Így tékozlunk mi – RÓSÁNÉKATÉKA 2018–2022!

Közeledik a jövő évi választás, vele a kampány és az aláírásgyűjtés.

Ha ez utóbbi, mármint a gyűjtés jól sikerül, és meglesz a közel 40 ezer aláírás (legalább 71 körzetben, jelöltenként min. 500 érvényes aláírás – apropó, ha segítenél, itt jelentkezhetsz, és mi örök életre hálásak leszünk!), akkor rengeteg pénzt kapunk az államtól, amit a választási kampányunkra költhetünk.

A kampánypénz olyan nagy összeg (és ha minden jól megy, jövő tavasszal kétszer annyit kapunk, mint ’18-ban ilyenkor), hogy ijedtünkben a nagy részét elherdáljuk megint (a pályázati kiírást itt, a pályázati űrlapot pedig itt találjátok) egy csomó klassz RÓSÁNÉKATÉKAprojektre – a ti projektjeitekre.

Ötletadóként vegyük sorra a ’18-as kampánypénztékozlás legmenőbb pályázatait. Nehéz eldönteni, hogy a kb. 90 projektből mit emeljünk ki, ezért – jobb híján – a pályázati összeget vesszük alapul, a legdrágábbal kezdve.

 

 

Kátyú Zoli országos önkéntes kátyújavításhoz pályázott lapvibrátorra meg olyan gépekre, amiknek a nevét sem értjük – ez a projekt 12 millió forintból valósult meg. Zoli azóta is rendszeresen járja az országot, és eltünteti a kátyúkat ott, ahol azokra már nincs szükség.

 

Nagykovácsiban komplett játszóteret építtetett egy lelkes csapat az elnyert 9,36 millióból. A támogatásból épült az összes játszóeszköz, a hinták, a mászóvár, csúszda, alagút, ügyességi pálya – és a teljes kerítés alapanyaga, a járdaburkolat valamint 80 köbméter homok (ami sajnos kevés lett), meg földmunkagépek munkadíja is.


 

A Bohócszínház Alapítványt egy kisbusz megvásárlásában segítettük (projektösszeg: 8,5 millió forint), hogy bohócdoktoraik a galaxis minden gyermekkórházába eljussanak.

 

Zuglóban, a Bosnyák utcában van egy komplex közösségi műhely, az AZTA Közösségi Kézműves és Barkácsműhely, ahol működik asztalos-, varró-, kerámia-, bringaszerelő műhely is, de találtok itt jóga- és/vagy játszószobát, színházi próbatermet – felsorolni sem tudjuk, hányféle foglalkozás, szakkör tanfolyam, workshop, nyári gyerektábor zajlik itt évről évre. A kampánypénzből (5 millió forint) az épület belső felújítása lett kész.


 

Tök menő (és meleg!) búvárruhákat vettünk a fázós békaembereknek Baranyában. A 6 búvárruha és 12 búvárpalack 4,56 millió forintba került, ami semmi ahhoz képest, hogy a Határszél Önkéntes Tűzoltó Speciális Kutató-Mentő Egyesület békaemberei önkéntesen (ingyen, lelkesedésből) mentőbúvárkodnak, mióta csak kibújtak a békaemberlencséből.



 

Nehéz lenne felsorolni minden színházi előadást, művészi megjelenést, amit támogattunk – Balogh Rodrigóé a legnagyobb léptékű volt (a támogatás összege: 4,06 millió forint) mind közül: felolvasó-lejár(at)ó-gasztro-túra színház egy falun élő nőről, aki elhiszi, hogy jobb életet biztosíthat saját magának, a fiának és a közösségének. Történet olyan emberekről, akikről lemondott a pénzügyi rendszer, és nincs választási lehetőségük, ha a biztonság érzetére vágynak – csak egy. (Richard O’Neill: The hardest word / A legnehezebb szó)

 

A buliszekérről biztos hallottatok már. Vagyis inkább: biztos láttátok már. Erről szoktuk hangosítani a békemenetet, ez biztosítja a színpadot a kutyapártos táborban (vagy bármely rendezvényünkön) fellépő zenekaroknak, sőt ez volt az első Pécs Pride mozgószínpada is. A buliszekér ugyanis egy olyan szuper cucc, amire az Oktogon Közösség pályázott (a támogatás összege 4 millió forint volt), de bérbe veheti bárki (még mi is) utcai rendezvények hangtechnikájaként.



