Ezért nem kapott ajánlatot a XII. kerület az Archibona Kft-n kívül senki mástól a 8 milliárd értékű keretre

A Hegyvidéki Önkormányzat közbeszerzéseit nézegetve, szépen kirajzolódott az a körülbelül 10 éve tartó tendencia, aminek folyamán mára egyáltalán nem látni új neveket, vagy szereplőket az önkormányzat részére dolgozó cégek között.

A valóban nyílt felhívásokra nyilván értelmes ember már nem is jelentkezik, hiszen teljesen felesleges dolgozni egy ajánlaton, amiről előre tudható, hogy úgysem lesz nyerő. És vannak a csak nevükben nyílt eljárások, amik valójában meghívásosak, ezekhez legalább 5 ajánlatot kell az önkormányzatnak bekérnie. Ezeknél szokták rendszeresen meghívni ugyanazt az (egyébként egymáshoz kötödő, korábban közös vállalkozásokban tulajdonosokkal rendelkező) 5 céget. Közülük elég sűrűn a 3R Kft. nyer, akikről már többször írtunk, hogy milyen korrekt árakon dolgoznak. És vannak köztük olyan cégek, akik eddig soha nem nyertek semmilyen megbízást a kerületben, ennek ellenére az önkormányzat mégis mindig meghívja őket, erre ők, szorgalmasan évek óta kidolgozzák az árajánlatot, ami valahogy mindig csak éppen egy picit drágábbra sikeredik, mint a nyertesé.

Aztán itt van nekünk az Archibona Kft., ami már eddig közel 15 milliárd Ft értékben szerződött az önkormányzattal.

A helyi közbeszerzések ékköve, az Archibona Kft. – A XII. kerület közbeszerzései 1. rész.

Már az is kezd körvonalazódni, hogy hova megy a kerülettől kapott pénz, de erről még majd később bővebben. Közben ellentmondó információk keringenek a cég palackozóüzem-projektjének megvalósításáról, amely tavaly tavasszal 2020.  április 20-án állítólag megtörtént, ehhez egyébként 400 millió Ft állami támogatást is kaptak. A valóságban Nemesgulácson ennek nem sok nyoma látszik, a környékbeli lakók arról számoltak be, hogy építkezési munkálatokat valóban szoktak a telephelyen végezni, de semmi nem utal arra, hogy ott palackozóüzem működne.

Teljes kapacitással dübörgő palackozóüzem Nemesgulácson, 2021. augusztus

A XII. kerület közbeszerzési felhívásaiból egyébként az észlelhető, hogy úgy 4-5 évvel korábban még valamelyest adtak a látszatra. 2016-ban még úgy írták ki ugyanerre, a több milliárdos keretre az ajánlatkérést, hogy négyen is meg tudtak a feltételeknek felelni és ajánlatot adni, amik közül persze így is az Archibona Kft. került ki nyertesen. 2019-re eljutottunk oda, hogy a több milliárdos keretszerződést már egyedüli ajánlattevőként nyerték meg és írták alá.

Felmerül az emberben a kérdés, hogy egy ilyen nagy értékű munkára miért nem adott ajánlatot senki más? 
Hát mert a pályázati feltételek közt több olyan is szerepel, amiknek normális versenyhelyzetben semmi keresnivalója nem lenne egy közbeszerzési felhívásban, csak ha a versenytársak elrettentése és kizárása a cél. Nézzük, melyek ezek:

1. Értelmezhetetlen értékelési szempontok: Az ajánlat kiértékelése során a különböző részleteket (ár, kockázati tényezők, garancia, stb.) pontszámokkal súlyozzák, aminek értelme igazából akkor van, ha több induló van, így derül ki, ki a legmegfelelőbb partner minden szempontból a feladatra.  Az Archibona egyedüli ajánlatának értékelésénél a 2. számú értékelési szempont, a “Fenntarthatósági terv szakmai színvonala” 30-as súlyszámot kapott, ami két okból is versenykorlátozó:
a) Ahhoz, hogy ajánlatot tegyél, el kell készítened az ajánlattételi határidőig (ez kb 30 nap, ha az első nap észreveszed) egy több tíz oldalas kisdolgozatot a megadott szempontok alapján. Ennek a dokumentumnak semmi értelme, senkit nem érdekel, mert ettől nem lesz színvonalasabb a teljesítés. A kiszemeltnek viszont előre szólnak, így korlátlan ideje van elkészíteni. A többi piaci cég nem fog ennyi munkaórát belerakni egy olyan munkába, amiről egyébként is üvölt, hogy személyre szabott. (ezt a pályázók világosan látják)
b) Tegyük fel, hogy mégis veszi valaki a fáradtságot és megcsinálja a kért dokumentumot. Az elbírálás szempontjai abban az esetben is olyan szubjektívek, hogy kb annyi pontot ad rá az önkormányzat, amennyit akar. Ez a tipikus szubjektív értékelési szempont, ami teljes mértékben jogszerűtlen.
Ez a házidolgozat követelmény egyébként semmiben nem segíti azt elő, hogy az ajánlattevők közül a teljesítésre legalkalmasabb cég kerülhessen kiválasztásra.

