A szukafattyak füzete Kőszegtől a svájci óragyárig – avagy a legmocskosabb könyv, amit eddig olvastunk

A januárra átcsúsztatott decemberi klubunk azzal kezdődött, hogy egyik társunk felajánlotta Esterházy Harmónia caelestisének első (régi) kiadását annak, aki szeretné, mert neki nem jött be. Persze lett rá kísérletező jelentkező, de a második részt többen dícsérték. Az is elhangzott, hogy hiába mondják sokan, hogy nem volt igaz, az nagyon jó.

De visszatérve a könyvre. Olvasótársunk, aki javasolta, 1995-2005 környékén találkozott vele, amikor egy a környéken élő francia házaspár mesélt a könyvről, mert a legkisebb lányuk kötelező iskolai olvasmánya volt. Ugyanígy nekik köszönheti, hogy megismerte a szintén magyar írónő Christine Arnothy 15 éves vagyok és nem akarok meghalni című könyvét (amit amúgy még mindig nem fordítottak le magyarra). Ágota Kristóf bőven 20 év után lett a köztudat része, akkor is főként A nagy füzetből készült filmnek köszönhetően.

Az írónővel a híres szombathelyi nők című könyvsorozat egyik része is foglalkozik, aminek az a vicces abszurditása, hogy mindössze 4 évig élt csak a városban gimnazista korában, akkor is kényszerből, ugyanis Kőszegen akkor nem volt leánygimnázium. Életének egyik legsanyarúbb korszaka volt 51-től a szombathelyi Kanizsai Dorottya leánygimnáziumban tanulni és kollégistának lenni úgy, hogy közben apja letartóztatásban volt, a háztartásbeli szombathelyi pincében patkányméreg-adagoló munkakörben robotoló édesanyját pedig nem akarta terhelni. Túlélésként pedig, hogy eltartsa magát, szünetekben tanárokat parodizál és kalapozik.

Érettségi után a történelemtanárához ment férjhez, hamar megszüli első gyermekét és ’56 novemberében elhagyják az országot. Svájcban órgyárban dolgozott, aminek az ütemességére írta a verseket munka közben, szünetekben skiccelt, majd otthon tisztázott. Második férje francia fotóriporter, ekkor már fogászati asszisztens, már franciául írt verseit le-lehozzák.

Gyermekével közösen tanulta a francia nyelvet, a kisgyermek fogalmazása adta számára az inspirációt, hogy megírja A nagy füzetet. 1985 környékén 4 kiadó közül csak egy volt hajlandó kiadni, de olyannyira siker lett, hogy 3 év alatt 16 nyelvre is lefordították.

A szerző 2011-ben kapta meg a Kossuth-díjat, amit még átvehetett, de régóta dédelgetett álma, miszerint vesz Kőszegen egy házat és odaköltözik, nem valósulhatott meg: júliusban meghalt. Szeptemberben eltemették Kőszegen, majd ahogy az lenni szokás posztumusz díszpolgári címet kapott. Izgalmas részlet, hogy emlékiratait halála előtt elégette

“Márai-szindrómában” szenvedett, ő is olyan író, aki nem magyarul és nem magyarországon írt, de közben magyarnak tartotta magát. Csak muszájból írt franciául, állítása szerint az óragyár akár lehetett volna Magyarországon is. Valaki megemlítette Faludy Györgyöt is, aki azt mondta hogy nem tud nem magyar író lenni, és meg is ijedt, amikor egyszer elkezdett nem magyarul álmodni.

Könyveit sokszor feldolgozták színházban is, van aki a stílusát Ionescuhoz vagy Becketthez hasonlítja, de valószínűleg övé a legmocskosabb könyv, amit eddig olvastunk.

Azt látjuk, hogy torzítja a gyerekek életét a háború. Egyesek szerint a könyvben semmi szép nincs, mások ellenpéldaként hozták nyúlszáj példáját, amikor azt mondják, ne lopj többet, tőlünk kérj és adunk. Volt aki szerint tudatosan van minden szörnyűség egymás után helyezve, ilyen a valóságban nem történhetne meg. Más szerint pedig DE, gyerekek még gonoszabbak is lehetnek, sőt ők még ráadásul ketten is voltak. A gyerekek mintha kicsit aspergeresek vagy inkább szociopaták lennének, és biztos, hogy korábban is voltak bajok a családban.

