Emlékeztek, amikor 2020 tavaszán elkezdtek jönni a hírek, mennyi halott van Olaszországban, és még nem igazán lehetett tudni, hogy a Covid kire, mennyire veszélyes, hogyan terjed? Néhány napra lefagyott az ország a félelemtől és a tanácstalanságtól, és mindenki várta, mi fog történni – közben lezártunk mindent, csak elfelejtettük kitalálni, hogyan fognak működni a legszükségesebb dolgok.
Jelentkeztem mindenhová, hogy segítenék valamit, senki nem tudta, mi történik, és hová mehetek segíteni. Eljutott a kérdés Döme Zsuzsanna Suzihoz, akkor még alig pár hónapja kinevezett alpolgármesterhez, hogy hol lehet csinálni valamit: estére lett Ferencvárosban önkormányzati önkénteshálózat.
Számítógépet telepítettem a Haller utcai lakásában négy gyerekkel otthon ragadt egyedülálló anyának, hogy a gyerekek tudjanak online oktatásban részt venni, excel-táblát huzaloztam ami a zöldszámon bejelentett szociális étkeztetési igényeket rendezte, hogy tudjuk, mikor hová kell menni, nyakig beöltözve (gumikesztyű, szemüveg, hermetikusan záródó, szűrős maszk, fertőtlenítés, több réteg nylon – még nem tudtuk, mennyire fertőző), mentem karanténos összegyűlt szemetét a lehető legóvatosabban elszállítani; és hasonló furcsa kalandok.
Utána naponta bevásárlás időseknek, szociális étkeztetésben ételkihordás – az egyik legkedvesebb emlékem, amit elneveztem az “50 első randi”-nak, egy sajnos nagyon demens idős hölgynek kiszállítás volt, ami a szokásos néhány perc helyett minden alkalommal legalább másfél óra volt onnantól, hogy a résre nyitott ajtó mögül gyanúsan méreget, majd hosszan győzködöm arról, hogy nem rosszban sántikálok, hanem kaját hoztam, már sokadszorra találkozunk, nézze csak meg az elmosogatott üres dobozokat a konyhában, pont ilyen van a kezemben – odáig, hogy 50-edszerre is elmeséli az életét, és a végén elfogadja az ételt, amit ő kért, csak nem emlékszik rá. Imádtam a hölgyet, tiszta pillanataiban nagyon jó fej volt. Mesélte, hogy néha onnan tudja, hogy a saját lakásában van, hogy felhúzza a cipőt, amit az előszobában talál, és illik a lábára. Fifikás.
Beszálltak például a biciklis futárok is, a ‘Piroska kommandó’, a csont üres utcákon velük lehetett összefutni leggyakrabban. Olyan hálózatot csináltunk, amire érdemes lesz emlékezni, abban a pillanatban, amikor olyan sokan lefagytak a félelemtől, és beállt mögé infrastruktúrával a teljes önkormányzat.
Biztos vagyok benne, hogy ez nagyon nem volt mindegy. A lenti levelet egy idős házaspártól (akik elégedettek voltak az ellátással, meg úgy tűnik velem is) kapta Polgármester asszony ezért a helytállásért.
Köszönet mellett egy emlékezetes búcsúbulit is kaptunk az FMK-ban. Baranyi Krisztina akkori összefoglalója a több hónapos krízisellátás lezárásakor:
“Nehéz hónapokon vagyunk túl. Most végre véget ért a veszélyhelyzet, amely mindannyiunkat megviselt, bizonytalansággal és félelemmel töltött el. De egyvalamire nagyon jó volt. Kiderült, hogy minden különbözőségünk, gyarlóságunk, széthúzásunk dacára a bajban számíthatunk egymásra. Ezzel a levéllel szeretném megköszönni mind a 400 önkéntesünknek, akik kitartóan, lelkiismeretesen, félelmet nem ismerve segítettek a ferencvárosi időseknek.Sok-sok ilyen levél, üzenet jött hozzám március óta. Büszke vagyok rátok!”
Mendly Miklós
(önkormányzati képviselőjelölt, Ferencváros 7. evk.)
Bővebben erről a történetről is a Kutyinfo podcast alábbi részében: