A XII. kerületi közlekedéssel kapcsolatban a Kutyapárt nagyon ambiciózus, olykor radikális célokat tűz maga elé. Nagyon sok mindent szeretnénk megvalósítani.
Általános célok
- Célunk, hogy a köztereket élhetőbbé tegyük. Célunk, hogy újra öröm legyen a köztereket használni mindenki számára.
- Ehhez többek között csillapítani kell a forgalmat az egész kerületben. A forgalom csillapítása a sebesség csökkentésével, utcabútorok kihelyezésével, zöldítéssel, a parkolósávok elhúzásával szakaszon belül lehetséges.
- Újra kell gondolni a parkolási rendet is. Előnyben kell részesíteni az itt lakókat, és a mostaninál jobban motiválni a kerületbe látogatókat, hogy azt ne gépkocsival tegyék.
- Ehhez a közösségi közlekedést is fejleszteni kell a fővárossal közösen, és busszal elérhetővé tenni az új lakóterületeket.
- Meg kell akadályozni az új lakóparkok építését a közösségi közlekedéssel el nem érhető részeken.
- Kerékpáros forgalmi tervet kell készíteni az egész kerületre vonatkozóan, és azt minden, a kerületben tervezett közterületet érintő építkezés, javítás, fejlesztés esetében figyelembe venni.
Átmenő forgalom megszüntetése, közösségi közlekedés iránti ösztönzés
Több helyen szeretnénk elérni, hogy, az átmenő forgalom csak a közösségi közlekedés és a kerékpáros forgalom számára legyen elérhető. Ilyen helyek például
- Magas út
- Diós árok
- Melinda út
- valamint a lehető legtöbb olyan lakóövezetben, ahol a kisforgalmú utcákat most egérútnak használja az átmenő forgalom
- A MOM park és környezete – a Csörsz utca közepén való lezárása, áthaladó forgalmat csak a busz és a mikromobilitási forgalom használhatja
- Javasolni fogjuk a főváros számára, hogy a Budakeszi úton a lámpaprogramok megváltoztatásával segítse a buszforgalmat, ezzel vonzóbbá téve a közösségi közlekedést az agglomerációból érkezők számára.
A kerületi alközpontok humanizálása
Tenni fogunk azért, hogy barátságosabb, otthonosabb helyekké váljanak a kerületi alközpontok és a gyalogos forgalmat előnybe hozzuk. A teljesség igénye nélkül ezek:
- A Fodor utcai alközpont – több zöldfelület és a gyalogátkelőhelyek újratervezése
2. Az Alkotás utca a Déli pályaudvarnál – a feleslegesen lebetonozott felületek zöldítése és a kerékpáros forgalom vezetésének megoldása a fővárossal közösen
3. A Királyhágó tér átalakítása – a két útpálya közül az egyik zöldfelületté alakítása
4. A Diana utca-Szépkilátás út csomópont – a parkoló átalakítása zöldfelületté és a gyalogátkelőhelyek újratervezése
5. A Szent János kórház előtti terület – a villamos forduló megszüntetése, a zöldterület növelése. A kerékpáros átvezetések felülvizsgálata.
6. A Böszörményi úton az autóforgalom felterelése a sínekre és az egyik oldalon a parkolás megszüntetése. A felszabaduló felületen zöldítés.
7. Márton Áron tér – a tér felújítása, a villamos forduló megszüntetése, a zöldterület növelése. Körforgalom kialakítása.
8. A Szent Orbán tér – körforgalom kialakítása, a zöldfelületek növelése a felszabaduló felületeken. A gyalogos forgalom előnybe hozása, parkosítás
Normafa
- Az önkormányzat elektromos buszával járatokat indítunk a turisták számára Széchenyi hegyről a Normafához. Így a fogaskerekű vasúttal is megközelíthetővé válik a Normafa, amitől azt várjuk, hogy csökken az ott parkoló gépkocsik száma a hétvégenként.
- Szeretnénk Hegyhát utat rendbe rakni, hogy vonzó gyalogos átvezetés lehessen a turisták számára Széchenyi hegyről a Normafához.