban volt. Ekkor egy rossz állapotú padot „bálnásítottunk”, és a repedezett járdára fújtunk figyelemfelhívó kétfarkú kutyát, illetve lapáttámasztó munkásembereket. A repedezett járdát kb. 2 hónappal később helyre is hozták. Éljen!

Júniusban az egyik lakótelep beton virágládáiban méhéttermet nyitottunk.

Júliusban ötletelős sétát szerveztünk Nagykőrösre, ahol egyúttal kihelyeztünk egy Kérjük, lépjen a fűre! táblát.

Augusztusban az egyik ceglédi iskola mögött található rossz állapotú kukáját festettük át Robotkukává.

Szeptemberben a város szélén található buszmegállót otthonosítottuk.

Október végén irányjelző táblákat helyeztünk ki, amelyek a városban található  kutyapártos akciók irányát és távolságát mutatják meg, illetve felhívják arra a jelenségre a figyelmet, miszerint Cegléden a közlekedési táblák és a villanyoszlopok egy része ferdén áll (valószínűleg ennek az lehet az oka, hogy Cegléden nagyobb a gravitációs erő :D)

Szintén október végén, Halloween alkalmából beöltöztettünk Nagykőrösön egy ferde villanydobozt ferde toronynak.

Decemberben egy passzivista találkozó előtt kihelyeztünk szintén Nagykőrösön egy csikkszavazót.

2022. januárjában volt egy No Fudanos pultozásunk, utána pedig már készültünk a februári aláírásgyűjtésre. Utóbbi keretében volt például ingyen fűmag osztás, ingyen kézműves sör osztás, Sorospénz osztás, a krumpli és a narancs viszont nem volt olyan népszerű… Néhány hangulatfotó:

Ha a jövőbeni akcióink is érdekelnek, az alábbi oldalakat kövesd: Rrrrado – MKKP 7. oevk, MKKP Szigetszentmiklós és környéke, MKKP Nagykáta és környéke, MKKP Monor-Pilis-Albertirsa, MKKP – Dabas és Dunaharaszti és Ráckeve és környéke, MKKP Ceglédi kistérség. Ha pedig részt is vennél hasonlókban, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Szigetszentmiklósi akciók

Akcióink Szigetszentmiklóson Kifestettük, kitábláztuk, megoldottuk vagy megoldattuk. Az biztos, hogy az önkormányzat egyre rövidebb reakcióidővel próbálta eltüntetni a nyomainkat. 4szín Read more

Védett: Amikor az önkormányzat a saját korábbi rendeletét köpi szembe – Összefogtunk a civilekkel a gyáli kiserdőért

Rózsa Sándor Népi Kampánypénztékozló Alapunk tavalyi pályázói között volt az Eleven Gyál nevű civil szerveződés, akik a tőlünk kapott 568 Read more

Az ürömi tücskös buszmegállótól a váci felpimpelt padokig – Kedvenc Pest megyei akcióink 2022-ből

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére van is miről beszámolnunk, hiszen az országgyűlési választási kampány után se unatkoztunk Read more

Piliscsabán rendszeresen a patakmederbe engedik a szennyvizet a csatornázatlan házak lakói

Nemrég írtunk arról, hogy akkreditált vízminőség-mérő vizsgálat segítségével derítettük ki, hogy ürülékkel szennyezett a Szilas-patak vize a XV. kerületben a Read more