Három budapesti hídfoglalás mellett Szegeden, Debrecenben és Ajkán is voltak megmozdulásaink az elmúlt hetekben, ezeket foglaljuk össze az alábbi a posztban. Az egész úgy kezdődött, hogy július 13-án, a tiltakozások második napján a Városligetben tartottunk passzivista találkozót, majd elhatároztuk, hogy megnézzük, mi a helyzet a belvárosban. Ennek a vége az lett, hogy társelnökeinket, Suzit és Gergőt bilincsben vitték el a rendőrök. Előbbi egy szakadt cipővel megúszta, utóbbinak viszont egy 75 ezer forintos bírság mellett (amit azért kapott, mert lelépett az úttestre) elterelésre is járnia kell, hogy „visszavezessék a társadalomba”. Miniszterelnök Úr pedig személyesen szólt be neki Tusványoson.
Még ki se engedték őket a rendőrségről, amikor már elhatároztuk, hogy kivesszük a részünket a tüntetések szervezéséből. Csütörtök estére „Bridge Office Pikniket”, más néven hídfoglaló túlórázást hirdettünk az Erzsébet hídra.
Alig pár óra telt el a bejelentéstől az esemény kezdetéig, mégis több ezren jelezték az érdeklődésüket, és előbb csak a buszsávot, majd egyre beljebb haladva az egész hidat elfoglaltuk.
Az este laza piknikhangulatban zajlott, vittünk grillcuccot, tartottunk kihelyezett Népfőiskolát adózási szaktanácsadással katásoknak, a színpadon pedig bárki felszólalhatott, aki szerette volna kifejezni elégedetlenségét a kormánnyal szemben.
Sajnálatos fejlemény volt, hogy valaki ledobott a hídról egy sörösdobozokkal teli szemeteszsákot, ami egy rendőrautón landolt és betörte a szélvédőjét. A kárt orvoslandó rögtönzött gyűjtést csaptunk, amiből 56600 forint, 32 lei, 6 különösen értékes euró és 5 repohár token jött be, valamint ismert és ismeretlen országok aprója, például Costa Rica. A rendőrségnek pártként nemigen utalhatunk, úgyhogy elküldtük a pénzt a Heim Pál Gyermekkórháznak.
Másnapra újabb hídfoglaló tüntetést hirdettünk, ezúttal már minden ellen, „Legyen minden jobb!” mottóval. Továbbra is bárki felszólalhatott, voltak koncertek, valamint bejelentettük 7 pontból álló rezsivédelmi konzultációnkat és népszavazási kérdéseinket, amelyek értelmében a villany és a gáz árát a Kádár János halála napján aktuális árakhoz igazítanánk örökre. Szemérmetlen figyelemfelkeltő látványelemként elégettünk egy óriási rezsicsekket a színpadon.
Július 18-án, hétfőn Szegeden folytattuk: helyi futárok egy csoportjával a Rákóczi térre hirdettünk tüntetést, az első egy órában bárki odaléphetett a rögtönzött színpadra, hogy elmondja a saját történetét – a legemlékezetesebb alighanem egy kislány volt, aki csak annyit mondott sírva a mikrofonba, hogy az ő anyukája nem adócsaló.
Miután a szervezők bemondták, hogy vége a tüntetésnek, a résztvevők egy része a futárok vezetésével elindult a Fidesz-székházhoz, ahol transzparenseket helyeztek el, valamint krétával üzeneteket írtak az aszfaltra. Ezután a Belvárosi híd felé vették az irányt, amit a nagyjából 500 fős tömeg teljesen el is foglalt, csak a gyalogosokat engedték át.
A lezárás után a hídon folytatódtak a rögtönzött beszédek még órákon keresztül.
Szintén hétfőn Debrecenben is tüntettünk, „Ébresztő Debrecen, hülyének néznek!” mottóval. Mivel a futárok, akik megkértek bennünket, hogy szervezzük meg az eseményt, végül nem jöttek el, úgy döntöttünk, nem zárunk le utakat. Helyette a Nagytemplomot, a párakaput és a szökőkutat zártuk le, kb. 20 egyenruhás és civil rendőr felügyelete mellett.
Két nappal később, július 20-án újabb akciót tartottunk Szegeden a kata szigorítása ellen tiltakozva, ezúttal a Momentum ifjúsági szervezetével, a tizenX-szel közösen.
Flashmob-jelleggel a NAV ügyfélszolgálatához vonultunk 33 emberrel, hogy hivatalos tájékoztatást kérjünk tőlük. Ettől úgy megijedtek, hogy a hivatalosan 18 óráig tartó nyitvatartás ellenére már délben bezárták az irodát.
Menet közben több mint 30 ember jött volna ügyintézni, ők felháborodva mentek el, de nem miattunk, hanem a NAV miatt.
Ugyanezen a napon Ajkán is akcióztunk egy színes társasággal: ahány ember jelen volt, annyiféleképpen érintették az elmúlt hónapok kormányzati intézkedései – a kata ellehetetlenítése, infláció, rezsicsökkentés-csökkentés, euróárfolyam, és még hosszan lehetne sorolni.
Sikeresen megmutattuk, hogyan lehet kilépni a szokásos, unalmas tüntetések medréből. Először zebrát foglaltunk, különböző táncokkal (sirtaki, kánkán) percekre megbénítottuk a Fő utca forgalmát. Akciónk annyira hatásos volt, hogy végül a Rendőrség inkább teljesen elterelte a forgalmat, így sikerült elfoglalni a Fő utca egy szakaszát.
Az eseményről az Ajkai Szó újság, valamint a helyi tévé is beszámolt.
Július 22-én tartottuk a harmadik, egyben legszervezettebb hídfoglalásunkat Budapesten, „Kata aláírta” mottóval.
Felszólalt mások mellett Iványi Gábor, Puzsér Róbert, Lányi András és Para-Kovács Imre, volt ismét könyvelői szaktanácsadás, készítettünk a helyszínen rögtönzött újságot, képviseltette magát a PDSZ és A Város Mindenkié egyesület is.
A zenei aláfestésről többek között Pettik Ádám (Besh o droM), a Flash, a Chily Team és a Kegyelemkettes gondoskodott.
Puzsér Róbert beszédét itt lehet megnézni:
Tamás Gáspár Miklós személyesen végül nem tudott eljönni, az általa küldött beszéd ide kattintva olvasható.
Július 26-án ismét Szegeden tüntettünk: a rezsiemelés, a kata beszántása és általában a megszorítások elleni forgalomlassító demonstráción a szemerkélő eső ellenére már kezdéskor is kb. 200 ember volt, később pedig még nagyjából 200-250 járókelő és 30-50 kerékpáros csatlakozott be. Sok tanár és tanárszakos hallgató is volt a tömegben. A Kutyapárt, a Momentum és a futárok által közösen szervezett akció során mindkét belvárosi hidat lezártuk negyed-negyed órára, valamint felkerestük a helyi Fidesz-központot is.
Ide kattintva lehet megnézni, amint Gulyás Márton a Partizán műsorában Kovács Gergő társelnökünket és Jámbor Andrást (Párbeszéd) kérdezi a tüntetések mérlegéről és a hogyan továbbról.