Szilassy út és a Tündérhegyi út közt elterülő, hivatalosan Szilassy út 3. alatti telken volt már fogadó, vendégház, villa és gyermekotthon is. Gyönyörű kertjében még egy természetes tó is volt, ami igazán ritkaság a környéken. Az elmúlt 20 évben pedig elfeledkeztek róla.
A mai Zugliget egy jelentős, több mint 100 holdas része Johann Karl (János-Károly) von Stettner udvari tanácsos majorja volt. Johann Karl Mária Terézia királyasszony alatt királyi udvari tanácsos.
1774-ben már a magyarországi főhadi biztosság igazgatója volt. 1790-ben halt meg Budán.
Hogy pontosan melyik rész lehetett az övé, arra nem bírtam rájönni. (Ha valaki tudja esetleg, írja meg nekünk!)
Ám ma is áll még két határkő, ami birtoka széleit jelezte, egyik a Tündér-szikla közelében, a másik pedig a Normafától nem messze, a KFKI lakótelepének kertjében, ebből azért látszik, valóban hatalmas területről volt szó. A határkövekbe az 1724-es évszámot és a J. St. monogramot vésték.
Disznózug út
Zugligetet Disznózugnak hívták Döbrentei Gáborék nyelvújítás kori dűlőkeresztelőéig, ekkor tűntek el a disznós nevek a környékről, így az út is a Disznózug út nevelte viselte, amit sok kereskedő használt a Buda és Budakeszi közti közlekedésre, hiszen rövidebb volt, mint a már ekkor is létező Budakeszi út. A korabeli fakitermelés szintén hozzájárult a forgalmához. Az út Budakeszi Máriamakk nevű részétől a Budakeszi erdőn át vezetett a Szent Anna Kápolna érintésével, majd a Disznófőnél ereszkedett le és ment, ha nem is egyenesen a Laszlovszky-vámig.
Szent Anna kápolna az Anna réten furán kiszínezve
Utóbbi épület ma a János kórház rendelőintézete, ezt újította fel a 3R Kft. olyan árban, mintha 5 milliós autókat tettek volna oda csempe helyett.
Isten szeme
Emellett a relatíve forgalmas út mellett több fogadó is nyílt, mint például a Fáczán, a Disznófő, a Vadásztanya vagy éppen a Szép Svájcinéhoz. Persze nem csak az amúgy is erre járók vendégeskedtek ezekben, a budai hegyvidék a lassan kialakuló polgárság körében is egyre népszerűbb lett.
Ezek közül az egyik első volt az Isten szeme fogadó (Az Isten szeméhez), ami az 1760-as évektől működhetett. Johann Karl von Stettner halála után a fogadó megmaradt, leszármazottai Sebastian és Gabriel üzemeltette.
Stettner Gábriel (Gábor) virágfestő, kamarai tanácsos, majd harmincad igazgató volt. 1773-tól 10 darabba kötött durva papír íveken 500 növény képét festette miniatürszerű aprólékossággal. Ez, a maga idején igen csodált gyűjtemény, 1824. Londonba került s ott nyoma veszett.
Aki a Stettner családról szeretne többet tudni, innen el tud indulni.
Az fogadó nevére több lehetséges okot is találni.
A fogadótól nem messze volt egy kis tó (tengerszem), amit a környékbeli források vize táplált és ritkaság számba ment a környéken. Ennél gyanúsabb azonban a ház falára felfestett jókora szem, amit egy háromszög vett körbe. Igen, olyasmi volt, mint a híres szabadkőműves jelkép.
Korabeli ábrázolást nem találni, egy 1913-as irat “kis sárga házacskának” említi, a többi a képzelőerőnkre van bízva.
Bekopogtat a történelem
1837-ben tette be az épületbe a lábát a nagybetűs történelem, amikor a házban letartóztatják Kossuth Lajost, aki orvosai tanácsára pihent itt az év kora tavasza óta. Ekkoriban a telek Stettner János huszárkapitányé volt. A gránátosok elővigyázatosságból az erdőn keresztül érkeztek 1837 május 5.-én hajnali 1 óra tájban és Kossuthot börtönbe vitték.
Kossuthot azért tartóztatta le a bécsi udvar, mert rendszeresen beszámolt a reformországgyűlés berekesztése után is a megyegyűlésekről a Törvényhatósági Tudósításokban. A mai értelemben ez nem egy újság volt, levelekben terjesztették. Kossuth 4 év börtönt kapott mindezért, de ennél korábban szabadult, 1840-ben. A börtönben a lehetőségekhez képest igyekezett hasznosan eltölteni az időt, sokat írt, olvasott és megtanult például angolul. Utóbbinak nagy használt 1849 után vette, mikor számtalan beszédet tartott Angliában és Amerikában.
Így már érthető, miért itt, gyakorlatilag az erdő közepén emelték 1913-ban az első budapesti Kossuth-szobrot, de erről majd picit később.
1839-ben Kovásznai Kovács Zsigmondhoz került az uradalom, akinek komoly tervei voltak vele, jelentős pihenő- és vendéglátóhellyé, sőt vízgyógyintézetté szerette volna fejleszteni a házat és ki is bővítette azt többek közt egy faoszlopos tornáccal. Terveit megnehezítette, hogy 1846-ban leégett az épület. Szerencsére újjáépíttette, sőt a háromszögben levő szem is visszakerült a házra.