2. Testreszabott referencia-feltételek: Ez az iskolapéldája a cégre szabott, indokolatlan feltételeknek. Ennél sokkal enyhébb és kevésbé testreszabott előírások miatt kaszálta el az OLAF a Rogán-féle Budapest Szíve programot. A módszer az, hogy ebben az esetben a XII. kerület pl. a furat-injektálásos referenciát csak azért rakta bele a közbeszerzési feladatok közé, hogy lehessen olyan feltétel, ami csak a kiszemelt cégnek van. Lehet, hogy utána meg sem rendelnek ilyen jellegű munkát. Már önmagában ezzel sikerült az Archibonára szabni az eljárást. Hosszú szöveget olvasni szeretőknek részletesen itt vannak ezek a nonszensz feltételek, melyeket feltételként szabtak. Ha nincs kedved végigolvasni, tekerj a 3. pontra.

a) közhasználatú építménynek, annak folyamatos működése mellett legalább nettó 1500 m2 hasznos alapterületen végzett felújítására vonatkozó referencia (csak 1 szerződéssel igazolható)
b) b) műemlék épület(ek) felújítására vonatkozó referencia, amely magába foglalt:
Ba) legalább 600 m2 nagyságú ácsmunkát és hozzá tartozó tetőhéjalási vagy tetőfedési kivitelezési munkát, és
Bb) összesen legalább 45 fkm2 összfalmennyiségnek furat-injektálásos módszerrel (vagy azzal egyenértékű falszigetelési eljárással, amely biztosítja a fal vízzáró képességét és a falból a nedvességet kiszorítja) történő utólagos talajnedvesség elleni falszigetelésére vonatkozó kivitelezési munkát, amelynek során a szigetelőanyag felhasználás mértéke legalább 30/ fkm2 volt, és
Bc) legalább nettó 950 m2 hasznos alapterületű, műemlék épület teljes körű felújítására vonatkozó referenciát. Ajánlatkérő teljes körű felújítás alatt minimálisan az elektromos rendszer és gépészeti rendszer felújítását, hideg és melegburkolatok cseréjét, teljes körű festést és a homlokzati rekonstrukciót érti. Az egyes ba)-bc) alpontok igazolásához alpontonként kizárólag egyetlen szerződés használható igazolásként, azaz az egyes alpontok igazolása nem adódhat több szerződésben szereplő referencia összeadódásából.
c) összesen legalább 300 KW teljesítményű hőszivattyús rendszer(ek) kiépítésére vonatkozó referenciával. Ezen c) pont szerinti követelmény legfeljebb 2 db szerződés alapján igazolható.

3. 10 millió Ft ajánlati biztosíték: Ennyi pénzt kell az ajánlattevőnek letétbe helyezni azért, hogy, ajánlatot tehessen. Ezt ugyan visszakapja, aki nem nyert, de akkor is egy jelentős adminisztratív akadály, visszatartó erő. A hasonló eljárások 95 %-ában nem kérnek ilyen biztosítékot, így a cégek inkább azokon indulnak.

4. Felesleges tanúsítványok: Az ajánlattevőnek rendelkeznie kell MSZ EN ISO 50001 és MSZ 28001 irányítási rendszerekre vonatkozó (vagy azokkal egyenértékű), érvényes tanúsítványokkal. Ez egyébként nem jogszabályi előírás, az építőipari cégeknek nincs ilyen alapból, maximum azért csináltatják meg, hogy megfeleljenek az ilyen pályázati feltételeknek.

5. Ezt én tenném hozzá a kiíráshoz, csak egy javaslat az önkormányzat felé: Azzal kellett volna az egész listát kezdeni, hogy “az ajánlattevő neve csak A-val kezdhődhet és rchibonával végződhet”.

Ez a 2019-es 8 milliárdos keretszerződés két év alatt ki is merült és az idei közbeszerzési tervben szerepel is az újabb hasonló tárgyú közbeszerzés kiírása. Ha a lottószámokat is olyan könnyen el tudnám találni, mint azt, hogy ki nyeri majd az újabb sokmilliárdos közbeszerzést a Hegyvidéken 2022-ben, akkor már kész lenne az út a házam előtt és a 200 méteres szobrom is állna a hegy tetején, éjjel-nappal reflektorokkal kivilágítva.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Információk a XII. kerületi előválasztásról

Mikor? 2024. április 8. 8:00 óra és április 14. 19.00 óra között. Ki szavazhat? Szavazhat mindenki, aki 2024. június 9-ig Read more

Utcai akcióink a XII. kerületben az elmúlt pár évből 1.

Buszmegállóból kettőt építettünk. Az elsőt a Konkoly-Thege úton a Magas útnál. Itt előtte egy rozsdás vasból készólt buszváró hirdette a Read more

Mit csináltunk eddig a XII. kerületben

Ellenzéki képviselőként a rendszer jellegéből kifolyólag arra esélyem nem volt, hogy megszavazzon nekem valamit a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete, sőt igazából Read more