Máray naplójában jelenik meg talán, hogy tényszerűen, kristálytisztán kell fogalmazni. Tulajdonképpen mintha schlagwort-ökben történne meg a fogalmazás. Olyan, mintha a gyereket beiratták volna egy asszertív kommunikációs tréningre. Érzelemmentes. Abban rejlik a zsenialitása, hogy alapondatokkal írja le az egész világot. Bármennyire is szörnyűnek tűnik a könyv, ez egy mélyen pacifista regény. Saját etikai normákat állítanak fel. Csak önmaguk számítanak, de valójában mindenki másnak is segítenek aki másokon segít. Egyik olvasótársunknak volt a könyv végén olyan élménye, mintha a sillyface experiment (mozdulatlan arc kísérlet), ahol arra kértek anyákat, hogy egy adott hangra ne reagáljanak a gyerek semmilyen reakciójára se. Annyira letaglózta a könyv vége, hogy ő se tudott reagálni a körülötte játszó gyermekre.

Elvileg 14-15 éveseknek szánják a francia közoktatásban. Felmerült, hogy azért elég durva ez a könyv, lehet, hogy utána el kell beszélgetni a gyerekekkel komolyabban? De egyáltalán, mit lehet mondani nekik egy ilyen könyv után? Hogyan megy ez a franciáknál? Nem tudjuk, de ott elvileg inkább a szövegértés van középpontban. Egész évben körülbelül két-három könyvről beszélgetnek. Megtudtuk, hogy van egyébként a close reading technika, ahol olyan alaposan dolgozzák fel a szöveget, hogy egyes szavakat is vizsgálnak, és így értelmezik a szöveget, keletkezési körülményeket.

Hogyan tudjuk eltartani magunktól az egész cselekményt, miközben most is ugyanez a szörnyűség megy a világban, csak nem veszünk tudomást róla, mert máshol van. Biblioterápia része az írás is, az elv, hogy ha kiírod magadból az eseményeket, írás közben kívülről látod magad, el tudsz távolodni, rendszerezed és ezáltal feldolgozod a valóságot. Másnak a kérdése erre, hogy lehet-e rendszerezni, eltávolodni a világban lévő szőrműségektől?

Van egy olyan elmélet, miszerint nem a gyász, a szörnyűség mértéke csökken az idő múlásával, hanem átélünk sok minden mást is, amik a szörnyűség mellé rakódnak, és ebben a növekvő élmény mennyiségben kevesebbnek fog tűnni ez az egy. Lehet, hogy valójában igazuk van a gyerekeknek és csak úgy lehet értelmesnek maradni, értelmes döntéseket meghozni ezen szörnyűségek közepette, hogy eltávolítjuk és megkérgesítjük magunkat. Nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy ha belekerülünk egy ilyen helyzetben akkor mi jön majd ki belőlünk. Kőszegen egyébként van egy Kristóf Ágota kutatócsoport.

Vicces érdekesség, hogy volt olyan, aki nem tudta magyarul megszerezni a könyvet, ezért angolul olvasta el, de olyan is, aki ezt spanyolul tette meg. A végén beszélgettünk arról, hogy kinek milyen olvasásos célkitűzése van 2024-re. Az alábbi gyüjtés született a megosztásokból:

csak Örkény, Királyhegyi Pál és Rejtő könyveket fog olvasni
végre elolvasom a polcon lévő kölcsön könyveket
az Anima Sound System Reading is sexy című számában felsorolt szerzőket olvasni a moly.hu alapján meghatározott könyvválasztási szempontrendszerek szerint
J.K Rowling álnéven írt Cormoran Strike detektívregényeinek hiányzó részeit szeretné elolvasni
más háborús témában soha többé nem akar állást foglalni se befelé se kifelé
megint más angolul szeretne minél többet elolvasni
megállapodtunk abban is, hogy márciusban és áprilisban a legutóbbi szavazáskor legtöbbet kapott könyveket olvassuk el

U.i.: Hogyan készült a borítóképen lévő szukafattyak gyűjtés egyik olvasótársunk által?

“Megkerestem a fordításokat a különböző nyelveken, megtaláltam mindet, vagy PDF-ben vagy online olvasható formában. A szukafattyak szó először a harmadik fejezetben szerepel, kikerestem ezt a részt a szövegekből, majd a fordítóval ellenőriztem, hogy tényleg a szukafattyak valamilyen megfelelői-e. Nehéz ezt a szót átültetni egy másik nyelvbe, mert a jelentésárnyalatok eltérnek egymástól, függenek a nyelvtől, a kultúrától, társadalami szokásoktól, értékrendtől, az adott kortól, a jelentéstartalom beágyazódottságától stb. A Google fordítóról meg ugyebár tudjuk, hogy (még) nem tökéletes. De azért így is kapunk egy kis ízelítőt.

A szukafattya egy régies kifejezés, tükrözi az általános vélekedést azokról a nőkről, akik házasságon kívül szülnek gyereket. Nem véletlen, hogy a nagymama ezt használja, hiszen nem akarja elhinni, hogy a lányának valóban van férje. Szerintem az is megérne egy misét, hogy kielemezzük az anya és a nagymama kapcsolatát, mert az sem éppen a legrózsásabb. “

Zakota Tamás

Komment!