Látási problémák az Isten szemében
1864-ig működött a fogadó, ekkor vásárolta meg Haggenmacher Károly, aki átalakította nyári villának és gyönyörű parkot csináltatott a ház köré. A tó mellé gesztenyefákat ültetett, amik máshol nincsenek is a Hegyvidék erdőségeiben.
A Haggenmacher családnak ekkoriban komoly érdekeltségei voltak a magyarországi malom- és söriparban. Haggenmacher Henrik, Károly testvére svájci konzul volt.
A Haggenmacher család sörgyára Budafokon. Romokban még megtalálható.
Haggenmacher Károly leginkább találmányaival érdemelte ki helyét a malomipar történetében. A találmányok közül hetet síkszitára, hetet daratisztító gépre, egyet a gabona felületének tisztítására adott be. Nem tudom, mi lehet az a síkszita, de engem meggyőzött.
A sors fintora, hogy az egykori Isten szeme fogadó tulajdonosa, akinek a villáján egy hatalmas szem volt, egész életében elég rosszul látott. Látása fokozatosan romlott, míg teljesen megvakult és 1921-ben saját kezével vetett véget az életének.
Tartja magát a szép legenda, hogy örökösei a fővárosnak adományozták az ingatlant, azzal a kikötéssel, hogy ott gyermekek részére hozzanak létre egy intézményt. Károlynak sok örököse volt, így egyikük sem tehette volna meg, hogy odaadományozza a telket, csak együtt, de nem látszik ilyen szándék, sőt.
Holtig tartó haszonélvezet jogán Haggenmacher Károly felesége, Szalay Gizella 1929-ig lakta a helyet.
Majd megkezdődtek a tárgyalások a fővárossal az eladásról, de nem tudtak az árban megegyezni. Az örökösök beszigorítottak és körbekerítették ezt a részt, amivel jól kiszúrtak a síelőkkel, akik ekkoriban már és még ide jártak sportolni.
1941-ben került pont a történet végére. Ami csere lett és nem adásvétel. Egész pontosan 32 pesti és egy budai ingatlanért cserébe kapta meg a főváros a Haggenmacher-villát és parkját.
Hasonlóan került korábban a fővároshoz a Normafánál levő rét és az alatta elterülő északi lejtő is. Ez Sigray Pálé volt, aki 1888-ban sajnálatosan tapasztalta, “hogy sokan nem tudván, miszerint ez magántulajdont képez, birtokomat közmulatóhelynek vélve, nekem tetemes károkat okoztak.” Ezért ő is körülkerítette birtokát, ám a kerítést a főváros leromboltatta. Pár évvel később sikerült megegyezniük, ekkor került fővárosi kézbe az a lejtő, amin a fél város telente síelni szokott.
Nevelőotthon, majd mocsár
1949-ben kezdte meg itt a működését a Kossuth Lajos gyermekotthon és általános iskola. Az otthonban nehezen kezelhető, neurotikus gyermekek nevelésével és tanításával foglalkoztak. A környezet ehhez ideális lehetett, főleg ha még hozzávesszük a lovakat is, amik szintén éltek itt.
Fortepan / Bojár Sándor, 1961
A telenként befagyott tóhoz a környékbeliek közül is sokan jártak korcsolyázni.
Forrás: Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény
A ’90-es évek elején mind a Disznófő, mind az Istenszeme forrás vizét bekötötték a csatornahálózatba, így lett a tóból mocsár. A mocsár még elvileg tartja magát, bár ott jártunkkor nem sikerült a nyomára bukkanni. Vagy a sűrű növényzet miatt, vagy bénák voltunk.
MocsárA gyermekotthon 1999-ben zárt be, az épület azóta üresen áll fővárosi tulajdonban. 2010-ig őrizték a helyet, azóta már ez sincs, de még ha a kertbe könnyedén is, a házba legalább nem lehet bejutni.
A Hegyvidéki Önkormányzat évek óta szeretné megszerezni az ingatlant, de máig nem sikerült neki.
A kert mostanra erdő lett, az épület pedig várja a sorsát. És nagy esők után talán még látni a mocsarat.
Kossuth halálát követően azonnal megkezdődött a gyűjtés a szobrára, monumentális emlékművet akartak a főváros valamelyik központi helyén. Mindenki annyira értett hozzá, hogy ez 33 évbe telt.
Látván a főváros bénázását a Zugligeti Egyesület 1906-ban szintén gyűjteni kezdett, a pénz gyorsan össze is jött a szoborra. Ám nem akartak versenyezni a fővárossal, ezért választották ezt az eldugott helyet a Disznófőnél, nem messze a Haggenmacher villától. 1913-ban avatták fel az emlékművet, Tóth István munkáját, melyen a dombormű Kossuth elfogását ábrázolja.
A domborművet később ellopták, de 1999-ben visszakerült.
Kossuth Lajos emlékműve
Nyitókép: Péter Judit
Péter Judit további fotói pár évvel ezelőttről.
A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more
Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a Read more
Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more
Mónus Angéla, a XII. kerületi önkormányzat Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság MKKP delegáltja és a 04. evk képviselő jelöltjének írása A Read more