 

Milyen választások alakítanak minket? Vagy nem alakítanak? Utólag mindig jobban tudjuk. Ezeket a kérdéseket feszegette a Táp Színház Alatta-felette című színdarabja – a Táp Alapítvány előadását 4 millió forinttal támogattuk.


 

Ingyenes népfényképezkedésre és gyerekeknek szóló, ingyenes fotófoglalkozás-sorozatra pályázott egy fiatal fotós (3,983 millió értékben) Fényérték címmel, emellett egyéves fotósképzést is indított egy alternatív iskola diákjainak. A tematika lefedte a fotózás legtöbb területét: természetfotózás, makrofotózás, növényportré, emberportré, zsánerkép, riport, architekturális- és épületfotográfia, városfotó, koncepcionális fotográfia, minimál fotó, modellfotózás, divatfotózás, koncertfotózás, tárgyfotózás stb. Ehhez biztosította a pályázati összeg az eszköztárat: ministúdió, felszerelés.


 

Speciális fejlesztő játszóteret tervezett és építtetett a Vissza a Vadonba Gyermekfejlesztő és Szülősegítő Központ, a támogatás összege 3,7 millió forint volt.


 

A Bottyán Equus KHA által elnyert 3,7 millió forintból új tető épült a ló- és kutyaotthon istállóépületének tetejére.
Equusékat egyébként személyesen is meglátogattuk, itt készült Kutyapártos kampányfőnök kalandjai c. kampányfilmsorozatunk egyik epizódja – a videó ’18-as, de újranézve nagyon úgy tűnik, minden változik, a lényeg nem… A rezümé: “Szenzációs visszalépés az Őrbottyáni lómenhely-látogatáson! Végre beláttuk, hogy komolytalan lenne széttrollkodni az ellenzéki összefogást, ezért visszalépünk! A Jobbikos libákon kívül megtaláltuk Gyurcsók szamarát, a vörösiszap-katasztrófa állatáldozatait, sőt egy (A?) csirkét is. Nemcsak segítségre szoruló állatokkal találkoztunk, belefutottunk pártunk nagyra becsült oligarchájába, Dr. Kállai-Tóth úrba is.” (Kállai-Tóth úr azóta nemet és nevet váltott, és Terdik Rolandként félemlít meg bárkit.)


       

 

Közösségi várfelújítás célja Zádorvár (Pusztavár), egy középkori gótikus vár újbóli életre keltése, feltárása és állagmegóvása volt, a helyszínnel kapcsolatos múltbeli emlékek és mostani események bemutatása. Sági Gábor és alapítványa 3 millió forintot nyert.
A program résztvevői az ország minden pontjáról (Miskolctól Pécsig, Szombathelytől Nyíregyházáig) és külföldről is érkeztek (Németország, Ausztria, Ukrajna/Kárpátalja, Románia/Erdély). Sokan vissza is járnak rendszeresen, nemcsak a közelből, távolabbi tájakról is. “Hatalmas köszönet! Az MKKP-nek is van jó néhány köve a Zádorvár újkori történetében, ami ott marad most már remélem az idők végezetéig! :)”
 
 

 
 

 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Kampányeseménynek álcázott virágültetés az állami számvevőszék szives figyelmébe

Nem, egyáltalán nem arra utalás, hogy esetleg nem feltétlen biztosan az mszp frakciótitkárát kellene megszavazni az önkormányzat köztisztaságáért és zöldfelületeiért Read more

Tudtad? Már több mint 5 éves a Buliszekér, vagyis a mobilszínpadunk, amit bárki kölcsönkérhet

Még a 2018-as Kampánypénztékozló Alapunkhoz pályázott három szervezet is egymástól függetlenül, de elég hasonló koncepcióval. Ők voltak az Oktogon közösség, Read more

Közérthető Kampányelszámolás 2022

Az analitikus számlalista mellett beszámolókkal és konkrét kategóriákkal készültünk. Mire költöttünk idén? Mennyi ment társadalmilag fontos ügyekre? Hány forintot szántunk Read more

Visszaültettük az érzékeket az Érzékek Kertjébe – Növényesítés Keszthelyen a Rózsa Sándor Kampánypénztékozló Alap támogatásával

Érzékek kertje? Az hol van? Egy-egy elmorzsolt szurokfű, vagy mentalevél halvány érzékfoszlányai őrzik talán még az egyszervolt kert emlékét, ahonnan Read more