Babette lakomájával folytatódott és részvételi rekordot döntött a szombathelyi Olvasókör

2025-be nagy lelkesedéssel kezdtünk bele: nem tudom, hogy valaha voltunk-e ilyen sokan, most 17-en osztottuk meg egymással a gondolatainkat. Hallottam már olyan véleményt, hogy azért így már túl sokan voltunk. Az lenne a kérésem, hogy akik szintén így érzik, nyugodtan jelezzék nekem, de emiatt ne maradjanak távol. Ha beigazolódik, hogy tartós lesz az emelkedett létszám és így már túl sokan nem jutnak szóhoz, akkor akár párhuzamosodhatunk is tematikus bontás vagy egyéb kreatív megoldás mentén. De az irodalomnál maradva, Máté 6:34-at idézve: “Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja.”

Fontos szolgálati közlemény!!! Eszternek március 4-én újabb könyvbemutatója lesz, ez a könyve a szombathelyi bombázás 80. évfordulójára készült, és abban a korszakban játszódik. A könyvet olvasótársunk azért javasolta, mert a tavalyi olimpiai megnyitóhoz kapcsolódó vita mélyen megérintette. Miközben elmélyedt ennek bugyraiban a Facebookon és elkezdett utána járni a kérdéskörnek, találkozott a könyvvel és a könyvnek az utolsó vacsorához kapcsolódó elemzésével. Kiderült egyébként az is, hogy eredetileg ezt Jézusék a görögöktől vették át, és lehet, hogy részben ide tért vissza az olimpiai megnyitó is.

Felmerült a Nyugat.hu-n megjelent Alföldi-interjú a politika-művészet kapcsolatában. Antal Imre aszkézis. De voltak francia gasztronómiai lakoma élmények/emlékek is: egyikünk elmesélte, hogy a rendszerváltás környékén csere keretében volt kint egy családnál. Ott 12:00-kor pontban a tányéron lévő őszibarackkal indult a francia ebéd, amit ugyanabban a tányérban követett egy steak bagettel, majd ugyanabban a tányérban sajt, majd desszertként egy nyeles jégpálcika. Másikunknak lehetősége volt részt venni a Szent Márton út kapcsán nemzetközi csapattal egy zárófogadáson, amiben volt sajttál és a végén parfé úgy, hogy 20:00-24:00 között végig ettek, és egyáltalán nem nehezültek el.

Megint másikunk pedig mesélte, hogy barátaival volt Párizsban, ahol véletlenül egy helyen elkapták a menüztetés végét, és több egyszerűnek tűnő kis fogást (zöldségekkel békacomb, nyers lazac) úgy ették, hogy ámultak közben és még a csapat “igazi magyar faszija”, aki kb. csak a pörköltnek és rántothúsnak tud örülni, is kedélyesen elvolt az ebéddel minden panasz nélkül, örömmel és megelégedettséggel. Előkerült többek nagy félelme: hogyan reagálnának egy mesterszakács ételére? tudnák-e értelmezni, díjazni, elég képzettek vagyunk-e hozzá?

Ki hozott áldozatot: Bebette, hogy megfőzte a vacsorát vagy a többiek, hogy elfogyasztották? Áldozatot hozott-e Babette vagy önző volt és csak megvalósította önmagát? Felmerült a kérdés, hogy ki mondja meg, mi a jó? Akkor lesz-e jó egy étel, ha nyitottak vagyunk rá? Mennyire számít a körítés, a körülmények amik között eszünk?És persze nem bírta ki a társaság, hogy megemlítse a Szinbád és a Veri az ördög a feleségét csodás evős jeleneteit.

Aztán szavaztunk az alábbi könyvekre, hogy melyik legyen a következő kettő:

Ken Follett: Könyörtelenül 8
Erlend Loe: Doppler 9
március 25: Narine Abgarjan: Égből hullott három alma 14
Lea Ypi: Szabadon 12
Rozán Eszter: Egyél ha bánt az élet 12
Roman Gary: Előttem az Élet (nem szavaztunk róla)
Alessandro Baricco: Novacento 11
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú (nem szavaztunk róla)
Gion Nándor: Virágos Katona 11
Ottfried Preussler: Krabat a fekete malomban 9
Orwell: Légszomj 11
Tóth Krisztina: Pixel 11
április 29: Szatmári Sándor: Kazohínia 14

Zakota Tamás

Komment!